Párbeszéd: minden háztartásban biztosítani kell az áramot
A Párbeszéd azt javasolja, hogy a kormány minden energiaszegénységben élő magyar háztartás számára biztosítsa az áramot.
Az ellenzéki párt frakcióvezetője kedden online sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy egy 2022-es uniós felmérés szerint Magyarországon körülbelül kilencezer háztartásban nincs elektromos áram. Szabó Tímea hozzátette, a felmérés alapján ez a probléma mintegy kilencezer kiskorú gyermeket érint.
Elmondta: a Párbeszéd csapata május 6-án részt vesz az Ultrabalaton futáson, ahol annak a Fényhozók alapítványnak próbálnak pénzt és adományokat gyűjteni, amelyik az energiaszegénységben élő családokon segít.
Tordai Bence, a párt társelnöke hangsúlyozta, az alapítvány már bebizonyította, hogy csak egy "kiszuperált" akkumulátor és néhány lámpatest kell ahhoz, hogy autonóm módon megoldják ezeknek a háztartásoknak a világítását. A képviselő közölte, hogy legalább kétmillió forintot szeretnének összegyűjteni a futás során, és azt kérte, hogy aki teheti, támogassa őket.
MTI

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Rajz, makett, film – alkotásokat várnak az esztergomi tűzoltók!
- Útlezárás miatt változik az esztergomi buszok útvonala
- Három hónapig forgalomkorlátozásra kell számítani Esztergomban
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Új vonat, új menetrend Esztergom felé
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton


