Ezt olvasta már?


Pécs is csatlakozott a vasárnapi Európai Art Mozi Naphoz

Magyarországon huszonöt, Európa-szerte pedig több mint 600 filmszínházban rendezik meg vasárnap az Európai Art Mozi Napot, amelynek célja, hogy ráirányítsa a figyelmet az európai filmművészet sokszínűségére.

Európa mozizni megy! szlogennel harmadik alkalommal rendezik meg a sorozatot az Art Mozik Nemzetközi Szövetsége (CICAE) és az Europa Cinemas kezdeményezésére - olvasható a magyarországi programokért felelős szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.

A magyar mozik programjában számos alkotást vetítenek a drámától az animációs akció-thrilleren és filmtörténeti klasszikuson át a dokumentumfilmig, de a műsor gerincét három új európai film és három magyar alkotás adja, amelyek mind hetekkel az országos bemutató előtt lesznek láthatók vasárnap.

A filmkülönlegességek sorát a dán Gustav Möller első játékfilmje, A bűnös (Den Dkyldige) nyitja. Az alkotás elnyerte a Sundance filmfesztivál közönségdíját és a Jameson Cinefest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál fődíját is. A történet főhőse egy felfüggesztett rendőr, aki diszpécserként egy elrabolt nő segélyhívását fogadja, és ez a hívás az egyetlen nyom, amelyen elindulhat a hatóság. A férfi személyes küldetésének tekinti, hogy az ügy végére járjon. A szokatlan megközelítésű, feszült thriller október 25-én érkezik a magyar mozikba.

Különleges színfolt a programban Alice Rohrwacher olasz rendező A szent és a farkas (Lazzaro felice) című munkája, amelyet az idei cannes-i filmfesztiválon a legjobb forgatókönyv díjával ismertek el. A történet főszereplője Lazzaro, a jámbor parasztfiú, aki a világtól elzárt kis olasz falu lakóival együtt egy márkinő alávetettjeként robotol nap mint nap. Egy nap megismerkedik a márkinő fiával, aki megkéri őt, hogy segítsen megrendezni a saját elrablását. Furcsa szövetségüket Lazzaro barátságnak véli, amikor azonban az ifjú nemes eltűnik, a fiú a keresésére indul, és útja során misztikus kalandok várják. A mesébe ágyazott, erősen társadalomkritikus film november 1-jén kerül a mozikba.

Premier előtt látható lesz Milorad Krstic egyedi látványvilágú magyar animációs akció-thrillere, a Ruben Brandt, a gyűjtő, amely elnyerte a bukaresti Anim'est Nemzetközi Animációs Filmfesztivál fődíját. A film egy műkincsrablás-sorozat köré fonódó, izgalmas világ körüli utazás, amely szinte percenként okoz újabb és újabb meglepetéseket. Az egész estés animáció november 15-től látható a magyar mozikban.

Az Európai Art Mozi Nap programjában a premier előtti vetítések között szerepel Szilágyi Zsófia Egy nap című első játékfilmje, amely hitelesen ábrázolja egy mindennapi gondokkal küzdő háromgyermekes édesanya egyetlen napját. A film világpremierje a cannes-i filmfesztivál versenyszekciójában volt, ahol a nemzetközi filmkritikusok FIPRESCI-díját nyerte el, emellett helyet kapott az Európai Filmdíjra esélyes alkotások 12-es listáján is. Az országos bemutató november 8-án lesz.

Jane Magnusson rendhagyó dokumentumfilmje, a Bergman 100 (Bergman - A Year in a Life) Ingmar Bergman születésének 100. évfordulója alkalmából tiszteleg a világhírű svéd rendező előtt. A cannes-i filmfesztivál Classics szekciójában debütált alkotás Bergman legintenzívebb, 1957-1963 közötti alkotói korszakára koncentrál, amelyben sorra születtek a filmművészet legnagyobb klasszikusai között számon tartott alkotások. A dokumentumfilmben hozzátartozók, munkatársak, kutatók és a rendező egykori asszisztense, a magyar származású Katinka Faragó próbálják megfejteni ennek a különleges időszaknak a titkát.

A friss filmek mellett egy digitálisan restaurált magyar klasszikus is bemutatkozik: 50 évvel az eredeti bemutató után ismét mozivászonra kerül Várkonyi Zoltán 1968-ban bemutatott, Egri csillagok című alkotása. A Magyar Nemzeti Filmalap - Filmarchívum Igazgatóság restaurálási programjának köszönhetően 4K minőségben felújított filmet elsőként az Európai Art Mozi Nap vetítésein, majd október 25-től országszerte bemutatják.

Az Európai Art Mozi Naphoz csatlakozott Budapesten a Művész Mozi, a Cirko - Gejzír, a Kino, a Puskin, a Tabán, a Toldi, az Uránia Nemzeti Filmszínház és az Art+Cinema, de tartanak vetítéseket Pécsen, Debrecenben, Sárospatakon, Szombathelyen, Székesfehérváron, Szegeden, Békéscsabán, Nyíregyházán, Miskolcon, Szigetszentmiklóson, Kecskeméten, Tapolcán, Szolnokon, Szentendrén, Gyöngyösön, Jászberényben és Cegléden is.







0
0
0

hírek innen, onnan

Megszólalt Magyar Péter a pusztító helyzetről, felszólította miniszter-jelöltjét a cselekvésre

Magyar Péter azonnali vízügyi cselekvési terv kidolgozására kérte fel Gajdos Lászlót, a Tisza Párt leendő kormányának élő...

18 kifutós megjelenés, ami olyan, mintha a 2026-os Met-gála témájához álmodták volna meg

Az idei Metropolitan Museum of Art Costume Institute-kiállítás témája a „Jelmezművészet”, amelyet a test központi szerepének...

Mentesen is ütős? Leteszteltem a legnépszerűbb koffeinmentes instant kávékat, megvan a győztes!

Sokan kényszerülünk arra – egészségügyi okokból vagy a késő esti kávézás iránti vágy miatt –, hogy lemondjunk a koffeinről, de...

Azé, aki fölemeli

A leköszönő kormánypárt szavazóit inkább sajnálnunk kell, mint lesajnálnunk. Szavazókat ne illessünk azzal a megvetéssel, amellyel...

3 jel, amivel a lelked a testeden keresztül üzen

A modern orvostudomány és a pszichológia egyre szorosabb összefonódása rávilágított arra a tényre, amit őseink még ösztönösen...

Riasztó adatokat közölt a HungaroMet: 1901 óta nem volt ilyen száraz április

A HungaroMet előzetes adatai szerint rendkívül száraz volt 2026 áprilisa Magyarországon. Az országos átlagcsapadék a szokásos 40 mm...

Vona Gábor benyújtaná a „Lex sógort” Melléthei-Barna Márton kinevezése után

A pártelnök szerint összeférhetetlen az igazságügyi miniszter és Magyar Péter sógori kapcsolata.

Ötezer katonát von ki Trump Németországból

Az Egyesült Államok ötezer katonát von ki Németországból – jelentette be a Sean Parnell, az amerikai hadügyminisztérium szóvivője...

Hiába léptek az olajnagyhatalmak, bekövetkezett a legrosszabb: drámai beszakadást hoztak a fegyveres konfliktusok

Hét OPEC+-tagország elvi megállapodásra jutott arról, hogy júniusban napi mintegy 188 ezer hordóval emelik kitermelési kvótájukat. Ezt...

Összeomlani látszik a nyaralóingatlanok piaca, a Balatonon megdöbbentően nagyot zuhant a kereslet

Csökkent a nyaralóövezetekben levő - elsősorban nyaralók - iránti kereslet, az öt évvel ezelőtti járványidőszakban elért rekordhoz...

Orosz dróntámadás ért egy buszt Herszonban, két ember meghalt és heten megsebesültek

A sérültek többsége a közszolgáltatásokban dolgozott.

Autós üldözés Sopronban

Hajnali kísértés a Mátyás Király utcában A történet április 29-én virradóra kezdődött Sopron belvárosában, ahol két férfi...

0

Sport

Szalah váratlan bejelentése: Szoboszlai elődjét akarja látni Liverpoolban

Az idény végén távozó egyiptomi klasszis a klublegenda Steven Gerrardnak adott exkluzív interjút.

„Románia nevetség tárgyává vált Európában” – a futballisták tolták le a pályáról a mentőt + videó

A román labdarúgás második vonalában szörnyű sérülés történt a Voluntari–Bihar mérkőzés legvégén, és hihetetlen jelenet játszódott le a mentés során.

17 éves minden idők egyik legemlékezetesebb futballmeccse

17 éve, hogy Messiék hatot rúgtak a Santiago Bernabéuban a Real Madridnak.

Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén

A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.

Hornyák Zsolt lehordta a magyar válogatott csatárát, csattanós válasz érkezett + videó

A Puskás Akadémia 3-1-re nyert a ZTE otthonában az NB I 32. fordulójában.

Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.

„A lelkiismeretem nem bírta volna” – kitálalt a szövetségi kapitánnyal szembemenő magyar olimpikon

Székely Zója tornász még a tavalyi világbajnokságon szenvedett súlyos sérülést felemás korláton.

Véber: "Egyedül bementem a Simon Sörözőbe, és beraktam az Újpest-indulót - nem értem, hogy élhettem túl?"

"Azt nyugodtan ki lehet mondani, ha az Újpest nyer, a szurkolók úgy fognak ünnepelni, mintha bajnoki címet nyert volna a csapat" - mondta Véber György a vasárnapi derbi előtt.

Mourinho reagált a Real Madriddal kapcsolatos híresztelésekre, meglepő helyre igazolhat Salah - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb pénteki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Feltámadt a McLaren, nagyot bukott a Mercedes a visszatérő F1-ben

Lando Norris nyerte a sprintkvalifikációt Miamiban péntek este, George Russell csak a hatodik helyen zárt hatalmas hátránnyal.

Hatalmas bravúr: a Tatabánya első magyar csapatként jutott az Európa Kupa döntőjébe

Korábban a Szegednek és a Ferencvárosnak is az elődöntő jelentette a végállomást.

Az év dobásához az év mázlija is kellett

Néha centiken múlik a siker vagy a bukás. Most is ez történt.

0
0

Bulvár

Sorra érkeztek a bejelentések, zuhanó utasszállító-repülőt láttak a Dunántúlon, gyorsan érkezett a válasz

Tolna vármegyében többen a szívükhöz kaptak a héten, ijesztő volt a Lufthansa gépének látványa.

Ennyi alkoholt fogyaszt Nagy Feró naponta, megvan a válasz, ő maga mondta el

Nagy Feró őszintén nyilatkozott az alkoholfogyasztásáról.

Egy hét múlva a Fidesz biztosan nyerni fog

Egyetlen ellenzéki jelölt sem indul a jövő vasárnapi időközi önkormányzati választáson Esztergomban, így a Fidesz-KDNP jelöltje ellenfél nélkül vág neki a voksolásnak.

Visszavonul Nagy Ervin, nem akar több pénzt elfogadni

Nagy Ervin bejelentése az év egyik legmeglepőbb híre.

Gagyi kamukép terjed Orbán Viktor kapcsán, még az ellenfelei is védik a leköszönő miniszterelnököt a támadás kapcsán

Az utóbbi időben látványos világtrend bontakozott ki, hisz sorra jelennek meg a közösségi médiában a mesterséges intelligenciával generált, gyakran valóságnak tűnő, de hamis képek közéleti szereplőkről. Donal

VSquare: Befagyasztottak egy 11 milliárdos NER-vagyont az egyik bankban, az összkép azonban nem pozitív

A blokkolt összegek ugyanis csak töredékei a teljes, külföldre mozgatni kívánt vagyonnak.

Kitört a pánik: csak harmadszorra sikerült a leszállás a Wizz Air budapesti járatának

Többen rosszul lettek, sokan pedig kifejezetten halálfélelmet éltek át a bizonytalan helyzetben a Wizz Air fedélzetén.

Rátaláltak egy budai ház aljában Somlai Bálint luxuskocsijaira

Hamar összejött egy nagyobbacska összeg az autók értéke alapján.

Zsolti bácsi-ügy: megszólalt egy szakpszichológus, nagyon fontos etikai kérdésre hívta fel a figyelmet kiáltványában

Sajtóetikai kérdéseket vet fel a „bicskei ügy” újabb fejleménye, miután egy koronatanú visszalépett a vallomástételtől, Szigeti Ildikó szakpszichológus arra figyelmeztetett, hogy a média túlzott érdeklődése

0