Megrángatta a védőnőt az esztergomi nő, tettéért felfüggesztettet kaphat
A nő sérelmezte, hogy a védőnő az asszony életkörülményei miatt a kiskorú gyermeke védelembe vételét kérte.
Az Esztergomi Járási Ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt nyújtott be vádiratot egy esztergomi nővel szemben, aki a gyermekét gondozó védőnővel történő vitája során a védőnőt sérülés okozása nélkül bántalmazta. Az ügyészség arra tett indítványt, hogy a bűncselekmény elkövetését beismerő vádlottal szemben a bíróság büntetővégzésben, tárgyalás mellőzésével végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztést szabjon ki.
Ahogy dr. Reszl Ildikó megyei főügyész a Kemma.hu-t tájékoztatta, a sértett Esztergomban védőnőként dolgozik, ekként látta el a vádlott várandós gondozását. A sértett írásban jelezte a gyámhatóságnak, a kórház védőnőjének és a gyermekjóléti szolgálatnak, hogy nem javasolja a születendő gyermek hazaadását a vádlott életkörülményeivel kapcsolatos problémák miatt. Ennek nyomán a vádlott kiskorú gyermeke védelembe vétele ügyében eljárás indult, erről a vádlott értesítést kapott. A vádlott a védőnő gyámhatóság felé tett jelzését úgy értelmezte, hogy a sértett az egy éves kisfiának a családból való kiemelését indítványozta.
A védelembe vétel nem kiemelés
Ha a szülő vagy más törvényes képviselő a gyermek veszélyeztetettségét az alapellátások önkéntes igénybevételével megszüntetni nem tudja vagy nem akarja, de alaposan feltételezhető, hogy segítséggel a gyermek fejlődése a családi környezetben mégis biztosítható, a járási gyámhivatal intézkedik a gyermek védelembe vétele ügyében. Ez után a gyermek a családban maradhat, azonban a szülőnek be kell tartania a családgondozó által elkészített nevelési tervet,melyet ellenőriznek. A gyámhivatal a jogszabályban meghatározott szervek, személyek jelzése, kezdeményezése, javaslata alapján köteles a védelembe vétel iránti eljárást hivatalból lefolytatni.
A gyámhivatal a védelembe vétel iránti eljárás során tárgyalást tart, melyen meg kell hallgatni a szülőt vagy más törvényes képviselőt, az ítélőképessége birtokában lévő gyermeket, valamint a családgondozót is.
A járási gyámhivatal a gyermekjóléti szolgálat javaslatának figyelembe vételével, a tárgyalást követően dönt a védelembe vétel elrendeléséről.
A jegyző – kérelemre bármikor, hivatalból évente – felülvizsgálja a védelembe vétel indokoltságát.
A védelembe vétel a gyermek nagykorúvá válásával megszűnik.
Az asszony február 19-én 12 óra 58 perckor megjelent az esztergomi védőnői szolgálat épületében, és a sértett felé sérelmezte a gyámhatóságnak küldött jelzést. A vádlott a vita során sértettet egy alkalommal a karjánál fogva, egy alkalommal pedig a mellkasánál a ruháját megfogva megrángatta, majd meglökte, továbbá azzal fenyegette meg a sértettet, hogy „hagyja őket békén, mert megöli”, „szálljon le róluk, mert kicsinálja” a sértettet és a családját is.
forrás: kemma.hu

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Rajz, makett, film – alkotásokat várnak az esztergomi tűzoltók!
- Útlezárás miatt változik az esztergomi buszok útvonala
- Három hónapig forgalomkorlátozásra kell számítani Esztergomban
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Új vonat, új menetrend Esztergom felé
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton


