Rockzenei tehetségkutatót rendeznek Tatabányán
Alternatív, rock- és metálzenekaroknak rendez tehetségkutató fesztivált szombaton Tatabányán a Peron Music Alapítvány - tájékoztatta a szervezet elnöke szerdán az MTI-t.
Pap Tibor elmondta, hogy az első helyezett továbbjut az Öröm a zene nagydöntőre, amelyen a győztes hárommillió forintos díjat kap. Ennek egyharmadát hangszervásárlásra fordíthatják, a többiből az együttes ismertségét növelő projekteket valósíthatnak meg.
A tatabányai fesztiválon a 4 tagú szakmai zsűri és a 25 tagú diákzsűri előtt az ország különböző pontjairól 13 formáció lép fel a Vértes Agorája nagytermében.
A produkciók után először a diákok értékelik a látottakat, majd a szakmai zsűri mond véleményt az előadásról. A hangszeres tudás, a dalszöveg és az összkép mellett kiemelten pontozzák az együttesek egyedi törekvéseinek megjelenítését.
A Peron Music Alapítvány 1993-ban rendezte első fesztiválját. Innen indult a Margaret Island, amely 2016-ban Az év felfedezettje kategóriában Fonogram-díjat kapott.
Az alapítvány a tatabányai forduló mellett évek óta szervezi és működteti a határon túli tehetségkutatókat Beregszászon, Kolozsváron, Magyarkanizsán, Marosvásárhelyen, Székelyudvarhelyen és Vásárúton.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Rajz, makett, film – alkotásokat várnak az esztergomi tűzoltók!
- Útlezárás miatt változik az esztergomi buszok útvonala
- Három hónapig forgalomkorlátozásra kell számítani Esztergomban
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Új vonat, új menetrend Esztergom felé
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton


