Már több mint kétezer álláskereső elhelyezkedését segítette az augusztusban indult program
A Vállalkozások regionális munkaerő támogatását eddig összesen 1,7 milliárd forint értékben ítélték meg a munkaadóknak.
hirdetés
Az igénylések alapján ígéretes a folytatás is: mostanáig közel 3500 vidéki álláskereső után kértek mintegy 3 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást a cégek - ismertette keddi közleményében a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM).
A Vállalkozások regionális munkaerő támogatása program legfeljebb fél éven át havonta akár 150 ezer forintos hozzájárulással ösztönöz az álláskeresők felvételére. A lehetőség Budapesten és Pest megyén kívül az ország minden részében, az összes vidéki régióban elérhető 2022. augusztus 15. óta. A támogatás célcsoportjába tartozik, aki még nem töltötte be a 25. életévét, 25-30 év közötti pályakezdő, 50 év feletti, legfeljebb alapfokú iskolai végzettséggel rendelkezik, legalább 6 hónapja regisztrált álláskereső. Támogatható az is, aki legfeljebb 30 napja lépett ki a közfoglalkoztatásból, megváltozott munkaképességű, kisgyermeket nevel, ápolási díjban részesül, vagy a dokumentációban felsorolt vidéki kistelepülések valamelyikének lakosa.
A támogatás mértéke a fenti csoportok legalább egyikébe besorolható álláskereső foglalkoztatása esetén a foglalkoztatót terhelő bruttó bér és a ténylegesen átutalt szociális hozzájárulási adó fele. Ha az újonnan felvett munkatárs több felsorolt kritériumnak is megfelel, a bruttó bér és szochó legfeljebb háromnegyedét vállalhatja át az állam. Részletek tájékoztatás a www.munka.hu oldalon olvasható.
A közlemény szerint Kutnyánszky Zsolt iparért és munkaerőpiacért felelős államtitkár elmondta: "Idén májustól augusztusig mindegyik hónapban kevesebb álláskeresőt tartottak nyilván Magyarországon, mint korábban bármikor. A Vállalkozások regionális munkaerő támogatásának köszönhetően az első hetekben a legtöbben Baranya, Békés és Bács-Kiskun megyében állhattak munkába. Ágazati bontásban a kereskedelemben, a gépjárműjavításban, az építőiparban és a turizmus-vendéglátásban a legélénkebb az érdeklődés az új lehetőség iránt. A közép-magyarországi régióban továbbra is elérhető a Vállalkozások munkaerő támogatása, amely a munkatapasztalat szerzést elősegítő elemekkel együtt országszerte közel 60 ezer álláskereső elhelyezkedését tette eddig lehetővé."
hírek innen, onnan
Többezer dolláros kárt okoztak a végzősök, akik viccből teleöntötték az iskola vécéit cementtel
Tojásokkal is dobálóztak, de graffiti is volt.
Rúzsa Magdi cége 170 millió forintos bevételt termelt
Az adózott eredmény, közkeletű nevén a profit ennél azért jóval szerényebb volt, mindössze 48 millió forint.
Szórólapon hirdeti a rendőrség, hogyan kell békésen demonstrálni
Tanácsokat adnak, hogyan érdemes tüntetni.
Késsel támadt egy férfi élettársára, mert az sajtos karfiolt csinált neki születésnapjára
Dermesztő történet a brit gasztronómia világából.
4 tipp, amitől ragyogóan tiszta lesz a fürdőkád
A fürdőkád tisztítása elég kényelmetlen feladat, mondjuk jó eséllyel csak néhány percet kell fölé hajolva töltened és alaposan...
Koronavírus: megérkeztek a legújabb szennyvízadatok
A koronavírus örökítőanyagának koncentrációja 11 helyen még mindig az emelkedett tartományba esik.
Újabb hatalmas csapás a drogterjesztői hálózatra – fotókkal, videóval
Több hónapos nyomozómunka eredményeként több mint 200 rendőr, 23 Bács-Kiskun megyei helyszínen csapott le egyidőben.
Nem jön már be a magyaroknak a „háborús infláció”, a kormányt okolják az elszabadult áremelkedésért
Az orosz-ukrán háború az áremelkedés három legfontosabb tényezője között sem szerepel. A magyarok a jövőbeli kilátosokkal kapcsolatban...
Börtön nélkül megússza az iskolatársát megkéselő tini - Visszatért a középiskolába a pillangókéssel megszurkált Vera
Felépült a sérüléseiből és úgy tűnik, hogy lelkileg is a gyógyulás útjára lépett az a 16 éves diáklány, akit január végén...
Megszólalt Novak Djokovics az őt ért kritikák után
A szerb teniszező Fucsovics Márton legyőzése után adott magyarázatot tettére.
Szünetet tartanak a bahmuti harcokban, továbbra is civileket ölnek az orosz megszállók
Az elmúlt napban összesen hat ember vesztette életét. (Külföld)
Korlátozzák az olasz strandokon a belépők számát
Olaszország két legnagyobb szigetének, Szicíliának és Szardíniának töretlen a népszerűsége: érintetlen strandjaikról és...
Sport
Szinte teljes titokban jutott fel a Mount Everestre egy hegymászó pótlólagos oxigén nélkül
Erre készült Suhajda Szilárd is.
Eldőlt Dárdai Pál sorsa a Herthánál
A berlini klubnál alaposan megfontolták.
A csalódott Mourinho a nézők közé dobta az ezüstérmét - videó
Nem kellett neki a medál. Arckifejezése mindent elmond.
José Mourinho: Még győztes csapataimra sem voltam büszkébb a budapesti srácaimnál
Az El-döntő legjobbja érzelmi hullámvasútról és edzője bizalmának visszafizetéséről beszélt.
Mourinho egy srácnak adta az ezüstérmét, majd a parkolóban nekiment a játékvezetőnek
Először kapott ki egy európai kupadöntőben José Mourinho. Nem viselte jól.
Mourinho teljesen kikészült, és mindenkit kiosztott
Minden idők legőrültebb európai kupadöntőjén a Sevilla csodát tett.
Spanyol öröm Budapesten, a Sevilla tizenegyesek után megnyerte az Európa-ligát
Egy extra hosszú döntő után a Sevilla nyerte a 2023-as Európa-ligát.
Eldőlt, Karim Benzema távozik a Real Madrid csapatától – sajtóhír
Úgy tűnik, egy korszak lezárul a habfehérek életében.
Felvették az ultrák, ahogy spanyol szurkolókra támadtak Budapesten
A Ferencváros szurkolók megsebesítettek egy Sevilla-szurkolót.
Távozik klubjától a Fradi korábbi csapatkapitánya
A 44-szeres magyar válogatott focista már el is köszönt a közösségi oldalán.
A hisztiző Mourinho elmehetne buszsofőrnek - íme a legjobb mémek a focit elcsaló portugál edzőről
Hiába védekezett megint egész meccsen az AS Roma, ezúttal nem jött be a taktika.
Jön a hosszabbítás az őrült kupadöntőn a Puskásban
Mourinho eddig mind az öt európai kupadöntőjét megnyerte, míg a spanyol csapat hatszor játszott El-döntőt, és mind a haton győzedelmeskedett.
Bulvár
Élvezd ki a napsütéses időt, amíg lehet, mert olyan júniusunk lesz, amilyet még nem láttál: az egész hónap fol...
Az év hatodik hónapja ugyanolyan szélsőséges, rapszodikus és kiszámíthatatlan lesz, mint amilyen az április és a május is volt.
Felrobbant a feje egy 17 éves fiúnak Nagykőrösön, édesapja is életét vesztette
A halottkém azt mondta, valószínűleg már nem élt a fiú, amikor a borzalom történt vele.
Na ez durva lesz: este új adó érkezett a megtakarításokra
Nem elég a meglévő 15 százalékos kamatadó, mellé 13 százalékos szociális hozzájárulást vezet be a kormány a megtakarításokra. Láthatólag az állampapírok felé terelnék a lakosságot.
Ha megszólal a mobilja Horvátországban, rohanjon
A természeti katasztrófák előrejelzésére kifejlesztett rendszert vezetnek be, de egyelőre tesztelnek. Másképp nem derül ki, hogy működik-e az applikáció.
Ez az 5 csillagjegy vonzza a fájdalmat és a szenvedést
Mindannyiunknak van nehéz, fájdalmas, nyafogós periódusa, de léteznek csillagjegyek, akik szinte mazochista módon, mágnesként húzzák magukhoz a kínt.
Elindult a kötelező akciózás, megnéztük, melyik boltban mi lett olcsóbb
Avokádó, mangó, Pur Pur zsemle és tökmagolaj – nem csak az egyre vékonyabb pénztárcájú rétegek örülhetnek az intézkedésnek.
Záróra előtt fogadta be a menhely a kutyát: másnap reggel mindenki sokkot kapott - Fotók
A dolgozók szóhoz sem jutottak, amikor beértek reggel a munkahelyükre. A kutya előző este, záróra előtt érkezett.
Ne hibázz. Ezen a napon tilos dolgozni júniusban.
Termés- és szerelmi jóslás, babonák, és jeles napok. Ezek mind júniusban várnak ránk!
Összeverték Király Lindát
Én csak védekeztem - magyarázta az énekesnő.
Feljelentették a honvéd főparancsnokot, miután durván megalázhatták és kínozhatták a honvédségi sofőröket az u...
Hat napon keresztül kellett megalázó feladatokat végezniük a sofőröknek, miközben nem hagyták őket aludni sem. Az átéltektől sokaknak egészségügyi problémái lettek.
Többen is üzentek a NATO-ból Magyarországnak
Legkésőbb nyárra bent szeretnék látni a svédeket a NATO-ban.
Azokat a megtakarítási formákat is megadóztatja a kormány, amikbe a lakosság az év elején menekült
Az állampapírokon és a ingatlanalapok befektetési jegyein kívül minden befektetési forma adóját csaknem duplázza a kormány júliustól.


- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Rajz, makett, film – alkotásokat várnak az esztergomi tűzoltók!
- Útlezárás miatt változik az esztergomi buszok útvonala
- Három hónapig forgalomkorlátozásra kell számítani Esztergomban
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Új vonat, új menetrend Esztergom felé
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton