Koronavírus - Újabb óvodák nyílnak meg, maszkot osztanak, rászorulókon segítenek az önkormányzatok
Több nagyvárosban újabb óvodákat nyitnak meg a gyerekek felügyeletére, országszerte a koronavírus-fertőzés ellen védő maszkokat osztanak, időseken, rászorulókon segítenek az önkormányzatok.
hirdetés
Székesfehérváron az egyre növekvő igények miatt hétfőtől újabb ügyeletes óvodát nyitottak ki. Az önkormányzat tájékoztatása szerint a Tolnai utcai óvoda mellett a Napsugár Óvoda is fogadja a gyerekeket a rendkívüli helyzetben, a bölcsődéknél egyelőre nincs változás.
Debrecenben változik az óvodai ügyeletet ellátó intézmények köre: az eddigi öt kijelölt óvodát május 4-től másik nyolc óvoda váltja fel - közölte az önkormányzat sajtószolgálata az MTI-vel. A városban továbbra is lehetőség van arra, hogy a szülők óvodásoknak és iskolai tanulóknak - ügyeleti ellátáson kívül is - étkezést igényeljenek, ezt a saját intézményen keresztül kérhetik - tették hozzá.
Pécsen szintén bővítik az óvodák ügyeleti rendszerét. Kilencről tizenkettőre emelkedik a helyszínek száma, és tizenhét csoport helyett huszonöt fogadja a gyerekeket, tekintet nélkül arra, hogy városi, magán- vagy egyházi fenntartású intézménybe járnak - tájékoztatta az önkormányzat közleményben az MTI-t.
Mohácson háztartásonként két-két orvosi textilből varrott, mosható, fertőtleníthető védőmaszkot juttatnak el a következő napokban a Duna-parti városban élőknek - közölte Csorbai Ferenc polgármester a közösségi oldalán.
Szegeden a polgármesteri hivatal tájékoztatása szerint az érettségi vizsgák hetében, hétfőtől péntekig 7 óra 30 és 8 óra 30 perc, valamint 13 óra és 14 óra 50 perc között minden vonalon megduplázzák a villamos- és trolibuszjáratok számát, a májusra tömegközlekedési bérletet vásárlóknak pedig ingyen adnak maszkokat.
A Tisza-parti városban ezer FFP2-es maszkot adományozott a háziorvosoknak, házi gyermekorvosoknak, valamint időseket gondozó, bentlakásos intézmények munkatársainak a Szeged Első Lions Club és a Szent-Györgyi Albert Rotary Club Szeged.
A Nógrád megyei Pásztón elkezdődött azoknak a gyerekeknek az online oktatása, akik otthon eszközhiány vagy tanulási segítség nélkül nem tudtak bekapcsolódni a digitális tanrendbe - tudatta a program szakmai vezetője. Váczi Tünde elmondta: a Csillag téri közösségi térben internetelérést, íróasztalt, számítógépes hozzáférést biztosítanak személyes felügyelettel és távoktatással.
A Békés megyei Kötegyán községben - Hajdu-Szűcs Mária Kornélia polgármester közlése szerint - azok az érettségizők, akiknek nincs védőfelszerelésük, fertőtleníthető szájmaszkot igényelhetnek a községházán. A Dél-Békés Mentőcsoport önkéntesei Szabadkígyóson osztottak szét ezerötszáz szájmaszkot és négyezer liter fertőtlenítőszert több mint ötszáz embernek - közölték közösségi oldalukon.
Szolnokon a Hetényi Géza Kórház Kardiológiai Centrumának szakorvosai szív- és érrendszeri betegeknek, magas vérnyomástól szenvedőknek nyújtanak telefonos segítséget, segítve, hogy a régió kardiológiai betegei a járvány idején is megfelelő ellátást kapjanak - írta honlapján az intézmény. A centrum hétfőtől csütörtökig 9 és 14, pénteken 9 és 12 óra között érhető el a 20/435-9103-as telefonszámon.
Miskolcon támogató és tájékoztató szolgálatot indítottak a városban élő szociális és egészségügyi szakemberek. A polgármesteri hivatal sajtóosztálya az MTI-vel közölte: egészségügyi kérdésekkel a +36 70 622 8565-ös, szociális gondok esetén pedig a +36 70 421 4447-es szám hívható. E-mailben a korona.vmcs@gmail.com címen lehet kérdéseket feltenni az önkéntes segítőknek.
A soproni önkormányzat a fogyatékossággal élőkre és a mozgáskorlátozottakra is kiterjesztette a veszélyhelyzet idejére bevezetett idősellátási programot. Ez azt jelenti, hogy az érintettek ugyanúgy kérhetik az önkormányzat segítségét az élelmiszerek, gyógyszerek beszerzésben és az étkeztetésben - közölte közösségi oldalán Farkas Ciprián polgármester.
A Somogy megyei Csurgón koronavírus-előszűrő sátrat állítottak fel a kistérségi járóbeteg-szakellátó központ sürgősségi ügyeletének bejáratánál, hogy az épületbe ne léphessenek be olyan betegek, akik koronavírus-fertőzöttek lehetnek. A somogyi városban adománygyűjtés is indult a járvány miatt nehéz anyagi helyzetbe kerülő családoknak. A támogatásokat a Csurgói Napsugár Egyesület adománygyűjtő számlájára várják, a pénzből tartósélelmiszer-csomagokat vesznek.
hírek innen, onnan
Sorra buknak le az orosz kémek a Balkánon
A Bulgáriából kiutasított három orosz ortodox egyházi személy „hibrid stratégiákat” alkalmazott Moszkva befolyásának és...
TikTok-videók miatt perelheti be csapatát az előző szezon gólkirálya Olaszországban
Victor Osimhen ügynöke arról nyilatkozott, hogy a játékos kész jogi lépéseket tenni saját klubja, a Napoli ellen.
Nemcsak Lamborghini autó, hanem laptop is kapható
Rendkívül erős Lamborghini-laptopot ad ki a Razer. A gamer számítógép bivalyerős lesz, valamint az olasz luxusautó-gyártó logóját és...
Ő Orbán Viktor embere, a kormányfő diszkrét mesterkéme
Egyre kiterjedtebb Kovács József, a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzeti információs államtitkárának hatásköre. A politikus közvetlenül...
Sokkoló hír jött Bochkor Gáboréktól. Hiába várják őket a hallgatók, hiába
Összetörtek a rajongók.
Vastag Csaba felesége, Evelin sírva mondta ki: "Akkor menjen rá az egész életünk..."
Nem bírta visszafojtani a könnyeit.
Vége, elveszítette III. Károly király. El kell engednie
Nagyon rossz híreket kapott. Nem hitte volna, hogy ilyen hamar bekövetkezik...
Eddig kitartottak, de már sokáig nem húzzák: jöhet a tömeges leépítési hullám Magyarországon?
Az új gazdasági helyzet egy újszerű vállalati stratégiát is lehetővé tesz, amit munkaerő-felhalmozásnak hívnak.
Nem állnak le a bűnözéssel a magyarok: több volt a lopás és az emberölés 2022-ben
Több volt az emberölés, valamint a lopás is, bár azok száma egy korábbi évvel összevetve még mindig nem olyan rossz.
A dolgozók zöme nem elégedett most a bérével, munkahelyével, így felmondást tervez
A fizetés mellett a megbecsülést hiányolják legjobban a dolgozók.
Rájár a rúd az amerikai exelnökre - Most csalásért vették elő
A Bloomberg értesülései szerint a New York-i bíróság csalás vádjával felelősségre vonhatónak találta Donald Trump amerikai...
Elkezdődtek a kísérletek: hamarosan még durvább lehet az Ukrajnát pusztító orosz Gerán-széria
Már kísérletezik Irán a Sahed kamikaze-dróncsalád továbbfejlesztett, sugárhajtású változatával – jelenti több teheráni lap....
Sport
Tragikus balesetben meghalt a magyar sportoló
Jordániában tartózkodott egy hegymászó csoporttal.
Reagált a nemzetközi szövetség Losonczi Dávid elcsalt világbajnoki döntőjére
A magyar birkózó a bírók súlyos tévedése miatt maradt le a vb-aranyéremről.
Az elhunyt magyar rendőr családján segít Lőw Zsolt
Az esztergomi robbantás áldozatának családjának gyűjt Lőw Zsolt és a Bayern München.
Hatalmas a káosz Fehérváron: szétesik a csapat
Egymás után távoznak a fontos emberek.
Máshol rendezik a magyar válogatott Eb-selejtezőjét
A mérkőzést november 16-án rendezik meg.
Magyarország labdarúgó Európa-bajnokságot rendez
Az UEFA végrehajtó bizottsága mai ülésén döntött a következő évek utánpótlás Európa-bajnokságok helyszíneiről. Magyarország 2027-ben a női U19-es Európa-bajnokság házigazdája lesz.
Óriási siker: világbajnok lett a magyar sportoló
Jákó Miriam kiemelkedő teljesítménnyel megnyerte a nők sportpisztoly számát a Rio de Janeiróban zajló katonai sportölvő-világbajnokságon.
„Ha nem futok el, meghalok” – állítja a Szeged korábbi játékosának felesége
Megdöbbentő részletek derültek ki a családon belüli erőszakkal vádolt sportolóról.
Kiderült, hány meccset kell kihagynia az érthetetlen módon kiállított Fiola Attilának
A magyar válogatott focistát a Zalaegerszeg elleni meccsen állították ki.
Félti az életét a volt szegedi kézistől a felesége
Sokkoló történet rázta meg a kézilabdavilágot. A horvátok olimpiai bronz- és kétszeres világbajnoki ezüstérmes korábbi kiválóságát, Denis Bunticot családon belüli erőszak és nagy mennyiségű fegyver birtoklá
Ennél feljebb aligha van: Szoboszlait már De Bruynéhez hasonlítják
A liverpooli szakíró vont még ennél is bátrabb párhuzamot.
Megőrültek ezért a nőért a Miami Dolphins férfiszurkolói, aztán jött a nem várt meglepetés
Nem túlzás: a Miami Dolphins rajongói – legalábbis a férfiak – eldöntötték, mostantól minden meccsen ott a helyük. Az sem baj, ha a csapat legnagyobb sztárja nem tud pályára lépni, csak Hailey Lopez legyen ott a
Bulvár
Orbán Viktor elővett egy adag készpénzt, majd szótlanul besétált egy IX. kerületi házba
A 444 szerint keddenként rendszeresen a Bakáts utcába jár, a miniszterelnök sajtófőnöke szerint magánprogramja volt Orbánnak.
Baljós jelek utalnak egy komolyabb őszi összeomlásra
A profi befektetők meg kezdték építeni pozícióikat, amivel egy komolyabb tőzsdei áresés esetén sokat kaszálhatnak. Lehet azonban hogy túl korán isznak a medve bőrére, bár vannak intő jelek.
Így nézett ki Jézus a mesterséges intelligencia szerint
A végeredmény hasonlít a korábbi ábrázolásokhoz.
Meghalt Bayer Ottmár operatőr, Bayer Zsolt édesapja
A köztévé is megemlékezik a hazai animációs filmgyártás meghatározó alakjáról.
Így térdel le egy egykori radikális, ha a brüsszeli pénz a tét
Napra pontosan egy évvel ezelőtt ébredtek arra az olaszok, hogy előző este Giorgia Meloni erősen jobboldali Olaszország Fivérei pártja lett az olasz parlamenti választások legnagyobb győztese. Radikális politikai erő
Nincs menekvés, embertelen, gyilkos forróság jön
Vészjósló tanulmány derült ki, egy közelgő esemény drámaian át fogja formálni a Föld időjárását.
Döntöttek a parlamentben arról, hogy munkaszüneti nap legyen-e december 24.
Nem vették tárgysorozatba az erről szóló képviselői önálló indítványt.
Ő Orbán Viktor titkos mesterkéme
A honvédelmi miniszternél is nagyobb lehet a befolyása.
Orbán Viktorék egyedül maradtak: fontos török bejelentés a svéd NATO-csatlakozásról
Minden arra utal, hogy Magyarország utolsóként fogja ratifikálni a svéd csatlakozást.
Gyászol a magyar fitneszvilág: szelfizés után zuhant a mélybe Zsuzsi - Fotók
A Naphire.hu információi szerint hétfőn, Jordániában egy szikláról zuhant a mélybe az ismer magyar fitnesztréner.
Teljesen leáll Pest megye legnagyobb kórházának egyik belgyógyászati osztálya
Komoly bajba került a Kistarcsai Flór Ferenc Kórház.


- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Rajz, makett, film – alkotásokat várnak az esztergomi tűzoltók!
- Útlezárás miatt változik az esztergomi buszok útvonala
- Három hónapig forgalomkorlátozásra kell számítani Esztergomban
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Új vonat, új menetrend Esztergom felé
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton