Ezt olvasta már?


Megújult a pálya Esztergomig

Napokon belül érkeznek a Flirt-szerelvények

Napokon belül munkába állhatnak a FLIRT motorvonatok a villamosított Budapest–Esztergom vasútvonalon, és a zónázó járatok akár 23 perccel is gyorsabban érnek be majd a célállomásra, mint a jelenlegi menetrend szerinti szerelvények – mondta el lapunk kérdésére Völner Pál államtitkár.

Első alkalommal járta végig a Budapest Nyugati pályaudvartól Esztergomig tartó utat egy FLIRT elektromos motorvonat tegnap a MÁV 2-es számú vasútvonalán. A szerelvényen utazott Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium államtitkára, Komárom-Esztergom megyei országgyűlési képviselő is, aki kérdésünkre elmondta: elkészült a vasútvonal felújítása, villamosítása, ennek köszönhetően hétfőtől már a teljes vonalon közlekedhetnek a korszerű, kényelmes, gyors villamos motorvonatok.

– A menetrendváltás után a pálya két végpontja között a jelenlegi 88-90 percről 67 percre csökken a menetidő a zónázó vonatok esetében. Ugyanakkor a vonal megőrizte elővárosi jellegét, a főváros közeli szakaszon több új megállót iktattak közbe, emellett számos alul- és felüljáró, bekötőút, parkoló készült, ami könnyebbé teszi a vasút megközelítését, az egyéb közlekedési eszközök elérését – közölte az államtitkár.

A költségekről azt mondta, hogy azok a megítélése szerint észszerű keretek között maradtak: az egy kilométerre jutó összeg 2,2–2,4 milliárd forint között alakult. A beruházás része Dorog és Esztergom vasútállomás felújítása, illetve intermodális központtá alakítása, amelyben a közúti és a kötött pályás közlekedési eszközök között közvetlen kapcsolatot hoznak létre, ezzel segítve a gyors és kényelmes átszállást. A munka ezek esetében még tart, az átadás végső határideje szeptember.

A vasúti fejlesztés mellett a közúti területen is jelentős előrelépés várható a megyében – mondta a fideszes országgyűlési képviselő. A kormány már korábban döntött az R11-es gyorsforgalmi út megépítéséről, amely Bicskétől Esztergomig a Zsámbéki medencét nyugatról elkerülve 32 kilométeren kétszer két sávon vezeti el a járműforgalmat. Az útvonal terveit már készítik, és a kivitelezés 2021-re befejeződhet – mondta Völner Pál.

Az esztergomi vasútvonal villamosítása két éve zajlik. Mint emlékezetes, a vonalat az ezredforduló óta több ütemben korszerűsítették, felújították az Újpesti vasúti hidat, és a pályát is bővítették, rekonstruálták. A legutóbbi nagy felújítás 2015 őszén ért véget, amelynek során teljesen átépítették a pályát, alul- és felüljárókat építettek, új megállót is kialakítottak, azonban a vonal villamosításához csak hozzákezdtek, emiatt mostanáig dízelüzemű szerelvények járnak Budapest és Esztergom között az 51 kilométeres vonalon.

Schwartz István, a MÁV-Start Zrt. általános vezérigazgató-helyettese a hivatalos átadón Esztergomban elmondta: a felújított vonalon 2016-ban 3,2 millió, majd 2017-ben 3,5 millió ember utazott, és az első kéthavi forgalomszámlálási adatok szerint 2018-ban további nyolcszázalékos bővülésre lehet számítani.

A villamosítás, valamint a rekonstrukcióhoz csatolt egyéb feladatok elvégzéséhez 2016. június 30-án kezdhettek neki a kivitelezők, a szerződés értéke 33,6 milliárd forint volt. A közbeszerzési eljárás címében a pálya villamosítása szerepel, azonban a munkáknak ez csak kisebb részét teszi ki.

A Piliscsaba–Esztergom szakaszon a biztosítóberendezés korszerűsítését is el kellett végezni, emellett egy második vágányt is építettek Angyalföld és Újpest vasútállomás között, valamint a vonalon több nagyobb állomás teljes vonalhálózatát kicserélték. A legtöbb fejlesztés a vasút és más közlekedési rendszerek kapcsolatának javítását szolgálja.

 

forrás: magyaridok.hu







0
0
0

hírek innen, onnan

Így lehet már ezen a hétvégén bajnok az ETO

Győzelmi kényszerben van Robbie Keane csapata.

Neked van? A lakberendezők szerint ideje megszabadulni a magyarok kedvenc dekorelemétől

Ott van szinte minden második nappaliban, mégis egyre több szakértő mondja: ideje elengedni. Egykor trendi volt, ma már inkább porfogó –...

Megszólalt az idős férfi, aki légfegyverével belőtt a solymári óvodában alvó gyerekek közé

Súlyos testi sértés kísérlete miatt indult eljárás ellene.

Halálos tragédia lett az egyiptomi kígyóbemutatóból: egy turista életét vesztette

Egy turisták által kedvelt hotelprogram tragédiával végződött Egyiptomban. A német turista egy kígyóbemutatón vett részt, amikor az...

Napos lesz a hétvége, vasárnap beköszönt a nyár

Vasárnap délután lesz a legmelegebb az idő.

Népszava: Nem is szavaztak Orbán lemondásáról

Pedig a keddi választmányi ülés után erről kommunikált a párt.

Visszaszerezhetőek az ezermilliárdok az államilag felpumpált magántőkealapoktól, szigorú vizsgálatok jönnek

Az állam rengeteg pénzt tett ilyen-olyan tőkealapokba, amik vagyonát rendre egy kivételezett kör kezelte. Ha a NER maga felé térítette el...

Szoboszlai a legerősebb, Kerkez a leggyengébb? Különös vélemény Liverpoolból

Vajon Bruno Fernandes mellett is megállná a helyét?

Komoly vagyonokat fizetnek a hazai gyűjtők a 90-es évek kedvenceiért: rengeteg magyar polcán ott lapulhatnak ezek a kincsek

Magyarországon a képregények és művészi plakátok világa inkább egy szűk, de egyre tudatosabb gyűjtői rétegre épül, ahol a...

Napos lesz a hétvége, de a frontérzékenyeknek kihívásokat hoz az anticiklon

Napos, szinte nyárias, remek időt, de a frontérzékenyeknek sokféle terhelést hoz a fölénk húzódó, tartós anticiklon ezen a hétvégén....

Amikor az alkalmazkodó kislány előjön: Így hatnak a gyermekkori traumáim a felnőtt kapcsolataimra

Sokáig azt hittem, hogy a múltam egy lezárt fejezet, ami már semmilyen formában nem szól bele a jelenembe. Aztán időről időre észre...

0

Sport

Ilyen ajándékokat nem kapott a Fradi, egymásnak ugrottak a Braga játékosai

Két olyan csapat áll jól az Európa-liga elődöntőiben, amelyik játszott a sorozatban a Ferencváros ellen.

„A világ legjobb csapata”: áradoztak az edzők a Veszprém BL-meccse után

A berlini visszavágóra minimális előnnyel utazik a magyar csapat.

Az Újpest olyat húzott a vasárnapi derbi előtt, amit az NB I-ben eddig még nem láttunk

Az előző harmincból egyetlen meccsük elvesztése sem fájt volna úgy az FTC-nek, mint ez fájhat.

Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén

A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.

„Románia nevetség tárgyává vált Európában” – a futballisták tolták le a pályáról a mentőt + videó

A román labdarúgás második vonalában szörnyű sérülés történt a Voluntari–Bihar mérkőzés legvégén, és hihetetlen jelenet játszódott le a mentés során.

Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.

Lakókocsiban él, mentőzik, orvosnak tanul és 100 km-eket fut Gergő

A sok előny mellett voltak nagyon húzós pillanatok is.

17 éves minden idők egyik legemlékezetesebb futballmeccse

17 éve, hogy Messiék hatot rúgtak a Santiago Bernabéuban a Real Madridnak.

Hornyák Zsolt lehordta a magyar válogatott csatárát, csattanós válasz érkezett + videó

A Puskás Akadémia 3-1-re nyert a ZTE otthonában az NB I 32. fordulójában.

Az Arbeloával való vita véget vetett a klasszis madridi karrierjének

Nincs minden rendben a királyi gárda háza táján.

Mourinho reagált a Real Madriddal kapcsolatos híresztelésekre, meglepő helyre igazolhat Salah - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb pénteki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

0
0

Bulvár

Máris távozik posztjáról a Tisza egyik miniszterjelöltje

A leendő igazságügyminiszter az ügyvédséget fejezi be.

Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben

Melyik a legegészségtelenebb hal, és miért? Mutatjuk, mire figyelj vásárláskor, hogy elkerüld a rejtett kockázatokat.

Ennyi alkoholt fogyaszt Nagy Feró naponta, megvan a válasz, ő maga mondta el

Nagy Feró őszintén nyilatkozott az alkoholfogyasztásáról.

Szécsi visszalépése után eldől, a Fidesz kijavítja-e az egyik legnagyobb hibáját

A Fidesz frakciójának megújulása az elmúlt napok egyik legfontosabb politikai témájává vált, azonban a nyilvánosságra került névsor nemcsak támogatást, hanem komoly vitákat is kiváltott, és egy friss fejlemény

Nyáron 1,5 óra alatt Dubrovnikban vagy Zadarban lehetsz: még soha nem volt ilyen egyszerű eljutni a két horvát városba

2026 nyarán két fapados légitársaságnak köszönhetően Budapestről másfél óra repülés után máris a két népszerű horvát városban lehetünk.

Brutális, ami nyáron jön az időjárásban, 20 éve nem volt erre példa, megérkezett a 2026-os szezon menetrendje

Régóta nem volt erre példa, most újra jöhet egy ilyen változás az időjárásban.

Visszavonul Nagy Ervin, nem akar több pénzt elfogadni

Nagy Ervin bejelentése az év egyik legmeglepőbb híre.

A bírói egyesület üzent Magyar Péter igazságügyi miniszterjelöltjének

A Magyar Bírói Egyesület együttműködést ajánlott a leendő igazságügyi kormányzatnak. A szervezet a közleményében élesen bírálta az előző kormányt a bírói függetlenség aláásása miatt.

A május 1-jei telihold 2026 legerőteljesebbje lesz – és két csillagjegyre különösen nagy hatással lesz

A május 1-jei telihold nem egy átlagos égi esemény: intenzív érzelmeket, mély felismeréseket és valódi belső átalakulást hozhat. Különösen két csillagjegy számára lesz sorsfordító ez az időszak.

0