Ezt olvasta már?


Már dolgoznak a hatékony poloskacsapdán

Tömegével húzódnak be a házakba, lakásokba a vándorpoloskák és a márványospoloskák. Ajánlatos minél előbb elpusztítani a bejutó egyedeket, mert az áttelelő példányokból lesznek a következő évi populációk.

Rossz hír, hogy természetes ellenségeiket egyelőre nem ismerjük, jó hír viszont, hogy az MTA növényvédelmi kutatói már dolgoznak egy hatékony poloskacsapda kifejlesztésén.


„A poloskainvázió elviselhetetlen” – a MTA Titkárság egyik központi e-mail-címére érkezett levél jól jellemzi, mekkora problémával küszködnek az utóbbi hetekben számos házban, lakásban Magyarországon. A jelenséget az okozza, hogy két, itthon nem őshonos poloskafaj mostanában – ahogy lassan hűvösödnek az éjszakák – kezdett el melegebb helyeket keresve telelésre behúzódni az ingatlanokba. A két, tömegével megjelenő faj, a zöldes színezetű vándorpoloska (Nezara viridula) és a barnás mintázatú márványospoloska (Halyomorpha halys) csupán néhány éve jelent meg az országban, és egyedeik roppant mértékben elszaporodtak.

Legalább az emberre nem veszélyes

„A vándorpoloska trópusi eredetű, a kutatás feltételezi, hogy Etiópia környékéről származik, míg a márványospoloska Kelet-Ázsiából származik. Növényevő fajokról van szó, amelyek az emberre nem jelentenek veszélyt. Azonban, ahogy a szintén idegenhonos, inváziós faj, a nyugati levéllábú poloska (Leptoglussus occidentalis) esetében már regisztrálták a hazai kutatók, táplálékkeresés során előfordulhat, hogy véletlenszerűen megszúrják az embert” – tájékoztat Kontschán Jenő tudományos főmunkatárs, az MTA Agrártudományi Kutatóközpont Növényvédelmi Intézetének igazgatója.

 

Vándorpoloska (Nezara viridula) egy szőlőfürtön
MTA AK Növényvédelmi Növényvédelmi Intézet

A két poloskafaj elterjedése jelentős károkozással jár. Mind a vándorpoloska, mind a márványospoloska sok tápnövényű kártevő, amely valósággal ellepi a mezőgazdasági területeket, a házak körüli kiskerteket, de még a balkonon tartott növényeket is. A közvetlen kár is igen komoly, mert poloskajárás után fogyaszthatatlanná válnak a zöldségek, gyümölcsök, de a szakember szerint egyáltalán nem lebecsülendő a közvetett károkozás sem, hiszen a nagy egyedszámban megjelenő rovarok mindenkit zavarnak, aki csak találkozik velük. A fentiekből logikusan következik a kérdés:

 

Mivel lehet védekezni ellenük?


A szakember tájékoztatása szerint jelenleg csak kémiai eszközöket, vagyis rovarirtószereket tudunk alkalmazni. „Mindenképp fontos mielőbb elpusztítani a lakásba bejutó poloskákat, mert a védett helyeken áttelelő egyedek lesznek az alapítói a következő évi populációknak. Előszeretettel húzódnak fáskamrákba, sufnikba, pincékbe, ahol a kb. 1 cm-es résekben, repedésekben sokszor több tucat egyed is elrejtőzhet” – mondja Kontschán Jenő.

Rossz hír, hogy a két poloskafaj magyarországi természetes ellenségei jelenleg még nem ismertek. Az MTA ATK Növényvédelmi Intézetének kutatói a vándorpoloska és a márványospoloska külső és belső parazitáit próbálják feltárni, azzal a hipotézissel dolgozva, hogy ezek az élősködők segíthetnek a populációk egyedszámának csökkentésében. A vizsgálat azért fontos, mert a paraziták hatékonyan csökkenthetik a poloskaegyedek túlélési lehetőségeit, vagyis a poloska élősködője szabályozni tudja a kártevő populáció méretét (a jelenség ugyanaz lenne, ha lenne a két fajnak természetes ragadozója).

„Az MTA ATK Növényvédelmi Intézet kutatói intenzíven vizsgálják ezt a két fajt. Próbáljuk kideríteni, hogy milyen növényeket preferálnak. Ez azért lényeges, mert van esély arra, hogy az értékesebb növényeink közé olyan, számunkra kevésbé értékes növényeket ültessünk, amelyekre inkább át tudjuk csábítani a poloskákat” – magyarázza a szakember. A kutatók egy környezetbarát gyérítési módszer kidolgozásával is foglalkoznak. Pontosan azt a jelenséget igyekeznek kihasználni, amellyel az utóbbi hetekben rengetegen szembesültek: ezek a fajok együtt, nagy számban vonulnak el telelni. A kutatók modellezik a jellegzetes telelőhelyeket, mégpedig azért, hogy egy könnyen és egyszerűen megsemmisíthető csapdát fejleszthessennek ki. „A csapdákkal sajnos nem fogjuk tudni teljesen kiirtani ezeket a kártevő rovarokat, de az egyedszámukat remélhetőleg jelentősen visszaszoríthatjuk majd” – teszi hozzá az MTA ATK Növényvédelmi Intézet igazgatója.

Márványospoloska (Halyomorpha halys) egy dálián

Mikor lesznek a csapdás kutatásnak felhasználható eredményei, mikorra jutnak el a szakemberek egy prototípus kifejlesztéséhez? Kontschán Jenő szerint ez nehéz kérdés. Mivel a modelleket, majd a csapda prototípusait a természetben kell tesztelniük, a kutatás erősen ki van téve a környezeti tényezőknek. Ha elhúzódik a meleg ősz, vagy enyhén alakul a téli időjárás, az megbolygathatja az invazív poloskák telelését, s mindez nehezíti az eredmények értékelését. Az igazgató úgy tervezi: mire 2020 végén véget ér a kutatást finanszírozó GINOP-pályázat, akkor már egy prototípust le fognak tudni tenni az asztalra.

Ha pedig véget ér a 2018-as poloskainvázió, az a rossz hír, hogy lassan készülhetünk a következőre. Az elmúlt évek megfigyelései szerint ugyanis hasonlóan nagy poloskaegyedszámokra kell számítanunk, mert sajnos a jelentősebb lehűlések sem vetik vissza az áttelelő egyedek számát.


Inváziós területhódítás régen és most

A tágabb összefüggés pedig a következő: az idegenhonos fajok terjedése folyamatosan zajlik, évente újabb és újabb fajok jelennek meg Magyarországon is. A klímaváltozás, a nyitott határok, az Európa-szerte és globálisan is egyre gördülékenyebb közlekedés kiváló lehetőséget biztosít arra, hogy egyes, jól és gyorsan alkalmazkodó fajok könnyen új élőhelyeket hódítsanak meg. Az inváziós területhódítás nem ismeretlen a biológiában. Rengetegszer történt már hasonló, azonban az utóbbi 100–150 évben végbement folyamatok kimondottan az ember hatásának köszönhetőek. Remek példa erre a burgonyabogár története, amely Észak-Amerikában egy viszonylag szűk területen fordult elő, és a burgonya rokonnövényein élt. Akkortól kezdett világszerte elterjedt kártevővé válni, amikor kapcsolatba került a termesztett burgonyával, majd az 1850-es, 1860-as években először Észak-Amerikát, majd később az ember által behurcolva Európát is meghódította.

„A most nagy egyedszámban megjelenő poloskák sem most fejlődtek ki az evolúciójuk során, hanem most váltak olyanokká a környezeti feltételek, hogy – emberi segítséggel vagy anélkül – új élőhelyeket tudnak meghódítani, és ott természetes ellenségeik hiányában nagyon el tudnak szaporodni” – mondja Kontschán Jenő.







0
0
0

hírek innen, onnan

Retro reloaded: visszatér a walkman, nem is akárhogy

Ha valaki nosztalgiát érezne a 80-as évek walkmanje iránt, annak érdemes egy pillantást vetnie egy 2026-os hordozható kazettásmagnóra....

BKV-megállóban verte össze egy férfi a 24.hu főszerkesztőjét

Több arccsontja is eltört az újságírónak.

Zároltak egy 11 milliárdos NER-vagyont az egyik bankban

A blokkolt összeg viszont csak töredékei a teljes, külföldre mozgatni kívánt vagyonnak.

Ökológus: drámai a helyzet az Alföldön a csapadékhiány miatt

A kevés leesett csapadék miatt idén tovább tetéződött az a hiány, ami az elmúlt években felhalmozódott, a Tiszántúlon emiatt majdnem...

Papundeklipolisztól a földalattiig – képeken a millenniumi nagyüzem díszletei

Az 1896-os ünnepségsorozatra készült fejlesztésekről – néhányuk mind a mai napig itt van velünk – szerencsére jó pár fénykép...

Amerika lefoglalt egy iráni tankerhajót, Trump szerint ez jó üzlet

Donald Trump amerikai elnök rendkívül szókimondóan beszélt a floridai, Palm Beach-en tartott megszólalásában az amerikai haditengerészet...

A tall poppy szindróma: amikor nem bírják egyesek elviselni, ha sikeres vagy

A sikernek van egy kevésbé látványos oldala is: amikor nem ünnepelnek, hanem visszahúznak. Sokszor nem a kudarc fáj igazán, hanem az,...

5 csillagjegy, akiket a május kihívások elé állít

Nem minden csillagjegy számára lesz könnyed és gondtalan ez az időszak. Nézzük meg, milyen kihívások várhatnak az egyes jegyekre.

Elszállt az Otthon Start: 1000 milliárd fölé nőhet a hitelállomány

45 milliárd forintos költségvetési kiadást jelent.

Meghalt Alex Zanardi, a Forma-1 hőse és a sportvilág példaképe

Szörnyű F1-es versenybalesete után paralimpiai aranyérmes lett.

Gmail bejelentkezés telefonról: így csináld gyorsan, alkalmazás nélkül is működik

Szó szerint egyre mobilabb a levelezések kezelése. Ide tartozik az egyik legnagyobb digitális levelező platform a Gmail is.

Új korszak jöhet Európában – azonnali bejelentést tett a NATO az USA miatt

A NATO hamar reagált az USA döntésére az európai csapatkivonásokkal.

0

Sport

Szalah váratlan bejelentése: Szoboszlai elődjét akarja látni Liverpoolban

Az idény végén távozó egyiptomi klasszis a klublegenda Steven Gerrardnak adott exkluzív interjút.

„Románia nevetség tárgyává vált Európában” – a futballisták tolták le a pályáról a mentőt + videó

A román labdarúgás második vonalában szörnyű sérülés történt a Voluntari–Bihar mérkőzés legvégén, és hihetetlen jelenet játszódott le a mentés során.

17 éves minden idők egyik legemlékezetesebb futballmeccse

17 éve, hogy Messiék hatot rúgtak a Santiago Bernabéuban a Real Madridnak.

Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén

A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.

Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.

Hornyák Zsolt lehordta a magyar válogatott csatárát, csattanós válasz érkezett + videó

A Puskás Akadémia 3-1-re nyert a ZTE otthonában az NB I 32. fordulójában.

„A lelkiismeretem nem bírta volna” – kitálalt a szövetségi kapitánnyal szembemenő magyar olimpikon

Székely Zója tornász még a tavalyi világbajnokságon szenvedett súlyos sérülést felemás korláton.

Feltámadt a McLaren, nagyot bukott a Mercedes a visszatérő F1-ben

Lando Norris nyerte a sprintkvalifikációt Miamiban péntek este, George Russell csak a hatodik helyen zárt hatalmas hátránnyal.

Mourinho reagált a Real Madriddal kapcsolatos híresztelésekre, meglepő helyre igazolhat Salah - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb pénteki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Hatalmas bravúr: a Tatabánya első magyar csapatként jutott az Európa Kupa döntőjébe

Korábban a Szegednek és a Ferencvárosnak is az elődöntő jelentette a végállomást.

Vicces jelenet a Liverpool sajtótájékoztatóján, Arne Slot szemében Mohamed Szalah már félig magyarnak számít

A legutóbbi bajnokin már a keretbe nevezett Pécsi Árminról is kérdezték a trénert.

0
0

Bulvár

Egy hét múlva a Fidesz biztosan nyerni fog

Egyetlen ellenzéki jelölt sem indul a jövő vasárnapi időközi önkormányzati választáson Esztergomban, így a Fidesz-KDNP jelöltje ellenfél nélkül vág neki a voksolásnak.

Közös képen tűnt fel Magyar Péter, Nagy Ervin és Radnai Márk, szomorú dologra következtetnek a kommentelők

Sokat mondó kép árulkodik róla, hogy Magyar Péternek van-e párkapcsolata.

Visszavonul Nagy Ervin, nem akar több pénzt elfogadni

Nagy Ervin bejelentése az év egyik legmeglepőbb híre.

Félt a bosszútól, megpattant az országból a híres sportoló

Dániáig meg sem állt a magyar sportember, miután idehaza már munkát sem kapott, és tartott a népharagtól, a zaklatásoktól. Külföldre költözött az a jászberényi karateedző, akit azzal vádolnak, hogy két éve b

Gagyi kamukép terjed Orbán Viktor kapcsán, még az ellenfelei is védik a leköszönő miniszterelnököt a támadás kapcsán

Az utóbbi időben látványos világtrend bontakozott ki, hisz sorra jelennek meg a közösségi médiában a mesterséges intelligenciával generált, gyakran valóságnak tűnő, de hamis képek közéleti szereplőkről. Donal

Dráma a levegőben: lezuhant a milliárdos repülőgépe

A felhők felett került bajba a Calzedonia és az Intimissimi alapítója, zuhanás közben kellett döntenie. Hajmeresztő repülőbalesetet élt túl Franciaország délnyugati részén Sandro Veronesi olasz üzletember, a Calz

0