Simicskó: a honvédség mellé húszezer önkéntes tartalékos katonára van szükség
A Magyar Honvédség erőin felül mintegy húszezer önkéntes tartalékos katonára van szükség - erről beszélt a Figyelő csütörtöki számában megjelent interjúban a honvédelmi miniszter. (Pécsi Napilap)
Simicskó István kérdésre válaszolva leszögezte: nem tervezik a kötelező sorkatonaság visszaállítását, és azt is elmondta, hogy nagyjából már összeállt az az ösztönzőrendszer, amellyel vonzóvá teszik a tartalékos katonai képzést.
A Magyar Honvédség létszáma 30 ezer körüli, ezen felül van nagyjából 5500 önkéntes tartalékos. Simicskó István szerint legalább 30 ezres haderőre van szükség, és emellett kell egy "valós képességekkel rendelkező", mintegy 20 ezer emberből álló tartalékos állomány. "Ez a minimális program, s e mellé kell a megfelelő haditechnika: légvédelem, légierő, tüzérség, páncélosok stb., hogy egy reális elrettentő erővel rendelkező, ütőképes honvédségünk legyen" - fogalmazott a miniszter.
Simicskó István kitért arra is, hogy a hazai védelmi ipar újraélesztése fontos kormányzati célkitűzés. Ehhez a Nemzetgazdasági Minisztériummal és a Belügyminisztériummal közösen létrehozták a hadiipari munkacsoportot is - fejtette ki a miniszter, aki például a gyalogsági fegyverzet, "pisztoly, gépkarabély, mesterlövész puska és egyéb könnyű fegyverzet vonatkozásában" lát esélyt a magyar gyártókapacitás beindítására. A társtárcákkal már folyik az egyeztetés, és a honvédelmi miniszter bízik abban, hogy már az idén le tudják rakni a magyar hadiipar egyes szegmensei újbóli fellendítésének alapjait, és így akár jövőre valós termelés is lehet ebből.
A honvédelmi miniszter az interjúban kiemelte a honvédség modernizációja, a fejlesztések fontosságát. Ehhez - mint felidézte - a kormány biztosítja a költségvetési fedezetet, folyamatosan növelik a honvédelmi költségvetést. Simicskó István szerint a jelenleg tervezett fejlesztési koncepció alapján 2026-2027-re prognosztizálható, hogy Magyarország eléri a NATO által elvárt 2 százalékos GDP-arányos honvédelmi költségvetést.
hírek innen, onnan
Ezt az állampapírt vegye, ha a legjobb hozamot szeretné: aki nem ért a pénzhez, az is belevághat
Melyik állampapír éri meg a leginkább?
Nem volt ember a Kádár-korban, aki nem ismerte ezt a dallamot – a MÁV szignál kalandos története
A MÁV szignál és annak sajátos története a második világháború végére nyúlik vissza és egészen napjainkig is eltart
Egekben az olaj és a gáz ára, összeomlóban az arany és az ezüst - Mit csinálnak az amerikai tőzsdék?
Az ázsiai tőzsdéken nagy eséssel indult a nap, ezt követően pedig Európában is esést láthatunk, és délután Amerikában is hasonló...
Ezért lesz kiábrándító egy nő, ha nincs önbizalma – férfiak szerint
Mindannyiunknak vannak bizonytalanságai, de partnerünknek nem az a dolga, hogy ezekből kigyógyítson minket. Az önbizalom minden nőt...
Hatszáz lóerő felett: izomautó lett az Audi RS 5 tölthető hibridje - fotók
Kezdjük az ütős számokkal: Az Audi Sport legelső nagyteljesítményű hálózatról tölthető (PHEV ) hibridjének rendszerteljesítménye...
Hidegzuhany éri a Revolut magyar ügyfeleit: innentől keményen fizetni kell egy alapvető szolgáltatásért
A Revolut magyarországi fióktelepének indulása miatt a hazai felhasználók magyar bankszámlaszámot kapnak.
Szétesik a magyar középosztály – az ELTE szerint már a diplomások 46 százaléka sem polgárosodott
Az ELTE Társadalomtudományi Kutatóközpont felmérése kimutatta, hogy a felső réteg aránya 9-ről 5, a felső középrétegé 24-ről 14...
Te is mindennap fürdesz 65 felett? Nagy hibát követsz el a bőrgyógyászok szerint
Te hányszor fürdesz egy héten?
Szijjártó Péter tanácsadójának adta ki magát, hogy átverje a Fidesz szélsőjobbos litván szövetségesét
Ignotas Adomavičius figyelmét elkerülte, hogy a vele telefonáló férfinak a neve az övéből lett alkotva.
Videón. ahogy lezuhan egy svájci felvonó kabinja
A balesetben a felvonókabin utasa meghalt.
Váratlan fordulat: Trump személyesen próbálja leállítani az újabb pusztító csapást
Donald Trump amerikai elnök kijelentette, hogy figyelmeztette Izraelt: ne támadja az iráni olaj- és gázmezőket. Mindezt azután közölte,...
Fokozódtak a Török Áramlat elleni támadások – Szijjártó Péter az ukránoknak üzent
Veszélybe kerülhet a régió energiaellátása, miután az orosz Gazprom jelentése szerint az elmúlt napokban felerősödtek a Török Áramlat...
Sport
Steven Gerrard szerint komoly hibát követ el a Liverpool Szoboszlai Dominikkal
Úgy véli: a magyar válogatott csapatkapitánya igazi vezéregyéniség lett.
Szoboszlai Dominik ismét nagyot ment a BL-ben: előbb gólt rúgott, majd tizenegyest harcolt ki
A magyar középpályás ismét csapata egyik legjobbja volt.
Ekkora pofonra senki sem számított a Camp Nouban, kilenc gól a BL-meccsen
Három félidőn keresztül remekelt a Newcastle a Barca ellen, de végül hatalmas verést kapott.
Szoboszlai Carragher segítségével bizonyította igazát, a gólja nem így volt tervezve
Az egykori Liverpool-játékos, Jamie Carragher a BL-visszavágó után megragadta a magyar futballista lábát.
Mi történt Varga Barnabással? – az AEK edzésén megdöbbent a görög média + videó
Ma a labdarúgó Európa-ligában és a Konferencialigában is kialakul a legjobb nyolc mezőnye.
Szoboszlai elképesztően okos gólt lőtt a Bajnokok Ligájában – videó
A Galatasaray csapatát fogadták az Anfield Roadon.
Megvan a BL-negyeddöntők mezőnye, ezeket a meccseket láthatjuk a nyolc között
Komoly rangadók jönnek a nyolc között.
Három magyar a pályán, kövesse nálunk a Liverpool és Galatasaray meccsét.
Egy lépésre voltak a bravúrtól a törökök, akik megnyerték a párharc első mérkőzését.
Nincs vita: Szoboszlai Dominik a Liverpool legnagyobb sztárja lett
A Liverpool magyar sztárja fantasztikusan játszott a Galatasaray elleni BL-meccsen.
Véget ért az Odüsszeia: az iráni női válogatott drámai hazaérkezése
A csapat több országon át vezető, tíz napon át tartó hosszú út végén jutott vissza Iránba.
Szoboszlai a meccs embere lett a BL-ben, és esélyes arra, hogy megválasszák a forduló legjobbjának
Ismét kiemelkedően futballozott Szoboszlai Dominik.
A törött karú Galata-játékosnál csapattársa rosszabbul járt, felháborodtak Ekitiké mondatán
Két Galatasaray-futballista is súlyos sérülést szenvedett Liverpoolban.
Bulvár
Kiszivárgott a Békemenet-titok, szédületes információk láttak napvilágot a Tisza és a Fidesz táboráról
A Békemenet és a Nemzeti menet egy nagyon elgondolkodtató jelenségre világított rá.
Lázár János csúnyán elszólta magát, elmarad a választás április 12-én?
Lázár János furcsa dolgot mondott a választással kapcsolatban.
Ez a zöldség nyersen akár idegméreg is lehet: csak főzve biztonságos a fogyasztása
A zöldségek az egészséges étrend elengedhetetlen részét képezik, és sokan fogyasztják őket nyersen is, hogy megőrizzék a bennük rejlő vitaminokat és tápanyagokat. Ám ez nem minden zöldség esetében a megfelelő
Figyelmeztetést adtak ki a milliók által szedett gyógyszerről, amely hosszú távon több kárt csinál, mint hasznot
Még a leszokás is veszélyes.
Ezekkel a kőkemény szavakkal üzentek Orbán Viktor édesanyjának, vérfagyasztó dolgot állítanak Sípos Erzsébetről
A miniszterelnök édesanyja sem hagyhatta ki a Békemenetet, de amit ezután kapott, arra senki sem számított.
Döntött a bíróság Hernádi Zsoltról, nem érvényesek Magyarországon a horvát ítéletek
Pont került a megfeleltetési eljárás végére.
Szokatlan dolgot vettek észre Orbán beszédében, ilyet nem mondhat véletlenül
Orbán Viktor március 15-i ünnepi beszédébe egy váratlan gondolat csúszott be: a miniszterelnök méltatta Deák Ferencet. Ez élesen kilógott a beszéd egyébként konfrontatív hangneméből, a politikai elemző szerint n
Tilos este 7 után ezt csinálni a kardiológus szerint - 20 éve kezel infarktusos betegeket, óva int tőle
Egy kardiológus szerint az esti szokásaid döntik el, regenerálódik-e a szíved, vagy tovább romlik az állapota.
Egész Amerikát megrázta a barcelonai éjszakában rejtélyes körülmények között eltűnt egyetemista esete
Az egyetlen nyom a fiatal diák később megtalált telefonja.
Oroszország százszázalékos teljesít-ményre kapcsolhatta az ukrán határ mellett épülő könnyűvizes reaktorát
Ebben a kialakításban a könnyűvíz egyszerre moderátor és hűtőközeg, ami hatékonyan vezeti el a reaktor magjában keletkező hőt, és biztonságosabb működést tesz lehetővé a legtöbb klasszikus nukleáris reakto
Nagy hír jött az óraátállítás kapcsán. Nem erre számítottunk, itt a fordulat
Ezen a napon, hogy pont ez történjen, nem ezt vártuk.
blogmorzsák
Nagy kakaópor teszt
Ezúttal a 20-22% kakaóvaj tartalmú kakaóporokat vakteszteltük.
A férfiklimax drágább, mint a női?
Főszereplőnk elég laza, és hol cinikus, hol életigenlő, de egy biztos: hosszasabban fárasztó asztaltársaság.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Rajz, makett, film – alkotásokat várnak az esztergomi tűzoltók!
- Útlezárás miatt változik az esztergomi buszok útvonala
- Három hónapig forgalomkorlátozásra kell számítani Esztergomban
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Új vonat, új menetrend Esztergom felé
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton


