Ezt olvasta már?


Megújultak Esztergom turista- és zarándokút jelzései

A város számos turista- és zarándok útvonalán megújultak az útjelzések idén a Viator Természetjáró és Kulturális Egyesület, valamint Esztergom önkormányzata együttműködésének keretében.

A jelzéseket újrafestették, ahol szükséges volt, ott pótolta, a Magyar Természetjáró Szövetség szakmai útmutatói szerint, az egymáshoz kapcsolódó útvonalak egységes megjelenítésével. Egyes esetekben felülvizsgálták és módosították az útvonalak vonalvezetését is. Esztergom történelmi belvárosában pedig külön kihívást jelentett úgy megjeleníteni a jelzéseket, hogy azok harmonikusan illeszkedjenek a műemléki környezetbe – írta a Vándorút portálon a Viator Egyesület.

 

Kifejtve, hogy a szervezet tavaly a természetjáró szervezetek támogatásával főként természeti környezetben vezető gyalogos turistajelzéseket újított fel a város környékén, 2019-ben viszont főként belterületen vezető szakaszok kerültek sorra az önkormányzat támogatásával.

 

A legfőbb érintett útvonalak – néhány egyéb, rövidebb szakasz mellett:

 

• Zöld sáv turistaút (Pilisszentkereszt-Esztergom): a Vaskapu felől a városba érkezve, visszakerült a jelzés az évtizedekkel ezelőtti nyomvonalra: a Simor J. utcától a Belvároson át a Hajóállomásig (mivel az autóbusz-állomás a mostani helyén megszűnik), továbbá új útváltozatot kapott zöld kápolna jelzéssel a Bazilika érintésével.

 

• Piros sáv (Esztergom-Pilismarót-Piliscsév): A Szt. Anna emlékpark és a Temető utca közötti szakasz megújult, a Dobogókői útról részben csendesebb, kevésbé forgalmas nyomvonalra került, valamint piros kápolna jelzéssel új kiágazást kapott a felújítás alatt álló Jó Pásztor-kápolnához.

 

• Magyar Zarándokút (Esztergom-Máriagyűd): A teljes városi szakasz megújult a Szent Adalbert központtól a Szt. Tamás-hegyen át a Jó Pásztor-kápolna érintésével a piros sáv turistaútig (Temető utca), valamint egységesen mindkét irányból követhetővé vált.

 

• Mária út: Apróbb változások mellett az észak-déli, kék m jelzésű útvonal módosult, közvetlenebb nyomvonalat kapott a Vaskapu és a Bazilika között, valamint felfestésre került a Párkány felé való továbbvezetés, mely a jövőben Helemba–Márianosztra(-Częstochowa) felé fog folytatódni. [A Mária Út Egyesület a Viator Egyesület munkájával párhuzamosan, azt kiegészítve, a kelet-nyugati lila Mária út városi szakaszára szervezte idei jelzésfestő képzését, így az is megújult a vasútállomástól a Bazilikáig.]

 

„Az önkormányzat támogatása Romanek Etelka korábbi polgármesternek és Birkés Ferenc, korábbi kulturális és közművelődési referensnek köszönhető, valamint Molnár Andrásnak, a Viator Egyesület elnökének kezdeményezése folytán.

 

A munkát Novák Róbert szakmai vezetése mellett végezték Brigán József Benjámin, Fábián Piros, Firbás Miklós, Haraszti Zsuzsa, Horváth Borbála, Kovács Ferenc, Magyarfalvi Dóra, Molnár András, Patakiné Szabó Aranka, Szőts Miklós, Vince Gabriella; továbbá a 14. sz. Holló Cserkészcsapat tagjai közül Berényi Szabolcs, Erős Pál, Erős Vince, Farkas Márton és Wild János.

 

További köszönettel tartozunk Hertelendy Zsolt és Katalin, Jakabos Dénes, Pethes Antalné, valamint a Magyar Nemzeti Múzeum Esztergomi Vármúzeumának és a Szent Adalbert Központ munkatársainak támogató közreműködéséért; nem utolsósorban pedig mindazon ingatlantulajdonosoknak, akik szóbeli hozzájárulásukat adták a jelzések elhelyezéséhez.

 

Bízunk abban, hogy az új jelzések a gyalogtúrázók, zarándokok, környék iránt érdeklődők mind nagyobb megelégedésére szolgálnak, valamint az egységes útjelzés-felújítások a következő években is folytatódhatnak” – tette hozzá az egyesület.

 

 

 

 

 

forrás: infoesztergom.hu







0
0
0

hírek innen, onnan

Kutyapárt: „Wáberer úr, annak a százasnak lenne ám jobb helye, ha már úgyis visszakapta"

Bajban van a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, minden fillér jól jönne ahhoz, hogy vissza tudják fizetni a 686 millió forintnyi...

7 jel, hogy a tested több pihenés után kiált – érdemes odafigyelned rá

Az állandó rohanás, a határidők és a mindennapi stressz mind könnyen odáig vezethet, hogy elfeledkezünk a pihenés fontosságáról.

Kapitány István: Felülvizsgáljuk a hazánkban működő multiknak fizetett támogatások rendszerét

A leendő gazdasági és energetikai miniszter szerint a gazdaság területén van, ahol már az első hónapokban látványos eredményeket fognak...

Padlón az amerikai villanyautó-piac

Egy évtizednyi robbanásszerű növekedés állt meg 2025 decemberében. Az elektromos járművek regisztrációja 2025-ben 0,4 százalékkal 1,3...

Pető Péter: Eltörték az arcom, amikor álltam a 75-ös troli megállójában

Ami velem megesett, az bármelyikünkkel megtörténhetett volna: ütés, kórház, szabadság. Ezekről szól ez a traumatörténet.

Vészjósló kijelentést tett a lengyel miniszterelnök: hónapokon belül támadhatnak az oroszok, Amerika nem fog segíteni

A feszültség közvetlen kiváltó oka, hogy több európai ország, köztük Spanyolország is megtagadta légterének és támaszpontjainak...

Magyar Péter részleteket árult el a kormányalakítás és a miniszterelnöki beiktatás napjának programjáról

A politikus részletes menetrendet közölt a május 9-i országgyűlési alakuló ülés és miniszterelnöki beiktatása napjára. Az...

Farkasházy Tivadar felesége haláláról: Hónapokat raboltam el Mimi életéből

A Heti Hetes egykori szereplője egy interjúban beszélt önvádjáról felesége halála után. A humorista két konkrét orvosi döntést...

A cigány himnusz is elhangzik a Parlament alakuló ülésén

Magyar Péter korábban megígérte, hogy győzelem esetén belülről is láthatják majd a Parlamentet a sükösdi roma gyerekek.

Kerek-perec kijelentette a Pentagon: teljesen kifogytak, Európa évekre elfelejtheti az amerikai fegyvereket

Az Egyesült Államok több európai szövetségesét – köztük az Egyesült Királyságot, Lengyelországot, Litvániát és Észtországot –...

Móresre tanította a mezőnyt a magyar olimpiai bajnok úszó

Pádár Nikolett is remekelt, 200 méter gyorson is Eb-szintet úszott.

Gyerekek és nők az izraeli támadás áldozatai Libanonban

Tizenketten meghaltak és huszonöten megsebesültek izraeli támadásokban Libanonban.

0

Sport

Szalah váratlan bejelentése: Szoboszlai elődjét akarja látni Liverpoolban

Az idény végén távozó egyiptomi klasszis a klublegenda Steven Gerrardnak adott exkluzív interjút.

„Románia nevetség tárgyává vált Európában” – a futballisták tolták le a pályáról a mentőt + videó

A román labdarúgás második vonalában szörnyű sérülés történt a Voluntari–Bihar mérkőzés legvégén, és hihetetlen jelenet játszódott le a mentés során.

17 éves minden idők egyik legemlékezetesebb futballmeccse

17 éve, hogy Messiék hatot rúgtak a Santiago Bernabéuban a Real Madridnak.

Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén

A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.

Az Újpest olyat húzott a vasárnapi derbi előtt, amit az NB I-ben eddig még nem láttunk

Az előző harmincból egyetlen meccsük elvesztése sem fájt volna úgy az FTC-nek, mint ez fájhat.

Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.

Hornyák Zsolt lehordta a magyar válogatott csatárát, csattanós válasz érkezett + videó

A Puskás Akadémia 3-1-re nyert a ZTE otthonában az NB I 32. fordulójában.

„A lelkiismeretem nem bírta volna” – kitálalt a szövetségi kapitánnyal szembemenő magyar olimpikon

Székely Zója tornász még a tavalyi világbajnokságon szenvedett súlyos sérülést felemás korláton.

Lakókocsiban él, mentőzik, orvosnak tanul és 100 km-eket fut Gergő

A sok előny mellett voltak nagyon húzós pillanatok is.

Feltámadt a McLaren, nagyot bukott a Mercedes a visszatérő F1-ben

Lando Norris nyerte a sprintkvalifikációt Miamiban péntek este, George Russell csak a hatodik helyen zárt hatalmas hátránnyal.

Mourinho reagált a Real Madriddal kapcsolatos híresztelésekre, meglepő helyre igazolhat Salah - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb pénteki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

0
0

Bulvár

Szécsi visszalépése után eldől, a Fidesz kijavítja-e az egyik legnagyobb hibáját

A Fidesz frakciójának megújulása az elmúlt napok egyik legfontosabb politikai témájává vált, azonban a nyilvánosságra került névsor nemcsak támogatást, hanem komoly vitákat is kiváltott, és egy friss fejlemény

Egy hét múlva a Fidesz biztosan nyerni fog

Egyetlen ellenzéki jelölt sem indul a jövő vasárnapi időközi önkormányzati választáson Esztergomban, így a Fidesz-KDNP jelöltje ellenfél nélkül vág neki a voksolásnak.

Visszavonul Nagy Ervin, nem akar több pénzt elfogadni

Nagy Ervin bejelentése az év egyik legmeglepőbb híre.

Félt a bosszútól, megpattant az országból a híres sportoló

Dániáig meg sem állt a magyar sportember, miután idehaza már munkát sem kapott, és tartott a népharagtól, a zaklatásoktól. Külföldre költözött az a jászberényi karateedző, akit azzal vádolnak, hogy két éve b

Gagyi kamukép terjed Orbán Viktor kapcsán, még az ellenfelei is védik a leköszönő miniszterelnököt a támadás kapcsán

Az utóbbi időben látványos világtrend bontakozott ki, hisz sorra jelennek meg a közösségi médiában a mesterséges intelligenciával generált, gyakran valóságnak tűnő, de hamis képek közéleti szereplőkről. Donal

Dráma a levegőben: lezuhant a milliárdos repülőgépe

A felhők felett került bajba a Calzedonia és az Intimissimi alapítója, zuhanás közben kellett döntenie. Hajmeresztő repülőbalesetet élt túl Franciaország délnyugati részén Sandro Veronesi olasz üzletember, a Calz

0