Pénteken kezdődik a tihanyi Levendulafesztivál
Péntektől vasárnapig tart a tihanyi Levendulafesztivál, amelyen színházi előadások, kézműves kirakodóvásár, a levendula jegyében szervezett játszóház várja az érdeklődőket - tájékoztatta az MTI-t a település polgármestere.
Tósoki Imre elmondta, hogy a 13. alkalommal megrendezett programsorozaton a levendula sokszínű bemutatása mellett népi játékokat és vezetett gyalogtúrákat is tartanak az érdeklődőknek.
A fesztivál nyitónapján a hagyományápolás jegyében néptáncosok és népzenészek szórakoztatják majd a közönséget. Fellép mások mellett az Echo Citerabanda és a Tihanyi Asszonykórus, valamint a Városok, Falvak Szövetsége által szervezett tábor mintegy 170 néptáncosának műsorát láthatja a közönség a Mádl Ferenc téren.
Az Experidance Production előadása pénteken esete várja az érdeklődőket a Bujtor István szabadtéri Színpadon.
Szombaton kézműves kirakodóvásár várja a látogatókat és a Tihanyi-félsziget természeti kincseit bemutató, valamint az Öreg- Levenduláshoz induló gyalogtúrához is lehet csatlakozni, melyet a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóságának szakemberei vezetnek. A nap zárásaként vándormutatványosok szórakoztatják a közönséget és lámpás felvonuláson lehet majd részt venni.
A Kávészünet zenekar koncertjét követően az esetet Rakonczai Imre zenés műsora zárja a Mádl Ferenc téren.
Vasárnap a Belső-tó partján magyar népi hangszerekkel lehet megismerkedni, a Portéka Színpad vásári komédiája kerül színre és népi játékpark várja a legkisebbeket.
A polgármester elmondta azt is, hogy a fesztivált kísérőprogramok színesítik, a látogatók megismerkedhetnek a levendulalepárlás folyamatával és részt vehetnek a szedd magad akcióban is.
Csatlakozva a Múzeumok éjszakája programsorozathoz, az apátságban látható gasztronómiai kiállítást tárlatvezetés mellett lehet majd megtekinteni pénteken és szombaton előzetes regisztrációt követően - fűzte hozzá.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Rajz, makett, film – alkotásokat várnak az esztergomi tűzoltók!
- Útlezárás miatt változik az esztergomi buszok útvonala
- Három hónapig forgalomkorlátozásra kell számítani Esztergomban
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Új vonat, új menetrend Esztergom felé
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton


