Moszkvában ötszázan kötöttek házasságot, mert nem babonásak
Egy orosz asztrológus szerint a január 13-ára eső péntek olyan, mint a többi, ezért is vállalkozhatott ötszáz pár arra, hogy éppen ezen a napon, az ortodox újévkor kössön házasságot.
Borisz Bojko azt javasolta honfitársainak, hogy nyugodtan készüljenek a régi, ortodox újévre, mert a 13-as számtól való félelem általános babona, amelynek semmilyen asztrológiai, tudományos és mély kulturális gyökerei nincsenek.
Az egykori cári birodalom népei számára a régi, vagy ortodox újév nem hivatalos ünnep, amely a Julianus naptárról a Gergely naptárra való késői áttérés következménye.
A világ számos országában a babonás emberek félnek attól a péntekről, amely 13-ára esik, és sokan nem terveznek komoly döntéseket erre a napra. Egyes legendák szerint a 13-a péntektől való félelem onnan ered, hogy IV. (Szép) Fülöp francia király parancsára 1307. október 13-án, pénteken tartóztatták le egyszerre a templomos lovagrend valamennyi tagját. A lovagrend óriási birtokokkal és vagyonnal rendelkezett, és már egy ideje számos gyanús szóbeszéd terjengett körülöttük istengyalázásról és egyéb bűneikről. (Az öröknaptárak szerint azonban 1307. október 13. csütörtök volt.)
Irina Muravjova, a moszkvai házasságkötő irodák igazgatóságának vezetője viszont arról számolt be, hogy erre a napra 500 házasságkötést jelentettek be. Sokan azért választják például a péntek 13-át, mert így akarják bizonyítani, hogy az ő házasságuk lesz a legerősebb minden babona ellenére.
Egy felmérés szerint az oroszok több mint fele ünnepli a régi (ortodox) újévet, pedig épp, hogy vége lett a január elej újévi és karácsonyi ünnepeknek. A Levada Központ adatai szerint az utóbbi években fokozatosan nő azoknak az orosz állampolgároknak a száma, akik megtartják ezt a hagyományt. Leginkább a diákok, szakemberek és alkalmazottak, főként a 25 évnél fiatalabb, nem túl nagy jövedelemmel rendelkező, vidéki városokban élő orosz férfiak ünnepelnek.
MTI/PNL

- Többen, de kevesebbel tartoznak az adóhivatalnak
- Gyurcsány fekete Orbánja
- Három BKV-utas sérült meg egy közúti balesetben
- Lopott autóval csúszott árokba egy fiatal Szegeden
- Péterfalvi: interneten nem lehet közzétenni a helyi adósok listáját
- Fazekas: az EU miatt késik az agrárvállalkozók kárenyhítése
- Fazekas: az EU miatt késik az agrárvállalkozók kárenyhítése
- Várható időjárás az ország területére szerda estig
- Ismeri a kreszt? Segítünk!
- Úristen! Kullancs
- Meghalt Mary Zsuzsi táncdalénekesnő
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Összefogás a dunakeszi családért


