Ezt olvasta már?


Már öt banknál lehet akár 10% önerővel lakáshitelt felvenni

Már öt banknál tudnak akár 10% önerővel lakáshitelt igényelni azok a fiatalok, akik első saját otthonukat vásárolnák meg banki finanszírozással.

A Bankmonitor szakértői szerint ennek azért van jelentősége, mert az egyes pénzintézetek hitelbírálati gyakorlata nagyon különböző, emiatt előfordulhat, hogy míg az egyik bank meghitelez valakit, egy másik elutasítja őt, vagy a szükségesnél kisebb hitelösszeget ad a számára.

Már öt banknál – OTP, Erste, K&H, CIB, UniCredit - tudnak akár 10%-os önerővel

lakáshitelt igényelni azok a fiatalok, akik megfelelnek a jogszabályi feltételeknek.

A lehetőség érdemleges segítséget jelent a vásárlók számára, akiknek komoly

kihívást jelent a „normál” esetben 20%-os minimális önerő előteremtése. A

gyakorlatban ez azt jelenti, hogy egy 80 millió forint értékű ingatlan megvásárlásához

16 millió forint önerő helyett akár 8 millió forint saját megtakarítás is elegendő lehet.

Megfordítva a dolgot: a példában szereplő 80 millió forintos ingatlan

megvásárlásához 20% minimális önerőnél 64 millió forint, míg 10% önerőnél 72 millió

forint lakáshitelt adnak legfeljebb a bankok.

Első körben az OTP, az Erste és a K&H bankoknál lett elérhető a 10%-os önerővel

történő lakásvásárlás, amihez utóbb a CIB és az UniCredit is csatlakozott. Ez

mindenképpen jó hír az igénylők számára, hiszen az egyes bankok hitelbírálati

gyakorlata nagyon különböző, ezért előfordulhat, hogy valakit az egyik bank gond

nélkül hitelez, míg egy másik kikosaraz, vagy csak a szükségesnél kisebb

hitelösszeget ad a számára.

Ennek oka, hogy a bankok eltérően kezelik többek között a külföldi, a készpénzes és

a vállalkozói jövedelmet, de a minimálisan elvárt jövedelem, vagy éppen határozott

idejű munkaszerződés elfogadásának feltételeiben is találhatunk különbségeket.

A bankok között egyéb eltéréseket is találhatunk, ezért célszerű alaposan

tájékozódnia azoknak, akik 10%-os önerővel igényelnének lakáshitelt, hívják fel a

figyelmet a Bankmonitor szakértői. Egyes pénzintézeteknél ugyanis minden

lakásvásárlási és építési célú lakáshitelnél elérhető a lehetőség, míg máshol

kizárólag a CSOK Plusz hiteleknél, valamint a CSOK Plusz hitel mellé igényelt piaci

lakáshiteleknél biztosítják ezt. De olyannal is találkozni, hogy valahol 80 millió

forintban maximálják az így megvásárolható ingatlan piaci értékét, míg máshol nincs

ilyen limit.

Nem mindig elég 10% önerő

Ugyanakkor a Bankmonitor szakértői szerint a 90%-os hitelfedezeti arány nem

minden esetben jelenti azt, hogy az adott ingatlan piaci értékének 90%-áig hiteleznek

a bankok. Mégpedig azért, mert a bankok által adott hitel összege nem haladhatja

meg az általuk megállapított úgynevezett hitelbiztosítéki értéket, ami a piaci értéknél

mindig alacsonyabb.

Ha például egy ingatlan piaci értéke 80 millió forint, amit a bank 15%-kal csökkent a

hitelbiztosítéki érték kiszámításakor, akkor a hitel összege nem haladhatja meg a 68

millió forintot. Vagyis a lakás hitelből történő megvásárlásához ebben az esetben

legalább 12 millió forint önerő szükséges, ami a vételár 15%-a. Ez azonban még

mindig kedvező, mert 20%-os minimális önerőnél 16 millió forintot kellene saját

erőből előteremteni a vásárláshoz.

Ki vehet fel akár 10% önerővel lakáshitelt?

- Az adós és az adóstárs a hitelkérelem befogadásáig nem töltötte be a 41.

életévét.

- Az adós és adóstárs nem rendelkezik, illetve rendelkezett korábban

lakóingatlanban 50%-ot elérő tulajdoni hányaddal. Kivétel az olyan

lakóingatlan tulajdonjog, amely jogszabályon alapuló haszonélvezeti joggal

(öröklés útján szerzett haszonélvezeti jog) terhelt.







0
0
0

hírek innen, onnan

Klímaszerelők figyelmeztetnek – Gigantikus pácba kerülhetsz a szezon előtt

Sok dolog miatt figyelmeztetnek a klímaszerelők, de talán ez a legfontosabb, mielőtt beindulna a szezon.

Gagyi kamukép terjed Orbán Viktor kapcsán, még az ellenfelei is védik a leköszönő miniszterelnököt a támadás kapcsán

Az utóbbi időben látványos világtrend bontakozott ki, hisz sorra jelennek meg a közösségi médiában a mesterséges intelligenciával...

Az utolsó meccs utolsó perce is dönthet, hajszálon múlik minden a Premier League-ben

Az angol bajnoki címért folyó verseny minden korábbinál kiélezettebbé vált.

Megtörtént az átállás: már csak ilyen töltőkkel lehet megvásárolni a laptopokat

Lejárt az idő, a gyártók nem várhatnak tovább az átállással - vannak azonban kivételek.

Veszélyt jelezhet az ártalmatlannak tűnő szunyókálás? Amit a kutatók találtak, az sokakat megijeszthet

Sokan csak egy kis ártatlan pihenésnek tartják, pedig a gyakori vagy hosszú szunyókálás komoly figyelmeztető jel is lehet. Egy friss...

2 fokkal lehűti a lakást ez a spéci függöny: ha nincs klímád, hálás leszel érte

A hőszigetelő függöny bár nem hűt, jelentősen visszafoghatja a lakás felmelegedését.

3 napos időjárás-előrejelzés: vége a hűvös napoknak, sokkoló felmelegedés jön

Erre a drasztikus fordulatra mindenkinek fel kell készülnie.

Így kell helyesen tárolni a gumiabroncsot a garázsban – a legtöbben ezt rontják el

A gumiabroncs az autó egyik legfontosabb alkatrésze, hiszen ez az egyetlen pont, ahol a jármű érintkezik az úttal. Mégis sok autós csak...

Isten hozta a civil életben! Visszatérnek a politikusok a parlamentből a munkaerőpiacra

Az országgyűlési választások lezárultával több tucat képviselő kényszerül arra, hogy végleg elhagyja a politikai életet, és leadja a...

Vége a vitának? A görög nyelvtan szabályai igazolhatják, hogy a hunok és a magyarok egy nép

Grafológusok szerint a hun és a hungár valójában ugyanaz a szó.

Küszöbön lehet az USA rendkívüli csapása – Irán retteghet

Egyre élesebb hangulat jellemzi az USA és Iran közötti viszonyt, miután egy amerikai szenátor szerint továbbra is reális lehetőségként...

Ezt edd este, ha laposabb hasra vágysz: 30 nap alatt látványos lehet a változás

Nem mindegy, mi kerül este a tányérra, főleg akkor, ha fogyni szeretnél. Néhány egyszerű vacsoraválasztás sokkal többet számíthat,...

0

Sport

Ilyen ajándékokat nem kapott a Fradi, egymásnak ugrottak a Braga játékosai

Két olyan csapat áll jól az Európa-liga elődöntőiben, amelyik játszott a sorozatban a Ferencváros ellen.

„A világ legjobb csapata”: áradoztak az edzők a Veszprém BL-meccse után

A berlini visszavágóra minimális előnnyel utazik a magyar csapat.

Az Újpest olyat húzott a vasárnapi derbi előtt, amit az NB I-ben eddig még nem láttunk

Az előző harmincból egyetlen meccsük elvesztése sem fájt volna úgy az FTC-nek, mint ez fájhat.

Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén

A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.

„Románia nevetség tárgyává vált Európában” – a futballisták tolták le a pályáról a mentőt + videó

A román labdarúgás második vonalában szörnyű sérülés történt a Voluntari–Bihar mérkőzés legvégén, és hihetetlen jelenet játszódott le a mentés során.

Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.

Lakókocsiban él, mentőzik, orvosnak tanul és 100 km-eket fut Gergő

A sok előny mellett voltak nagyon húzós pillanatok is.

Hornyák Zsolt lehordta a magyar válogatott csatárát, csattanós válasz érkezett + videó

A Puskás Akadémia 3-1-re nyert a ZTE otthonában az NB I 32. fordulójában.

Az Arbeloával való vita véget vetett a klasszis madridi karrierjének

Nincs minden rendben a királyi gárda háza táján.

17 éves minden idők egyik legemlékezetesebb futballmeccse

17 éve, hogy Messiék hatot rúgtak a Santiago Bernabéuban a Real Madridnak.

Mourinho reagált a Real Madriddal kapcsolatos híresztelésekre, meglepő helyre igazolhat Salah - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb pénteki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

0
0

Bulvár

Máris távozik posztjáról a Tisza egyik miniszterjelöltje

A leendő igazságügyminiszter az ügyvédséget fejezi be.

Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben

Melyik a legegészségtelenebb hal, és miért? Mutatjuk, mire figyelj vásárláskor, hogy elkerüld a rejtett kockázatokat.

Ekkor érkezik az eső, két vármegyében már súlyos a helyzet, azonnal léptek a hatóságok - Időjárás-előrejelzés

Az aszály mellett a kegyetlen fagy csapott le péntek reggelre az ország számos pontján.

Szécsi visszalépése után eldől, a Fidesz kijavítja-e az egyik legnagyobb hibáját

A Fidesz frakciójának megújulása az elmúlt napok egyik legfontosabb politikai témájává vált, azonban a nyilvánosságra került névsor nemcsak támogatást, hanem komoly vitákat is kiváltott, és egy friss fejlemény

Ennyi alkoholt fogyaszt Nagy Feró naponta, megvan a válasz, ő maga mondta el

Nagy Feró őszintén nyilatkozott az alkoholfogyasztásáról.

Nyáron 1,5 óra alatt Dubrovnikban vagy Zadarban lehetsz: még soha nem volt ilyen egyszerű eljutni a két horvát városba

2026 nyarán két fapados légitársaságnak köszönhetően Budapestről másfél óra repülés után máris a két népszerű horvát városban lehetünk.

A bírói egyesület üzent Magyar Péter igazságügyi miniszterjelöltjének

A Magyar Bírói Egyesület együttműködést ajánlott a leendő igazságügyi kormányzatnak. A szervezet a közleményében élesen bírálta az előző kormányt a bírói függetlenség aláásása miatt.

Visszavonul Nagy Ervin, nem akar több pénzt elfogadni

Nagy Ervin bejelentése az év egyik legmeglepőbb híre.

A május 1-jei telihold 2026 legerőteljesebbje lesz – és két csillagjegyre különösen nagy hatással lesz

A május 1-jei telihold nem egy átlagos égi esemény: intenzív érzelmeket, mély felismeréseket és valódi belső átalakulást hozhat. Különösen két csillagjegy számára lesz sorsfordító ez az időszak.

0