Orbán: Magyarországon sosem fogják magukra hagyni az egyenruhásokat
Magyarországon sosem fogják magukra hagyni az egyenruhásokat - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Budapesten, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Rendészettudományi Karának tisztavatóján.
A kormányfő a budai Várban, a Kapisztrán téren tartott ünnepségen - ahol 102 hallgató tett tiszti esküt a Szent Korona másolata és a történelmi zászlók előtt - azt mondta, az egyenruhásokra váró jövő nem ígérkezik egyszerűnek, meglepő és felkavaró dolgok történnek ugyanis: jómódú országok egészségügyi rendszerei omlottak össze néhány nap alatt, gazdag országok indultak el a pénzügyi összeomlás irányába, példátlan erőszakhullám perzsel végig nagyvárosokon.
A fegyveres szervezeteket megalázzák az utcán és a politikában is, a közrend őreit rasszistának minősítik, az egyenruhások iránti közmegbecsülést köztéri szobrokkal együtt döntik le, "az állam és a törvény kivonul az utcáról" - fogalmazott Orbán Viktor.
Hangsúlyozta ugyanakkor: Magyarország nem ilyen ország, és nem is lesz ilyen. Magyarország pénzügyei rendben vannak, gazdasága egészséges, az emberek tudnak és akarnak dolgozni, a növekedési tartalékok magasak. "Mi, magyarok, feketeöves válságkezelők vagyunk, bármekkora is körülöttünk a zűrzavar, nálunk a fejekben rend, a karokban erő, a szívekben lojalitás uralkodik". És "önök biztosak lehetnek abban, hogy mi sohasem fogjuk magukra hagyni az egyenruhásainkat", akiket megbecsülés, tisztelet illet, mert "vásárra viszik a bőrüket a mi biztonságunkért és az otthonaink békéjéért" - nyomatékosította a hallgatók előtt.
A miniszterelnök azt is mondta, Magyarországon minden élet számít. "Mi azt a világot szeretjük, ahol rendezettség van, ahol a józan ész uralkodik, ahol a törvény az ártatlanokat, és nem a bűnözőket védi, ahol megvédjük magunkat a migrációtól, ahol az erőforrásokat a családok és a gyermekek jövőjébe fektetik" - jelentette ki, rámutatva, hogy ennek a világnak a fennmaradásához, ahhoz, hogy Magyarország a mai zavaros időkben is a béke és a biztonság szigete maradhasson, szükség lesz a most esküt tettek elkötelezettségére, helytállására és becsületes munkájára.
Arról biztosította őket, hogy szolgálatuk minden percében érezni fogják: "Magyarország önök mögött áll".
Orbán Viktor beszélt a hazaszeretet fontosságáról is, szimbolikusnak nevezve, hogy a budai Várban, az ezeréves magyar állam központjában, "szíve közepén" tartják az ünnepséget. "A mi hazánk szíve közepe a törvényesség, a jog és a rend" - hangoztatta, a magyar kultúra legnagyobb jótéteményeinek minősítve ezeket, mert belőlük fakad a biztonságos, békés és szabad élet.
A "hétköznapi hazaszeretet" a mindennapos érzete annak, hogy az ország, amelyben az ember él, a hazája, amelyből csak egy van. Ha ez az egy elvész, az ember csak olyan helyen folytathatja életét, amely valaki másé, és ahol "mi csak megtűrtek, jobb esetben befogadottak lehetünk" - fejtette ki.
"Ezért készen állunk, hogy nemzedékről nemzedékre megtartsuk, ha kell, megharcoljunk érte, mert ez a legértékesebb, amit a gyerekeinknek adhatunk" - mondta a miniszterelnök, úgy fogalmazva: a hazaszeretet érzése "befon minket egy közös sorsba", amely nagyszerű és kivételes, "csak a miénk, és amelynek nagyszerűségében mindannyian osztozunk".
Úgy folytatta: ez az érzés a magyarokban különösen erős, és nélküle aligha tarthattuk volna meg az országot ilyen hosszú időn keresztül. "Csak a magyar nyelv képes egyetlen szóba belesűríteni az országot, a népet, a szülőföldet és az otthont, ahogy ezt a haza szó teszi" - emelte ki.
Hozzátette ugyanakkor, hogy ha a most esküt tettek jó rendőrök, tűzoltók, katasztrófavédelmisek akarnak lenni, a hazaszeretet mellett szükség van önbecsülésre is.
Az ünnepségen a kormányfő mellett jelen volt Pintér Sándor belügy- és Benkő Tibor honvédelmi miniszter, továbbá a tábornoki kar.
Az NKE Rendészettudományi Karáról 70-en a rendőrségnél, 11-en a katasztrófavédelemnél, 21-en pedig a büntetés-végrehajtási szervezetnél kezdik meg szolgálatukat.
Az ünnepségen kiosztott sajtóanyagban kiemelték: a koronavírus-járvány a tisztjelölt hallgatók életébe is számos új kihívást hozott. A távoktatás mellett szolgálatteljesítési kötelezettségeiknek is eleget kellett tenniük, két és fél hónapon keresztül a veszélyhelyzetből adódó rendészeti feladatokat láttak el.
A most végzetteké az első olyan alapképzéses évfolyam, amely 2017-ben már a Ludovika Campuson kezdte meg tanulmányait. Szintén 2017-ben kezdődött meg az átállás a hároméves tisztképzésről a négyévesre, emiatt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak idén nem bocsát ki pénzügyőr tisztet az egyetem - közölték.
hírek innen, onnan
Trump kemény vámokat jelentett be, nehéz helyzetbe hozta Magyarországot
Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke a Truth Social közösségi oldalán jelentette be, hogy jövő héttől megemeli az Európai Unióból...
Fáj a füle repülés közben? Így előzheti meg a kellemetlen érzést
A repülés közbeni fülfájás ugyan gyakori, de korántsem elkerülhetetlen velejárója az utazásnak. Ha tudatosan készül rá, figyel a...
Napi horoszkóp: a Rák bármibe vág bele, összejön, a Mérleg felfázik, a Bika randevúja jól sikerülhet
Kedves Szűz! A kötelességek röghöz kötő hálójából kiszabadulva végre magasan szárnyal a képzeleted.
Kedden estig tombolhat a nyár, utána csap be a ménkű
A földeken már nagyon várják az esőt, a hosszú hétvégén szabadtéri programokat szervezők pedig nem. Kedd este jöhet a változás.
„Nincs lelkifurdalásom, amikor megölöm a gyilkost"
Így vadásznak orosz katonákra az ukrán drónokkal.
Búcsú az Orbán-rendszertől
Lám, amint az Európai Unió a jogállamisági és korrupciós okokra hivatkozva leállította a folyó költségvetési ciklus kifizetéseit,...
Kitartó beszélgetések, előfizetés a független sajtóra – így ébredtek fel a Fidesz-szavazók
Miután megírtam anyukám történetét, aki 16 évig szavazott a Fideszre, majd rájött, hogy hazudtak neki, rengeteg hasonló történetet...
A 10 dolog, amit utálok benned tinisztárja volt: 45 évesen ilyen természetes szépség Julia Stiles
Julia Stiles szinte egy percet nem öregedett a nagysikerű film óta.
Kulcsár Edina döntött: Külön utakon jár a gyerekeivel, de nagyon jó oka van rá
Az egykori szépségkirálynő az anyaság egy új szintjére lépett.
Hosszú hétvége: jönnek az első nyári napok
Egyre inkább a napsütésé lesz a főszerep: hétvégére már a 25 fokot is elérheti a hőmérséklet. A jó hír azonban csak félig az,...
Így lehet már ezen a hétvégén bajnok az ETO
Győzelmi kényszerben van Robbie Keane csapata.
Gyönyörű barna hölgy Radnai Márk párja: szerelmet vallott a politikus
Bensőséges vallomás.
Sport
Ilyen ajándékokat nem kapott a Fradi, egymásnak ugrottak a Braga játékosai
Két olyan csapat áll jól az Európa-liga elődöntőiben, amelyik játszott a sorozatban a Ferencváros ellen.
Áll a bál a Kajak-Kenu Szövetségben: visszaélések, milliárdos pazarlás és szakmaiatlan döntések miatt támadják az elnököt
Az elnökség és a közgyűlés sem indított bizalmi szavazást Schmidt Gábor ellen.
„A világ legjobb csapata”: áradoztak az edzők a Veszprém BL-meccse után
A berlini visszavágóra minimális előnnyel utazik a magyar csapat.
Az Újpest olyat húzott a vasárnapi derbi előtt, amit az NB I-ben eddig még nem láttunk
Az előző harmincból egyetlen meccsük elvesztése sem fájt volna úgy az FTC-nek, mint ez fájhat.
Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén
A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.
„Románia nevetség tárgyává vált Európában” – a futballisták tolták le a pályáról a mentőt + videó
A román labdarúgás második vonalában szörnyű sérülés történt a Voluntari–Bihar mérkőzés legvégén, és hihetetlen jelenet játszódott le a mentés során.
Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott
A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.
Lakókocsiban él, mentőzik, orvosnak tanul és 100 km-eket fut Gergő
A sok előny mellett voltak nagyon húzós pillanatok is.
17 éves minden idők egyik legemlékezetesebb futballmeccse
17 éve, hogy Messiék hatot rúgtak a Santiago Bernabéuban a Real Madridnak.
Hornyák Zsolt lehordta a magyar válogatott csatárát, csattanós válasz érkezett + videó
A Puskás Akadémia 3-1-re nyert a ZTE otthonában az NB I 32. fordulójában.
Az Arbeloával való vita véget vetett a klasszis madridi karrierjének
Nincs minden rendben a királyi gárda háza táján.
Mourinho reagált a Real Madriddal kapcsolatos híresztelésekre, meglepő helyre igazolhat Salah - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb pénteki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Bulvár
„Üzenem Mészáros Lőrincnek, hogy szakadjon le a töke!” – durván átfordult a falu, ahol négy éve 82 százalékkal győzött a Fidesz
Most viszont 71 százalékot húzott be a Tisza.
Szégyenletes videó került elő, ahogy menekülnek a titkosszolgálat emberei a Donald Trump elleni merényletkísérletnél
Alig volt szakszerű megmozdulásuk az ügynököknek, itt még fejek hullanak.
Máris távozik posztjáról a Tisza egyik miniszterjelöltje
A leendő igazságügyminiszter az ügyvédséget fejezi be.
Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben
Melyik a legegészségtelenebb hal, és miért? Mutatjuk, mire figyelj vásárláskor, hogy elkerüld a rejtett kockázatokat.
Ennyi alkoholt fogyaszt Nagy Feró naponta, megvan a válasz, ő maga mondta el
Nagy Feró őszintén nyilatkozott az alkoholfogyasztásáról.
Szécsi visszalépése után eldől, a Fidesz kijavítja-e az egyik legnagyobb hibáját
A Fidesz frakciójának megújulása az elmúlt napok egyik legfontosabb politikai témájává vált, azonban a nyilvánosságra került névsor nemcsak támogatást, hanem komoly vitákat is kiváltott, és egy friss fejlemény
Veszélyben a nyár. A meteorológusok állítják, augusztusban drasztikusan megváltozhat az időjárás
Szabadságot tervezel? Mutatjuk, mire számíthatsz nyáron!
Brutális, ami nyáron jön az időjárásban, 20 éve nem volt erre példa, megérkezett a 2026-os szezon menetrendje
Régóta nem volt erre példa, most újra jöhet egy ilyen változás az időjárásban.
Nyáron 1,5 óra alatt Dubrovnikban vagy Zadarban lehetsz: még soha nem volt ilyen egyszerű eljutni a két horvát városba
2026 nyarán két fapados légitársaságnak köszönhetően Budapestről másfél óra repülés után máris a két népszerű horvát városban lehetünk.
Visszavonul Nagy Ervin, nem akar több pénzt elfogadni
Nagy Ervin bejelentése az év egyik legmeglepőbb híre.
A bírói egyesület üzent Magyar Péter igazságügyi miniszterjelöltjének
A Magyar Bírói Egyesület együttműködést ajánlott a leendő igazságügyi kormányzatnak. A szervezet a közleményében élesen bírálta az előző kormányt a bírói függetlenség aláásása miatt.
A május 1-jei telihold 2026 legerőteljesebbje lesz – és két csillagjegyre különösen nagy hatással lesz
A május 1-jei telihold nem egy átlagos égi esemény: intenzív érzelmeket, mély felismeréseket és valódi belső átalakulást hozhat. Különösen két csillagjegy számára lesz sorsfordító ez az időszak.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Rajz, makett, film – alkotásokat várnak az esztergomi tűzoltók!
- Útlezárás miatt változik az esztergomi buszok útvonala
- Három hónapig forgalomkorlátozásra kell számítani Esztergomban
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Új vonat, új menetrend Esztergom felé
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton


