Megkezdődik a kisbéri katolikus templom felújítása
Megkezdődik a Kisbér főterén álló katolikus templom felújítása, a beruházásához a kormány 80 millió forinttal, a Győri Egyházmegye 60 millió forinttal járult hozzá - ismertette a győri megyés püspök szerdán a Komárom-Esztergom megyei településen tartott sajtótájékoztatón.
Veres András hozzátette, a templom rekonstrukciója után felújítják a műemlék plébániaépületet.
Czunyiné Bertalan Judit, a térség fideszes országgyűlési képviselője elmondta, hogy tervszerű fejlesztés keretében öt év alatt mintegy ötmilliárd forint értékű beruházással állítják helyre Kisbér központját.
Sinkovicz Zoltán (Fidesz-KDNP) polgármester ismertetése szerint első lépcsőben az önkormányzat megvásárolta a városközpontban lévő, betonpanelekből épült áruházat, majd az ingatlant elbontják.
Magyaros László plébános az MTI-nek elmondta, öt éve oldották meg a templom csapadékvíz elvezetését. A felmérések szerint már hozzá lehet kezdeni a falak sótalanításához, víztelenítéséhez és szigeteléséhez. A teljes külső vakolat cseréje mellett restaurálják a tornyokon és a köztük lévő szobrokat, valamint új nyílászárókat kap az épület.
Kisbér barokk stílusú, csonka tornyú katolikus temploma a városközpontban található, felépítését 1783. március 19-én rendelte el gróf Batthyány Tódor. Késő barokk főoltárát és copf stílusú szószékét 1788-ban készítették. A templomban található a Mária Terézia által 1770-ben a kisbéri plébániának ajándékozott Krisztus a kereszten című festmény. Az 1889-ben készült főoltárkép Mária mennybevételét ábrázolja.
A templomot 1825-ben gróf Batthyány Antal József klasszicista stílusban átépíttette és két csonka toronnyal bővíttette. A belő teret 1938-ban Döbrentei Gábor tervei alapján freskókkal díszítették. A festett üvegablakokat Mohay Attila készítette 1982-ben. Az épület külseje, szerkezete 1825-től nem változott, hangulatában, stílusában szervesen illeszkedik a kastélyparkhoz és a Batthyány-kastélyhoz.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Rajz, makett, film – alkotásokat várnak az esztergomi tűzoltók!
- Útlezárás miatt változik az esztergomi buszok útvonala
- Három hónapig forgalomkorlátozásra kell számítani Esztergomban
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Új vonat, új menetrend Esztergom felé
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton


