Ezt olvasta már?


Kreml: minél előbb találkozik Putyin Trumppal, annál jobb

Minél előbb létrejön Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump megválasztott amerikai elnök találkozója, annál jobb - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője az NBC amerikai televíziónak vasárnap adott interjújában. - Pécsi Napilap -

A TASZSZ orosz hírügynökség által ismertetett nyilatkozatában Peszkov elmondta: várható, hogy Putyin a bevett protokoll szerint üdvözöli majd Trumpot a január 20-án esedékes beiktatása alkalmából.

"A továbbiak tőlük, az ő döntésüktől függenek majd" - mondta, hozzáfűzve, hogy a két vezetőnek "minden esetben beszélnie kell majd egymással".

"Minél előbb, annál jobb" - válaszolt a szóvivő arra a kérdésre, hogy mikor találkozhat egymással a két elnök.

"Tekintettel a kétoldalú kapcsolatok jelenlegi állapotára és a feszültségre, amely egyebek között a két ország közvéleményében is megmutatkozik, természetesen az a legjobb, ha leülnek egymással szemben, hogy megbeszéljék azt, amit szükséges" - vélekedett.

Mint mondta, tiszteletet érdemel Trumpnak a párbeszédre és a nyitottsága arra, hogy megkülönböztesse a hazugságot az igazságtól, de a Kremlnek célszerű lenne megvárni, hogy a megválasztott elnök átvegye feladatkörét.

"Természetesen üdvözöljük ezt az új hangnemet" - mondta.

"Tudjuk, hogy az Egyesült Államok megválasztott elnöke nagyon sikeres üzletember. De amikor a Fehér Házban találja majd magát, amikor hivatalban lévő elnökké válik, akkor sok minden megváltozik majd. Meg kell várni és meg kell nézni milyen lesz a hangneme" - tette hozzá.

"Tiszteletben tartjuk, hogy kész a beszélgetésre, tiszteletben tarjuk a készségét, hogy megértse, mi az álhír és mi nem az. Ugyancsak tiszteletbe tartjuk azt, hogy kész párbeszéd révén, nem pedig nyílt konfrontáció útján megoldani a problémákat. Régóta várunk erre" - fogalmazott Peszkov.

Mint mondta, a "részletekben fontos dolgok" rejlenek. "És mi elég türelmesek vagyunk, megvárjuk a beiktatást, azt, hogy Trump elkezdje ellátni elnöki feladatkörét" - közölte a szóvivő.

Hozzátette, az új amerikai kormányzatnak ki kell jelölnie azokat a területeket, amelyeken célszerű együttműködnie Oroszországgal a nemzetközi színtéren. Lehetőségként említette az Iszlám Állam terrorszervezet elleni közös fellépést. Ugyanakkor elismerte, hogy a két ország "túl hatalmas" ahhoz, hogy mindenben meg tudjon állapodni egymással.

Peszkov hangsúlyozta, hogy Oroszország nem hajtott végre hackertámadásokat az Egyesült Államokban és Putyin ilyenekre nem adott utasítást. Kizárta annak a lehetőségét is, hogy bármely orosz szerv az elnök tudta nélkül szánta volna rá magát hasonló lépésre.

"Ez lehetetlen. A hivatalos Moszkva nem áll ezen kibertámadások mögött" - állította a szóvivő.

Felhívta a figyelmet arra, hogy Putyin elnök weboldalát is támadások százai, olykor ezrei érik, hol az Egyesült Államokból, hol Kínából, hol Indiából, hol pedig európai országokból.

"De ez nem teremt olyan helyzetet, hogy bejelentsük: ez Obama elnök utasítása alapján történt, vagy a Fehér Ház áll ezen támadások mögött. Ha ilyesmit jelentenénk be, önök azt gondolnák, hogy +ó, ezek az oroszok megőrültek+". - fogalmazott.

A kérdésre, hogy vajon Trumpnak nincs-e igaza, amikor azt mondja, hogy a kibertamadásokat Oroszország követte el, Peszkov kijelentette: "egyáltalán nincs igaza."

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Ördög Nóra combközépig érő miniben vette át a díjat: az este legdögösebbje volt

Ördög Nóra gyönyörűen festett miniruhájában a gálaeseményen.

A székesfehérvári Fidesz fizette a buszokat, amivel Orbán Viktor dunaújvárosi gyűlésére vittek embereket

A Fidesz helyi szervezete válaszában hangsúlyozta, hogy a tagdíjakból és a tisztviselők hozzájárulásaiból működnek.

Esik le az áll. Azta, milyen a kinézete, 71 éves létére, Carole Middletonnak, Katalin hercegné édesanyjának

Két színt kombinált, és a kiegészítők is annyira illenek hozzá. Tőle örökölhette a remek stílusérzékét Katalin hercegné

Molnár Áron már nagyon unja, hogy Orbán Viktor főellensége Ukrajna

A noÁr mozgalom alapítójának elege van abból, hogy ma Magyarországon mindig van ellenségkép.

Kendall Jenner vörös szőnyeges ruhája titkos üzenetet rejtett

Kendall Jenner ismét emlékezetes divatpillanatot hozott a Vanity Fair Oscar-partin. Nemcsak elegáns volt, hanem egy játékos, személyes...

Régóta várt fürdőnyitás a Dunántúlon: hamarosan ismét látogatható a Tamási Termálfürdő

Ugyan a korábbi terveknél kicsit később, május 1-jén, de újra megnyitja kapuit a Tamási Termálfürdő. A felújítás alatt lévő fedett...

Rákkeltő anyag van a népszerű teában, meg ne idd, ha ilyet vettél!

Káros növényvédőszer tartalma miatt vár visszahívás egy gyógytea készítményre.

Ezt nem fogja elhinni: India rendezi a 2028-as vb-t

India első alkalommal rendezheti meg a 2028-as fedettpályás világbajnokságot a népszerű sportág nemzetközi szövetségének friss...

Ha nem bírod a síró gyerekeket, akkor inkább neked kellene otthon maradnod

Az utóbbi időben egyre több olyan posztot látok, ahol felnőttek panaszkodnak a gyerekekre nyilvános helyeken. A gyerekek azonban a...

Aggódik a világ: szirénázó mentő vitte kórházba Chuck Norrist

Betegágyán sem veszítette el a humorát.

Kényszermunkára utaló jeleket és egyéb súlyos munkaügyi visszaéléseket tártak fel a szegedi BYD-gyár építésénél

Már-már a rabszolgasors határát súrolják azok a körülmények, amelyek a megállapítások alapján kirajzolódnak. 

Nem akarsz bedőlni az orosz propagandának? Légy óvatos, mindenhonnan ömlik – Szerkesztőség

Meg szeretnéd úszni a magyar egészségügyet ép bőrrel? Légy óvatos – ha mindent jól csinálsz, még akkor sem biztos, hogy meg fogod....

0

Sport

Kubatov Gábor azonnal üzent a Ferenc-város kiesése után, Robbie Keane is megszólalt

A Ferencváros elnöke a közösségi oldalán köszönenet modott az eddigi nagy menetelsért.

Steven Gerrard szerint komoly hibát követ el a Liverpool Szoboszlai Dominikkal

Úgy véli: a magyar válogatott csapatkapitánya igazi vezéregyéniség lett.

Ekkora pofonra senki sem számított a Camp Nouban, kilenc gól a BL-meccsen

Három félidőn keresztül remekelt a Newcastle a Barca ellen, de végül hatalmas verést kapott.

Szoboszlai Carragher segítségével bizonyította igazát, a gólja nem így volt tervezve

Az egykori Liverpool-játékos, Jamie Carragher a BL-visszavágó után megragadta a magyar futballista lábát.

Mi történt Varga Barnabással? – az AEK edzésén megdöbbent a görög média + videó

Ma a labdarúgó Európa-ligában és a Konferencialigában is kialakul a legjobb nyolc mezőnye.

Szoboszlai elképesztően okos gólt lőtt a Bajnokok Ligájában – videó

A Galatasaray csapatát fogadták az Anfield Roadon.

Három magyar a pályán, kövesse nálunk a Liverpool és Galatasaray meccsét.

Egy lépésre voltak a bravúrtól a törökök, akik megnyerték a párharc első mérkőzését.

Nincs vita: Szoboszlai Dominik a Liverpool legnagyobb sztárja lett

A Liverpool magyar sztárja fantasztikusan játszott a Galatasaray elleni BL-meccsen.

Véget ért az Odüsszeia: az iráni női válogatott drámai hazaérkezése

A csapat több országon át vezető, tíz napon át tartó hosszú út végén jutott vissza Iránba.

0
0

Bulvár

Kiszivárgott a Békemenet-titok, szédületes információk láttak napvilágot a Tisza és a Fidesz táboráról

A Békemenet és a Nemzeti menet egy nagyon elgondolkodtató jelenségre világított rá.

Lázár János csúnyán elszólta magát, elmarad a választás április 12-én?

Lázár János furcsa dolgot mondott a választással kapcsolatban.

Ez a zöldség nyersen akár idegméreg is lehet: csak főzve biztonságos a fogyasztása

A zöldségek az egészséges étrend elengedhetetlen részét képezik, és sokan fogyasztják őket nyersen is, hogy megőrizzék a bennük rejlő vitaminokat és tápanyagokat. Ám ez nem minden zöldség esetében a megfelelő

Kubatov Gábor azonnal üzent a Ferenc-város kiesése után, Robbie Keane is megszólalt

A Ferencváros elnöke a közösségi oldalán köszönenet modott az eddigi nagy menetelsért.

Ezekkel a kőkemény szavakkal üzentek Orbán Viktor édesanyjának, vérfagyasztó dolgot állítanak Sípos Erzsébetről

A miniszterelnök édesanyja sem hagyhatta ki a Békemenetet, de amit ezután kapott, arra senki sem számított.

Szokatlan dolgot vettek észre Orbán beszédében, ilyet nem mondhat véletlenül 

Orbán Viktor március 15-i ünnepi beszédébe egy váratlan gondolat csúszott be: a miniszterelnök méltatta Deák Ferencet. Ez élesen kilógott a beszéd egyébként konfrontatív hangneméből, a politikai elemző szerint n

Tilos este 7 után ezt csinálni a kardiológus szerint - 20 éve kezel infarktusos betegeket, óva int tőle

Egy kardiológus szerint az esti szokásaid döntik el, regenerálódik-e a szíved, vagy tovább romlik az állapota.

Oroszország százszázalékos teljesít-ményre kapcsolhatta az ukrán határ mellett épülő könnyűvizes reaktorát

Ebben a kialakításban a könnyűvíz egyszerre moderátor és hűtőközeg, ami hatékonyan vezeti el a reaktor magjában keletkező hőt, és biztonságosabb működést tesz lehetővé a legtöbb klasszikus nukleáris reakto

blogmorzsák

Nagy kakaópor teszt

Ezúttal a 20-22% kakaóvaj tartalmú kakaóporokat vakteszteltük.

A férfiklimax drágább, mint a női?

Főszereplőnk elég laza, és hol cinikus, hol életigenlő, de egy biztos: hosszasabban fárasztó asztaltársaság.

0