Mikrocsipet ültetnek be egy amerikai cég dolgozóiba
Mikrocsipeket ültet be dolgozóiba egy amerikai technológiai cég, amely egyebek között lehetővé teszi számukra, hogy egyetlen érintéssel fizethessenek a vállalat büféjében.
A wisconsini Three Square Market cég 50 munkatársának hüvelyk- és mutatóujja közé ülteti be a rizsszem nagyságú mikrocsipet, amely rádiofrekvenciás személyazonosítóként (RFID) működik.
"Az RFID technológiát mindenféle vezérlésre fel fogjuk használni, kezdve attól, hogy fizetni lehet vele cégünk büféjében, ajtónyitásra, a másológépek használatára alkalmazható, be lehet vele jelentkezni a cég számítógéprendszerébe, telefonjaiba, orvosi/egészégi állapotról szóló információkat lehet tárolni benne, és más RFID termináloknál is használható fizetésre" - írta közleményében Todd Westby, a vállalat vezérigazgatója, hangsúlyozva, hogy az alkalmazottak magánszféráját nem fogja sérteni a mikrocsip használata, és minden adatot titkosítás véd.
"Ez a következő technológia, amely elkerülhetetlenül meg fog valósulni, és mi részesei akarunk lenni. Ez a technológia a mindennapok szabványává fog válni, lehetővé téve útlevélként, a közösségi közlekedésben és mindenféle vásárlásban való felhasználását" - tette hozzá a The Verge technológiai portál szerint.
A technológia a mobiltelefonos fizetési rendszer analógiájára épül.
Az amerikai cég nem teszi kötelezővé alkalmazottjainak a használatát, de akiknek beültetik, annak kifizetik a 300 dollárba kerülő mikrocsipek árát.
hírek innen, onnan
Ez a legfurcsább magyar érme, még a numizmatikusok sem tudják eldönteni, mennyit érhet valójában
Ilyet egészen biztosan nem találunk a visszajáró között.
Gyorsabban drágul a lakhatás Magyarországon, mint Európában
Az európai állampolgárok rendelkezésre álló jövedelmük átlagosan majdnem ötödét költik lakhatásra – derül ki az Eurostat átfogó...
Újabb terrortámadásra készülhettek Sydney-ben: videón, ahogy a rendőrök elfognak 7 férfit
Újabb készültség Sydney-ben: a rendőrség hét férfit vett őrizetbe, akik a gyanú szerint terrortámadást terveztek, miközben a város...
7 eszméletlen ruhadarab szilveszterre
A szilveszter az év azon ritka pillanata, amikor a hétköznapi stílusszabályok háttérbe szorulnak, és teret kap a merészség, a ragyogás...
Rendkívüli bejelentést tett péntek hajnalban a magyar kormány – itt vannak a részletek
A magyar kormányfő péntek hajnalban tett rendkívüli bejelentést.
Súlyos a helyzet! Az intenzív osztályról szólalt meg Balázs Klári
Balázs Klári megható üzenete.
Kísérteties. Ismét felbukkant Berki Krisztián szellemautója – Nem tudni, ki vezeti…
Újra és újra tilosban parkol az autó, mely Berki Krisztián nevét viseli, pedig állítólag nem is az övé.
Éves szabadság kor szerint 2026-ban: mutatjuk, kinek mennyi jár pontosan
Az éves szabadság kor szerint ugyanúgy számolandó, mint tavaly. A maradék szabadnapokat pedig bizonyos feltételekkel átvihetjük a...
Közös, de Magyarországra pénzügyi kötelezettséget nem rovó, 90 milliárd eurós hitellel segít az EU Ukrajnán
A magyar miniszterelnök csütörtökön halottnak nevezte a tervet, hogy a lefoglalt orosz jegybanki vagyont használják, az Európai Tanács...
Egy emberi szörnyről szóló regény kelt el egymillió példányban
Két hónap alatt egymillió példányban fogyott el Virginia Roberts Giuffre Epstein-ügyet feltáró memoárja: a Nobody’s Girl című regény...
Kelj fel és járj! Döglött langusztákból építettek svájci kutatók menő biohibrid robotokat – videó
El tudja képzelni, hogy a jövő robotjai nem csillogó fémből vagy high-tech műanyagból készülnek, hanem vízi lények maradványaiból?...
Ritka ajándék a megtakarítóknak: használd ki, ha tudod
Nem mindennapos, hogy az infláció dupláját fizeti kamatként a lakosságnak az állam. Akinek van megtakarítása, érdemes ezt kihasználni.
Sport
Egy ukrán mentette meg a Real Madridot a világra szóló szégyentől
Ha nincs Thibaut Courtois, ott van Andrij Lunyin.
„Öld meg.” – utasították a magyarok barátját, mire ő: soha. Betolakodók a darts-vb-n
Trágár dal és darazsak zavarhatják meg Kovács Patrik várva várt bemutatkozását a PDC-világbajnokságon.
Sokkolja a kézilabda világát egy kiszivárgott e-mail: sikkasztás, korrupció, súlyos vádak
A diktatórikus módszerekkel uralkodó elnök ördögi terve látott napvilágot az IHF tisztújítása előtt.
Magyarországra érkezik a népszerű sportruházati bolt
2026-ban nyílhat meg az első üzlet.
Magyar csodagyerek? 13 éves futballistáról áradoznak Angliában.
A 2016-os Premier League-győztesnél már a 18 évesekkel készülhet.
Orosz hőst ünnepel a futballvilág, Ukrajnában a nevét sem hajlandók leírni
A PSG hat trófeával zárja a 2025-ös esztendőt.
„Nyugodj békében, barátom” – lelőtték a magyar bajnok futballista korábbi csapattársát
Kontinenstornán is szerepelt a harminchárom évesen elhunyt labdarúgó.
Kubatov is elismerné Dárdai újpesti kinevezését: "Én nem tudnék vele együtt dolgozni, de..."
A Fradi elnöke is elmondta véleményét Dárdai Pál várható újpesti szerepvállalásáról.
Fegyveres támadásban életét vesztette a korábbi válogatott labdarúgó Ecuadorban
A két motoros a futballista mellett a játékos édesanyjára és egy másik nőre is rálőtt.
Három éve láthattuk minden idők egyik legizgalmasabb futballmeccsét
Három éve játszotta Argentína és Franciaország a 2022-es világbajnokság döntőjét.
Kubatov Gábor: Az MLSZ elnökének klubérdekeltségei példátlanok
A Ferencváros elnöke csütörtökön este az M4 Sportnak adott interjút.
Elképesztő gesztus Kylian Mbappétól, bearanyozta a labdaszedő kisfiú napját
Kevés ilyen úriember futkározik manapság a futballpályákon.
Bulvár
Előnászútra indult a szerelmespár: a férfi beugrott a reptér mosdójába, majd amikor kijött, ez a sokkoló látvány fogadta a menyasszonya helyett
A negyvenes éveiben járó vőlegénnyel madarat lehetett volna fogatni, amikor szerelme igent mondott a házassági ajánlatára. Úgy tűnt, a két ember közös története meseszerűen indul, ám minden a feje tetejére állt
Bődületesen dolgot mondott Magyar Péter, ez lehet a Tisza Párt vége?
A legnagyobb ellenzéki pártnak hatalmas gondjai lehetnek.
Most érkezett! Orosz katonák törtek be egy NATO tagállam területére
Szerda délelőtt három orosz határőr engedély nélkül lépte át az észt határt az Ida Viru megyei Vasknarva térségében, a Narva folyón.
Gyomorforgató módon bújik ki a felelősség alól a milliós kárt okozó multi
Csak a hosszadalmas pereskedés maradna, de ezt nem vállalja a károsult.
Rendkívüli havazás robban be Magyarországra karácsonykor, ebben az országrészben esik a legtöbb hó, az egyik legpontosabb előrejelzés már tudja?
Egy friss időjárási előrejelzés szerint karácsony környékén olyasmi történhet Magyarországon, amire kevesen számítottak.
Vallott Kim Dzsongun volt alkalmazottja: döbbenetes szabályok szerint él a diktátor személyzete, elképesztő, miket kell betartaniuk
Egy egykori észak-koreai alkalmazott törte meg a csendet, és olyan részleteket árult el Kim Dzsongun közvetlen környezetének mindennapjairól, amelyek még a diktátorról szóló korábbi sokkoló híreken is túltesznek.
Perceken múlt az újabb merénylet? Jelöletlen rendőrautók gázolták el a Bondi Beachre tartó férfiakat – Videó
Drámai terrorelhárítási akció zajlott le Sydney közelében csütörtök este, ahol jelöletlen rendőrségi járművek gázoltak el egy Bondi Beach irányába tartó férficsoportot. A hatóságok szerint a gyanúsítottak p
Menekítsd ki a pénzed, ha itt tárolod: újabb cég szűnik meg Magyarországon
A Revolut után újabb szolgáltatást függesztenek fel.
Kamerák előtt alázták meg a TV2 műsorvezetőjét: azonnal elhagyta a stúdiót
Szépréthy Roland egyszerűen otthagyta a forgatást a durva beszólás után.
Lebukott Szijjártó Péter New Yorkban, az éj leple alatt hagyta el a szállodát
Nem akárkivel futott össze kora hajnalban New York utcáin.
Kitálalt a javítóintézet volt lakója: Az igazgató élettársa megcsókolt, majd elárulta, hogy a főnöke lányokat futtat
A fiú szerelmes lett a rendésznőbe, aki a Szőlő utcai intézmény volt igazgatójának élettársa volt, és vele is megosztotta azokat a brutális dolgokat, amiket az igazgató csinált.
Titkolt fegyverüzlet: a kormány gyakorlatilag ajándékba adott 66 harckocsit Szerbiának
Amikor a szerbek Bosznia ellen fegyverkeztek, a magyar kormány harckocsikkal támogatta azt. Most egy közérdekű adatigénylésből derült ki, hogy a korábban kommunikált 26 helyett 66 darabot adtak el, de azt is olyan áron

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Rajz, makett, film – alkotásokat várnak az esztergomi tűzoltók!
- Útlezárás miatt változik az esztergomi buszok útvonala
- Három hónapig forgalomkorlátozásra kell számítani Esztergomban
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Új vonat, új menetrend Esztergom felé
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton


