Rendőrkézen az esztergomi dílerek
Az esztergomi rendőrök őrizetbe vettek egy 42 éves lábatlani férfit, aki a gyanú szerint kábítószerrel kereskedett.
Az Esztergomi Rendőrkapitányság kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy 42 éves lábatlani férfi ellen.
Az eljárás adatai szerint 2018. március 24-én 19 óra 20 perckor Bajót és Lábatlan között végrehajtott közúti ellenőrzés során az esztergomi rendőrök ellenőrzés alá vontak egy Opel típusú gépjárművet. A jármű átvizsgálásakor az utastérben több mint 100 gramm kábítószergyanús fehér színű kristályos anyagot találtak, melyet lefoglaltak. A férfit elfogták és az Esztergomi Rendőrkapitányságra előállították.
Cs. Zoltánt a nyomozók kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt 2018. március 25-én gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására.
A nyomozók az ügy kapcsán további négy személyt hallgattak ki gyanúsítottként kábítószer-birtoklás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.
forrás: hirpress.hu

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Rajz, makett, film – alkotásokat várnak az esztergomi tűzoltók!
- Útlezárás miatt változik az esztergomi buszok útvonala
- Három hónapig forgalomkorlátozásra kell számítani Esztergomban
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Új vonat, új menetrend Esztergom felé
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton


