Orbán Viktor levelet írt a néppárt frakcióvezetőjének
Orbán Viktor arra kérte Manfred Webert, az Európai Néppárt frakcióvezetőjét, hogy kellő körültekintéssel járjon el a magyarországi "Soros-egyetem" ügyében - tudta meg az Origo. (Pécsi Napilap)
Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke megerősítette a portál információját, miszerint a kormányfő levelet küldött az ügyben a néppárti politikusnak.
A kormányfő azért írt a Fideszt is soraiban tudó pártcsalád európai parlamenti frakcióvezetőjének, mert arról értesült, hogy Manfred Webert lobbisták keresték meg a magyarországi "Soros-egyetem" ügyében - áll az Origo csütörtöki cikkében.
Hozzátették: a miniszterelnök felhívta a frakcióvezető figyelmét arra, hogy a napokban több, egyébként "jó szándékú és Magyarországgal szimpatizáló" közéleti szereplő valótlan tényeken alapuló nyilatkozatokat tett. Ezek között szerepel, hogy Magyarországon a kormány egyetemet zárna be, és tanszabadságot sértően akarna beavatkozni bármely felsőoktatási intézmény működésébe.
Orbán Viktor azt írta: a magyar illetékes szervek megállapították, hogy a minden tényalapot nélkülöző információ Soros Györgyhöz tartozó szervezetektől, illetve emberektől származik. Éppen ezért a miniszterelnök azt kérte Manfred Webertől, hogy kellő körültekintéssel járjon el ebben az ügyben, ehhez pedig figyelmébe ajánlotta a magyar kormány által közzétett hivatalos közleményeket, amelyek a valóságos jogi helyzetet írják le - erősítette meg az Origo információit Havasi Bertalan.
hírek innen, onnan
Tönkremegy a szemed, ha nem szeded rendszeresen ezt a 3 vitamint
Ha nem vigyázol, látásromláshoz vezet az ilyen életmód.
„Egy agresszor sosem hagyja abba” – Magyar Hang-ajánló
Interjú Holoda Attilával, Dobrev Klárával, Petra Thorbrietz-cel. Svábok versus gyüttmentek. Tisza-vízzel itatnák az akkugyárat. Keresse a...
Holoda Attila: Egy agresszor sosem hagyja abba
Holoda Attila az energiaválságról, a propagandáról, az orosz olajról, a kilátásokról és Putyin „hasznos idiótájáról”. Interjú!
A Fidesz-világon túl gyorsan kopik Orbán varázsa
Orbán Viktor 1998 óta mindig népszerűbb volt, mint a pártja. Most annyit tud, mint a Fidesz – fogalmazott lapunknak Horn Gábor.
Sehol nincs biztonságban az iráni flotta - Példátlan támadást indított Izrael
Az izraeli hadsereg az éjszaka folyamán csapásokat mért az iráni Bandar-e Anzali kikötővárosra, valamint a Kaszpi-tengeren található...
Megérkeztek a részletek a pusztító támadásról: akár öt évig is eltarthat a javítás
Az iráni csapások a katari cseppfolyósított földgáz (LNG) kapacitásának 17 százalékát tették tönkre, a helyreállítás pedig akár...
Képzelt barát a gyerekszobában: A gyerekek 65%-át érinti, a szülők többsége mégis a legrosszabbtól tart
A kutatások cáfolják azt a tévhitet, hogy a képzelt társakkal játszó gyerekek ne tudnának különbséget tenni a valóság és a fantázia...
Nagyon súlyos munkaügyi visszaéléseket tártak fel a szegedi BYD-építkezésen
A Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal vizsgálatot indított.
Számlázz.hu-felmérés: túlterheltek és időhiányban szenvednek a magyar női vállalkozók és vezetők
Túlterheltség, folyamatos jelenlét és krónikus időhiány – röviden így jellemezhetőek a hazai nő vállalkozók, valamint vezető...
Javítják az iPhone-ok egyik legidegesítőbb hibáját
Végre nem fog váratlanul „elfelejteni” karakterek az iPhone-ok billentyűzete, az Apple ugyanis megpróbálja javítani a hibát az iOS...
Egy fiatal nő kezében felrobbant egy gránát az újdörögdi gyakorlótéren csaknem egy éve, de még mindig nincs felelős
Arra hivatkozva, hogy a nyomozás még folyamatban van, a főügyészség nem közölt újabb információkat.
A színpadon kel életre Olaszország, ahol minden hang mögött egy történet húzódik
Az előadás nem csupán zenei élmény, hanem egy személyes vallomás is.
Sport
Kubatov Gábor azonnal üzent a Ferenc-város kiesése után, Robbie Keane is megszólalt
A Ferencváros elnöke a közösségi oldalán köszönenet modott az eddigi nagy menetelsért.
Videó: Óriási potyagólt kapott a Fradi kapusa az Európa-ligában
Borzalmas félidőn van túl a Ferencváros a Braga otthonában.
Szoboszlai Dominik ismét nagyot ment a BL-ben: előbb gólt rúgott, majd tizenegyest harcolt ki
A magyar középpályás ismét csapata egyik legjobbja volt.
Steven Gerrard szerint komoly hibát követ el a Liverpool Szoboszlai Dominikkal
Úgy véli: a magyar válogatott csapatkapitánya igazi vezéregyéniség lett.
Ekkora pofonra senki sem számított a Camp Nouban, kilenc gól a BL-meccsen
Három félidőn keresztül remekelt a Newcastle a Barca ellen, de végül hatalmas verést kapott.
Szoboszlai Carragher segítségével bizonyította igazát, a gólja nem így volt tervezve
Az egykori Liverpool-játékos, Jamie Carragher a BL-visszavágó után megragadta a magyar futballista lábát.
Mi történt Varga Barnabással? – az AEK edzésén megdöbbent a görög média + videó
Ma a labdarúgó Európa-ligában és a Konferencialigában is kialakul a legjobb nyolc mezőnye.
Szoboszlai elképesztően okos gólt lőtt a Bajnokok Ligájában – videó
A Galatasaray csapatát fogadták az Anfield Roadon.
Három magyar a pályán, kövesse nálunk a Liverpool és Galatasaray meccsét.
Egy lépésre voltak a bravúrtól a törökök, akik megnyerték a párharc első mérkőzését.
Megvan a BL-negyeddöntők mezőnye, ezeket a meccseket láthatjuk a nyolc között
Komoly rangadók jönnek a nyolc között.
Nincs vita: Szoboszlai Dominik a Liverpool legnagyobb sztárja lett
A Liverpool magyar sztárja fantasztikusan játszott a Galatasaray elleni BL-meccsen.
Véget ért az Odüsszeia: az iráni női válogatott drámai hazaérkezése
A csapat több országon át vezető, tíz napon át tartó hosszú út végén jutott vissza Iránba.
Bulvár
Lángokban áll a világ legnagyobb gázmezője, az egekbe szökött az olaj ára
Irán megfojtja a világ olajellátását.
Kiszivárgott a Békemenet-titok, szédületes információk láttak napvilágot a Tisza és a Fidesz táboráról
A Békemenet és a Nemzeti menet egy nagyon elgondolkodtató jelenségre világított rá.
Lázár János csúnyán elszólta magát, elmarad a választás április 12-én?
Lázár János furcsa dolgot mondott a választással kapcsolatban.
Ez a zöldség nyersen akár idegméreg is lehet: csak főzve biztonságos a fogyasztása
A zöldségek az egészséges étrend elengedhetetlen részét képezik, és sokan fogyasztják őket nyersen is, hogy megőrizzék a bennük rejlő vitaminokat és tápanyagokat. Ám ez nem minden zöldség esetében a megfelelő
Kubatov Gábor azonnal üzent a Ferenc-város kiesése után, Robbie Keane is megszólalt
A Ferencváros elnöke a közösségi oldalán köszönenet modott az eddigi nagy menetelsért.
Figyelmeztetést adtak ki a milliók által szedett gyógyszerről, amely hosszú távon több kárt csinál, mint hasznot
Még a leszokás is veszélyes.
Szokatlan dolgot vettek észre Orbán beszédében, ilyet nem mondhat véletlenül
Orbán Viktor március 15-i ünnepi beszédébe egy váratlan gondolat csúszott be: a miniszterelnök méltatta Deák Ferencet. Ez élesen kilógott a beszéd egyébként konfrontatív hangneméből, a politikai elemző szerint n
Döntött a bíróság Hernádi Zsoltról, nem érvényesek Magyarországon a horvát ítéletek
Pont került a megfeleltetési eljárás végére.
Vérfagyasztó bejelentés Iránból, ezt teszik a Hormuzi-szorossal, az egész világ megremegett emiatt
Egyre aggasztóbb hírek érkeznek a Közel-Keletről.
Tilos este 7 után ezt csinálni a kardiológus szerint - 20 éve kezel infarktusos betegeket, óva int tőle
Egy kardiológus szerint az esti szokásaid döntik el, regenerálódik-e a szíved, vagy tovább romlik az állapota.
Orbán Viktor Dunaújvárosban: „Nekünk nem kétharmad kell, hanem egy nagyon erős nemzeti egység”
Majd egy óra múltán érkezett meg a dunaújvárosi országjárás színpadára Orbán Viktor, aki a leginkább a fiatalokat igyekezett meggyőzni, hogy menjenek el április 12-én a Fideszre szavazni.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Rajz, makett, film – alkotásokat várnak az esztergomi tűzoltók!
- Útlezárás miatt változik az esztergomi buszok útvonala
- Három hónapig forgalomkorlátozásra kell számítani Esztergomban
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Új vonat, új menetrend Esztergom felé
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton


