Ezt olvasta már?


Láncfűrésszel támadt a rendőrökre

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség vádat emelt egy többszörösen büntetett 47 éves férfival szemben, aki Taksony egyik utcájában láncfűrésszel támadt a vele szemben intézkedő rendőrökre két évvel ezelőtt.


hirdetés

A vádirat szerint a férfi 2020. szeptember 27-én a szomszédaival szemben agresszívan, támadólag lépett fel: egy működésben lévő benzinmotoros láncfűrésszel fenyegette őket, valamint tárgyakat rongált meg - közölte a Fővárosi Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

A szomszédok bejelentésére rendőrök érkeztek a helyszínre, akik felszólították a férfit, hogy a láncfűrészt tegye le, ő azonban a felszólításnak nem tett eleget, és a rendőrökkel szemben is támadólag lépett fel. A vádlott azzal a többször megismételt kijelentéssel, hogy most mind meghalnak, a továbbra is működésben lévő láncfűrészt mellkasmagasságban tartva megindult a járőrök irányába. A gázkarral a gép fordulatszámát megemelte, majd a láncfűrészt föl-le, illetve oldalra mozgatva kaszáló mozdulatokat tett az eljáró rendőrök felé.

Az intézkedő rendőrök kizárólag azért nem szenvedtek sérülést, mert a vádlott támadása elől hátrálni kezdtek. Ha nem ezt teszik, a vádlott a láncfűrésszel elérte, és a fejükön vagy felsőtestükön megsebesítette volna a vele szemben jogszerűen intézkedő rendőröket - írták.

A férfi ezután visszafutott a kertjébe, majd behúzta a kertkaput. A rendőrök követték az őrjöngő férfit, majd amikor a kapuhoz értek, a vádlott ismét az egyik rendőr felé irányította a működő láncfűrészt úgy, hogy azt a kerítés résein tolta kifelé.

A rendőrök végül testi kényszert alkalmazva elfogták és előállították a férfit.

Az ügyben a Legfőbb Ügyészség kijelölése alapján eljáró Fővárosi Nyomozó Ügyészség a többszörös visszaesőnek minősülő 47 éves férfival szemben hivatalos személy, illetve több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntett kísérlete miatt nyújtott be vádiratot a Budapest Környéki Törvényszékre.

A vádlott jelenleg egy korábbi, másik ügyben - hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt - kiszabott jogerős fegyházbüntetést tölti - áll a közleményben.

 







0

hírek innen, onnan

Polt Péter szerint nyomozhat a NAV a CÖF „háborúpárti” reklámkampánya miatt

A legfőbb ügyész egy ellenzéki kérdést értelmezett feljelentésként.

Egyelőre év végéig biztosan maradnak a kötelező bolti akciók

Meg a betéti kamatsapka és a jegybanki kötvény vásárlásának tilalma.

Elvált férjétől az ismert műsorvezetőnő, már új életet kezdett a 13 éves lányával

Lampé Ágnes elmondta, hogy az elmúlt év a nagy változásokról szólt, és ide tartozik a válása is. Szerinte nem volt egyszerű, voltak...

Ultimátumot adott a kormány a bankoknak!

A gazdasági növekedés helyreállítása érdekében a kormány új bankadó kivetése helyett a hitelezés újraindítását várja el...

Novák Katalin és a világ leggazdagabb emberének találkozása fotón

Novák Kalalin, köztársasági elnök és a világ leggazdagabb embere Elon Musk találkoztak Texasban. Elon Musk az elektromos autókat gyártó...

Hiába a válság, adományoznak a magyarok

A magyarok több mint háromnegyede rendszeresen adományoz egy frissen közzétett kutatás szerint.

Újabb szakasz készülhet el a Budapest-Belgrád vasútvonalból

Kormányhatározat jelent meg a Budapest-Belgrád vasútvonal Ferencváros-Soroksár közötti szakaszának megvalósításáról.

Szétszedik a férfit, aki nem akart a felesége és gyerekei mellett ülni a repülőn

Mindezt azért, hogy nyugodtan élvezze a szép kilátást.

Elfújta a bukósisakot a repülőgép hajtóműve - videó

A hihetetlen felvétel egy görög szigeten készült.

Novák Katalin: „Elon Musk személyében egy új szövetségesünk lett a családok szabadságharcában”

A tech-milliárdos Elon Musk és Novák Katalin, köztársasági elnök, az amerikai Austinban találkoztak, miután az üzletember nem tudott...

0

Sport

Szoboszlaival továbbra sem tudnak betelni: a sarkazása egy szerelmi előjáték!

„Röhejesen jó játékos, egy évtizedre megoldja a gondjainkat.”

„Ezt az embert a magyar futballból ki kellene tiltani" - állítja Cs. Györgyről az Újpest női szakágvezetője

A cégén keresztül a Honvéd futballcsapatának női szekciójával nyáron együttműködési megállapodást kötő, csalásért 3,5 év börtönre ítélt menedzser, Cs. György más kluboknál is próbálkozott, de elhajtott

Beolvasott a szövetségnek, és lemondta a válogatottságot a Fehérvár játékosa

Szerinte a futball tönkretételén dolgoznak a pozícióban lévő emberek, a futballista pedig ebben nem szeretne részt venni.

Úgy megalázták a Bayern Münchent, mint még soha

Egy hihetetlen kiesés története.

Három hónappal az esküvőjük után meghalt az angol kapus felesége

Szívszorító üzenetben búcsúzott a gyászoló férj.

Máté Csaba elárulta, hogy miért volt Fehérváron

Noha az utóbbi napokban egyre többet lehetett hallani arról, hogy Máté Csaba melyik csapat irányítását veheti át, a szakember a Sportálnak elárulta, a jövője még képlékeny. Abban pedig nem kell szenzációt keresn

Botrány a birkózó vb-n: a szövetség felülvizsgálatot kért Losonczi Dávid elcsalt döntője miatt

A magyar birkózó két vállra fektette ellenfelét, csak a pontozóbíró, és a szőnyegelnök nem akarta észrevenni a nyilvánvalót.

Visszavonul a hatszoros olimpiai bajnok

Visszavonul a hatszoros olimpiai és kilencszeres világbajnok német szánkós Natalie Geisenberger.

A szövetséget szidta, majd lemondta a válogatottságot a Fehérvár focistája

A közösségi oldalán jelentette be, hogy nem lép többet pályára a nemzeti csapatban.

Hivatalos felülvizsgálatot kér a magyar szövetség az elveszített vb-döntőről

Mint ismert, a magyar birkózó-válogatott egy arany- és két ezüstéremmel, egy ötödik hellyel, valamint két olimpiai kvótával zárta a 2023-as belgrádi világbajnokságot. A két ezüst könnyen lehetett volna szintén

Mr. Tus: Ez tus volt

A 22 fős magyar válogatott 3 éremmel, 2 olimpiai kvótával, valamint 33 győzelemmel és 27 vereséggel zárt a belgrádi vb-n.

0

Bulvár

Trokán Nóra közleményt adott ki, miután senki nem fordult meg a testvérének a The Voice-ban

Trokán Nóra testvére, Magyar Elektra a The Voice színpadán omlott össze. 

Eltűnhet hazánk legendás fűszere a boltokból, óriási a baj

A hazai fűszerpaprika nagy bajban van, és könnyen eltűnhet a boltok polcairól is.

Jelentősen csökken a benzin ára

A gázolaj ára viszont közel van a 700 forintos rémálomhoz.

Szívszorító titok Bujtor István haláláról: ezért nem merték elmondani a tragédia hírét a színészóriás édesanyj...

Idén már 14 éve nincs köztünk Bujtor István: az Ötvös Csöpi karakterét alakító színészlegenda emlékét máig őrzi az ország, ám az mind mai napig nem tisztázott, milyen betegség támadta meg a szervezetét. Hal

Orbán Viktor hosszú idő után egyszer csak felnézett és kimondta: Gyurcsány

Politikai elemzőkkel próbáltuk megfejteni, mi állhat a dolog hátterében.

Szorul a hurok Orbánék körül, egyszerre indulhat vizsgálat a botrányos belgrádi vasútépítés meg a silány kínai...

Az Európai Unió lett kereskedelmi biztosa, Valdis Dombrovskis Kínába látogatott, a kínai e-autók exportját érintő szubvenciós vizsgálatok miatt. Az EU végre fellép a kínai nyomulással szemben. Az Európai Bizottsá

Órákig lógott holtan egy XVII. kerületi ház oldalfalán egy nő

Estefelé vették észre az élettelen testét.

A szlovákiai magyar párt vezetője élő adásban tagadta meg a Fideszt

Forró Krisztián szerint a magyar kormánypárt nem stratégiai partner.

Korszakhatárt jelez, hogy Orbán nekiment Matolcsynak a parlamentben

Miután múlt héten Matolcsy György élesen kritizálta a kormányzat gazdaságpolitikáját, ezúttal olyan helyről kapott hasonlóan éles választ, ahonnan korábban nem.

blogmorzsák

A világ legnagyobb kötélpálya-hálózata

Amikor a siklók részei a tömegközlekedésnek: a 30 kilométert lefedő Mi Teleférico.

"Az Újszövetség szerves folytatása az Ószövetségnek"

A jézusi tanítás köszönőviszonyban sincs az ószövetségi zsidó törvényvallással, valójában annak antitézise.

Túl rövid az élet ahhoz, hogy rejtegessem a lelkem

A neosoul és a kortárs pop énekmódja nehezen látszik összeilleszthetőnek, Csinszka első lemezén mégis jól összejött.

0