Nagy potenciált lát az Okos Város rendszerekben a Huawei
Kimagasló üzleti lehetőségeket lát a kelet-európai régióban az Okos Város megoldáscsomag alkalmazásában a Huawei kínai mobil távközlési technológiai konszern - hangzott el a kedden Budapesten rendezett Huawei Smart City Summit 2017 rendezvényen.
A Huawei Technologies észak- és közép-európai régiójának elnöke, David Tang az MTI-nek adott interjúban megerősítette, hogy a Huawei nagy növekedési potenciált lát Kína, valamint a 16 kelet-közép-európai ország együttműködésének kiterjesztése által kínált lehetőségekben működésének mindhárom területén, a hálózati, a vállalati és a lakossági üzletágban. Kiemelkedő üzleti lehetőségeket lát ugyanakkor az Okos Város megoldáscsomag hasznosításában is a térségben.
Hangsúlyozta: a Huawei húsz évvel ezelőtt vetette meg a lábát Európában és azóta szinte már "második hazájának" tekinti a régiót. A Huawei elkötelezte magát amellett, hogy értékteremtő beruházásokkal járul hozzá a régió gazdasági növekedéséhez. Elmondta, hogy a Huawei három üzletága az EMEA térségben 2016-ban 23,6 milliárd dollár forgalmat bonyolított és ez az idén ennél "jóval több" lesz.
A Huawei tavaly globális forgalmának 16 százalékát, 12 milliárd dollárt fordított kutatás-fejlesztési beruházásokra, ami az idén hasonlóan fog növekedni. A meglévő technológiák mellett a Huawei olyan új technológiákra összpontosítja fejlesztési erőfeszítéseit mint az 5G adatátvitel vagy a számítástechnikai felhő, valamint a mesterséges intelligencia. Ezeknek az egyik legígéretesebb alkalmazási területét pedig az Okos Város rendszerek alkalmazásában látja.
David Tang rámutatott, hogy a modern technológia kínálta lehetőségek közepette "minden adat amit be lehet gyűjteni, az be lesz gyűjtve, minden amit össze lehet kötni, az össze lesz kötve". A Huawei Okos Város megoldáscsomagja ugyanakkor semmire nem használja fel az így begyűjtött és összekapcsolt adatokat, hanem digitális közszolgáltatóként az adatbiztonsági szempontokat szem előtt tartva kezeli azokat, "mint ahogy egy vízmű sem használja fel a vizet, csak a legjobb tudása szerint kezeli azt és juttatja el a felhasználóknak".
Jay Peng, a Huawei Technologies vállalati üzletágának észak- és közép-európai régióért felelős elnöke a rendszer működését felvázolva elmondta: az Okos Város rendszer három technológiai szintből épül fel, az első a szenzorok szintje, ami gyakorlatilag a dolgok internetének (IoT) felel meg. Ezt a szintet "idegrendszerként" kapcsolja össze az integrált kommunikációs platform (ICP), ami felett egy valóságos "élő organizmusként" az információ operációs központ, az IOC működik.
Edwin Diener, a Huawei vállalati üzletága (Enterprise Goup) kormányzati és közüzemi kapcsolatokért felelős alelnöke az Okos Város rendszer előnyeit felvázolva elmondta, hogy a Huawei "off the shelf", azaz kész termékként rendelkezésre álló megoldáscsomagja országokat, régiókat, városokat segít abban, hogy szintet lépjenek a hozzáadott érték termelésben azáltal, hogy összekapcsolja és integrálja egymással a különböző közösségi funkciókat akár települési, akár országos szinten.
Példaként a Kenyában bevezetett Okos Város rendszert hozta fel. A legkülönbözőbb szenzorok jeleinek az integrálásával a rendszer Kenyában a telefonos segélyhívásoknál átlagos 28 percről tíz perc alá csökkentette a jelzett problémák pontos beazonosításához és a megfelelő intézkedés életbe léptetéséhez szükséges reakcióidőt. A rendszer bevezetése mindemellett a kisvállalkozások szaporodásához is vezetett, mivel a javuló közbiztonságnak köszönhetően megnövekedett az országba látogató turisták száma és kiterjedt a mozgásterük is. Kiemelte, hogy a "Safe City" funkció az okos város megoldáscsomag egyik alappillére.
A közbiztonság garantálása ugyanis a fejlődő térségekben az első lépés ahhoz, hogy valamely régió megindulhasson a hozzáadott érték termelésének növelése felé vezető úton. A fejlett régiókban ezzel szemben a közszolgáltatások hatékonyságának a fokozása jelentheti az Okos Város megoldáscsomag alkalmazásának az első kézzel fogható eredményeit, például a térfigyelő kamerák mozgásérzékelő funkciójának felhasználásával a közvilágítás szabályozásához.
Edwin Diener ugyanakkor hangsúlyozta: a Huawei Okos Város megoldáscsomagja horizontális technológiai megközelítést alkalmaz, nem tesz hierarchikus különbséget a fejlett és a fejlődő régiók igényei között, hiszen a rendszer minden környezetben a fejlődést szolgálja. A tájékoztatón elhangzott: az Okos Város rendszer alkalmazásának első lépéseiként Magyarországon jelenleg olyan "smart parking" rendszer kifejlesztésén dolgozik a Huawei, ami 15 perccel előre lehetővé teszi a parkolóhelyek előjegyzését. Csehországban "okos közvilágítási" és "okos köztisztasági" rendszer kidolgozása van folyamatban. Belgrádban pedig egy olyan közbiztonsági kamerarendszer épült ki.
hírek innen, onnan
A légkeveréses fritőzben sült steak szaftos lesz, ha 1 konyhai alapanyaggal bevonod a húst
Sokan még mindig szkeptikusak: lehet egyáltalán igazán jó steaket készíteni air fryerben? A válasz igen – de csak akkor, ha néhány...
Eltűnt a magyar sztárbíró, még a románok is őt keresik, teljes a rejtély Bukarestben
A magyar-román játékvezető különleges rekordot tart, most mégis felháborító dolgot állítanak róla
Egy csatornában találták meg a tévésztár holttestét
A sztár januárban költözött ki Thaiföldre.
Máris saját főzőműsora van a Séfek Séfe amatőr sztárjának: ismert tévéssel dolgozik együtt
Attila amatőrként is megtalálta a helyét a gasztronómiában.
Így formálja át a mesterséges intelligencia a munka világát: Ezek a munkák tűnhetnek el először
A mesterséges intelligencia gyors térnyerése alapjaiban alakíthatja át a munkaerőpiacot, és egyes szakmák már most veszélybe kerültek.
Nem a rendelés a nyerő: ezt eszi a legtöbb magyar, ha nincs ideje főzni
A rohanó hétköznapok teljesen átalakították a magyarok étkezési szokásait: egy friss felmérés szerint a válaszadók közel fele fél...
Életbe lépett az új szabály a magyar boltokban: így kaphatod vissza a teljes vételárat, ha elromlik egy termék
Március 1-től új szabályok léptek életbe, amelyek több ponton is változást hoztak.
Megvan a titok: így csökkentheted a vérnyomásod gyógyszerek nélkül
Pofonegyszerű és otthon is kivitelezhető. Nem árt azonban betartani néhány szabályt!
Egy titokzatos korallképződmény épségén múlhat a fél világ olajellátása
Vörös vonal átlépését jelentené, ha valóban megsérülne az iráni Kharg-sziget olajinfrastruktúrája.
Pánik tört ki a Közel-Keleten: megtalálhatták Irán legújabb, titkos nukleáris bázisát – fotók
A dubaji milliárdosok sorra rendelik a luxusbunkereket.
Tovább nőtt az intenzív ellátásra szorulók száma, a betegek fele RSV miatt van kórházban
Az akut légúti fertőzéssel, ezen belül influenzaszerű megbetegedéssel orvoshoz fordulók száma tovább csökkent 2026 tizenegyedik hetében...
Hamarosan jön az EKB kamatdöntése!
Hamarosan közzéteszi idei második kamatdöntését az Európai Központi Bank (EKB), amelyet az iráni háború nyomán kibontakozó...
Sport
Kubatov Gábor azonnal üzent a Ferenc-város kiesése után, Robbie Keane is megszólalt
A Ferencváros elnöke a közösségi oldalán köszönenet modott az eddigi nagy menetelsért.
Videó: Óriási potyagólt kapott a Fradi kapusa az Európa-ligában
Borzalmas félidőn van túl a Ferencváros a Braga otthonában.
Szoboszlai Dominik ismét nagyot ment a BL-ben: előbb gólt rúgott, majd tizenegyest harcolt ki
A magyar középpályás ismét csapata egyik legjobbja volt.
Steven Gerrard szerint komoly hibát követ el a Liverpool Szoboszlai Dominikkal
Úgy véli: a magyar válogatott csapatkapitánya igazi vezéregyéniség lett.
Ekkora pofonra senki sem számított a Camp Nouban, kilenc gól a BL-meccsen
Három félidőn keresztül remekelt a Newcastle a Barca ellen, de végül hatalmas verést kapott.
Szoboszlai Carragher segítségével bizonyította igazát, a gólja nem így volt tervezve
Az egykori Liverpool-játékos, Jamie Carragher a BL-visszavágó után megragadta a magyar futballista lábát.
Szoboszlai elképesztően okos gólt lőtt a Bajnokok Ligájában – videó
A Galatasaray csapatát fogadták az Anfield Roadon.
Mi történt Varga Barnabással? – az AEK edzésén megdöbbent a görög média + videó
Ma a labdarúgó Európa-ligában és a Konferencialigában is kialakul a legjobb nyolc mezőnye.
Három magyar a pályán, kövesse nálunk a Liverpool és Galatasaray meccsét.
Egy lépésre voltak a bravúrtól a törökök, akik megnyerték a párharc első mérkőzését.
Nincs vita: Szoboszlai Dominik a Liverpool legnagyobb sztárja lett
A Liverpool magyar sztárja fantasztikusan játszott a Galatasaray elleni BL-meccsen.
Megvan a BL-negyeddöntők mezőnye, ezeket a meccseket láthatjuk a nyolc között
Komoly rangadók jönnek a nyolc között.
Véget ért az Odüsszeia: az iráni női válogatott drámai hazaérkezése
A csapat több országon át vezető, tíz napon át tartó hosszú út végén jutott vissza Iránba.
Bulvár
Lángokban áll a világ legnagyobb gázmezője, az egekbe szökött az olaj ára
Irán megfojtja a világ olajellátását.
Szigorítanak a benzinkutaknál: többet kell fizetnie hamarosan annak, aki így tankolna Szlovákiában
Tarthatatlanná vált a helyzet az észak-szlovákiai benzinkutakon, mivel tömegesen járnak át az üzemanyagért Lengyelországból. A szlovák kormány külön árkategóriával szabna gátat a gyakorlatnak.
Kiszivárgott a Békemenet-titok, szédületes információk láttak napvilágot a Tisza és a Fidesz táboráról
A Békemenet és a Nemzeti menet egy nagyon elgondolkodtató jelenségre világított rá.
Rendkívüli támogatásról döntött a kormány, itt a bejelentés
Milliárdokat osztanak szét.
Kubatov Gábor azonnal üzent a Ferenc-város kiesése után, Robbie Keane is megszólalt
A Ferencváros elnöke a közösségi oldalán köszönenet modott az eddigi nagy menetelsért.
Ez a zöldség nyersen akár idegméreg is lehet: csak főzve biztonságos a fogyasztása
A zöldségek az egészséges étrend elengedhetetlen részét képezik, és sokan fogyasztják őket nyersen is, hogy megőrizzék a bennük rejlő vitaminokat és tápanyagokat. Ám ez nem minden zöldség esetében a megfelelő
Figyelmeztetést adtak ki a milliók által szedett gyógyszerről, amely hosszú távon több kárt csinál, mint hasznot
Még a leszokás is veszélyes.
Ráeresztették a mesterséges intelligenciát Magyar Péterre, eldobsz mindent a végeredménytől
Különleges kapcsolat van Orbán Viktor és Magyar Péter között.
Lázár János csúnyán elszólta magát, elmarad a választás április 12-én?
Lázár János furcsa dolgot mondott a választással kapcsolatban.
„Nincs más út” – drasztikus lépésre szánta el magát Robert Fico Volodimir Zelenszkij miatt
Meghúzzák a nadrágszíjat.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Rajz, makett, film – alkotásokat várnak az esztergomi tűzoltók!
- Útlezárás miatt változik az esztergomi buszok útvonala
- Három hónapig forgalomkorlátozásra kell számítani Esztergomban
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Új vonat, új menetrend Esztergom felé
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton


