Kósa: márciusban kerül a Ház elé a civilek átláthatóságáról szóló javaslat
A Fidesz-frakció várhatóan márciusban nyújtja be a parlamentnek azt a törvényjavaslatot, amelynek célja, hogy biztosítsa a külföldi szervezetek magyarországi fiókszervezeteinek átláthatóságát - közölte Kósa Lajos, a kormánypárti képviselőcsoport vezetője pénteken Visegrádon. (Pécsi Napilap)
A magyar választóknak tudniuk kell arról, ha az ilyen szervezetek külföldi finanszírozást felhasználva akarnak befolyást gyakorolni Magyarországon a legkülönbözőbb kérdésekben - indokolta a tervezett módosítást. Szavai szerint "jó néhány olyan szervezet van, amely kiterjedt ügynökhálózattal rendelkezik Magyarországon".
A szabályozás lényege az lenne - ismertette -, hogy egy meghatározott összeg, várhatóan néhány millió forint fölötti külföldi támogatás esetén arra köteleznék ezeket a szervezeteket: hozzák nyilvánosságra, kik a végső támogatóik, milyen összeget és milyen céllal kapnak tőlük.
Ha ezt "a viszonylag csekély és közérdekű adatszolgáltatást" nem teszik meg, felfüggesztik az adószámukat, vagyis addig nem működhetnek, amíg nem közlik ezeket az információkat - mondta a frakcióvezető.
Kósa Lajos hangsúlyozta: az érintett szervezetek vezetőinek vagyonbevallásáról nincs szó.
Kitért arra is, hogy a frakcióülésen téma volt a határőrizeti rendszer kérdése, és a már az Országgyűlés előtt fekvő, a jogi határzár megerősítését célzó kormányzati előterjesztést újra áttekintve azt állapították meg: az elhangzott bírálatok minden alapot nélkülöznek. Magyarország messzemenőkig betartja nemzetközi kötelezettségeit, a tervezett intézkedés pedig ideiglenes lesz, csak menekültügyi válsághelyzetben alkalmazható - mondta. Szerinte egyébként ma csak azért nincs jelentősebb migránsáradat Magyarországon, mert "megvédjük az országot".
A frakcióvezető kérdésre ismét közölte, hogy a budapesti olimpiáról nem beszéltek sem a frakció, sem a Fidesz elnökségi ülésén. "Nem mi vagyunk az urai az ügynek", hiszen a játékok megrendezésére a főváros jelentkezett - fogalmazott.
Egy másik kérdésre beszámolt arról is, hogy a képviselőcsoport és az elnökség ülésén szó volt a felkészülésről a jövő évi parlamenti választási kampányra. Jelezte: kevesebb, mint 15 olyan választókerület van, ahol még nem dőlt el végleg, ki lesz a kormánypártok képviselőjelöltje. A magyar pártmezőny alapján "messze-messze mi vagyunk a felkészülésben a legelöl járók" - mondta Kósa Lajos.
hírek innen, onnan
Jelesre vizsgázott a Gyármentő Program, betonbiztos munkahellyé vált a Herendi Porcelánmanufaktúra
Energetikai korszerűsítése nyomán javult a kétszáz éves cég versenyképessége.
Nem vár tovább Magyarország, elindult egy sci-finek tűnő új világ felé
Magyar csúcsmenedzser állt a projekt élére.
A szerelők kedvencei: ezek a használt autók szinte elpusztíthatatlanok
Ha használt autót vesz az ember, akkor nagyon fontos a megbízhatóság, de akad bőven a piacon jó kocsikból.
Milliárdos WC-ről beszél a Tisza szakértője, de valami nem stimmel
A Tisza Párt külügyi szakértője egy videóban azt állította, hogy 1,8 milliárd forint uniós támogatást költöttek egyetlen vidéki...
Telegdy-Kapás Boglárka és Telegdy Ádám: Nem tud rosszul elsülni, amiért ennyire lelkesedünk
A Küszöb sorozat új részében Telegdy-Kapás Boglárka és Telegdy Ádám mesélnek arról, hogyan jutottak el a versenysporttól egy közös...
Lekerül a műsorról az RTL sikerszériája
Rossz hírt közölt a nézőkkel az RTL: megválnak a közkedvelt sorozattól. Hamarosan véget ér a Pokoli rokonok: az RTL nem rendelt újabb...
Van rá esély, hogy Pókember még a GTA VI-ot is lenyomta
Állítólag többen látták az előzetest 24 órán belül, mint ahányan a népszerű videójáték első kedvcsinálóját tekintették meg...
Vége az olcsó tankolásnak: meglépte a szomszédos ország
A szlovén kormány péntektől megszünteti az üzemanyagárak hatósági szabályozását az autópályák és gyorsforgalmi utak menti...
Figyelem, autósok: komoly változás jön a forgalmas magyar útszakaszon, mutatjuk a lezárásokat
Folytatja a hónap elején megkezdett burkolatjavítást a Budapest Közút Zrt. a XIV. kerületben, a Thököly útnak a Hungária körút és a...
Cooky: „Higgyetek nekem, hogy külföldön nem biztos, hogy jobb, mint Magyarországon.”
A rádiós műsorvezető Cooky szerint a magyarok hajlamosak alulértékelni saját biztonságukat és lehetőségeiket, miközben a...
A NATO vége Észtországban kezdődik?
Jön az orosz kísérlet, hogy mire juthat a Kreml egy Egyesült Államok nélküli Európával. Ha Orbán Viktor hatalmon marad, kezdődhet az ék...
Fontos bejelentés érkezett a Mol-tól, Bacsa György újraválasztására tettek javaslatot
Bacsa György 2026. április 30-i hatállyal lemondott a Mol igazgatóságában betöltött tagságáról - jelentette be rendkívüli...
Sport
Kubatov Gábor azonnal üzent a Ferenc-város kiesése után, Robbie Keane is megszólalt
A Ferencváros elnöke a közösségi oldalán köszönenet modott az eddigi nagy menetelsért.
Videó: Óriási potyagólt kapott a Fradi kapusa az Európa-ligában
Borzalmas félidőn van túl a Ferencváros a Braga otthonában.
Szoboszlai Dominik ismét nagyot ment a BL-ben: előbb gólt rúgott, majd tizenegyest harcolt ki
A magyar középpályás ismét csapata egyik legjobbja volt.
Steven Gerrard szerint komoly hibát követ el a Liverpool Szoboszlai Dominikkal
Úgy véli: a magyar válogatott csapatkapitánya igazi vezéregyéniség lett.
Ekkora pofonra senki sem számított a Camp Nouban, kilenc gól a BL-meccsen
Három félidőn keresztül remekelt a Newcastle a Barca ellen, de végül hatalmas verést kapott.
Szoboszlai Carragher segítségével bizonyította igazát, a gólja nem így volt tervezve
Az egykori Liverpool-játékos, Jamie Carragher a BL-visszavágó után megragadta a magyar futballista lábát.
Mi történt Varga Barnabással? – az AEK edzésén megdöbbent a görög média + videó
Ma a labdarúgó Európa-ligában és a Konferencialigában is kialakul a legjobb nyolc mezőnye.
Szoboszlai elképesztően okos gólt lőtt a Bajnokok Ligájában – videó
A Galatasaray csapatát fogadták az Anfield Roadon.
Megvan a BL-negyeddöntők mezőnye, ezeket a meccseket láthatjuk a nyolc között
Komoly rangadók jönnek a nyolc között.
Három magyar a pályán, kövesse nálunk a Liverpool és Galatasaray meccsét.
Egy lépésre voltak a bravúrtól a törökök, akik megnyerték a párharc első mérkőzését.
Nincs vita: Szoboszlai Dominik a Liverpool legnagyobb sztárja lett
A Liverpool magyar sztárja fantasztikusan játszott a Galatasaray elleni BL-meccsen.
Véget ért az Odüsszeia: az iráni női válogatott drámai hazaérkezése
A csapat több országon át vezető, tíz napon át tartó hosszú út végén jutott vissza Iránba.
Bulvár
Lángokban áll a világ legnagyobb gázmezője, az egekbe szökött az olaj ára
Irán megfojtja a világ olajellátását.
Kiszivárgott a Békemenet-titok, szédületes információk láttak napvilágot a Tisza és a Fidesz táboráról
A Békemenet és a Nemzeti menet egy nagyon elgondolkodtató jelenségre világított rá.
Lázár János csúnyán elszólta magát, elmarad a választás április 12-én?
Lázár János furcsa dolgot mondott a választással kapcsolatban.
Ez a zöldség nyersen akár idegméreg is lehet: csak főzve biztonságos a fogyasztása
A zöldségek az egészséges étrend elengedhetetlen részét képezik, és sokan fogyasztják őket nyersen is, hogy megőrizzék a bennük rejlő vitaminokat és tápanyagokat. Ám ez nem minden zöldség esetében a megfelelő
Kubatov Gábor azonnal üzent a Ferenc-város kiesése után, Robbie Keane is megszólalt
A Ferencváros elnöke a közösségi oldalán köszönenet modott az eddigi nagy menetelsért.
Figyelmeztetést adtak ki a milliók által szedett gyógyszerről, amely hosszú távon több kárt csinál, mint hasznot
Még a leszokás is veszélyes.
Döntött a bíróság Hernádi Zsoltról, nem érvényesek Magyarországon a horvát ítéletek
Pont került a megfeleltetési eljárás végére.
Szokatlan dolgot vettek észre Orbán beszédében, ilyet nem mondhat véletlenül
Orbán Viktor március 15-i ünnepi beszédébe egy váratlan gondolat csúszott be: a miniszterelnök méltatta Deák Ferencet. Ez élesen kilógott a beszéd egyébként konfrontatív hangneméből, a politikai elemző szerint n
Ezekkel a kőkemény szavakkal üzentek Orbán Viktor édesanyjának, vérfagyasztó dolgot állítanak Sípos Erzsébetről
A miniszterelnök édesanyja sem hagyhatta ki a Békemenetet, de amit ezután kapott, arra senki sem számított.
Tilos este 7 után ezt csinálni a kardiológus szerint - 20 éve kezel infarktusos betegeket, óva int tőle
Egy kardiológus szerint az esti szokásaid döntik el, regenerálódik-e a szíved, vagy tovább romlik az állapota.
Egész Amerikát megrázta a barcelonai éjszakában rejtélyes körülmények között eltűnt egyetemista esete
Az egyetlen nyom a fiatal diák később megtalált telefonja.
blogmorzsák
Nagy kakaópor teszt
Ezúttal a 20-22% kakaóvaj tartalmú kakaóporokat vakteszteltük.
A férfiklimax drágább, mint a női?
Főszereplőnk elég laza, és hol cinikus, hol életigenlő, de egy biztos: hosszasabban fárasztó asztaltársaság.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Rajz, makett, film – alkotásokat várnak az esztergomi tűzoltók!
- Útlezárás miatt változik az esztergomi buszok útvonala
- Három hónapig forgalomkorlátozásra kell számítani Esztergomban
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Új vonat, új menetrend Esztergom felé
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton


