Ezt olvasta már?

Két dunántúli vasútfejlesztés előkészítése kezdődhet meg

Két nagyszabású dunántúli vasútfejlesztés előkészítése kezdődhet meg - közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) szombaton az MTI-vel.

0

Rendkívüli intézkedések segítik az aszálykár sújtotta termelőket

Rendkívüli intézkedések segítik az aszálykár sújtotta termelőket. Hitelmoratórium és kamattámogatott hitel is segíti az aszály sújtotta mezőgazdaságot és felgyorsulnak az biztosítások után igényelhető kártérítések kifizetései is - közölte Nagy István agrárminiszter a tárca keddi közleménye szerint.


hirdetés

A biztosítóknak a kárbejelentéstől számított 14 napon belül kárelőleget kell fizetniük az aszálybiztosítások után, a hitelmoratórium iránti igényt pedig szeptember 15-ig kell a gazdáknak jelezni a bankok felé - olvasható a közleményben.

A tárcavezető arra emlékeztetett, hogy a kormány a történelmi léptékű aszály következményeinek kezelésére létrehozott Aszály Veszélyhelyzeti Operatív Törzs által elfogadott intézkedési csomag keretében a gazdálkodók részére 2023. december 31-ig hitel visszafizetési moratóriumban való részvétel lehetőségét biztosítja. A moratóriumban való részvétel mindazon gazdálkodók számára segítséget jelenthet, akik már rendelkeznek hitellel és a jelenlegi rendkívüli helyzetben a gazdálkodási tevékenységük fenntartását és folytatását hitelfizetési kötelezettségeik átmeneti szüneteltetésével látják csak biztosíthatónak - áll a közleményben.

A miniszter kifejtette, az érintetteknek maguknak kell mérlegelniük, hogy a törlesztőrészletek fizetésének folytatását választják, vagy a hitellel belépnek a moratóriumba.

A gazdáknak 2022. szeptember 15-ig kell nyilatkozniuk személyesen bankfiókban vagy online formában arról, hogy élni kívánnak-e a lehetőséggel. A fizetési haladék a 2022. augusztus 31. napján fennálló hitel- és kölcsönszerződés, illetve pénzügyi lízingszerződés alapján már folyósított kölcsönök tőke-, kamat-, illetve díjfizetési kötelezettségek teljesítésére vonatkozik. Az adós a szerződésből eredő teljesítésre 2022. szeptember 1-jétől kap fizetési haladékot, egészen 2023. december 31-ig - húzta alá Nagy István a közlemény szerint.

A miniszter hangsúlyozta, az aszály az agrárium minden ágazatában súlyos nehézségeket okoz, így a mezőgazdasági termelők mellett az erdőgazdálkodók, és halgazdálkodók számára is elérhetővé válik az intézkedés. A részletes jogosultsági feltételeket a vonatkozó kormányrendeleti szabályozás tartalmazza. Azon mezőgazdasági termelők számára pedig, akik eddig nem szorultak hitelfelvételre vagy jelenleg is hitelképesek, az Agrárminisztérium kamattámogatásával működő Agrár Széchenyi Kártya Folyószámlahitel és az MFB Agrár Forgóeszköz Hitelprogram 2020 igénybevételét ajánlják - írták.

E hitelprogramok hamarosan még kedvezőbbé válnak a gazdálkodók számára, hiszen az orosz-ukrán háború miatti átmeneti uniós szabályok alkalmazásával az Agrárminisztérium növelni tudja a mezőgazdasági termelők számára lehívható kamattámogatási kereteket. A kormányzati intézkedések célja mindkét esetben a mezőgazdasági munkák finanszírozásának biztosítása és ezzel a hazai élelmezésbiztonság fenntartása - emelte ki a tárcavezető a közlemény szerint.

A miniszter kitért arra is, hogy az operatív törzs a biztosítói kártérítések soron kívüli kifizetéséről is döntött, a kárelőleg eszközének alkalmazásával. Az ennek érdekében megszületett új, aszály veszélyhelyzeti szabályozásnak köszönhetően a kormány felgyorsítja és rugalmasabbá teszi a biztosítói kártérítési folyamatot, ezzel segítve a gazdálkodók finanszírozási helyzetét. Az aszálykárra kiterjedő növénybiztosítási szerződéssel rendelkező és kárt szenvedett gazdálkodók számára ugyanis lehetőség nyílik a biztosítói kárrendezés folyamatának lezárulta előtt a kártérítési előleg igénylésére. Erre az előlegre azok a kukorica vagy napraforgó termesztésével foglalkozó gazdálkodók jogosultak, akiknél az elszenvedett kár üzemenként és növénykultúránként eléri a 80 százalékos kárátlagot, és erről a kárbejelentésében felelősen nyilatkoznak. A kárbejelentést 2022. október 31-ig kizárólag elektronikus formában, rendeletileg meghatározott nyomtatványon lehet megtenni a biztosítótársaság felé - hangsúlyozta a miniszter.

Hozzátette, a biztosítónak az előleget a kárbejelentéstől számított 14 napon belül ki kell fizetnie, melynek összege a megállapítható kártérítés mértékének legalább a fele. Fontos, hogy a kártérítési előleg kifizetése nem jelenti azt, hogy a biztosító ne vizsgálná az aszálykár tényleges bekövetkeztét és annak mértékét. A kártérítés végleges összegének megállapításakor a kártérítési összeg és a kárelőleg különbözetével minden esetben el kell számolnia a biztosítónak és a gazdálkodónak.

Nagy István felhívta az érintett gazdálkodók figyelmét arra, hogy az előlegfizetés igénybevétele során a lehető legnagyobb körültekintéssel járjanak el, csatoljanak minden szükséges dokumentumot, és a biztosítói megkeresések esetén álljanak rendelkezésre, hiszen csak így garantálható a gyors kárrendezés. A kárelőleg részletszabályairól a biztosítótársaságoknak részletes tájékoztatást kell nyújtaniuk az érintettek számára.

Az agrártárca mindent megtesz annak érdekében, hogy az aszálykárral sújtott gazdákat támogassa. A biztonságos élelmiszer-ellátás ugyanis hazánk stratégiai érdeke - húzta alá a miniszter az AM közleménye szerint.







0

hírek innen, onnan

Szakadékba zuhant egy autó Zebegényél

A jármű sofőrjét a a tűzoltók hozták fel a mélyből.

Balesetben meghalt egy 56 éves férfi Kiskunhalasnál

A baleset helyszínelésének idejére az érintett útszakaszon teljes útlezárás van érvényben.

Nem másolja le a Xiaomi az Apple okosszigetét

Egy ideig úgy tűnt, hogy a Xiaomi lemásolhatja az iPhone 14 Pro mobilok Dynamic Islandjét, de nem ez a helyzet.

Nyerő Páros: „Első nap lealkoholistázott a feleségem”

Young G az italozásról szokott füllenteni a feleségének, akinek azonban nem tud túljárni az eszén, többek között erre is fény derült a...

Nem veszi komolyan a panaszait az orvos? Erről jó, ha tud.

Nagyon sok lelkiismeretes, kedves orvos dolgozik, de sajnos az orvosi "alulkezelésre" is akad példa. Sokaknak van rossz tapasztalata az orvosi...

Stroke: így befolyásolhatja a vércsoport, hogy kinél alakul ki agyvérzés 60 éves kora előtt

Egy nemrég megjelent kutatás a stroke és a vércsoportok kapcsolatát vizsgálta.

Igen, ebből a szexi csodából valóban kettő szépíti a bolygót

A csinos ikerpárt imádják a netezők, nem is csoda.

Híres színésznők, akiket rengeteget látunk meztelenül - fotók

Mutatjuk a 10 legtöbb szexjelenetet forgató sztárt.

Ferenc pápa a fiataloknak üzent

Ferenc pápa a névadó szentje, Assisi Szent Ferenc szülőföldjén tett rövid látogatásán a világ száz országából oda érkező ezer...

Eltört az ujja: Verekedésbe keveredett a TV2 sztárja - Videó

Hegyes Berci nem szokott begurulni, de vele is megeshet az ilyesmi.

Sport

A németeken röhög a világ az újabb magyar csoda után - itt vannak a legjobb mémek.

Az Eb-ezüstérmes angolok kieséses is megihlette a szurkolókat.

A magyar válogatott olyan sikert ért el, amire még soha nem volt példa

A németek legyőzésének és az eddigi futballcsodának egy egészen hihetetlen következménye is lesz.

Megdobálták a német szurkolók Szoboszlai Dominikot

A klubjában éppen ez a hazai pályája.

Németország-Magyarország: felnyílt a németek szeme - reakció

Csalódottan értékelt a német szövetségi kapitány. 

Itt van Szalai csodagólja - videó

Tökéletes mozdulattal talált a kapuba a magyar csapatkapitány.

Ezt mondta Marco Rossi Szalai Ádámról és a lipcsei álomgyőzelemről

A szövetségi kapitány szerint a búcsúzó kapitány soha nem fogja elfelejteni a németeknek lőtt gólját.

Így reagált Orbán Viktor a németverésre – fotó

Magyarország miniszterelnöke sem hagyta szó nélkül a tegnapi hihetetlen magyar győzelmet. Így ünnepelt Orbán Viktor a pénteki meccs után közösségi oldalán.

Összetalálkoztak Lipcse utcáin a helyi klímatüntetők és a magyar szurkolók: nem lett jó vége – videók

A magyar szurkolók pénteken Lipcsében egy klímasztrájkba futottak bele, rendőröknek kellett elsimítania a konfliktust.

Nagyon sz.r volt. - német újságok a csapatuk lipcsei kudarcáról

A magyarok elleni vereség után a németek már kongatják a vészharangot.

Németország-Magyarország: csodát hozott Szalai Ádám csodagólja.

Az éjjel soha nem érhet véget Lipcsében sem!

Villámcsapásként érte a szerelem Bősz Anettet: harminchat óra alatt rendeztem az életem – Exkluzív interjút ad...

Budapest - Titokban tartotta a várandósságát, és csak az országgyűlési választás után vallotta be a politikában, hogy gyermeket hord a szíve alatt. Bősz Anett feje felett felcsaptak a hullámok az utóbbi időben: el

Szalai Ádám élete góljával vezet a válogatott Németországban

A visszavonulás előtt álló csatár a legnagyobbakat is megszégyenítő gólt rúgott a németek ellen.

0

Bulvár

Klímával fűteni gáz helyett: ezért nem biztos, hogy jó ötlet, amiben sokan egérutat látnak

A rezsiváltozásokkal sokan gondolkodnak alternatív fűtési módszereken.

A németeken röhög a világ az újabb magyar csoda után - itt vannak a legjobb mémek.

Az Eb-ezüstérmes angolok kieséses is megihlette a szurkolókat.

Rezsiválság: komoly változások lesznek a boltokban

Mutatjuk, hogyan készülnek a rezsiválságra a legnagyobb hazai áruházláncok, és mire számíthatunk vásárlóként.

A magyar válogatott olyan sikert ért el, amire még soha nem volt példa

A németek legyőzésének és az eddigi futballcsodának egy egészen hihetetlen következménye is lesz.

Durva adatok: a covidból kigyógyultak több, mint felénél észrevették ezt

Egy friss kutatásból derült ki, hogy pontosan 54%-ra igaz az alábbi állítás.

Először szexeltünk, de ami történt, ledöbbentett: erre nem számítottam

Három közös gyerek után Rebecca házassága teljesen szexmentessé vált, és ez végül váláshoz vezetett. A nő 7 év után feküdt le először valakivel - és a YourTango oldalnak elmesélte, mi történt ezután.

Jöhet a pánik a társasházban lakóknál

Mintegy 600 milliárd forintos, állami részvételű, részben lakossági önerős támogatási programra lenne szükség ahhoz, hogy a reménytelen helyzetű társasházak is esélyt kapjanak a rezsicsökkentésre. Ennek híján

„Uramisten.” – videón, ahogy vonat üti el a rendőrautót, benne egy gyanúsítottal

Rémülten nézték a rendőrök, ahogy a tehervonat becsapódik a sínekre parkolt autóba. 

Meglepő, mely képességünket veszítjük el, ahogy idősödünk: nehezebb nélküle az élet

A képzelőerő rengeteg szituációban hasznos, de sajnos ahogy idősödünk, úgy hanyatlik.

Ilyen időjárás várható idén télen Európában a szakemberek szerint

A modellszámítások és eddigi kutatások alapján nem lesz dermesztőbb a tél Közép-Európában, sőt, van egy kis remény rá, hogy a szokottnál kevesebbet kell fűteni.

„Mindenki menekül Oroszországból” – hatalmas autósorok a határokon

Van, ahol több mint egy napos a várakozás, miután Vlagyimir Putyin bejelentette a mozgósítást. 

blogmorzsák

A Kínaiak Oscar Schindlerje

1937 december 13-án a japán csapatok elfog­lalták Kína akkori fővárosát. A megszál­lók a XX. század egyik legnagyobb mészárlását hajtották végre közöttük.

Viszlát Magyarország?

Kérdés a Facebookon: Ha lehetőséged lenne külföldre menni, mennél-e? Egyik ismerősöm reakciója: Igen, vissza sem néznék!

Putyin prókátora

Ezek az emberek addig védték Putyin védhetetlen lépéseit, hogy elhitték saját maguknak, miszerint legalábbis arkangyal.

0