Megszavazta az Országgyűlés a gyermekvédelmi jogszabályokat
Létrejön egy nyilvántartás a pedofil bűncselekményeket elkövetőkről. A változtatás azt is meggátolhatja, hogy a pedofilok olyan állásokat tölthessenek be, ahol gyermekekkel találkozhatnak.
MTI
Az erről szóló jogszabályt kedden 157 igen szavazattal, 1 ellenvoks mellett fogadta el az Országgyűlés.
A nyilvántartásban az ügyfélkapura belépve lehet keresni egy konkrét névre, az adatok lekérdezésére a szülő vagy más hozzátartozó lesz jogosult, miután megjelölte az adatigénylés alapját.
Az adatbázisba azok is bekerülnek, akik korábban követtek el bűncselekményt. Az adatokat kizárólag a gyermekek védelmére lehet felhasználni.
A büntető törvénykönyvet is szigorítja a változtatás: a gyermekpornográfia egyes minősített eseteinek elkövetői akár 20 évet is kaphatnak, közben pedig nem lehet feltételesen szabadlábra helyezni őket. Ilyen minősített eset például az, ha 12 évnél fiatalabbal szemben erőszakot alkalmazva követik el a bűncselekményt.
A hatalmi viszonnyal visszaélve elkövetett gyermekpornográfia mellett további minősített eseteket is tartalmaz majd a jogszabály: például ha hivatalos személyként követik azt el, ha sanyargatást, erőszakot alkalmazva vagy ha különös visszaesőként követik el azt.
A legsúlyosabb pedofil-bűncselekmények már jelenleg sem évülnek el. Az enyhébb esetekben viszont a jelenlegi 18 éves kor helyett a sértett 21 éves korától indul az elévülés.
Új minősített eset lesz a zaklatás tényállásánál az, ha a bűncselekményt 18. életévét betöltött ember gyermek sérelmére követi el.
Eddig is foglalkoztatási tilalom sújtotta a pedofilokat az egészségügyben vagy az oktatásban. Változás, hogy bővül ezen állások sora a gyermekek által is látogatható, szabadidő eltöltéséhez kapcsolódó állásokkal. Nem dolgozhatnak például strandon, vidámparkban, állatkertben, sportegyesületben, de ezen elkövetők nem létesíthetnek kormányzati szolgálati jogviszonyt sem, és nem vállalhatnak politikai vezető tisztséget.
Az iskolai szexuális felvilágosító foglalkozásokkal kapcsolatban is megfogalmaz előírásokat a jogszabály: az nem irányulhat a nem megváltoztatása, valamint a homoszexualitás népszerűsítésére.
Az intézmény pedagógusain kívül csak azok az emberek, szervezetek tarthatnak vagy szervezhetnek ilyen foglalkozást az intézményekben, akik szerepelnek egy hivatalos, folyamatosan frissülő nyilvántartásban. Ennek részletszabályait az emberi erőforrások minisztere dolgozza ki rendeletben. A szabályok megsértésére szabálysértési felelősséget ró mind az intézményvezetőre, mind a foglalkozást tartóra.
A jogszabály kimondja azt is, hogy az állam a gyermekvédelmi rendszerben is védi a gyermekek születési nemének megfelelő önazonossághoz való jogát.
Azt is rögzíti, hogy tizennyolc év alatti fiatal számára tilos elérhetővé tenni pornográf tartalmakat, a szexualitás öncélú bemutatását valamint olyat, ami a születési nemnek megfelelő önazonosságtól eltérést, annak megváltoztatását vagy a homoszexualitást népszerűsíti. Ugyanez a szabály vonatkozik a reklámokra is.
A jövőben a tévék is csak tizennyolc év felettieknek ajánlhatják az ilyen tartamú filmeket, műsorokat, a Médiatanács pedig köteles lesz kérni azon tagállam intézkedését, amelynek joghatósága alá tartozik a szabályt megsértő médiaszolgáltató.
hírek innen, onnan
Így lehet már ezen a hétvégén bajnok az ETO
Győzelmi kényszerben van Robbie Keane csapata.
Gyönyörű barna hölgy Radnai Márk párja: szerelmet vallott a politikus
Bensőséges vallomás.
Neked van? A lakberendezők szerint ideje megszabadulni a magyarok kedvenc dekorelemétől
Ott van szinte minden második nappaliban, mégis egyre több szakértő mondja: ideje elengedni. Egykor trendi volt, ma már inkább porfogó –...
Megszólalt az idős férfi, aki légfegyverével belőtt a solymári óvodában alvó gyerekek közé
Súlyos testi sértés kísérlete miatt indult eljárás ellene.
Halálos tragédia lett az egyiptomi kígyóbemutatóból: egy turista életét vesztette
Egy turisták által kedvelt hotelprogram tragédiával végződött Egyiptomban. A német turista egy kígyóbemutatón vett részt, amikor az...
Napos lesz a hétvége, vasárnap beköszönt a nyár
Vasárnap délután lesz a legmelegebb az idő.
Népszava: Nem is szavaztak Orbán lemondásáról
Pedig a keddi választmányi ülés után erről kommunikált a párt.
Visszaszerezhetőek az ezermilliárdok az államilag felpumpált magántőkealapoktól, szigorú vizsgálatok jönnek
Az állam rengeteg pénzt tett ilyen-olyan tőkealapokba, amik vagyonát rendre egy kivételezett kör kezelte. Ha a NER maga felé térítette el...
Szoboszlai a legerősebb, Kerkez a leggyengébb? Különös vélemény Liverpoolból
Vajon Bruno Fernandes mellett is megállná a helyét?
Komoly vagyonokat fizetnek a hazai gyűjtők a 90-es évek kedvenceiért: rengeteg magyar polcán ott lapulhatnak ezek a kincsek
Magyarországon a képregények és művészi plakátok világa inkább egy szűk, de egyre tudatosabb gyűjtői rétegre épül, ahol a...
Napos lesz a hétvége, de a frontérzékenyeknek kihívásokat hoz az anticiklon
Napos, szinte nyárias, remek időt, de a frontérzékenyeknek sokféle terhelést hoz a fölénk húzódó, tartós anticiklon ezen a hétvégén....
Amikor az alkalmazkodó kislány előjön: Így hatnak a gyermekkori traumáim a felnőtt kapcsolataimra
Sokáig azt hittem, hogy a múltam egy lezárt fejezet, ami már semmilyen formában nem szól bele a jelenembe. Aztán időről időre észre...
Sport
Ilyen ajándékokat nem kapott a Fradi, egymásnak ugrottak a Braga játékosai
Két olyan csapat áll jól az Európa-liga elődöntőiben, amelyik játszott a sorozatban a Ferencváros ellen.
Áll a bál a Kajak-Kenu Szövetségben: visszaélések, milliárdos pazarlás és szakmaiatlan döntések miatt támadják az elnököt
Az elnökség és a közgyűlés sem indított bizalmi szavazást Schmidt Gábor ellen.
„A világ legjobb csapata”: áradoztak az edzők a Veszprém BL-meccse után
A berlini visszavágóra minimális előnnyel utazik a magyar csapat.
Az Újpest olyat húzott a vasárnapi derbi előtt, amit az NB I-ben eddig még nem láttunk
Az előző harmincból egyetlen meccsük elvesztése sem fájt volna úgy az FTC-nek, mint ez fájhat.
Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén
A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.
„Románia nevetség tárgyává vált Európában” – a futballisták tolták le a pályáról a mentőt + videó
A román labdarúgás második vonalában szörnyű sérülés történt a Voluntari–Bihar mérkőzés legvégén, és hihetetlen jelenet játszódott le a mentés során.
Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott
A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.
Lakókocsiban él, mentőzik, orvosnak tanul és 100 km-eket fut Gergő
A sok előny mellett voltak nagyon húzós pillanatok is.
17 éves minden idők egyik legemlékezetesebb futballmeccse
17 éve, hogy Messiék hatot rúgtak a Santiago Bernabéuban a Real Madridnak.
Hornyák Zsolt lehordta a magyar válogatott csatárát, csattanós válasz érkezett + videó
A Puskás Akadémia 3-1-re nyert a ZTE otthonában az NB I 32. fordulójában.
Az Arbeloával való vita véget vetett a klasszis madridi karrierjének
Nincs minden rendben a királyi gárda háza táján.
Mourinho reagált a Real Madriddal kapcsolatos híresztelésekre, meglepő helyre igazolhat Salah - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb pénteki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Bulvár
„Üzenem Mészáros Lőrincnek, hogy szakadjon le a töke!” – durván átfordult a falu, ahol négy éve 82 százalékkal győzött a Fidesz
Most viszont 71 százalékot húzott be a Tisza.
Szégyenletes videó került elő, ahogy menekülnek a titkosszolgálat emberei a Donald Trump elleni merényletkísérletnél
Alig volt szakszerű megmozdulásuk az ügynököknek, itt még fejek hullanak.
Máris távozik posztjáról a Tisza egyik miniszterjelöltje
A leendő igazságügyminiszter az ügyvédséget fejezi be.
Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben
Melyik a legegészségtelenebb hal, és miért? Mutatjuk, mire figyelj vásárláskor, hogy elkerüld a rejtett kockázatokat.
Ennyi alkoholt fogyaszt Nagy Feró naponta, megvan a válasz, ő maga mondta el
Nagy Feró őszintén nyilatkozott az alkoholfogyasztásáról.
Szécsi visszalépése után eldől, a Fidesz kijavítja-e az egyik legnagyobb hibáját
A Fidesz frakciójának megújulása az elmúlt napok egyik legfontosabb politikai témájává vált, azonban a nyilvánosságra került névsor nemcsak támogatást, hanem komoly vitákat is kiváltott, és egy friss fejlemény
Veszélyben a nyár. A meteorológusok állítják, augusztusban drasztikusan megváltozhat az időjárás
Szabadságot tervezel? Mutatjuk, mire számíthatsz nyáron!
Nyáron 1,5 óra alatt Dubrovnikban vagy Zadarban lehetsz: még soha nem volt ilyen egyszerű eljutni a két horvát városba
2026 nyarán két fapados légitársaságnak köszönhetően Budapestről másfél óra repülés után máris a két népszerű horvát városban lehetünk.
Brutális, ami nyáron jön az időjárásban, 20 éve nem volt erre példa, megérkezett a 2026-os szezon menetrendje
Régóta nem volt erre példa, most újra jöhet egy ilyen változás az időjárásban.
Visszavonul Nagy Ervin, nem akar több pénzt elfogadni
Nagy Ervin bejelentése az év egyik legmeglepőbb híre.
A bírói egyesület üzent Magyar Péter igazságügyi miniszterjelöltjének
A Magyar Bírói Egyesület együttműködést ajánlott a leendő igazságügyi kormányzatnak. A szervezet a közleményében élesen bírálta az előző kormányt a bírói függetlenség aláásása miatt.
A május 1-jei telihold 2026 legerőteljesebbje lesz – és két csillagjegyre különösen nagy hatással lesz
A május 1-jei telihold nem egy átlagos égi esemény: intenzív érzelmeket, mély felismeréseket és valódi belső átalakulást hozhat. Különösen két csillagjegy számára lesz sorsfordító ez az időszak.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Rajz, makett, film – alkotásokat várnak az esztergomi tűzoltók!
- Útlezárás miatt változik az esztergomi buszok útvonala
- Három hónapig forgalomkorlátozásra kell számítani Esztergomban
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Új vonat, új menetrend Esztergom felé
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton


