Szalai Ádám visszavonul a válogatottól
A magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya, Szalai Ádám bejelentette, hogy lemondja szereplését a nemzeti együttesben.
A 34 éves csatár szerdai sajtótájékoztatóján közölte, hogy pénteken a németek és hétfőn az olaszok elleni Nemzetek Ligája-találkozó lesz az utolsó két meccse címeres mezben.
"Tiszteletlennek tartom velem szemben, hogy négy-öt órával a sajtótájékoztató előtt megjelent a hír a médiában, ezért is próbáltam az utóbbi időben kerülni a szereplést. Ma ismét sikerült bebizonyítani, hogy van lejjebb... Egy dologért ülök itt, azok a szurkolóink" - kezdte a beszédét az FC Basel futballistája.
Szalai arról számolt be, hogy megfontolt döntést hozott, több hónap, sőt közel egy év leforgása alatt érlelődött meg benne ez az elhatározás, kereste azt az időpontot, amikor ennek meglépése reális lehetőség.
"A válogatott nagyon jó úton jár, remek keretünk van, amelyet egy kiváló szövetségi kapitány irányít. A Nemzetek Ligája után a következő tétmérkőzések a márciusi Eb-selejtezők lesznek, így lesz idő kitalálni, ki helyettesítsen. Mindig is nagy álmom volt, hogy a válogatottban szerepeljek. Az, hogy két Eb-n játszhattam és csapatkapitányként vezethettem az együttest, hatalmas élmény volt számomra. A támogatások és a kritikák is segítettek abban, hogy felnőtt emberré, igazi személyiséggé váljak" - mondta könnyeivel küzdve Szalai Ádám, aki köszönetet mondott az összes szövetségi kapitánynak, akinél játszott, a jelenlegi és korábbi játékostársaknak, valamint a szurkolóknak.
A búcsúzó csapatkapitány külön kiemelte Csányi Sándor MLSZ-elnököt, mert "örökhálával" tartozik neki, amiért nehéz időszakokban is támogatta őt. Szalai azt is hangsúlyozta, hogy az elmúlt években csodás pillanatokat élt át, mert az a fajta összefogás, csapat- és hazaszeretet, amit megtapasztalt, szerinte egyedülálló az egész világon.
"Nem akarok ebből drámát vagy kitüntetést. Remélem, a válogatott ezen az úton megy tovább. Én itt leszek, nem hagyom el ezt a bolygót, szóval a fókusz az előttünk álló német és olasz meccsen van" - zárta szavait Szalai, aki 2009 februárjában mutatkozott be a válogatottban.
A támadó 2013 októberében emlékezetes beszédet mondott a hollandiai 8-1-es vereséget követően, emiatt feszült viszony alakult ki közte és a későbbi szövetségi kapitány, Pintér Attila között, melynek nyomán 2014 szeptemberében egyszer már lemondta a válogatottságot. Dárdai Pál kinevezésével viszont visszatért a nemzeti együttesbe, amelynek címeres mezét pályafutása során eddig 84 alkalommal ölthette magára, ezzel az örökrangsor kilencedik helyén áll, egyetlen mérkőzéssel lemaradva Puskás Ferenctől, az Aranycsapat legendás kapitányától.
Fellépései során 25-ször volt eredményes, egyik legemlékezetesebb gólját a 2016-os, franciaországi Európa-bajnokságon szerezte, amikor 44 esztendőt követően Magyarország első Eb-meccsén, több mint egy év után talált ismét kapuba. A csoporttalálkozót aztán a magyar csapat - későbbi továbbjutását megalapozva - 2-0-ra megnyerte Ausztria ellen.
"Ez nem egy vidám pillanat, de bízom benne, hogy mielőbb túltesszük magunkat ezen a helyzeten. Emberileg maximális tisztelettel állok a döntéshez, még ha ez problémát is okozhat a csapatnak - mondta látható szomorúsággal és letörtséggel Marco Rossi szövetségi kapitány. - Olyan vezető alak volt a csapatban, akire taktikai szempontból mindig lehetett számítani. A vezetői képesség nem tanulható dolog, amit bárki kiizzad magából. Az ő vezetői képességeit pedig mindenki elismerte, mindenki őt tekintette a válogatott vezérének és kapitányának. Nincsenek pótolhatatlan emberek, de ez most egyáltalán nem lesz egyszerű".
Az olasz szakvezető arról is beszélt, hogy a csapatkapitányi posztot muszáj lesz a következő kerethirdetésnél tisztázni. Hozzátette, demokratikus alkat, ezért meghallgatja a játékosok véleményét, de az övé az utolsó szó. Megjegyezte, neki van már elgondolása.
Rossi az MTI érdeklődésére elárulta, Szalai hétfőn, a keret első találkozójának alkalmával közölte a társaival az elhatározását, a szakmai stáb pedig egy szűk hónapja tudott arról, hogy "komolyak ezek a szándékok".
"Szalai a következő két meccsen ugyanazt a csapatkapitányi szerepet tölti be, mint eddig. Azt kívánjuk, elégedetten tudjon búcsút venni ettől, ami egy csatár esetében nemcsak a győzelmet, hanem a rúgott gólt is jelenti" - fogalmazott Rossi.
A korábbi szövetségi kapitány, Dárdai Pál az M1 aktuális csatornának úgy nyilatkozott: örül, hogy annak idején az ő hívására, ha nehezen is, de Szalai úgy döntött, visszatér a válogatottba.
"Nehéz időkben kezdett el újra játszani, az első Eb-kijutással már mini történelmet írt, az pedig, hogy kétszer is ott lehetett a kontinenstornán, óriási dolog. Egy játékos mindig érzi, ha már a test nem csinálja meg, amit az agy elgondol, a sport már csak ilyen. Gratulálok neki a válogatott pályafutásához" - fogalmazott a Hertha BSC egykori trénere.
Dárdai emlékei szerint Szalai kezdetben gátlásos, de labdaügyes és szorgalmas srác volt, lehetett látni a mentalitásán, hogy komolyan gondolja a labdarúgást, így elég korán vezérré vált a pályán és azon kívül is.
"A meccseken ő az edző meghosszabbított keze, taktikai feladatokat is rá lehet bízni, és bár sokszor nem volt látványos a szerepe, mindig fegyelmezetten játszott és a labdatartásban is lehetett rá számítani" - jelentette ki a szakember. Hozzátette, a támadót nehéz lesz pótolni, de megvannak a magyar válogatottban azok a játékosok, akik képesek lesznek átvenni a helyét.
A magyar válogatott pénteken csoportelsőként látogat a mögötte egy pont hátránnyal második Németországhoz, majd három nappal a lipcsei mérkőzés után a Puskás Arénában fogadja az Európa-bajnok olasz csapatot a Nemezetek Ligája csoportkörének zárásán.
hírek innen, onnan
Vastag Csabáék számára nincs megállás: nagy fába vágták a fejszéjüket
Már a projekt kezdetén problémákba ütköztek.
Mégis felfedi Zsolt bácsi kilétét a Szőlő utcai ügy koronatanúja
Az áldozat arról beszélt, hogy az illető a Budapesti Javítóintézetben, Juhász Péter Pál asszisztálása mellett megerőszakolta.
Donald Trump 15-ről 25 százalékra emeli az Európában gyártott autókra kivetett vámot
Mivel az EUnem tartja magát a kereskedelmi megállapodásokhoz.
„Harag nélkül megértette” – így reagált Gulyás Gergely Szécsi Zoltán visszalépésére
Ezzel a mondattal kommentálta Szécsi Zoltán Gulyás Gergely reakcióját, miután bejelentette neki, hogy mégsem lesz a Fidesz-frakció tagja....
Így halad a legnagyobb hazai fürdőfejlesztés
Kiürítették az épületet, idén nekikezdenek az egyik – életveszélyes – épületrész felújításának. A látványosabb építési...
Pofás kis sorozatgyilkosos túlélőhorrort sejtet a Pitfall előzetese
Jó véres és izgalmas mozinak ígérkezik a Pitfall című horror, melyben egy csapatnyi túrázó egy kegyetlen sorozatgyilkossal találja...
Azonnali változást jelentett be Gulyás Gergely a Fideszben, ismét visszaadta valaki a mandátumát, régi név került a kalapba
Erős embert veszített a Fidesz, régi politikus folytatja a munkáját.
Kíméletlen lépésre szánta el magát az Egyesült Államok: Trump már célba vett egy újabb országot
Donald Trump amerikai elnök pénteken újabb végrehajtási rendeletet írt alá, amellyel jelentősen kiterjesztette a Kuba elleni szankciókat....
Szándékosan elütött egy biciklis futárt egy budapesti férfi: nem hiszed el, milyen enyhe ítélettel megúszta
Döntött a bíróság a felkavaró ügyben.
Nyáron elpusztíthatatlan lesz a fű a kertben, ha ezzel a filléres dologgal most beszórod
Nagyon fontos, hogy ilyenkor tavasszal miképp készítjük fel a füvet a forróbb nyári napokra.
Ezért nézel rá újra olyanokra, akiknek már semmi helye az életedben
Valószínűleg te is csináltad már, hogy beírtál egy nevet a keresőbe, vagy véletlenszerűen rátaláltál valakinek a profiljára, akinél...
Munkahelyi románcba keveredik Jennifer Lopez: a nyár nagy győztese lehet
Új, romantikus vígjáték érkezik Jennifer Lopez főszereplésével. A Munkahelyi románc című alkotás már előzetest is kapott. A Netflixen...
Sport
A Liverpool csapatából nyolc játékos távozhat, íme a lista. + videó
A liverpooli Rousing The Kop portál összegzést készített arról, hogy mi várható a Vörösoknél.
Az UEFA megindokolta, miért vonta vissza a játékvezető az Arsenal tizenegyesét az Atlético Madrid ellen
Itt a hivatalos indoklás.
Ilyen ajándékokat nem kapott a Fradi, egymásnak ugrottak a Braga játékosai
Két olyan csapat áll jól az Európa-liga elődöntőiben, amelyik játszott a sorozatban a Ferencváros ellen.
Áll a bál a Kajak-Kenu Szövetségben: visszaélések, milliárdos pazarlás és szakmaiatlan döntések miatt támadják az elnököt
Az elnökség és a közgyűlés sem indított bizalmi szavazást Schmidt Gábor ellen.
Elzavarta légiósait a Nyíregyháza, a bajnokság legeredményesebb játékosa nem maradhat
A bajnoki nyolcadik helyezés után alaposan átalakul a játékoskeret.
„A világ legjobb csapata”: áradoztak az edzők a Veszprém BL-meccse után
A berlini visszavágóra minimális előnnyel utazik a magyar csapat.
Egy méterre volt az üres kaputól, de a ziccert mégis kihagyta
Erre szokták azt mondani, hogy kihagyni nehezebb volt.
Az Újpest olyat húzott a vasárnapi derbi előtt, amit az NB I-ben eddig még nem láttunk
Az előző harmincból egyetlen meccsük elvesztése sem fájt volna úgy az FTC-nek, mint ez fájhat.
Megírták: A Real Madrid tárgyal Kroos visszatéréséről; megnevezték Mourinho utódját - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb csütörtöki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Lakókocsiban él, mentőzik, orvosnak tanul és 100 km-eket fut Gergő
A sok előny mellett voltak nagyon húzós pillanatok is.
Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott
A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.
Váratlan események sora után jön az ukrán–orosz döntő
Mirra Andrejevát egyedül Bondár Anna szorongatta meg. Marta Kosztyuk nyilatkozott a kézfogásról.
Bulvár
Talán Magyarország legaljasabb emberét fogták el a rendőrök
Az 56 éves gyanúsított kiskorúaktól is kért szexuális szolgáltatást, amit videóra is vett. A lefoglalt eszközein 20 évre visszamenően találtak fotókat és videókat. Az NVSZ védelmi tisztjei titkos információgyű
A rendeletet aláírták. 65-96 éves nyugdíjasok készüljetek.
2024-től megváltozott a nyugdíjelőleg megállapításának formája: a korábbi határozat helyett már végzésben döntenek róla. Ez elsőre csupán jogi-technikai módosításnak tűnhet, mégis sokakat érinthet, ezért
Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben
Melyik a legegészségtelenebb hal, és miért? Mutatjuk, mire figyelj vásárláskor, hogy elkerüld a rejtett kockázatokat.
Szégyenletes videó került elő, ahogy menekülnek a titkosszolgálat emberei a Donald Trump elleni merényletkísérletnél
Alig volt szakszerű megmozdulásuk az ügynököknek, itt még fejek hullanak.
Ekkor érkezik az eső, két vármegyében már súlyos a helyzet, azonnal léptek a hatóságok - Időjárás-előrejelzés
Az aszály mellett a kegyetlen fagy csapott le péntek reggelre az ország számos pontján.
Máris távozik posztjáról a Tisza egyik miniszterjelöltje
A leendő igazságügyminiszter az ügyvédséget fejezi be.
Szécsi visszalépése után eldől, a Fidesz kijavítja-e az egyik legnagyobb hibáját
A Fidesz frakciójának megújulása az elmúlt napok egyik legfontosabb politikai témájává vált, azonban a nyilvánosságra került névsor nemcsak támogatást, hanem komoly vitákat is kiváltott, és egy friss fejlemény
Döntés született az ly-betű sorsáról, hogy a magyar nyelvből eltűnjön vagy maradjon, egyértelmű győztes született
Komoly eredménye lett egy felmérésnek, amely az ly sorsásról is határozott.
Anyák napja: nagyon nem illik ilyen virágot adni, inkább kerüld
Nem szabad elfelejteni, hogy most vasárnap anyák napja lesz, és sokan fognak virágot adni ajándékba.
Szívszorító hír érkezett Rubint Réka állapotáról
Nyilvánosságra hozta.
Veszélyben a nyár. A meteorológusok állítják, augusztusban drasztikusan megváltozhat az időjárás
Szabadságot tervezel? Mutatjuk, mire számíthatsz nyáron!
„Üzenem Mészáros Lőrincnek, hogy szakadjon le a töke!” – durván átfordult a falu, ahol négy éve 82 százalékkal győzött a Fidesz
Most viszont 71 százalékot húzott be a Tisza.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Rajz, makett, film – alkotásokat várnak az esztergomi tűzoltók!
- Útlezárás miatt változik az esztergomi buszok útvonala
- Három hónapig forgalomkorlátozásra kell számítani Esztergomban
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Új vonat, új menetrend Esztergom felé
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton


