Ezt olvasta már?


Megkezdődött a római tábor fejlesztése Almásfüzitőn

Két nyertes pályázatnak köszönhetően megkezdődött Almásfüzitőn az Azaum Római Tábor fejlesztése csaknem 600 millió forint értékben - mondta el a település polgármestere az MTI-nek.

Beró László (független) tájékoztatása szerint a 3. századi, római kori erődöt megjelenítő létesítmény udvarára egy ókori villa hasonmása épül, melyben bemutató és foglalkoztató termek lesznek.

A korszerű technika felhasználásával a látogatók a virtuális valóságban is átélhetik a római kort, valamint egy ledfalon felvételekről láthatják a helyi Legio Brigetio hagyományőrző csoport által előadott csatajeleneteket és táncokat.

Az épület kialakítása után az azaumi tábor az év 270 napján lesz nyitva a látogatók előtt. A tervek szerint ősszel már itt tarthatják meg a szintén római hagyományokat idéző Szőlő és Bor Ünnepét.

Nemcsak a tábor belső része bővül, az erőd kapuja előtti területen egy római életmódot bemutató településrészt építenek fel négy házzal, egy rekonstruált római játszóteret alakítanak ki, valamint egy fűzfa labirintust és egy fűszerkertet telepítenek.

Az Azaum Római Tábor 2012-ben nyílt meg. Az ókori élménypark az év során több római kori eseményt is felelevenít, ahol az érdeklődők megismerhetik az akkor divatos öltözködési formákat, valamint korhű fa, textil, fazekas, kerámia és kőfaragó műhelyekben állíthatnak elő tárgyakat. A táborban gyakran rendeznek élő történelemórákat.

Almásfüzitő a római korban két közigazgatási egységhez tartozott. A település nyugati fele, a mai Nagykolónia az egykori Brigetio, az ettől keletebbre fekvő területek pedig Azaum/Odiavum katonai táborok igazgatása alatt álltak.

A közvetlenül a Duna partján állt, négyszögletes alaprajzú Azaum táborának körvonalai egy 1940-es légifelvételen még láthatóak voltak, azonban itt épült meg a timföldgyár VII. zagytároló kazettája, melyben 4,3 millió köbméter vörösiszap található. A 70 hektáros területet időközben rekultiválták.

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Valódi vágy vagy menekülés? Ezért nem tartom ideálisnak a „generációs turizmust” a párkapcsolatokban

A generációs turizmus a párkapcsolatokban gyakran nem a személy iránti vonzalomról szól, hanem arról az életérzésről, amit a másik...

Ezermilliárdos akkumulátorüzlet: megállapodott a Tesla és az LG

A prémium EV-gyártó az energiatárolási üzletágához biztosít akkumulátorokat az LG segítségével. Nem ez az egyetlen stratégiája a...

Hétmilliárd forinttal támogatja a kormány a kínai Zoomlion tatabányai beruházását

A Zoomlion 43 milliárd forint értékben építi meg első európai intelligens üzemét Tatabányán, aminek eredményeként nyolcszáz új...

Magyar Revolut: 12 kérdés, amire még nincs válasz

A Revolut magyarországi fióktelepének indulása új korszakot nyithat a hazai pénzügyekben, különösen a több mint 2 millió felhasználó...

65 bicskei család kapott támogatást korszerűsítésre és felújításra

Összesen 130 millió forint támogatást kapott otthonfelújításra és korszerűsítésre 65 bicskei család. Az idei programot a Hátrányos...

Műfaja óriása volt, dörmögő baritonjával iskolát teremtett

Elévülhetetlen érdemei voltak a száguldó cirkusz beköltözésében a nappalinkba. Dávid Sándor 89 éves volt.

Nagyon rossz hír érkezett Németországból

Megszakadt a német feldolgozóipar rendelésállományának öt hónapja tartó növekedése: 2026 januárjában a feldolgozóipari megrendelések...

AI-stratégiák a döntéshozók szemével: mi kell a következő ugráshoz a magyar cégeknek?

A mesterséges intelligencia bevezetése ma az egyik legnagyobb horderejű digitális transzformációs lépés a hazai vállalatoknál, de...

Szürreális szériába kezd Sallói csapata: "Ha ezt ki tudjuk használni..."

Hónapokig élvezheti a Toronto FC a hazai pálya előnyét, ezt ki is használná a magyar támadó.

Elképesztő áprilisi időjárást jósolnak: a meleg után jön a feketeleves, amire nem számítottunk

A korai felmelegedés után sokan fellélegeztek, de a tavasz még tartogathat kellemetlen meglepetéseket. Most kiderült, mennyi az esélye...

Dudás Miki és Szigligeti Ivett kislánya 7 éves lett: Manciról rengeteg fotót posztolt az édesanyja

Szigligeti Ivett megható bejegyzéssel köszöntötte Dudás Mikivel közös kislányukat születésnapján.

0

Sport

Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában

A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.

Csoda a Bajnokok Ligájában: Idegenben 0–3, hazai pályán 5–0 és történelmi továbbjutás

A Sporting hősies fordítás után ott van a legjobb nyolc között a Bajnokok Ligájában.

A Liverpoolt emlegető Guardiola Rüdigerrel balhézott, Vinícius megindokolta a gúnyolódását

Álvaro Arbeloa a piros lapról és Thibaut Courtois sérüléséről is beszélt a Manchester City–Real Madrid BL-visszavágó után.

A „síró" Vinícius lövését piros lap követte, Courtois sem fejezte be a Real Madrid meccsét

A három angol csapatból egy jutott negyeddöntőbe a labdarúgó Bajnokok Ligája keddi játéknapján.

Sporting–Bodö/Glimt: mit mutatott a VAR és mit nézett a játékvezető? Háborognak a norvégok

A Bodö/Glimt játékosai először el sem hitték, hogy a bíró büntetőt fog ítélni a Sporting javára a második félidőben.

Az egyik magyar focista sorsa már eldőlt a Liverpool sorsdöntő BL-meccse előtt?

A Liverpool edzőjét kirúghatják, ha csapata elbukja a Galatasaray elleni BL-párharcot.

Marco Rossi kihirdette keretét márciusra, a Barcelona kapusa is a három újonc között

A labdarúgó-válogatott Szlovéniát és Görögországot fogadja a Puskás Arénában.

Rüdiger a fejen térdelt ellenfelének üzent: Ha bántani akartam volna, nem kelt volna fel a földről 

Először szólalt meg a szabálytalansággal kapcsolatban a Real Madrid védője.

Iszonyatos mélységből a csúcsra: a világ 16 legjobb csapata között Magyarország

A magyar női kosárlabda-válogatott az elmúlt négy év alatt megjárta a poklot, de most tényleg a mennyországba jutott.

Méghogy a legveszélyesebb állás? A Fradi lubickol Európában a 2–0 után.

Az együttes nyolc ilyen párharcából hetet húzott be, kétszer jutott döntőbe, egyet meg is nyert.

Argentína nem segített, tovább nehezedett a vb-re pályázó kosárválogatott helyzete

A dél-amerikai csapatot szinte elsöpörte Japán, így Argentína nem kaparta ki a magyarok számára a gesztenyét.

0
0

Bulvár

Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában

A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.

Gigantikus botrány, Mészáros Lőrinc képei sorakoznak az ukrán-magyar határon

A választások előtt nem jött ez jól Mészáros Lőrincnek.

Schadl György mutatott egy képet a telefonján, és minden megváltozott

Az Igazságügyi Minisztérium dolgozóit hallgatta meg a bíróság.

Zelenszkij kapitulált: győzött a józan ész

Fordulat az utolsó pillanatban: az EU-csúcs előtt Ukrajna beadta a derekát és Zelenszkij kapitulált, ami fordulatot hozhat az olajháborúban. Az elmúlt hetek intenzív diplomáciai egyeztetései végül eredményt hoztak

Kutatók: a Békemeneten 58 ezren hallgatták Orbánt, a Nemzeti Meneten 162 ezren Magyart

Tudományos módszerekkel megbecsülték a március 15-ei politikai felvonulások méretét.

Drámai válasz. Megkérdezték Orbán Viktortól, felkészült-e hazánk egy ukrán fegyveres támadásra

A Magyar Honvédség felkészült az ország védelmére, vélekedik a szakminiszter államtitkára. Azt viszont nem tudni, mennyi óvóhely van Magyarországon.

Trump éjjel brutálisan lecsapott - az óriásbombázás után NATO-kilépés jöhet?

Óriásbombákat vetett be a Hormuzi-szoros térségében az Egyesült Államok. Donald Trump eközben azzal fenyegetőzött, hogy kilép a NATO-ból, amiért a tagországok megtagadták segítségkérését.

Pánikvásárlás indult a boltokban: ezt veszik a magyarok

Tömegek keresik az alternatív megoldásokat arra az esetre, ha kifogyna a gáz vagy az üzemanyag.

Több államtitkár és Budai Gyula is a tragédiával végződő NAV-os parti meghívottja volt

A kinevezési buli másnapján a közeli tóban találták meg a NAV egyik tábonokának holttestét.

blogmorzsák

Jegyet vettél, de változott a program?

Mire számíthatunk, ha a kifizetett program nem a meghirdetettek szerint valósul meg?

0