Pécsett nyilt az ország első legális pókerklubja
Telt házzal kezdett az első hivatalos póker klub. A pécsi Fordan Centerben csaknem százan vártak arra, hogy pénteken az elsők között kapjanak asztalt.
A szerencsejáték törvény legutóbbi módosítása értelmében póker típusú kártyajáték csak játékkaszinóban, vagy kártyateremben űzhető, a módosítás május 1-jén lépett hatályba. A pécsi Fordan Center elsőként lépett, így ők nyithatták meg az országban esőként póker termüket. A rohammunkában elkészült klubban öt asztal kapott helyet. Csütörtökön vehették kézhez engedélyüket, így péntek este hat órakor megkezdődhetett az első verseny is.
A játékosok csak regisztrációval játszhatnak, vagyis minden személyes adatukat rögzíteni kell. Az ország első játékosa egy nő lett. – Négy éve pókerezem, nagyon örülök, hogy végre legalizálták a pókert, mert eddig csak kis társaságban otthon tudtunk játszani, vagy külföldre kellett utazni – mutatta büszkén 001-es tagsági kártyáját a Pécsi Napilapnak Grünwaldné Iván Éva, aki úgy tervezi, hogy heti három-négy alkalommal fog lejárni a klubba.
A törvény módosítás szerint az ilyen intézményben csak készpénzes, vagy verseny keretében lebonyolított póker típusú kártyajáték szervezhető. Készpénzes játéknál a kezdő tét 500 vagy 1.000 forint lehet, az egy játékos által egyidejűleg beváltható összeg pedig nem haladhatja meg a 100 ezer forintot. Versenynél a nevezési díj legfeljebb 50 ezer forint lehet. A kártyateremben játékot csak kizárólag erre a célra alapított olyan gazdasági társaság szervezhet, amelynek az alaptőkéje legalább 25 millió forint. A cég tulajdonosai az engedély időtartama alatt nem változhatnak. A kártyateremben 5-10 kártyaasztal lehet, asztalonként legalább 16 négyzetméternyi terület szükséges, és egy asztalnál legfeljebb 10 személy játszhat. A teremben a játékot videó ellenőrzési rendszer figyeli. A kártyaterem játékadója a tiszta játékbevétel 40 százaléka. Nyereményalap versenynél a nevezési díjak összege, míg készpénzes játéknál a megtett tétek összege. A nyereményalap 80 százalékát a nyereményre kell fordítani.
PNL/FG

- Lázár Vilmos tizedik sikere
- Button: mindig örömmel jövök Budapestre
- Férfi vízilabda ob I - A Szeged a bronzérmes
- Győrben egyenlített a Sopron
- Győri segítséggel marad a Veszprém a női kézilabda NB I-ben
- A futó és a néző is megtanult újraéleszteni Bostonban
- Marokkói tenisztorna - Babos kiesett
- BL: Kassai Viktor vezeti a Real Madrid-Bayern elődöntő visszavágóját
- Ismeri a kreszt? Segítünk!
- Úristen! Kullancs
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Összefogás a dunakeszi családért
- Madarak etetése


