Ezt olvasta már?

Higiénikus disznóvágás és kolbásztöltés titkai

A hidegebb hónapok közeledtével újraéled egy megkapó hagyomány Magyarországon: a disznóvágás. E szokás nem csak az ízekről és az elkészült ételekről szól, ha...


Négyszáz forint alatt maradhat az üzemanyag ára az idén

A kőolaj világpiaci árának stabilizálódására és literenként 400 forint alatti magyarországi üzemanyagárakra számítanak az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértők az idén. - Pécsi Napilap -

Grád Ottó, a Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) főtitkára szerint, ha nem emelkedik számottevően a kőolaj-fogyasztás, a kínálat ismét meghaladja majd a keresletet, ennek hatására pedig a kőolaj világpiaci ára sem változik jelentősen. Úgy vélte, a hordónkénti világpiaci ár az idén 50-60 dolláros sávban stabilizálódik, és Magyarországon sem változnak jelentősen az üzemanyagárak, 350-370 forint között mozognak majd.

Hozzátette, a benzin és a gázolaj ára nemcsak a nyersanyag árától, hanem a forint-árfolyamtól és a jövedéki adó mértékétől is függ. Tehát 50 dollár feletti kőolajár esetén a második negyedévben már visszaállhat a jövedéki adó az eredeti mértékre, így gyengébb forint esetén is 350-370 forintos árszinten maradhatnak az üzemanyagárak - mondta.

Grád Ottó úgy vélte, bármennyire is komoly volt a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) és a csatlakozó országoknak a kitermelés-csökkentésre vonatkozó vállalása, nagyobb az esélye annak, hogy túl fogják lépni a kvótát. Ebben az esetben pedig könnyen előfordulhat, hogy átmenetileg 50 dollár alá csúszik vissza a kőolaj ára - mondta.

Pletser Tamás, az Erste Befektetési Zrt. elemzője szerint valószínűbb, hogy az OPEC nem tartja a megállapodásban vállaltakat, így a kőolaj átlagára hordónként 50-55 dollár marad. Ellenkező esetben 60-70 dollár is lehet egy hordó Brent ára, ami Magyarországon 380-420 forintos üzemanyagárat eredményezne, máskülönben marad a 340-360 forintos árszint.

Az elemző megjegyezte azt is, hogy várakozásai szerint az Amerikai Egyesült Államok palaolaj termelése napi 200-300 ezer hordóval nőhet 2017-ben.

A GKI Energiakutató ügyvezető igazgatója szintén úgy vélte, hogy a 2016-ban elért hordónkénti 50-55 dolláros átlagárhoz képest nem emelkedik lényegesen a kőolaj ára idén. Hegedűs Miklós mindezt azzal indokolta, hogy nincsenek meg az áremeléshez szükséges gazdasági, kitermelési, fogyasztási feltételek.

Elmondása szerint egyáltalán nem biztos, hogy az érintett országok tartják magukat a kitermelés-csökkentési megállapodáshoz, mivel az olajból származó bevételek fontos elemei a költségvetésüknek, ez pedig a termelés viszonylag magas szinten tartására ösztönzi az országokat.

Amennyiben az érintettek csökkentik is termelésüket, a kőolaj-helyettesítők piacán többlettermelés várható, mivel 50 dollárt meghaladó kőolajár mellett a helyettesítő termékek versenyképesek, profittal termelhetők - tette hozzá az igazgató.

Hegedűs Miklós ugyanakkor rámutatott, hogy a kőolaj nem csupán közönséges gazdasági termék, hanem a politika által motivált, ezért nehéz biztos jóslatot mondani. Különböző hírek hatására elképzelhető átmeneti áringadozás is. Ha viszont marad az 50-55 dolláros átlagár, akkor a magyarországi kútárak is jellemzően 350-380 forint között stagnálnak majd 2017-ben - mondta az igazgató, hozzátéve, hogy az ár nagyban függ az üzemanyag iránti kereslettől is, amiben nem várható számottevő növekedés. Erre utal az is, hogy a fejlett országokban a telítettség közelében van az autóhasználat, és hiába nő az autóvásárlások száma, az állomány nem változik, inkább korszerűsödik, így a fajlagos fogyasztás csökkenni fog.

Varró László, a Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) vezető közgazdásza arra hívta fel a figyelmet, hogy az ügynökség a közelmúltban felfelé módosította a kőolajra vonatkozó keresleti várakozásokat, a meglévő olajmezők kitermelése folyamatosan csökken, az utóbbi két évben pedig jelentősen visszavágták beruházásaikat az olajcégek. Mindezt figyelembe véve az olajpiacok kiegyensúlyozása az OPEC megállapodások nélkül is bekövetkezett volna, csak valamelyest később - mondta a közgazdász.

Hozzátette: így viszont az év első felében már elkezdődik a piac újra-egyensúlyozása, a készletállomány csökkenésére lehet számítani, a kínálat idővel a kereslet alá süllyedhet. Ez a folyamat Varró László szerint általában árnövekedéssel jár, de konkrét számot nem mondott, mert az "spekulatív lenne".

A szakember elmondta: az IEA robosztus kőolaj-keresletemelkedésre számít, 2016-ban napi 1,4 millió hordóra, 2017-ben 1,3 millió hordóra. Szintén az olajpiaci egyensúlyra ható tényezőként említette, hogy az OPEC-en kívüli országok - Egyesült Államok, Kanada, Brazília, Oroszország - olajkitermelése már most is egymillió hordóval alacsonyabb, és az idén tovább mérséklődik.

Kifejtette: az utóbbi két évben az olajipari vállalatok a beruházások drasztikus, mintegy 300 milliárd dolláros visszavágásával reagáltak az alacsony olajárakra. Ennek egy részét kompenzálta, hogy az ipar költségei csökkentek, azonban a nominális beruházás-visszavágás nagyjából 25-25 százalék volt 2015-2016-ban is, ami "történelmileg példátlan". Különösen nagymértékű volt a visszaesés az amerikai palaolaj mezőkön, ahol egy átlagos projekt 5-10 millió dollár értékű, egy kút lefúrható néhány hét alatt, viszont már az első évben a felére csökken a kút kitermelése, tehát a szinten tartáshoz folyamatos befektetésre van szüksége az amerikai palaolaj-iparnak.

Mindazonáltal megnőtt az olajfúrás termelékenysége, a technológia gyorsan fejlődik, amit az is mutat, hogy míg az utóbbi két évben a palaolaj-fúró tornyok száma 1500-ról 400-ra esett, az olajkitermelés csak 10 százalékkal mérséklődött - figyelmeztetett a szakember.

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Minden erejükkel ellenálltak az Európai Uniónak eddig, most már Norvégia is belépne

Norvégia EU-csatlakozását szorgalmazza az északi ország konzervatív ellenzéki pártjának vezetője, Ine Eriksen Søreide. Szerinte a...

Ebben a kivágott, gyönyörű fekete ruhában jelent meg Puskás-Dallos Bogi a Glamour Women of the Year gálán

Elstartolt az év legcsillogóbb éjszakája! Kezdetét vette a Glamour Women of the Year 2026 gála. Íme az első sztárfotónk!

Gyalázkodó üzenetet küldtek a Bayern szurkolói a Real Madrid csapatának, terjed a videó

Münchenben az üzengetés már akkor elkezdődött, amikor az Atalanta elleni továbbjutást ünnepelték.

A földszínek új generációja most minden nappalit meghódít

A lakberendezési trendek gyakran hangos színekkel és látványos mintákkal próbálnak hatni. Most azonban egy sokkal nyugodtabb irány...

Hatalmas bulit csapott a Séfek Séfe sztárja, az elődöntő feszült pillanataiban – videó

Csütörtök este már az elődöntővel folytatódik a Séfek Séfe hetedik évada, ahol a feszült pillanatokat villámgyorsan egy fergeteges...

Napokig tartó várakozás, lecsapott telefonok, többször átfoglalt repülőjegy – így jutott haza Baliról Kárpáti Rebeka

Kárpáti Rebeka kalandos úton, Bangkokon és Madridon keresztül jutott haza harminc óra alatt, miután jó időre Balin ragadt az iráni...

3 rúzsárnyalat, ami minden nőt fiatalít: így tagadhatsz le egy tízest

Az ajkak színe sokkal többet árul az arcról, mint gondolnánk: egy jól megválasztott rúzs éveket fiatalíthat, míg egy rossz árnyalat...

Új szakaszba lépett a háború: teljes megsemmisítéssel fenyeget Irán

További "nagyon súlyos válaszcsapásokat" helyezett kilátásba csütörtökön Ebrahim Zolfakari, az iráni fegyveres erők egyesített...

Vagus ideg stimulálás otthon: tényleg működik stressz ellen vagy csak egy népszerű trend, ami nem sokat ér?

A test ezen része a pihenést és regenerációt irányítja. Mostanában azért népszerű, mert sokak szerint hatással lehet a stressz...

Hormuzi-válság: közös akcióra készül hat ország

Brüsszel és Tokió közös fellépést sürget.

Egereket kezeltek a kannabisz két vegyületével, az eredmény milliókat segíthet meggyógyítani

Úgy tűnik, a jövőben érdemes lenne komolyan fontolóra venni a CBD és a CBG vegyületek orvosi alkalmazását, mivel jelentős mértékben...

Tarján Zsófi Görög Lászlóról: „Nagyon sokat kaptam tőle a kövérség miatt. Hogy így majd nem fogok kelleni senkinek”

Tarján Zsófi sosem Kadarkai Endre műsorában most olyan családi titkokról rántotta le a leplet, amikre senki sem számított. A Honeybeast...

0

Sport

Steven Gerrard szerint komoly hibát követ el a Liverpool Szoboszlai Dominikkal

Úgy véli: a magyar válogatott csapatkapitánya igazi vezéregyéniség lett.

Mi történt Varga Barnabással? – az AEK edzésén megdöbbent a görög média + videó

Ma a labdarúgó Európa-ligában és a Konferencialigában is kialakul a legjobb nyolc mezőnye.

Szoboszlai Carragher segítségével bizonyította igazát, a gólja nem így volt tervezve

Az egykori Liverpool-játékos, Jamie Carragher a BL-visszavágó után megragadta a magyar futballista lábát.

Ekkora pofonra senki sem számított a Camp Nouban, kilenc gól a BL-meccsen

Három félidőn keresztül remekelt a Newcastle a Barca ellen, de végül hatalmas verést kapott.

Szoboszlai elképesztően okos gólt lőtt a Bajnokok Ligájában – videó

A Galatasaray csapatát fogadták az Anfield Roadon.

Három magyar a pályán, kövesse nálunk a Liverpool és Galatasaray meccsét.

Egy lépésre voltak a bravúrtól a törökök, akik megnyerték a párharc első mérkőzését.

Nincs vita: Szoboszlai Dominik a Liverpool legnagyobb sztárja lett

A Liverpool magyar sztárja fantasztikusan játszott a Galatasaray elleni BL-meccsen.

Véget ért az Odüsszeia: az iráni női válogatott drámai hazaérkezése

A csapat több országon át vezető, tíz napon át tartó hosszú út végén jutott vissza Iránba.

0
0

Bulvár

Kiszivárgott a Békemenet-titok, szédületes információk láttak napvilágot a Tisza és a Fidesz táboráról

A Békemenet és a Nemzeti menet egy nagyon elgondolkodtató jelenségre világított rá.

Lázár János csúnyán elszólta magát, elmarad a választás április 12-én?

Lázár János furcsa dolgot mondott a választással kapcsolatban.

Ez a zöldség nyersen akár idegméreg is lehet: csak főzve biztonságos a fogyasztása

A zöldségek az egészséges étrend elengedhetetlen részét képezik, és sokan fogyasztják őket nyersen is, hogy megőrizzék a bennük rejlő vitaminokat és tápanyagokat. Ám ez nem minden zöldség esetében a megfelelő

Szokatlan dolgot vettek észre Orbán beszédében, ilyet nem mondhat véletlenül 

Orbán Viktor március 15-i ünnepi beszédébe egy váratlan gondolat csúszott be: a miniszterelnök méltatta Deák Ferencet. Ez élesen kilógott a beszéd egyébként konfrontatív hangneméből, a politikai elemző szerint n

Tilos este 7 után ezt csinálni a kardiológus szerint - 20 éve kezel infarktusos betegeket, óva int tőle

Egy kardiológus szerint az esti szokásaid döntik el, regenerálódik-e a szíved, vagy tovább romlik az állapota.

Ezekkel a kőkemény szavakkal üzentek Orbán Viktor édesanyjának, vérfagyasztó dolgot állítanak Sípos Erzsébetről

A miniszterelnök édesanyja sem hagyhatta ki a Békemenetet, de amit ezután kapott, arra senki sem számított.

Oroszország százszázalékos teljesít-ményre kapcsolhatta az ukrán határ mellett épülő könnyűvizes reaktorát

Ebben a kialakításban a könnyűvíz egyszerre moderátor és hűtőközeg, ami hatékonyan vezeti el a reaktor magjában keletkező hőt, és biztonságosabb működést tesz lehetővé a legtöbb klasszikus nukleáris reakto

Nagy hír jött az óraátállítás kapcsán. Nem erre számítottunk, itt a fordulat

Ezen a napon, hogy pont ez történjen, nem ezt vártuk.

Korlátozzák az üzemanyag-vásárlást: csak ennyi benzint vehetünk

Szlovéniában korlátozzák az üzemanyag vásárlást a "benzinturizmus" miatt.

blogmorzsák

Nagy kakaópor teszt

Ezúttal a 20-22% kakaóvaj tartalmú kakaóporokat vakteszteltük.

A férfiklimax drágább, mint a női?

Főszereplőnk elég laza, és hol cinikus, hol életigenlő, de egy biztos: hosszasabban fárasztó asztaltársaság.

0