Ezt olvasta már?


Martin Schulz: új globális világrendet kell építeni

Szembe kell nézni a globalizáció hibáival, és fel kell építeni egy új, igazságos, élhető világrendet - hangsúlyozta Martin Schulz, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) kancellárjelöltje hétfőn Berlinben, a Progresszív Szövetség (PA) nevű baloldali világszervezet konferenciáján. (Pécsi Napilap)

A több mint 130 szociáldemokrata pártot összefogó szövetség tanácskozásán az SPD kormányfőjelöltje Timothy Garton Ash brit történész szavait idézve kiemelte, hogy elkezdődött az "ellenforradalom a liberalizmus terjedésével szemben".

Ez azt jelenti, hogy világszerte erősödik a nacionalizmus és a tekintélyelvűség, amelynek képviselői nem megoldást keresnek a globalizáció gondjaira, hanem csak bűnbakokat, és "politikájuk üzleti modellje" a bezárkózásból, és abból áll, hogy a különbségekből ellentéteket kreálnak.

A baloldalnak szembe kell szállnia ezzel a folyamattal - tette hozzá.

A globalizációnak számos jó oldala van, például erősíti a nyitottságot és nem különbözteti meg az embereket nemük, vallásuk vagy származásuk alapján, de árnyoldalai is számosak, hiszen az egyenlőtlenségeket is erősítette, a szabályok lebontásához, a szociális és ökológiai szabványok lazításához vezetett, és a privatizációra épülő megoldási javaslata pedig kiüresedett ideológia lett. Ez éppen olyan veszélyes, mint a globális problémák elől falakkal és vasfüggönnyel védekező nacionalista, autoriter erők törekvései - vélekedett Martin Schulz.

A fék nélküli "pénzkapitalizmussal" és az "autoriter internacionáléval" szemben a baloldalnak valódi megoldást kell nyújtania a globalizáció igazságtalanságaira, meg kell fékeznie a piacokat, átláthatóvá kell tennie a vállalatok működését, ki kell terjesztenie a szociális rendszert, és gondoskodnia kell arról, hogy a bérből-fizetésből élők meg is tudjanak élni abból, amiért megdolgoztak - tette hozzá.

Meg kell akadályoznia a "fegyverkezési spirál" kialakulását, mert csak így lehet forrásokat biztosítani a béke- és fejlesztési politikára, amely a konfliktusok okainak megszüntetésére összepontosít - mondta Martin Schulz.

Mint mondta, német kancellárként arra törekedne, hogy Németország aktívabban használja fel nemzetközi súlyát az új globális világrend, a méltányos globalizáció kialakításáért, és terjessze mindazon értékeket, amelyekre a német társadalom épül.

A feszült európai-török kapcsolatokról szólva aláhúzta: az EU tagállamainak közös álláspontot kell kialakítaniuk azzal kapcsolatban, hogy a török kormány tagjai kampányolhatnak-e a tervezett alkotmánymódosítás mellett az EU területén. Hozzátette, hogy Ankara kampánycélokra használja fel a nemzetközi kapcsolatokat, ami "drámai" fejleményekhez vezetett egyes uniós tagállamokkal folytatott viszonyában.

A török vezetésnek ezzel fel kell hagynia, és Törökország kormányzásával kell foglalkoznia - mondta Martin Schulz.

A PA-t 2013-ban alapították Lipcsében, az SPD alapításának 150. évfordulója alkalmából. A szövetség programjának összeállításáról szóló kétnapos berlini kongresszuson részt vesz mások mellett Stefan Löfven svéd és Antonio Costa portugál kormányfő, valamint számos baloldali pártvezető, köztük Molnár Gyula, az MSZP elnöke.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Tömegével jelentek meg Magyar Péter kétarcú receptjei a mindmegette.hu oldalon

A mindmegette.hu gasztronómiai oldal is beszállt a kampányba a kormánypárt oldalán, ugyanis az oldalt ellepték Magyar Péter „kétarcú...

Ukrajna bemutatta a Barátság kőolajvezeték helyreállítási tervét

Ukrajna bemutatta az Európai Unió szakértői munkacsoportjának az orosz támadásban megrongálódott Barátság kőolajvezeték...

Kemény szerepben próbálja ki magát Ivancsics Ilona, a Szomszédok sztárja

Soha nem riadt vissza az újdonságoktól Ivancsics Ilona. A Jászai Mari-díjas színművész ezúttal egy egészen különleges feladatba fog:...

Pálos Hanna őszinte vallomása: „Néha irigyeltem tőle a bátorságát!” – Titokzatos álmáról beszélt a díjazott színésznő - videó

Hatalmasat ment az idei Televíziós Újságírók Díja gáláján Pálos Hanna! A Katona József Színház zseniális művésze az év legjobb...

Visszahívják a boltokból a magyarok egyik kedvenc mazsoláját

Közeledik a húsvét, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) fokozottan figyel az ünnepeken asztalra kerülő élelmiszerekre....

Dinnyemag és fűrészpor kell a tűzálló falba – A jövő épületei biztonságosabbak lesznek

A környezetbarát, újrahasznosítható építőanyag gyártása egy speciális, de szennyvízlerakódásból beszerezhető ásványt is igényel....

Elgázoltak két rendőrt a 8-as főúton

Mindkettőjüket rendkívül súlyos állapotban szállították kórházba, jelenleg is zajlik az ellátásuk.

Adrian Newey lemond az Aston Martin F1-es csapatfőnöki posztjáról

Helyét Jonathan Wheatley veszi át, aki az Auditól érkezik.

Elkezdték felélni a benzinkutak Magyarország stratégiai üzemanyag-tartalékait

A készletek kimerülhetnek nem sokkal a választásokat követően.

Elképesztő váltás a szinte új autók piacán: ezekért a francia típusokért őrülnek meg most a magyarok

A Használtautó.hu adatai szerint stabil maradt a francia autók piaca Magyarországon, de a részletek már eltérő trendeket mutatnak.

Ráthonyi-Palácsik Tímea családjával otthagyta Kaliforniát, messzire költözött

Hatalmasat fordult a világ az egykori szépségkirálynővel. Ráthonyi-Palácsik Tímea és családja nemrég úgy döntött, hogy Amerika...

0

Sport

Kubatov Gábor azonnal üzent a Ferenc-város kiesése után, Robbie Keane is megszólalt

A Ferencváros elnöke a közösségi oldalán köszönenet modott az eddigi nagy menetelsért.

Videó: Óriási potyagólt kapott a Fradi kapusa az Európa-ligában

Borzalmas félidőn van túl a Ferencváros a Braga otthonában.

Steven Gerrard szerint komoly hibát követ el a Liverpool Szoboszlai Dominikkal

Úgy véli: a magyar válogatott csapatkapitánya igazi vezéregyéniség lett.

Ekkora pofonra senki sem számított a Camp Nouban, kilenc gól a BL-meccsen

Három félidőn keresztül remekelt a Newcastle a Barca ellen, de végül hatalmas verést kapott.

Szoboszlai Carragher segítségével bizonyította igazát, a gólja nem így volt tervezve

Az egykori Liverpool-játékos, Jamie Carragher a BL-visszavágó után megragadta a magyar futballista lábát.

Mi történt Varga Barnabással? – az AEK edzésén megdöbbent a görög média + videó

Ma a labdarúgó Európa-ligában és a Konferencialigában is kialakul a legjobb nyolc mezőnye.

Szoboszlai elképesztően okos gólt lőtt a Bajnokok Ligájában – videó

A Galatasaray csapatát fogadták az Anfield Roadon.

Három magyar a pályán, kövesse nálunk a Liverpool és Galatasaray meccsét.

Egy lépésre voltak a bravúrtól a törökök, akik megnyerték a párharc első mérkőzését.

Nincs vita: Szoboszlai Dominik a Liverpool legnagyobb sztárja lett

A Liverpool magyar sztárja fantasztikusan játszott a Galatasaray elleni BL-meccsen.

Véget ért az Odüsszeia: az iráni női válogatott drámai hazaérkezése

A csapat több országon át vezető, tíz napon át tartó hosszú út végén jutott vissza Iránba.

0
0

Bulvár

Ez a zöldség nyersen akár idegméreg is lehet: csak főzve biztonságos a fogyasztása

A zöldségek az egészséges étrend elengedhetetlen részét képezik, és sokan fogyasztják őket nyersen is, hogy megőrizzék a bennük rejlő vitaminokat és tápanyagokat. Ám ez nem minden zöldség esetében a megfelelő

Kubatov Gábor azonnal üzent a Ferenc-város kiesése után, Robbie Keane is megszólalt

A Ferencváros elnöke a közösségi oldalán köszönenet modott az eddigi nagy menetelsért.

Szokatlan dolgot vettek észre Orbán beszédében, ilyet nem mondhat véletlenül 

Orbán Viktor március 15-i ünnepi beszédébe egy váratlan gondolat csúszott be: a miniszterelnök méltatta Deák Ferencet. Ez élesen kilógott a beszéd egyébként konfrontatív hangneméből, a politikai elemző szerint n

Tilos este 7 után ezt csinálni a kardiológus szerint - 20 éve kezel infarktusos betegeket, óva int tőle

Egy kardiológus szerint az esti szokásaid döntik el, regenerálódik-e a szíved, vagy tovább romlik az állapota.

0