Ezt olvasta már?


Pécs vs. DVTK: a döntőbe jutás volt a tét

A női kosárlabda Magyar Kupa elődöntőit rendezték meg csütörtökön Sopronban, a tét az volt, hogy mely csapatok jutnak be a péntek este 8 órakor kezdődő döntőbe.

A négy csapatos kupa két nap első meccsét a DVTK-Hun-Therm az NKA Universitas Pécsi EAC ellen játszotta. Utóbbiaknál a sérült Wentzel nem volt bevethető, a piros-fehéreknél Jovanovic maradt ki, mivel csak négy külföldi lehetett nevezni az MK négyes döntőjére.

Diósgyőri szempontból remekül kezdődött a meccs, a több tucatnyi piros-fehér drukker örömére: Aho N. büntetői után Garbin egy duplát, majd egy triplát zúzott a gyűrűbe (0-7). Innen kettőre zárkózott fel a Pécs, majd Kányási húzott be egy hármast (5-10). Nem csak piros mezesek, hanem a pécsiek is szépen termelték a távoli dobásokat, Sanchez csapata harmadik ilyenjét értékesítette (11-14). Aztán megint a DVTK következett, és két dupla után a mecsekiek edzője kért időt a játékrész közepén (11-18). A szünet után Kányási folytatta a remeklést, 10 pontra növelte saját termését, és ezzel csapata 10 fölé került (13-25). A DVTK nem siettette a játékot, koncentráltságuk és nem utolsósorban kiváló lepattanózásuk tisztes előnyt mutatott az első menet végén (19-27).

A második játékrész elején előbb a Puerto Rico-i Gwathmeynek, majd az angol Greennek fújták be a játékvezetők a harmadik faultját. Mivel a diósgyőriek távoli dobásai nem sültek, hat ilyen is kimaradt, Völgyi Péter időt kért (24-29). Nyoma sem volt már ekkor a DVTK mérnöki pontosságú játékának, a feltámadó Kiss V. faultos kosarával a PEAC a meccs folyamán először előnyhöz jutott (30-29). A 15. percben Bernáth egy hármassal hozta egálra a meccset, majd amikor Garbin centergóljával visszaállt a korábbi rend (35-37), a baranyaiak kértek időt. 37-37-es állásnál Katanic sérült meg, a negyed végén a jól játszó Simon Zs. hármasával a Pécs került előnybe a hosszú szünetre (44-43).

Fordulás után

A térfélcsere után Katanic folytatni tudta a játékot, a Diósgyőr pedig elveszítette irányítóját, Guirantes bokája sérült meg, akit le kellett támogatni a pályáról. Green viszont egy ideig ott volt, és az ő gyorsan összeszedett 6 pontja nagyon jól jött a DVTK-nak (47-50). Mivel azonban mástól nem jött gól a pirosak közül, a PEAC fordított (52-50). A 26. percben Greennek befújták a negyedik hibáját, emiatt lehozta a pályáról edzője, ezzel tovább szűkült a piros-fehérek rotációja, hat főre. A 28. percben Völgyi Péter kapott technikait reklamálás miatt, a negyed végén ismét utolsó másodperces gólt szerzett a Pécs, ezúttal ,,csak” duplát (65-60).

Sopron. Női Kosárlabda Magyar Kupa elődöntő: NKA Universitas PEAC - DVTK Hun-Therm. Fotó: Koncz Márton - Nemzeti Sport

Green visszatért a negyedik negyedre, ám pécsi góllal indult ez az etap, Szűcs R. labdaszerzése után volt eredményes. Kellett az időkérés a Diósgyőrnek, de nem csak a hátrányban lévő csapat játéka volt kapkodó. A 34. percben Guirantes is visszajött a pályára, de a Diósgyőr dobószázaléka halvány volt (69-64). Három és fél perccel a befejezés előtt Green kipontozódott, ám Guirantes kiszorított helyzetből szerzett kosarával több mint 10 perc után ismét a DVTK-nál volt az előny (71-72). Az utolsó percet a PEAC 1 pontos fórral kezdte Majd jött egy videózás, ami előtt a pirosak kapták meg a labdát, ám a felvételek megtekintése után mégis a Pécs jöhetett oldalról. Két sikeres büntetővel mondtak köszönetet a mecseikiek (75-72). Diósgyőri időkérés után 22 másodperc volt a hátrány ledolgozására, majd amikor 12 szekundum volt vissza, újabb DVTK pauza jött, a támadás végén Bernáth távoli dobása kiperdült a gyűrűből, ami azt jelentette, hogy pénteken csak a bronzért játszhat a piros-fehér gárda. Az utolsó másodpercben volt még újabb videózás, ami után Völgyi Pétert második technikaija után kiküldték a teremből, így ő már nem láthatta, ahogy Kiss V. büntetőből beállította a végeredményt (76-72).

Ezen a napon a diósgyőri oldalon csak egy légiós, Garbin nyújtott jó teljesítményt, magyar oldalról pedig Bernáth elfogadható játéka mellett csak Kányási hozott extrát, ez pedig kevés volt a kilenc fős rotációban.

NKA Universitas Pécsi EAC – DVTK-Hun-Therm 76-72 (19-27, 25-16, 21-17, 11-12)

Sopron, 350 néző. V.: Nagy V., Ádám J., Győrffy.

NKA Universitas Pécsi EAC: Katanic (2), CALHOUN (12/3), Laczkó (-), Gwathmey (10), KISS V. (20/3). Csere: SIMON ZS. (13/9), SANCHEZ (13/9), Szűcs R. (4), Rátkai (2). Vezetőedző: Jovan Gorec.

DVTK-Hun-Therm: Guirantes (6), Aho N. (4), BERNÁTH (12/6), GARBIN (13/6), Green (11). Csere: KÁNYÁSI (19/9), Grigalauskyte (4), Kiss A. (3), Aho T. (-). Vezetőedző: Völgyi Péter.

Kipontozódott: Green (37.).

Jovan Gorec: – Szerettük volna megmutatni, hogy jó teljesítményre vagyunk képesek egy ilyen fontos mérkőzésen. A lányok nagyon jól küzdöttek, kemény meccset sikerült megnyerniük, gratulálok nekik.

Völgyi Péter: – Csalódás, hogy nem jutottunk az elődöntőbe. A meccs közben sajnos történt két sérülés, Grigalauskyteé és Guirantesé, ami felborította a rotációt, ráadásul nem tudtunk jó százalékkal dobni, pedig kintről megvoltak a lehetőségeink. Nincs idő a sebek nyalogatására, aki sérült az nem játszik pénteken, de legyen bármilyen is az összetétel, mindent megteszünk azért, hogy érmet szerezhessünk.







0
0
0

hírek innen, onnan

Lázár séf könnyekre fakadt, pedig megfogadta, hogy nem fog sírni

Kovács Lázár, az egykori Receptklub sztárséfje nem gondolta volna, hogy középső fia, Bence egyszer több ezer kilométerre költözik az...

Harcot hirdetett a kórházi fertőzések ellen a leendő egészségügyi miniszter

Az arra felhatalmazott dolgozók retorzió veszélye nélkül jelezhetik a hiányosságokat.

Ha ezt valóban meglépi Donald Trump, Európának azonnal reagálnia kell

Donald Trump németországi és dél-európai csapatkivonást helyezett kilátásba az iráni háború körüli viták miatt, ami jelentős...

Így néz ki Wáberer György otthona belülről, a milliárdos üzletember háza minden képzeletet felülmúl

Az biztos, hogy nem a költségek csökkentéses volt az elsődleges szempont.

Kitört a pánik: csak harmadszorra sikerült a leszállás a Wizz Air budapesti járatának

Többen rosszul lettek, sokan pedig kifejezetten halálfélelmet éltek át a bizonytalan helyzetben a Wizz Air fedélzetén.

Téli ruhák elcsomagolása helytakarékosan: így védd meg a kedvenc kötött pulóveredet a molyoktól és a dohosodástól.

A hűvös hajnalok helyét lassacskán átveszi a kellemesen meleg időjárás. Ideje munkához látni!

Folyton elpusztulnak a virágaid? Ez a 7 kőkemény túlélő pont a nyomort imádja

Mindent megteszel a kertedért, mégis minden kipusztul? Lehet, hogy pont az a baj, hogy túlgondozod a növényeidet.

Magyar vállalat fejleszthet műholdat az Európai Űrügynökség holdprogramjának

Egy csaknem 300 kilogrammos műhold fejlesztése a cél.

Öt ember meghalt, amikor lezuhant egy kisrepülőgép az Egyesült Államokban

A fedélzeten utazók közül mindenki életét veszítette.

Nagyon tetszik a magyar nagykövetnek, milyen szépen építik újjá az azeriek Hegyi-Karabahot a több mint százezer örmény elűzése után

A leköszönő Orbán-kormány rendszerint Azerbajdzsán pártját fogta a világ legrégebbi keresztény országával, Örményországgal szemben,...

0

Sport

A Liverpool csapatából nyolc játékos távozhat, íme a lista. + videó

A liverpooli Rousing The Kop portál összegzést készített arról, hogy mi várható a Vörösoknél.

Ilyen ajándékokat nem kapott a Fradi, egymásnak ugrottak a Braga játékosai

Két olyan csapat áll jól az Európa-liga elődöntőiben, amelyik játszott a sorozatban a Ferencváros ellen.

Elzavarta légiósait a Nyíregyháza, a bajnokság legeredményesebb játékosa nem maradhat

A bajnoki nyolcadik helyezés után alaposan átalakul a játékoskeret.

„A világ legjobb csapata”: áradoztak az edzők a Veszprém BL-meccse után

A berlini visszavágóra minimális előnnyel utazik a magyar csapat.

Egy méterre volt az üres kaputól, de a ziccert mégis kihagyta

Erre szokták azt mondani, hogy kihagyni nehezebb volt.

Az Újpest olyat húzott a vasárnapi derbi előtt, amit az NB I-ben eddig még nem láttunk

Az előző harmincból egyetlen meccsük elvesztése sem fájt volna úgy az FTC-nek, mint ez fájhat.

Megírták: A Real Madrid tárgyal Kroos visszatéréséről; megnevezték Mourinho utódját - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb csütörtöki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Lakókocsiban él, mentőzik, orvosnak tanul és 100 km-eket fut Gergő

A sok előny mellett voltak nagyon húzós pillanatok is.

Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.

Váratlan események sora után jön az ukrán–orosz döntő

Mirra Andrejevát egyedül Bondár Anna szorongatta meg. Marta Kosztyuk nyilatkozott a kézfogásról.

0
0

Bulvár

Talán Magyarország legaljasabb emberét fogták el a rendőrök

Az 56 éves gyanúsított kiskorúaktól is kért szexuális szolgáltatást, amit videóra is vett. A lefoglalt eszközein 20 évre visszamenően találtak fotókat és videókat. Az NVSZ védelmi tisztjei titkos információgyű

A rendeletet aláírták. 65-96 éves nyugdíjasok készüljetek.

2024-től megváltozott a nyugdíjelőleg megállapításának formája: a korábbi határozat helyett már végzésben döntenek róla. Ez elsőre csupán jogi-technikai módosításnak tűnhet, mégis sokakat érinthet, ezért

Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben

Melyik a legegészségtelenebb hal, és miért? Mutatjuk, mire figyelj vásárláskor, hogy elkerüld a rejtett kockázatokat.

Ekkor érkezik az eső, két vármegyében már súlyos a helyzet, azonnal léptek a hatóságok - Időjárás-előrejelzés

Az aszály mellett a kegyetlen fagy csapott le péntek reggelre az ország számos pontján.

Máris távozik posztjáról a Tisza egyik miniszterjelöltje

A leendő igazságügyminiszter az ügyvédséget fejezi be.

Szécsi visszalépése után eldől, a Fidesz kijavítja-e az egyik legnagyobb hibáját

A Fidesz frakciójának megújulása az elmúlt napok egyik legfontosabb politikai témájává vált, azonban a nyilvánosságra került névsor nemcsak támogatást, hanem komoly vitákat is kiváltott, és egy friss fejlemény

Döntés született az ly-betű sorsáról, hogy a magyar nyelvből eltűnjön vagy maradjon, egyértelmű győztes született

Komoly eredménye lett egy felmérésnek, amely az ly sorsásról is határozott.

0