Ezt olvasta már?


Nyilvánvaló volt, ha mi nem teszünk semmit, 2010-ben a Malév leáll

A tények engem igazoltak, a Malévot megmentettük, a visszaállamosításért kemény tárgyalásokat folytattunk az oroszokkal - jelentette ki Oszkó Péter az m1 A Lényeg című műsorában vasárnap este.

A volt pénzügyminiszter szerint nem a Wizz Air volt az első, amely bejelentést tett az uniónál a Malév állami támogatása kapcsán.

Oszkó Péter elmondta, hogy az előző kormányzat idején kemény tárgyalásokat folytattak az oroszokkal azért, hogy lehetővé tegyék a Malév megmentését, és ezt a következő kormány számára biztosítsák.

Mint mondta, amikor hivatalba léptek, a Malév 100 százalékosan orosz tulajdonban volt egy olyan privatizáció eredményeként, amelynek feltételeit Borisz Abramovics cégcsoportja nem teljesítette, emiatt nehéz helyzetben volt a cég, tulajdona visszahullt a finanszírozó orosz bankra, amely közölte, hogy nem finanszírozza tovább a légitársaságot.

Közölte: nyilvánvaló volt, hogy ha nem tesznek semmit, akkor 2010-ben a Malév leáll. " Oszkó Péter szerint a visszaállamosítás során "mindent kipréseltek" a tárgyalásokból. "Minden furcsa összeesküvés-elmélet megcáfolódik, hiszen az, hogy mi akkor lehetővé tettük a Malév megmentését, az sem a versenytársak érdekeit nem szolgálta, sem az oroszokét, senkiét, csak azt az érdeket szolgálta, hogy 2010-től kezdődően legyen lehetőség a Malév továbbélésének biztosítására" - mondta.

A terv az volt, hogy vissza kell szerezni az állami tulajdont. Úgy tudtak megállapodni az oroszokkal, hogy 95 százalékig mentek el, ez az államnak akkor pénzébe nem került, és 5 százalékig benne maradtak az oroszok.

Elmondta: tervet készítettek arra, hogy önfinanszírozóvá válhasson a Malév, ami nagyon radikális átalakításokat igényelt volna a flottában, a járatszámokban, és a munkavállalói állomány tekintetében is. De volt egy B terv is, hogy ha ez nem sikerül, ha itt a vége, akkor fel kell készülni a kormánynak egy új légitársaság elindítására. "Nem fordulhat elő úgy a Malév csődje (...), hogy nem kész a kormány, hogy új légitársaságot indítson. Ehhez viszont vissza kellett szerezni az állami kontrollt" - fogalmazott.

Oszkó Péter a műsorban azt mondta: mindezekről egyeztetett a fideszes Varga Mihállyal, akivel nemcsak sms-eket váltottak, hanem nagyon sok megbeszélést folytattak. "Jeleztem, hogy mi mindenre kell felkészülni, jeleztem, hogy nagyon nagy terhek vannak a Malévon, jeleztem, hogy ezektől nem tudjuk megszabadítani a Malévot" - mondta, hozzátéve, hogy a két lehetséges forgatókönyvről is részletes tájékoztatást kapott akkor a Fidesz.

"Ezeknek a tudatában folyt az a párbeszéd, amikor én azt érzékeltem, hogy a Fidesz akarja, hogy megtörténjen ez a visszaállamosítás, mert szeretne valamit kezdeni a Malévvel. Hát sajnos nem tudott" - fogalmazott.

A volt pénzügyminiszter szerint új lehetséges befektetőket is irányítottak a Fideszhez, például tárgyaltak már akkor is a Travel Service céggel is.

Közölte azt is: a Wizz Air nem kérte őt fel igazgatósági tagnak, hanem - harmadmagával - ő pályázott a tagságra. Kommunikációs szempontból hibának nevezte, hogy ezt akkor nem jelentette be határozottabban, de hozzátette: sok helyen beszélt erről, szerinte kormányzati tisztségviselőknek is mondta.

Egy kérdésre válaszolva jelezte: a Wizz Air nem feljelentette a Malévot, hanem bejelentést tett az uniónál egy állami támogatási ügyről, amiben szerinte nem is a Wizz Air volt az első, a versenytársak közül sokan tettek bejelentést, hogy megakadályozzák a Malév további támogatását. Ismételten kijelentette, hogy ebben a döntésben semmilyen módon nem vett részt a cégnél.

 

mti







0
0
0

hírek innen, onnan

Sokkoló számok: kiderült, mekkora veszteségeket szenvedett eddig Ukrajna és Oroszország a harcokban

Az ukrán vezérkar legfrissebb összesítése szerint Oroszország már több mint 1,38 millió katonát veszített a háború 2022-es kezdete óta.

Borbély Alexandra kitálalt: Nagy Ervinnek vasalt ing kell az új munkájához – két hete tart a vita otthon

Borbély Alexandra és Nagy Ervin egy vasalással kapcsolatos konfliktusról mesélt, ami azután robbant ki, hogy a színésznek új munkahelye...

Nagy meglepetésre a BMW bemutatta az új, elektromos M3-ast

A BMW a Le Mans-i 24-órás futam hétvégéjén leleplezte a nagyteljesítményű sportautók új nemzedékének hírnökét, a szériaközelinek...

Cserben hagyják a dolgozókat a magyar cégek az AI-korszakban

Nem a 45 év feletti magyar dolgozók félnek a mesterséges intelligenciától.

„Egy kor után nem áll jól a forradalom” – a Mediaworks megyei lapjai belülről

A Deutsche Welle riportjában két újságíró mesélt az őket ért politikai nyomásról, az (ön)cenzúráról, és arról, egyáltalán...

Egymillió dollárért sem volt hajlandó eladni házát: bevásárlóközpontot építettek köré

Amikor egy város fejlődik, gyakran régi épületek tűnnek el az új beruházások útjából. Egy seattle-i nő azonban úgy döntött, hogy...

Halálos kamionbaleset Csehországban: magyar és román sofőr vesztette életét a kigyulladt járművekben

A magyar kamion egy betonkorlátnak csapódott, majd egy másik járművel ütközve lángra kapott a D2-es autópályán. A balesetben a magyar...

Varga Viktor 38 évesen végleg leszámolt a nőkkel: "Nekem a legideálisabb, amikor totál egyedül vagyok"

Varga Viktor, a hazai sztárvilág egyik legkülöncebb alakja újabb meghökkentő kalandra készül: jövő év elején két hónapot tervez...

Hun kori időkapun fedezhetjük fel egy magyarországi település ősi múltját

Feltárt lelőhelyen mutatják be, miként változtak a hun közösségek mindennapjai a rendkívüli események árnyékában.

0

Sport

Újabb bejelentés a Ferencvárosnál, támadó írt alá

Reméli, hogy a történet még csak most kezdődik.

Kínosan kezdődött a foci-vb, máris magyarázkodhatnak a szervezők

Nem a futball, hanem az üres széksorok kerültek fókuszba a 2026-os világbajnokság nyitónapján.

Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?

Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.

A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt

Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.

Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői

Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.

0
0

Bulvár

Selyemzsinórt kap Semjén Zsolt?

Augusztus végén országos választmányt tart a KDNP, napirenden a tisztújítás elrendelése.

Sűrgős változás jön a nyugdíjrendszerben júliustól, sok magyar idősnek újra kell terveznie a kiadásokat

Szigorúbb és engedékenyebb pontok egyszerre érkeznek a hazai idősügyi nyugdíjellátásba.

Sokan azt hiszik, csak bőrhiba, pedig a rák egy agresszív fajtája: 4 dolog, amit azonnal ellenőrizz magadon

A meleg idő beköszöntével az UV-sugárzás is felerősödik, ami komoly veszélyt jelent a bőrünkre. Mutatjuk, miben más a fehér bőrrák, mint a melanóma, és hogyan ismerheted fel időben a tüneteit.

4 kisgyerek evett ilyet a múlt héten, mind a Heim Pál kórházban fekszik - Orvosok figyelmeztetik a szülőket

A gombelem lenyelése súlyos égési sérüléseket okozhat a nyelőcsőben.

Melléthei-Barna Márton: Szégyelld magad, Kocsis Máté!

A Tisza jogi vezetője reagált a fideszes politikus korábbi, Magyar Péter édesanyjának címzett bocsánatkérésére.

Nem az alkohol és a cukor a máj legnagyobb ellensége: ezt az 5 ételt a hepatológusok is csak ritkán eszik

A szakértők szerint több olyan népszerű, egészségesnek hitt étel és ital is létezik, amely rendszeres fogyasztás esetén meglepően nagy terhet róhat a májra.

Nem vicc: akár a szomszéd is feljelenthet, ha ezt a növényt ülteted a kertedbe

Sokan azt gondolják, hogy a saját kertjükben azt ültetnek, amit csak szeretnének. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb. Vannak olyan növények, amelyek komoly konfliktusokat okozhatnak a környéken, és akár hat

Újabb nagyon súlyos baleset történt – többen beszorultak, mentőhelikoptert is küldtek

Frontális karambol miatt lassúlt le a közlekedés a 23-as főúton péntek délután, miután két személyautó ütközött össze Ivád és Mátraterenye között. A baleset a főút 17-es és 18-as kilométere közötti szak

Nagy bejelentést tett Magyar Péter

Szerinte újabb nagy lépést tettek a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati, oktatási, kulturális és politikai jogainak garantálásáért.

A magyar énekes füzetben vezette, kikkel feküdt le: képeket is tartogatott a nőkről

Császár Előd az FLM megalakulásáig 32 hölgyet hódított meg, vélhetően ez a szám megsokszorozódott, miután befutott.

0