Oláh Gyárfás: Michelisz a magyar autósport legnagyobb sikerét érte el
Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke szerint Michelisz Norbert a magyar autósport történetének legnagyobb sikerét érte el azzal, hogy vasárnap Malajziában elhódította a túraautó-világkupa (WTCR) bajnoki címét.
"Hosszú út vezetett idáig, ez a győzelem tíz év kitartó és alázatos munkájának az eredménye" - nyilatkozta az MNASZ elnöke az MTI-nek, és hozzátette, Michelisz ezzel a sikerrel a magyar autósport elismertségét is jelentős mértékben növelte.
Oláh Gyárfás hangsúlyozta, Michelisz egy privát csapat versenyzőjeként kezdte, és onnan kapaszkodott fel a gyári pilóták, majd mostanra a sorozat bajnokai közé.
"Mindannyian meghajolunk az eredménye előtt, amely a hazai autósport legnagyobb sikere" - emelte ki az MNASZ elnöke.
A 34 éves Michelisz a Hyundai versenyzőjeként Sepangban az első futamot megnyerte vasárnap, a másodikon nyolcadikként, a harmadikon pedig ötödikként ért célba, így végül 370 ponttal lett a WTCR idei bajnoka.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Rajz, makett, film – alkotásokat várnak az esztergomi tűzoltók!
- Útlezárás miatt változik az esztergomi buszok útvonala
- Három hónapig forgalomkorlátozásra kell számítani Esztergomban
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Új vonat, új menetrend Esztergom felé
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton


