Labdarúgó NB I - Kisvárdán folytathatja menetelését a Ferencváros
A Kisvárda otthonában folytathatja menetelését a címvédő és éllovas Ferencváros a labdarúgó OTP Bank Liga 18. fordulójában.
A zöld-fehérek magabiztosan kezdték az évet, hazai pályán 4-0-ra győzték le a Paksot. Szerhij Rebrov együttese - amely a második MOL Fehérvár FC-vel szemben egy mérkőzéssel kevesebbet játszva, hatpontos előnnyel vezeti a bajnokságot - idegenben a legutóbbi öt találkozóját megnyerte.
A fehérváriak az idei nyitófordulóban hazai pályán nem bírtak a Honvéddal, most annak az Újpestnek a vendégeként bizonyíthatnak, amely egy hete simán kikapott Debrecenben, ráadásul a szurkolói elfordultak tőle. Kérdés, hogy mennyien támogatják szombaton a lila-fehér csapatot, amely most tér vissza a Megyeri útra.
Az Új Hidegkuti Nándor Stadionban két dobogóért hajtó csapat találkozik egymással, a Budapest Honvéd hosszú ideje veretlen pályaválasztóként, ugyanis legutóbb a hatodik fordulóban kapott ki saját közönsége előtt, azóta három döntetlen és három győzelem a mérlege. Vendége a Mezőkövesd lesz, amely az elmúlt négy mérkőzésén nem tudott nyerni idegenben.
Az M4 Sport a Honvéd-Mezőkövesd és az Újpest-Fehérvár találkozókat élőben közvetíti. A Kossuth Rádió szombaton a 17 órakor kezdődő összecsapásokról 18.02-től Körkapcsolásban tudósít, 20.12-től pedig az Újpest-Fehérvár második félideje lesz hallható. Az m4sport.hu oldalon minden találkozót élőben lehet követni.
OTP Bank Liga, a 18. forduló programja:
szombat:
Kisvárda Master Good-Ferencvárosi TC 17.00
Budapest Honvéd-Mezőkövesd Zsóry FC 17.00
Diósgyőri VTK-Kaposvári Rákóczi FC 17.00
Paksi FC-ZTE FC 17.00
Puskás Akadémia FC-Debreceni VSC 17.00
Újpest FC-MOL Fehérvár FC 19.30
A tabella:
1. Ferencváros 16 12 3 1 33-14 39 pont
2. MOL Fehérvár FC 17 10 3 4 31-17 33
3. Mezőkövesd Zsóry FC 17 9 4 4 21-13 31
4. Puskás Akadémia FC 17 7 5 5 27-21 26
5. Budapest Honvéd 17 7 4 6 19-20 25
6. Újpest FC 17 7 3 7 23-26 24
7. Debreceni VSC 16 7 1 8 29-30 22
8. Diósgyőri VTK 17 7 1 9 19-25 22
9. Kisvárda Master Good 17 6 2 9 18-23 20
10. Paksi FC 17 5 2 10 20-33 17
11. ZTE FC 17 4 5 8 24-25 17
12. Kaposvári Rákóczi FC 17 3 1 13 16-33 10
Az 1. fordulóból elhalasztott Ferencváros-Debreceni VSC április 7-én pótolják.
hírek innen, onnan
Hódít a viktoriánus volumen: az Üvöltő szelek újra divatba hozta a gótikus romantikát
Az Üvöltő szelek új filmadaptációja nemcsak irodalmi klasszikust éleszt újjá, hanem egy egész szezon stílusirányát is kijelöli.
Egyedül utazni nőként? Íme a teljes útmutató, amivel a legtöbbet tudod kihozni az élményből
A szóló utazás nőként nem vakmerőség – hanem tanulható készség. Ezek a tippek segítenek, hogy magabiztosabban, biztonságosabban és...
Miért szeretik egyre többen az útifűt a kertekben?
Az útifű: gyomnövény vagy kerti kincs?
Repülőgéppel keres olajat a Mol a Balaton körül
A geofizikai méréseket egy amerikai cég végzi majd a levegőből, speciális műszerekkel.
Nem is volt „közvetlenül veszélyes” Irán? – Lemondott az amerikai Terrorizmusellenes Központ vezetője
Az iráni konfliktusra hivatkozva lemondott Joseph Kent, az Amerikai Egyesült Államok terrorizmusellenes központjának igazgatója kedden.
Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában
A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.
6 mondat, ami egy kapcsolatban sokkal fontosabb, mint a "Szeretlek"
Bár a „szeretlek” szó elhangzása minden párkapcsolat egyik legmeghatározóbb mérföldköve, a tartós boldogsághoz önmagában kevés. ...
Megvágta a molesztáló torkát az apa a HÉV megállóban: megdöbbentő fordulatot vett az ügy
Az apa egy sniccerrel vágta el a másik torkát.
Húszezer forintért rabolta ki az idős asszonyt egy férfi Miskolcon
Műanyag késélvédővel rabolt az elkövető.
Zárva marad az Erzsébet-kilátó, komoly szerkezeti hibákat találtak
A tervezettnél hosszabb ideig nem látogatható a János-hegyi Erzsébet-kilátó. Bár az eredeti cél csupán a téli károk helyreállítása...
Ittas vezetésen kapták a rendőrök az alpolgármestert: „A megtett út alatt senkinek semmilyen kárt nem okoztam”
Ittasan vezetett Tamási alpolgármestere, aki az esetről maga számolt be a közösségi oldalán. Széles András nyilvánosan kért elnézést,...
"Így fogják a következő generációnak a kussolás attitűdjét átadni" - Molnár Áron élő adásban esett neki Gubik Petrának és Ember Márknak
Elszabadultak az indulatok Molnár Áron reggeli műsorában, ahol a színész-aktivista a friss Jászai-díjasok hallgatását bírálta. A vita...
Sport
Szoboszlai egy primadonna, ne oktassa ki a szurkolókat. – felháborodott a liverpooli portál
Ahogyan azt borítékolni lehetett, Liverpoolban sokaknak nem teszett Szoboszlai Dominik kifakadása.
Körvonalazódik a megoldás? Irán egyetlen feltételhez kötötte világbajnoki részvételét
A közel-keleti ország már tárgyal a FIFA-val.
„El kell adni őt” – ilyen lesújtó véleményen még nem voltak Wirtzről
A német középpályás nem úgy tért vissza a sérüléséből ,ahogy azt a szurkolók remélték.
Tragédia lenne innen kiesni a válogatottnak
A magyar női kosárlabda-válogatott saját kezében tartja sorsát a vb-selejtezőn.
Hatalmas dráma Pécsi Ármin meccsén, olyan történt vele, amire 2026-ban még nem volt példa
Ezúttal a magyar kapus sem tudott csodát tenni, pedig több fontos védése is volt.
A Sallaiék elleni sorsdöntő meccs előtt Szoboszlait elővették Liverpoolban
Nem először történt ilyesmi.
Marco Rossi kihirdette keretét márciusra, a Barcelona kapusa is a három újonc között
A labdarúgó-válogatott Szlovéniát és Görögországot fogadja a Puskás Arénában.
370 ezer forint a legdrágább, 27 ezer a legolcsóbb jegy a budapesti BL-döntőre
Az UEFA hivatalos közleménye szerint itt vannak a budapesti Bajnokok Ligája-döntő árai.
Rüdiger a fejen térdelt ellenfelének üzent: Ha bántani akartam volna, nem kelt volna fel a földről
Először szólalt meg a szabálytalansággal kapcsolatban a Real Madrid védője.
Nem minden kopasz Arne Slot, frenetikus baki a Liverpool-Tottenham meccs előtt
Az aranyos videó vírusként terjed az interneten.
A Vasas ragaszkodik a kispestiek közelségéhez, ennek most a Mezőkövesd lett az áldozata
Az angyalföldiek 2-0-ra megnyerték a találkozót, és mindössze két pont a hátrányuk a Honvéd mögött.
Argentína nem segített, tovább nehezedett a vb-re pályázó kosárválogatott helyzete
A dél-amerikai csapatot szinte elsöpörte Japán, így Argentína nem kaparta ki a magyarok számára a gesztenyét.
Bulvár
„Pokollá teszem majd Orbán Viktor és Magyar Péter minden napját”
A Pilvax közben tartott megemlékezést a Mi Hazánk Mozgalom március 15-én. Toroczkai László pártelnök szerint a hárompárti országgyűlésben a Mi Hazánk fog irányítani.
Elindult a pánikvásárlás? Valamire készülnek a magyarok, óriási a kereslet a gázpalackok iránt
Kilőtt a kereslet Magyarországon.
Ukrán pénzszállítók: Lázár János elszólása miatt kerülhet bajba a kormány
Hivatali visszaélés, jogellenes fogvatartás és terrorcselekmény gyanúja miatt feljelentést tett az ukrán fél.
Dermesztő titkokat fecsegett ki Várkonyi Andreáról a legjobb barátnője, meghökkentő dolgokat állít
Kamerák előtt vallotta be a barátnő, hogy mit gondol Várkonyi Andreáról.
Prof. dr. Bányai Éva a rák lelki hátteréről: „Ezt a betegséget csak együtt, szövetségben győzhetjük le”
Milyen szerepe van a tartós stressznek, a lelki terheknek és az emberi kapcsolatoknak a daganatos betegségek kialakulásában és a gyógyulásban?
Súlyos fenyegetést kapott Magyarország, onnan ahonnan talán senki sem számított rá
A külügyminiszter szerint ilyen durva fenyegetőzéssel még nem is találkozott, mint a mai napon.
Kiderült, mitől lesz egyre több fiatal vastagbélrákos
Meglepő helyről jött a felfedezés.
Felmondott a szirénázó autóval siető tűzoltó, miután saját városa agyonbüntette
A rutinos lánglovag dühében a polgármester ajánlatát is elutasította.
Az egész családját lerajzolta a kisfiú - a nagynénje fülig elvörösödött, amikor meglátta magát a kész alkotáson
Vajon mit árulnak el a rajzok a gyermekek személyiségéről, lelkivilágáról, érzelmeiről? Nos, ahogy most következő történetünk is bizonyítja, jóval többet, mint elsőre hinnénk.
„Ingyen kaptam.” – Gáspár Evelin elárulta, honnan van az 526 ezres napszemüvege
Éles szóváltás alakult ki a közösségi médiában Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő és Gáspár Evelin, a Külgazdasági és Külügyminisztérium sajtóreferense között. A vita tárgya egy márkás n
Zelenszkij kapitulált: győzött a józan ész
Fordulat az utolsó pillanatban: az EU-csúcs előtt Ukrajna beadta a derekát és Zelenszkij kapitulált, ami fordulatot hozhat az olajháborúban. Az elmúlt hetek intenzív diplomáciai egyeztetései végül eredményt hoztak
Kényes titokra derült fény: meleg lehet Irán új vezetője, ezen Donald Trump is meglepődött
Többen csatlakoztak az elnök reakciójához.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Rajz, makett, film – alkotásokat várnak az esztergomi tűzoltók!
- Útlezárás miatt változik az esztergomi buszok útvonala
- Három hónapig forgalomkorlátozásra kell számítani Esztergomban
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Új vonat, új menetrend Esztergom felé
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton


