Magyar kutató nyerte a legrangosabb brit közgazdasági díjat
Magyar kutató nyerte a legrangosabb, negyedmillió fontos (csaknem 90 millió forintos) díjjal járó brit közgazdasági elismerést annak modellezéséért, hogy miként lehetne hatékonyabb díjfizetési rendszerrel javítani a brit közúti közlekedési infrastruktúra állapotát.
A 27 éves Raccuja Gergely a Wolfson Economics díj idei kitüntetettje.
A díjat - amelynél magasabb összeget gazdasági kutatásért csak a közgazdasági Nobel-díj kitüntetettjei vehetnek fel - Lord Simon Wolfson konzervatív párti brit főrend, a Next divatáruház-hálózat vezérigazgatója alapította.
A pályázatra - amelyet a Policy Exchange nevű konzervatív londoni gazdasági-társadalmi kutatóműhely szervez Lord Wolfson megbízásából - hét országból 120 dolgozat érkezett; a zsűri végül a Policy Exchange bejelentése szerint Raccuja Gergely munkáját hirdette ki győztesnek.
A győztes pályamű szerzője Budapesten született, és 2011 óta él Nagy-Britanniában. A rangos University College London (UCL) egyetemen politikatudományból, várostervezésből és olasz nyelvből diplomázott kitűnő eredménnyel 2015-ben, és tavaly óta az Amey Consulting infrastrukturális szolgáltató cégnél dolgozik Birminghamben.
A Policy Exchange ismertetése szerint Raccuja Gergely azt javasolta díjnyertes pályaművében, hogy meg kellene szüntetni az üzemanyag jövedéki adóját, valamint az Egyesült Királyságban jelenlegi formájában 1920 óta létező járműadót, amelyet a közúti közlekedésben résztvevő csaknem minden géperejű jármű után évente fizetniük kell az üzemeltetőknek, és helyette a megtett távolsággal arányos, a környezetvédelmi hatásokat is figyelembevevő útdíjrendszert kellene meghonosítani.
A könnyebb és tisztább üzemű gépjárművek évente kiszámított távolságarányos útdíja kevesebb lenne. A díjat a biztosító cégek szednék be, vagyis az üzemeltető az éves kötelező biztosítással együtt fizetné az úthasználati díjat, csökkentve az adminisztratív költségeket - áll a Policy Exchange ismertetésében.
A rendszerhez megteremtendő jogi háttér garantálná, hogy a beszedett útdíj meghatározott hányadát a helyi és az országos főutakra fordítják.
Raccuja Gergely dolgozata szerint ezzel a rendszerrel öt éven belül kátyúmentes úthálózat lenne garantálható Nagy-Britanniában.
Az egyik legnagyobb brit közúti közlekedési szakpolitikai és kutatási intézmény, az RAC Foundation támogatásával született pályamű szerint a brit költségvetés is nyerne a javasolt reformmal, mivel a brit utakon közlekedő járművek száma és az általuk megtett távolság is folyamatosan növekszik, így a költségvetési bevételek is idővel növekedésnek indulnának. Az elképzelés szerint ezzel megállítható, sőt visszafordítható lenne az üzemanyag jövedéki illetékéből befolyó összeg csökkenése, és végső soron napi 2,3 millió font pluszbevétel lenne várható a rendszertől.
Raccuja Gergely a Policy Exchange eredményhirdetése után elmondta: a pályamű alapgondolata az volt, hogy az egyszerűséget kell ötvözni olyan fejlettségi szintű megoldással, amellyel kezelni lehet a közúti közlekedésben jelenleg zajló, a gépjárművek meghonosodása óta nem látott hirtelenségű változásokat.
hírek innen, onnan
Sokan csak kikapcsolódni járnak ide, pedig egy népbetegséget is megelőzhetnek vele
Egy átfogó vizsgálat eredményei arra utalnak, hogy a rendszeresen gyógyvízben fürdőzők nemcsak fizikailag érzik jobban magukat, hanem...
„De jó, hogy itt vagy!”– Közérthetően jelzik a gyerekeknek házikedvenceik, hogy kompetensek és szerethetők
Milyen szerepet töltenek be a házikedvencek a gyerekek életében, fejlődésében - erről beszélgetett Bánszky Noémi gyógypedagógus,...
Anna hercegnő közel 60 év után újra felkapott egy kabátot, amit korábban 19 évesen is viselt
Most egy banketten, annak idején pedig egy filmpremieren viselte a darabot.
Hansi Flick padlót fogott, majd váratlan ajándékot adott a Barcelona játékosainak
Oktatófilmre kívánkozik a porrá zúzás.
Teher helyett kincs: új utakat keres a magyar gyapjúágazat
A gyapjú nem szemét, hanem lassan bomló szerves kincs. Míg a textilipar válságban van, a kertészetek és biogázüzemek tárt karokkal...
Magyar divatmárkák a Paris Fashion Week üzleti központjában – 10 hazai brand a nemzetközi porondon
A Creative Hungary a Budapest Select égisze alatt tíz magyar divat- és kiegészítő márkának biztosított megjelenést a Paris Fashion Week...
A jelszavaid és a pénzed is bánhatja, ha nem frissíted a telefonod
Orosz állami hackerek vettek célba több százmillió iPhone-felhasználót egy frissen felfedezett rendszerhiba kihasználásával. A Google...
Valakinek nagyon megtetszett a műemléki Melczer-kastély, ezért megvette az államtól
Egy jobb családi ház áráért talált gazdára a kékedi Melczer-kastély a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. árverésén, ahol csak egy...
Magyarország elkezdte felélni stratégiai üzemanyagkészleteit
A parlamenti választás után elfogyhat az üzemanyag?
Égeti a pénzt az iráni háború, Trump szárazföldi inváziót fontolgat - Percről percre az iráni háborúról csütörtökön
Miután az IDF váratlanul lebombázta Irán egyik gázmezőjét, Teherán válaszcsapást indított: katari földgázexport-létesítményeket...
Újabb magyar hozamugrás, de a forint eddig olcsón megúszta
Csütörtökön további gyengüléssel kezdi a napot a forint, így lassan megint a 395-ös euróárfolyammal kell megbarátkoznunk. Sőt, a...
Sport
Kubatov Gábor azonnal üzent a Ferenc-város kiesése után, Robbie Keane is megszólalt
A Ferencváros elnöke a közösségi oldalán köszönenet modott az eddigi nagy menetelsért.
Videó: Óriási potyagólt kapott a Fradi kapusa az Európa-ligában
Borzalmas félidőn van túl a Ferencváros a Braga otthonában.
Szoboszlai Dominik ismét nagyot ment a BL-ben: előbb gólt rúgott, majd tizenegyest harcolt ki
A magyar középpályás ismét csapata egyik legjobbja volt.
Steven Gerrard szerint komoly hibát követ el a Liverpool Szoboszlai Dominikkal
Úgy véli: a magyar válogatott csapatkapitánya igazi vezéregyéniség lett.
Ekkora pofonra senki sem számított a Camp Nouban, kilenc gól a BL-meccsen
Három félidőn keresztül remekelt a Newcastle a Barca ellen, de végül hatalmas verést kapott.
Szoboszlai Carragher segítségével bizonyította igazát, a gólja nem így volt tervezve
Az egykori Liverpool-játékos, Jamie Carragher a BL-visszavágó után megragadta a magyar futballista lábát.
Szoboszlai elképesztően okos gólt lőtt a Bajnokok Ligájában – videó
A Galatasaray csapatát fogadták az Anfield Roadon.
Mi történt Varga Barnabással? – az AEK edzésén megdöbbent a görög média + videó
Ma a labdarúgó Európa-ligában és a Konferencialigában is kialakul a legjobb nyolc mezőnye.
Három magyar a pályán, kövesse nálunk a Liverpool és Galatasaray meccsét.
Egy lépésre voltak a bravúrtól a törökök, akik megnyerték a párharc első mérkőzését.
Megvan a BL-negyeddöntők mezőnye, ezeket a meccseket láthatjuk a nyolc között
Komoly rangadók jönnek a nyolc között.
Nincs vita: Szoboszlai Dominik a Liverpool legnagyobb sztárja lett
A Liverpool magyar sztárja fantasztikusan játszott a Galatasaray elleni BL-meccsen.
Véget ért az Odüsszeia: az iráni női válogatott drámai hazaérkezése
A csapat több országon át vezető, tíz napon át tartó hosszú út végén jutott vissza Iránba.
Bulvár
Lángokban áll a világ legnagyobb gázmezője, az egekbe szökött az olaj ára
Irán megfojtja a világ olajellátását.
Kiszivárgott a Békemenet-titok, szédületes információk láttak napvilágot a Tisza és a Fidesz táboráról
A Békemenet és a Nemzeti menet egy nagyon elgondolkodtató jelenségre világított rá.
Lázár János csúnyán elszólta magát, elmarad a választás április 12-én?
Lázár János furcsa dolgot mondott a választással kapcsolatban.
Kubatov Gábor azonnal üzent a Ferenc-város kiesése után, Robbie Keane is megszólalt
A Ferencváros elnöke a közösségi oldalán köszönenet modott az eddigi nagy menetelsért.
Ez a zöldség nyersen akár idegméreg is lehet: csak főzve biztonságos a fogyasztása
A zöldségek az egészséges étrend elengedhetetlen részét képezik, és sokan fogyasztják őket nyersen is, hogy megőrizzék a bennük rejlő vitaminokat és tápanyagokat. Ám ez nem minden zöldség esetében a megfelelő
Figyelmeztetést adtak ki a milliók által szedett gyógyszerről, amely hosszú távon több kárt csinál, mint hasznot
Még a leszokás is veszélyes.
Vérfagyasztó bejelentés Iránból, ezt teszik a Hormuzi-szorossal, az egész világ megremegett emiatt
Egyre aggasztóbb hírek érkeznek a Közel-Keletről.
Szokatlan dolgot vettek észre Orbán beszédében, ilyet nem mondhat véletlenül
Orbán Viktor március 15-i ünnepi beszédébe egy váratlan gondolat csúszott be: a miniszterelnök méltatta Deák Ferencet. Ez élesen kilógott a beszéd egyébként konfrontatív hangneméből, a politikai elemző szerint n
„Nincs más út” – drasztikus lépésre szánta el magát Robert Fico Volodimir Zelenszkij miatt
Meghúzzák a nadrágszíjat.
Orbán Viktor Dunaújvárosban: „Nekünk nem kétharmad kell, hanem egy nagyon erős nemzeti egység”
Majd egy óra múltán érkezett meg a dunaújvárosi országjárás színpadára Orbán Viktor, aki a leginkább a fiatalokat igyekezett meggyőzni, hogy menjenek el április 12-én a Fideszre szavazni.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Rajz, makett, film – alkotásokat várnak az esztergomi tűzoltók!
- Útlezárás miatt változik az esztergomi buszok útvonala
- Három hónapig forgalomkorlátozásra kell számítani Esztergomban
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Új vonat, új menetrend Esztergom felé
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton


