Ezt olvasta már?


Osztrák Nagydíj - Verstappen győzött, Hamilton kiesett, Vettel az élen az összetettben

Max Verstappen, a Red Bull holland pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Osztrák Nagydíjat, amelyen a négyszeres világbajnok, címvédő Lewis Hamilton (Mercedes) nem ért célba.

A 20 éves Verstappennek ez volt az idei első és pályafutása negyedik futamgyőzelme, ráadásul az osztrák istálló hazai pályáján sikerült nyernie.

A második helyen Kimi Räikkönen, a Ferrari finn versenyzője zárt, míg harmadikként négyszeres vb-győztes csapattársa, Sebastian Vettel ért célba, ezzel egypontos különbséggel átvette a vezetést az összetettben Hamiltontól.

A rajtot egyértelműen Räikkönen kapta el a legjobban, s bevágott az első sorból startoló két Mercedes közé, az első kanyarban pedig másodikként tudott elfordulni a vezető Hamilton mögött.

A pole pozícióból induló Valtteri Bottas (Mercedes) az első néhány száz méteren visszacsúszott negyediknek, de a harmadik kanyarban visszavette a második helyet, miközben Räikkönen Verstappennel csatázott.

Az első kör végén így Hamilton, Bottas, Verstappen volt a dobogós helyeken száguldók sorrendje, míg a hatodik rajtkockából induló Vettel visszaesett a nyolcadik pozícióba, de a harmadik kör elején már ismét hatodik volt.

A 14. körben Bottas kénytelen volt feladni a versenyt, mert tönkrement az autójában a sebességváltó. A félreállt Mercedes mentésének idejére a versenybíróság elrendelte az úgynevezett virtuális biztonsági autós fázist, így másfél kör erejéig a pilóták meghatározott tempóban mentek körbe a Red Bull Ringen. Ebben az időszakban a mezőny nagy többsége behajtott a boxba és letudta a kötelezően előírt egy kerékcserét, a versenyt vezető Hamilton ugyanakkor nem állt ki friss abroncsokért.

A 20. körben Hamilton mögött Verstappen és Räikkönen száguldott a második és harmadik helyen, Daniel Ricciardo (Red Bull) negyedik, Vettel pedig ötödik volt. Ricciardo a 21. körben feljött harmadiknak, miután kihasználta, hogy Räikkönen hibázott a második kanyarban.

A 25. kör végén Hamilton is kiállt egy kerékcserére, és negyediknek jött vissza a pályára, egy másodperccel megelőzve az ötödik Vettelt.

A féltávhoz érve, a 36. körben Ricciardo autóján szinte teljesen elhasználódott a bal hátsó gumi, így az ausztrál pilótának újfent ki kellett mennie a boxba egy kerékcserére. Közben Vettel megtámadta és meg is előzte Hamiltont, aki egyre ingerültebben kérte számon a csapatán, hogy a virtuális biztonsági autós időszak alatt miért nem hívták ki kerékcserére.

Húsz körrel a leintés előtt Verstappen magabiztosan vezetett, mögötte pedig Räikkönen és Vettel haladt a második, illetve harmadik helyen. Hamilton negyedik volt, de ismét be kellett jönnie a boxba egy kerékcserére, amely után Ricciardo mögé, ötödikként tért vissza a pályára.

Ricciardo egy körrel később műszaki hiba miatt feladta a küzdelmet, a hajrában pedig Hamilton is hasonlóan járt: a versenyautója lelassult, s a brit pilóta kénytelen volt kiállni.

Verstappen végül gond nélkül győzött, a Mercedes idén először nem szerzett pontot, miközben a Haas istálló kiváló versenyt és kettős pontszerzést ünnepelhetett: Romain Grosjean negyedik, Kevin Magnussen ötödik lett.

A vb egy hét múlva Silverstone-ban, a Brit Nagydíjjal folytatódik.

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Módszer, amivel génszerkesztett, mégsem GMO a magyar búza

Nagy nemesítő cégeket is megelőztek a hazai biotechnológusok ezzel az új eljárással.

Egy nő elaludt az autójában egy parkolóban, nem ébredt fel többet

Egy fiatal nő halála hívja fel most a figyelmet egy alattomos, sokak által alábecsült veszélyre: a kipufogógáz-szivárgásra.

Dobogón volt tavaly a magyar infláció az EU-ban

Az Eurostat friss adatait összesíti a GKI.

Milliókat hagyhatnak veszni az adózók – most kell lépni a NAV szerint

Fontos a tervezetet átnézni, és legkésőbb május 20-ig kiegészíteni.

Így lehet adómentes egy-egy vacsora – a NAV elmondja, mire kell figyelni

Februártól él a vállalkozásoknak nyújtott könnyítés.

Nagy dobás: újabb 150 munkahelyről tett bejelentést Szijjártó Péter

Százötven új munkahelyet hoz létre a Metal Kingdom Kft.

Nagy a baj: nemzetközi segítséget kért a szigetország a szellemhajó miatt

Málta a Földközi-tengeren sodródó LNG-tanker miatt riadóztatott.

Meglepő fordulat Budapesten: már 400 ezren osztoznak autókon, mégis egyre több a saját kocsi

Már több mint 400 ezer ember használ autómegosztó szolgáltatást Budapesten, miközben a hazai autóállomány folyamatosan bővül....

Így nézett ki az őskrokodil, ami 85 millió évvel ezelőtt garázdálkodott a Bakonyban

Betyárként garázdálkodott a mai Bakony erdős dombjai helyén a Doratodon carcharidens nevű őskrokodil mintegy 80–85 millió évvel...

Orbán ultimátuma Zelenszkijnek: „Ha nincs olaj, nincs pénz” – videó

„Ha nincs olaj, nincs pénz” – fogalmazott Orbán Viktor legutóbbi nyilatkozatában, amelyben az ukrajnai olajszállítások körüli...

Orbán Viktor nyomatékosította, hogy mindaddig vétózni fogja az Ukrajnának nyújtandó 90 milliárd eurós hitelt, amíg nem indul újra a Barátság kőolajvezeték

Ha nincs olaj, nincs pénz – mondta a miniszterelnök, miközben Magyarország nem is vesz részt a hitelnyújtásban.  

A tudósok sem tudták pontosan, mit rögzítenek, 77 évvel később már aranyat ér a hangfelvétel – videó

Amerikai kutatók 1949 márciusában rögzítettek egy furcsa hangot, amiről kiderült, hogy hosszúszárnyú bálnáktól származik. A lemez...

0

Sport

Szoboszlai egy primadonna, ne oktassa ki a szurkolókat. – felháborodott a liverpooli portál

Ahogyan azt borítékolni lehetett, Liverpoolban sokaknak nem teszett Szoboszlai Dominik kifakadása.

„El kell adni őt” – ilyen lesújtó véleményen még nem voltak Wirtzről

A német középpályás nem úgy tért vissza a sérüléséből ,ahogy azt a szurkolók remélték.

Tragédia lenne innen kiesni a válogatottnak

A magyar női kosárlabda-válogatott saját kezében tartja sorsát a vb-selejtezőn.

Hatalmas dráma Pécsi Ármin meccsén, olyan történt vele, amire 2026-ban még nem volt példa

Ezúttal a magyar kapus sem tudott csodát tenni, pedig több fontos védése is volt.

Ilyen brutális büntetést eddig még senki nem kapott a Premier League történetében.

A Chelsea-nek 10,75 millió fontot kell fizetnie. Az eddigi legsúlyosabb pénbüntetést, 5,5 millió fontot a West Ham United még 2007-en kapta

370 ezer forint a legdrágább, 27 ezer a legolcsóbb jegy a budapesti BL-döntőre

Az UEFA hivatalos közleménye szerint itt vannak a budapesti Bajnokok Ligája-döntő árai.

Marco Rossi kihirdette keretét márciusra, a Barcelona kapusa is a három újonc között

A labdarúgó-válogatott Szlovéniát és Görögországot fogadja a Puskás Arénában.

Rüdiger a fejen térdelt ellenfelének üzent: Ha bántani akartam volna, nem kelt volna fel a földről 

Először szólalt meg a szabálytalansággal kapcsolatban a Real Madrid védője.

Nem minden kopasz Arne Slot, frenetikus baki a Liverpool-Tottenham meccs előtt

Az aranyos videó vírusként terjed az interneten.

A Vasas ragaszkodik a kispestiek közelségéhez, ennek most a Mezőkövesd lett az áldozata

Az angyalföldiek 2-0-ra megnyerték a találkozót, és mindössze két pont a hátrányuk a Honvéd mögött.

0
0

Bulvár

„Pokollá teszem majd Orbán Viktor és Magyar Péter minden napját”

A Pilvax közben tartott megemlékezést a Mi Hazánk Mozgalom március 15-én. Toroczkai László pártelnök szerint a hárompárti országgyűlésben a Mi Hazánk fog irányítani.

Ukrán pénzszállítók: Lázár János elszólása miatt kerülhet bajba a kormány

Hivatali visszaélés, jogellenes fogvatartás és terrorcselekmény gyanúja miatt feljelentést tett az ukrán fél.

Súlyos fenyegetést kapott Magyarország, onnan ahonnan talán senki sem számított rá

A külügyminiszter szerint ilyen durva fenyegetőzéssel még nem is találkozott, mint a mai napon.

Dermesztő titkokat fecsegett ki Várkonyi Andreáról a legjobb barátnője, meghökkentő dolgokat állít

Kamerák előtt vallotta be a barátnő, hogy mit gondol Várkonyi Andreáról.

Prof. dr. Bányai Éva a rák lelki hátteréről: „Ezt a betegséget csak együtt, szövetségben győzhetjük le”

Milyen szerepe van a tartós stressznek, a lelki terheknek és az emberi kapcsolatoknak a daganatos betegségek kialakulásában és a gyógyulásban?

Kiderült, mitől lesz egyre több fiatal vastagbélrákos

Meglepő helyről jött a felfedezés.

Felmondott a szirénázó autóval siető tűzoltó, miután saját városa agyonbüntette

A rutinos lánglovag dühében a polgármester ajánlatát is elutasította.

„Ingyen kaptam.” – Gáspár Evelin elárulta, honnan van az 526 ezres napszemüvege

Éles szóváltás alakult ki a közösségi médiában Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő és Gáspár Evelin, a Külgazdasági és Külügyminisztérium sajtóreferense között. A vita tárgya egy márkás n

Az egész családját lerajzolta a kisfiú - a nagynénje fülig elvörösödött, amikor meglátta magát a kész alkotáson

Vajon mit árulnak el a rajzok a gyermekek személyiségéről, lelkivilágáról, érzelmeiről? Nos, ahogy most következő történetünk is bizonyítja, jóval többet, mint elsőre hinnénk.

Teljes a készültség a frankfurti repülőtérnél, halálos áldozatok is vannak

Az elkövető szökésben van. Két halálos áldozata is van a frankfurti repülőtérnél kirobbant lövöldözések.

0