Miért lesz valaki alkoholista?
Egészség
Senki sem úgy kel fel, mint a történet szerint III. Richárd, hogy elhatározza, hogy gonosz ember lesz, vagy mondjuk alkoholista, aki megnehezíti a saját és mások életét. Direkt.
hirdetés
Kép forrása: Unsplash
Az alkoholizmus, vagy alkoholhasználati zavar tulajdonképpen egy csapdahelyzet, amelybe az ember belesodródik, és rossz esetben ott is marad. Ez nem azt jelenti, hogy nincs felelőssége a dologban — de súlyos teher, egy probléma megoldásának zsákutcába jutó kísérlete. De mégis mik az alkoholizmus lelki okai, mi áll a háttérben?
Az alkoholizmus az elején inkább viszonyulás (az alkoholhoz és az élet nehézségeinek megoldásához), később már egy nagyon káros szokás. És a szokásokat lassan lehet csak megváltoztatni, fokozatosan, és egy másik szokással helyettesítve. Amíg tehát nincs meg a cél, hogy mit igen (függőség nélküli életet), addig a mit nem (az alkoholt) nem fog működni.
Ki az alkoholista?
Amikor alkoholistákról beszélünk, ne csak a borvirágos orrú, egész nap a kocsmában ülő emberre gondoljunk. Köztünk is járkálnak, és biztosak lehetünk benne, hogy az ismerősi körben, sőt, talán a tágabb családban mi is ismerünk ilyen embereket. Az mondjuk valószínű, hogy nem definiálják magukat alkoholistának: mindig csak az az alkoholista, aki náluk többet iszik. Ez a mérce azonban becsapós — saját magát senki nem tudja objektíven megítélni. Sokan vannak mindenféle társadalmi rétegből, akik rendesen elvégzik a munkájukat; amikor vezetnek, nem isznak, keményen dolgoznak; levezetésképpen, munka után azonban gyakran kötnek ki egy egy vendéglátóipari helyen, ahol a barátaikkal való lazulás címén rendszeresen túl sokat isznak. Esetleg az otthon magányában gurítanak le két-három doboz sört, vagy egy üveg bort.
Az alkoholizmusban nemcsak az a baj, hogy valaki sokat iszik. Sokkal inkább az, hogy miért használja ezt a tudatmódosító szert, miért akar folyton más állapotba kerülni. Miért nem tud önmagával kapcsolódni? Az ivás során ugyanis önmagunktól eltávolodunk, a saját középpontunkból billent ki a függés.
Miért lesz valaki alkoholista?
A függés, akár alkoholtól, akár nikotintól, akár a képernyőtől, egy dolgot szolgál: ne ott legyek, ahol vagyok. Ne a saját fejemben, ne a saját gondjaim között. A kellemetlen és sokszor fájdalmas szembenézés helyett egyszerűbbnek tűnik a jól bejáratott rutinokat választani: az újabb pohár bort. Vagy sört. Vagy bármit, csak ártson.
Vajon mit akarunk ennyire elkerülni? Mi az, amellyel való szembenézést még mindig inkább vállaljuk, mint azt, hogy letegyünk egy szokást, amelyről nagyon is tudjuk, hogy káros és ártalmas?
A lélek, ha csak nincs rákényszerítve, védi magát. Ezeket nevezzük énvédő mechanizmusoknak. A tagadás is egy ilyen énvédő mechanizmus, amely annak idején, amikor valami nagyon rossz dolog ért bennünket, igenis megvédett minket. A legtöbb függőség mögött feldolgozatlan gyermekkori vagy csecsemőkori traumák állnak. Elhanyagolás. Szeretetlenség. Verbális, fizikai vagy lelki bántalmazás. Ezek mellett nem tud a lelkünk csak úgy elmenni. Tudomásul venni, szembenézni vele és feldolgozni azonban annyira fájdalmas lenne, hogy meg sem próbáljuk, inkább keresünk valamit, amely eltereli a figyelmünket. Csakhogy az alkohollal rossz lóra teszünk.
Hogyan hat az alkohol a testre, az elmére, a lélekre?
Alkoholista az, aki függ az italtól. Aki attól az érzéstől teszi függővé a jóllétét, hogy mennyit ivott, illetve az alkohol dopamin-termelő hatásától. Amint ugyanis a véráramba alkohol kerül, a dopamin-hormon, ami eufóriát és igen kellemes érzéseket okoz, megjelenik. Meg. Egy negyedórára. Az ivás többi része arról szól, hogy ezt az elpárolgó dopamint üldözzük, hogy ismét olyan jól érezzük magunkat, mint az elején.
Ahogy azonban a szervezet elkezdi lebontani az alkohol, a dopamin helyére a kortizol, vagyis a stresszhormon kerül, ami meglehetősen kellemetlen, az előzőekkel ellentétes érzésekkel jár. Ezért – és mivel a józan ész akár már néhány pohár után veheti a kalapját, hogy elmenjen — az tűnik logikus lépésnek, hogy iszunk még egy pohárral. Hátha visszajön a kezdeti jó érzés.
Ha pedig nem tudatosul ez a folyamat, akár az egész életét leélheti valaki azzal a tudattal, hogy ő csak jól akarja érezni magát. Talán nem ilyen életre vágyunk sem a magunk, sem a szeretteink számára.
Hogyan lehet kijönni az ördögi körből?
Megtörni egy gyerekkorban minket ért „átkot”, és annak folyományát, az ördögi kört, amely magába szippant, van olyan teljesítmény, mint egy bejáratott sínen haladó vonatot kézi erővel másik vágányra emelni. Nagyon nagy dolog. Egyedül nem is lehetséges.
Ha szeretnénk a saját kezünkbe venni az életünket, és visszavenni a kormányt a kedvenc italunktól, akkor elsősorban be kell ismerni, hogy gond van. Hogy egyedül nem megy, hogy kicsúszott a kezünkből az irányítás. Mert amíg az arroganciánk azt mondatja velünk, hogy: én irányítok, addig még nem állunk készen a változásra. Sokszor kegyelmi pillanat ez, és a magunk erejéből még ez is a lehetetlennel határos.
Ha ezzel szembe tudtunk nézni, az első nagy lépést megtettük.
Most jöhetnek a támogatók és a segítők: a családtagok, akik tanúi annak, hogy meg akarunk változni, valamint a szakember, aki utat mutat, hogy merre tovább, hogyan változtassuk meg ezt a pusztító szokást valami életadó szokássá.
Amikor szakemberekről van szó, széles választékunk van, kinek-kinek vérmérsékletéhez és egyéniségéhez találhatunk leszokást segítő támogatás. Fordulhatunk a háziorvosunkhoz, vagy a helyi kórház, rendelőintézet toxikológus szakemberéhez.
Találhatunk magunknak támogató csoportot az AA vagy a Minnesota-módszer közösségeiben, amelyek nehéz, de megvalósítható kivezető utat kínálnak.
Vannak – elsősorban angolul tudóknak – online programok, amelyek segíthetnek a leszokásban.
Találhatunk, ha megengedhetjük magunknak, magán-addiktológiai ellátást is, ahol személyre szabott segítséget kaphatunk, képzett szakember támogatásával.
Akármit is választunk, a döntés helyes. Már csak ki kell tartani. Becsüljük meg a támogatóinkat, és erősítsük meg a szívünket.
hírek innen, onnan
Méghogy a magyar fogy? Nézze meg a lengyeleket és a cseheket - itt vannak az új adatok
Egyre kevesebb gyermek születik Lengyelországban. Annak ellenére, hogy a lengyelek tisztában vannak ezzel a jelenséggel, a termékenységi...
Ausztria szépen lassan utoléri Magyarországot népességszámban
Ausztria lakossága 9 millió fő fölé emelkedett tavaly a külföldiek bevándorlása következtében - közölte csütörtökön az osztrák...
OTP: Kiigazítás nélkül nem tartható a jövő évi hiánycél
A romló makropályakilátások miatt a 2023. évi hiány jelentősen meghaladhatja a 3,9%-os célt, míg a 2024. évi 2,9%-os hiánycél...
Helytelen viselkedése miatt rúgták ki az angol sportriportert
Egy független vizsgálatot követően bontottak vele szerződést.
Megfejtették az irapuatói 0–6 titkát, semmi sem az, aminek látszik
Lebilincselő a könyv, sodró a lendülete.
Ötméteresekkel BL-döntőben a Novi Beograd
Elsőként a házigazda Novi Beograd jutott a férfi vízilabda Bajnokok Ligája belgrádi nyolcas döntőjének fináléjába.
A megyei bírófőnök szerint sosem fújt részegen a pályán bukdácsoló focibíró
Bejárták az internet a múlt szombaton rendezett Felsőnána–Iregszemcse (1-9) Tolna megyei III. osztályú futballmeccsen készült...
Felépült az infarktus után, 443 napot követően újra vezet a topjátékvezető
Tavaly márciusi infarktusa után először kapott játékvezető meccset Ovidiu Hategan, aki az egyik román osztályozón fújja a sípot.
Szerződést hosszabbított sztárjával a Leipzig – hivatalos
A német labdarúgó-bajnokságban szereplő RB Leipzig a hivatalos honlapján jelentette be, hogy a csapat támadó középpályása, Dani Olmo...
Messi mégsem távozik? – a PSG reagált az edzője szavaira
A Paris Saint-Germain nem ért egyet Christophe Galtier szavaival, aki Lionel Messiről nyilatkozott.
Radnai Péter múzeumot nyitna a televíziósokról: "Helyet kaphatna Presser Gábor zsűriszéke is a Megasztárból, már az is egy muzeális darab"
A magyar televíziózás legendáit idézte meg Radnai Péter televíziós újságíró a Palikék világa by Manna Szóló című műsorában...
Kótyagos volt ma a forint
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi...
Sport
Szinte teljes titokban jutott fel a Mount Everestre egy hegymászó pótlólagos oxigén nélkül
Erre készült Suhajda Szilárd is.
Eldőlt Dárdai Pál sorsa a Herthánál
A berlini klubnál alaposan megfontolták.
A csalódott Mourinho a nézők közé dobta az ezüstérmét - videó
Nem kellett neki a medál. Arckifejezése mindent elmond.
José Mourinho: Még győztes csapataimra sem voltam büszkébb a budapesti srácaimnál
Az El-döntő legjobbja érzelmi hullámvasútról és edzője bizalmának visszafizetéséről beszélt.
Mourinho egy srácnak adta az ezüstérmét, majd a parkolóban nekiment a játékvezetőnek
Először kapott ki egy európai kupadöntőben José Mourinho. Nem viselte jól.
Mourinho teljesen kikészült, és mindenkit kiosztott
Minden idők legőrültebb európai kupadöntőjén a Sevilla csodát tett.
Spanyol öröm Budapesten, a Sevilla tizenegyesek után megnyerte az Európa-ligát
Egy extra hosszú döntő után a Sevilla nyerte a 2023-as Európa-ligát.
Eldőlt, Karim Benzema távozik a Real Madrid csapatától – sajtóhír
Úgy tűnik, egy korszak lezárul a habfehérek életében.
Felvették az ultrák, ahogy spanyol szurkolókra támadtak Budapesten
A Ferencváros szurkolók megsebesítettek egy Sevilla-szurkolót.
Távozik klubjától a Fradi korábbi csapatkapitánya
A 44-szeres magyar válogatott focista már el is köszönt a közösségi oldalán.
A hisztiző Mourinho elmehetne buszsofőrnek - íme a legjobb mémek a focit elcsaló portugál edzőről
Hiába védekezett megint egész meccsen az AS Roma, ezúttal nem jött be a taktika.
Jön a hosszabbítás az őrült kupadöntőn a Puskásban
Mourinho eddig mind az öt európai kupadöntőjét megnyerte, míg a spanyol csapat hatszor játszott El-döntőt, és mind a haton győzedelmeskedett.
Bulvár
Felrobbant a feje egy 17 éves fiúnak Nagykőrösön, édesapja is életét vesztette
A halottkém azt mondta, valószínűleg már nem élt a fiú, amikor a borzalom történt vele.
Na ez durva lesz: este új adó érkezett a megtakarításokra
Nem elég a meglévő 15 százalékos kamatadó, mellé 13 százalékos szociális hozzájárulást vezet be a kormány a megtakarításokra. Láthatólag az állampapírok felé terelnék a lakosságot.
Elindult a kötelező akciózás, megnéztük, melyik boltban mi lett olcsóbb
Avokádó, mangó, Pur Pur zsemle és tökmagolaj – nem csak az egyre vékonyabb pénztárcájú rétegek örülhetnek az intézkedésnek.
Azokat a megtakarítási formákat is megadóztatja a kormány, amikbe a lakosság az év elején menekült
Az állampapírokon és a ingatlanalapok befektetési jegyein kívül minden befektetési forma adóját csaknem duplázza a kormány júliustól.
Ne hibázz. Ezen a napon tilos dolgozni júniusban.
Termés- és szerelmi jóslás, babonák, és jeles napok. Ezek mind júniusban várnak ránk!
Záróra előtt fogadta be a menhely a kutyát: másnap reggel mindenki sokkot kapott - Fotók
A dolgozók szóhoz sem jutottak, amikor beértek reggel a munkahelyükre. A kutya előző este, záróra előtt érkezett.
Többen is üzentek a NATO-ból Magyarországnak
Legkésőbb nyárra bent szeretnék látni a svédeket a NATO-ban.
Feljelentették a honvéd főparancsnokot, miután durván megalázhatták és kínozhatták a honvédségi sofőröket az u...
Hat napon keresztül kellett megalázó feladatokat végezniük a sofőröknek, miközben nem hagyták őket aludni sem. Az átéltektől sokaknak egészségügyi problémái lettek.
Jön az új adó, júliustól ennyivel kevesebb pénzünk lesz
Az új adót július 1-jétől kell megfizetni, de nem mindenkinek.
A Puskás Aréna mélygarázsában tombolt José Mourinho: „Egy kibaszott szégyen vagy!”
A portugál edző alaposan kiborult a szerdai döntő után, amelyet hosszabbítás után vesztett el a csapata.
Nagy bejelentést tett az Orbán-kormány, rengeteg nyugdíjast érint
Magyarország Kormánya a közösségi oldalán osztotta meg a hírt a nyugdíjasokkal.
"Soha ilyen rosszul nem voltam" - alig ismert vírus terjed
A tavaszi hónapokban világszerte rengeteg embert fertőzött meg a humán metapneumovírus (HMPV), sokan kórházba is kerültek a kórokozó miatt.
blogmorzsák
Diéta? Előtte értsük meg ezeket a fogalmakat!
Testsúlyunkra próbálunk vigyázni, ám nehéz megfelelő étrendet kialakítani, ha nem értjük a diétás tanácsokban olvasható szakszavakat.
Warmounts CN-1000W – a dobozba zárt erőmű
270 000 mAh kapacitással néhány telefont fel lehet tölteni.


- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Rajz, makett, film – alkotásokat várnak az esztergomi tűzoltók!
- Útlezárás miatt változik az esztergomi buszok útvonala
- Három hónapig forgalomkorlátozásra kell számítani Esztergomban
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Új vonat, új menetrend Esztergom felé
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton