MSZP-kongresszus - Nézőpont: Tóth Bertalan "gyenge eredményei" miatt kellett Kunhalmi társelnöknek
Az MSZP eddigi egyedüli elnöke, Tóth Bertalan "gyenge eredményei" miatt volt szükség arra, hogy társelnököt válasszanak mellé az MSZP szombati kongresszusán Kunhalmi Ágnes személyében - mondta Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont-csoport vezetője a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Elmondta, a Nézőpont felmérése szerint az MSZP tavasszal már az 5 százalékos támogatottságot sem érte el, ami azt jelzi, hogy Tóth Bertalan elnöki "mérlege" gyenge.
"Talán azért, hogy őt újra lehessen választani, ezért egészítették ki egy társelnökkel, mert ugyanabban a helyzetben, ilyen gyenge eredményeket felmutatva nem lehetett megerősíteni a székében" - fogalmazott.
Hozzátette, nagy változást nem hozott a társelnöki rendszer: mind a két vezetője az MSZP-nek, illetve a most megválasztott testülete is ugyanazt gondolja, hogy közös ellenzéki listát kell állítani.
Mráz Ágoston Sámuel szerint Kunhalmi Ágnes nem "vezéregyéniség", az MSZP programja pedig nem új, és erre már korábban sem voltak vevők a választók.
hírek innen, onnan
Schiffer András Orbán Viktor beszédében hiányolta az önkritikát – meddig öröklődik a hatalom saját szabályrendszere?
Schiffer András Orbán Viktor tusványosi beszédében az önkritikát hiányolta. Az Állatfarm átírt parancsolatai felől nézve a vita tétje...
Nem a szépség számít. A szakértő szerint ez a női tulajdonság teljesen rabul ejti a férfiakat
Mi tesz igazán emlékezetessé egy nőt?
Ezért rohad ki a füge töve a légmentes nejlon alatt.
Sokan úgy gondolják, a fügét vastag nejlonnal kell védeni a hideg ellen. De vajon tényleg jót teszünk vele, vagy épp ellenkezőleg:...
Ha így tartod a bögrét, az Parkinson-kórra is utalhat
Egy egyszerű, mindennapi mozdulat is sokat elárulhat az egészségi állapotunkról: a neurológusok szerint bizonyos apró változások a kéz...
Nagyot hibázott a bringás - autós mentette meg
Váratlan jelenetet rögzített nemrég egy autós fedélzeti kamerája Lengyelországban. Szerencsére a kerékpáros karcolásokkal megúszta az...
Jöhet az Arsenal-Pool csata Viníciusért, a Real megtalálhatta a brazil utódját - külföldi körkép
A legfontosabb és legérdekesebb vasárnapi hírek a külföldi foci világából és a nemzetközi átigazolási piacról. Körkép.
Itt a nagy bejelentés, szobrot kap a Balatonnál Freddie Mercury
Mutatjuk, hová kell utaznia annak, aki látni szeretné a különleges emlékművet.
Helyére tették a 2500 tonnás vasútihíd-szerkezetet a Soroksári út felett
A Déli Körvasút legfontosabb eleme lesz az új Közvágóhíd állomás.
Nem mozdul a mérleg? Lehet, hogy az esti rutinod akadályoz! A szakértő szerint ez a 4 esti szokás észrevétlenül tönkreteheti a diétádat
Egész nap odafigyelsz az étkezésre, megpróbálsz egészséges ételeket választani, még mozogsz is, a mérleg azonban hetek óta ugyanazt...
Alig 16 százalékos részvétel mellett nyert a Tisza-közeli jelölt Békéscsabán
Tatár Gergő, a Pátria Békéscsaba Egyesület jelöltje nyerte meg a békéscsabai időközi önkormányzati választást. A voksolást a...
Durva pletykák láttak napvilágot Katalinról és Vilmosról. Így nevelik a gyerekeiket
Bár György herceg a brit trón várományosa, szülei nem tesznek kivételt vele.
Sport
Nem USA, nem Szaúd-Arábia: ide igazol Mohamed Szalah
Ez vaskos meglepetés.
Lamine Yamal megnevezte, kit igazoljon le azonnal az FC Barcelona
Jól ismerik egymást.
Szoboszlai Dominik csapatkapitányként tért vissza a Liverpoolba, de volt egy apró szépséghiba
Szoboszlai az amerikai mérkőzés legjobbjaként tündökölt, mégsem lehet teljesen elégedett.
Bizarr bejelentést tett az F1 menedzsmentje néhány órával a Magyar Nagydíj előtt
A megállapodás az egész idény kimenetelére hatással lehet.
Megbüntették a listavezetőt is, ismét változott az F1-es Magyar Nagydíj rajtsorrendje
A versenyirányítás még kegyes is volt a Mercedes pilótájához – emelték ki.
Szoboszlai pazar góllal kezdte az új idényt, majd egy asszisztot is kiosztott a Sunderland ellen
A Liverpool 2–1-es hátrányból felállva győzött 4–2-re Andoni Iraola első hivatalos meccsén.
A Real Madrid órákon belül bejelenti a világsztár leigazolását, ez fájni fog a Liverpoolnak
Yan Diomande minden megállapodott a spanyolokkal.
Távozhat a Real Madridtól, két sztárcsapattal tárgyal Vinícius Júnior ügynöke
Tovább folytatódnak az átigazolási pletykák.
Régi ismerőst igazolhat az FC Barcelona, 60 millió euróért vihető
Újra erről írnak a spanyol lapok.
Megszólalt Magyar Péter a Formula–1 magyarországi jövőjéről
Szóba jött a mogyoródi verseny jövője is a megbeszélésen.
Nincs meg a sporttörténelmi rekord, kikapott a világkupa döntőjében a magyar válogatott
A rivális öt elveszített finálét követően először nyert nagy tornát.
Több mint egy Európa-bajnoki arany: új korszak kezdődhet a magyar férfi kézilabdában?
Tartósan sikeres időszak jöhet.
Bulvár
Bayer Zsolt kitálalt Tusványoson, beleszállt az Orbán-kormányba a Fidesz veresége után
Bayer Zsolt Tusványoson a Fidesz vereségéről, a fiatalokról és a két egyházi egyetem állítólagos Tisza-szavazóiról beszélt. A felsőoktatásra tett megjegyzése már nemcsak csalódottságot, hanem visszafoglalási
Ő lett a 201. Anna-bál szépe: képeken a gyönyörű győztes, Windisch Laura
2026-ban is megválasztották az Anna-bál szépét és udvarhölgyeit.
Viharos széllel és jégesővel érkezhetnek a zivatarok, 11 vármegyére adtak ki figyelmeztetést
Tizenegy vármegyében elsőfokú figyelmeztetés lesz érvényben, a legerősebb cellákat 60–80 kilométeres széllökés, jégeső és intenzív csapadék kísérheti.
Magyar Péter a Hungaroringen fotózkodott Szabó Ilonával – A jelölt kampánybuszának ablakában mindenki nézővé válik
Magyar Péter a Hungaroring szombati időmérőjén nézőkkel fotózkodott, a videóban Szabó Ilona is megjelent. A jelölt kampánybuszának ablaka felől a nyilvános jelenlét tétje is másképp látszik.
„Tudok államtitkokat is, amiről soha életemben nem fogok beszélni” - visszatér Garamvölgyi László - ez történt a legendás rendőrszóvivővel
Egy évtizeden át volt nyomozó, majd 23 évig a rendőrség életének, híreinek kommunikátora, a "cég" arca. A nagy kékségtől nem tudott szabadulni, közel másfél évtizeden át világszínvonalú bűnmegelőzési strat
40 rövid vicc, amin hangosan felnevetsz – a legjobbak egy csokorban
Vannak azok a bizonyos rövid viccek, amik ellen nincs védekezés: hiába tudod előre, hogy szenvedni fogsz, mégis hangosan felröhögsz rajtuk.
„Nem is hiányoztál” – Magyar Péternek üzentek Tusványosról a székelyek
Pócs János szerint a székelyek üzentek Magyar Péternek Tusványosról.
A fülzúgás okai és kezelése
A fülzúgás (tinnitus) búgó, csengő, csiripelő, esetleg zakatoló hang hallása külső hang hiányában. Lehet egy- vagy kétoldali, de sokszor a fejében érzi a beteg - mintha belülről szólna.
Kiderült a keserű igazság a köztársasági elnökről: már rég nem az történik a háttérben, amit a választók hisznek
Bár a köztársasági elnök alkotmányos feladata a nemzet egységének megtestesítése, megválasztása mára a mindenkori parlamenti többség egyszerű személyzeti döntésévé silányult
A feleségem elmondta, miért nem kíván, azóta egy szót se beszéltem vele, és lehet válni fogunk
István különleges történetet osztott meg, és szerinte a felesége most olyan dolgot mondott neki, amire rámehet a házasságuk.
„A második percben már arra gondoltam, remélem, nem vesznek fel” – Horrorsztorik az állásinterjúkról
Az állásinterjú sokaknak stresszes helyzet, de vannak, akik számára egy-egy beszélgetés inkább emlékezetes, mintsem motiváló élmény.
Súlyos figyelmeztetést kapott Magyar Péter a szomszédból: Orbán módszereit ismételheti meg a kormány?
Elismeréssel szól Magyar Péter „hihetetlenül sikeres forradalmáról”, ugyanakkor a demokratikus és jogállami normák betartására is figyelmeztet a németek után egy tekintélyes osztrák napilap friss vezé ...

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Rajz, makett, film – alkotásokat várnak az esztergomi tűzoltók!
- Útlezárás miatt változik az esztergomi buszok útvonala
- Három hónapig forgalomkorlátozásra kell számítani Esztergomban
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Új vonat, új menetrend Esztergom felé
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton


