Ezt olvasta már?


Koronavírus - Szigorú biztonsági intézkedések mellett kezdődik meg hétfőn az érettségi

A koronavírus járvány miatt rendkívül szigorú biztonsági intézkedések mellett kezdődnek meg hétfő reggel, a szokottnál egy órával később, 9-kor, magyar nyelv és irodalommal az idei érettségi írásbelik.


hirdetés

Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár korábban elmondta, eredetileg 113 387-en jelentkeztek a vizsgákra, köztük voltak olyanok is, akik előrehozott érettségit tettek volna, hivatalból 26 638 vizsgázót töröltek a névsorból.

Az érintett diákok 97 százaléka érettségizni akar, a vizsgáktól - a rendelkezésre álló ötnapos határidő alatt - a jelentkezők mindössze három százaléka, 2455 érettségiző lépett vissza - ismertette.

Az írásbelik előtti időszakban sűrűbben járnak majd a tömegközlekedési eszközök, a vizsgahelyszínek környékén rendőri felügyelet lesz, valamennyi vizsgázónak maszkot, a tanároknak pedig kesztyűt is biztosítanak.

Az államtitkár hangsúlyozta, semmilyen szankció nem éri azokat, akik a vizsgák előtt gondolják meg magukat, nekik csak annyi dolguk van, hogy nem jelennek meg a vizsgán. Ha pedig az adott vizsga díját már megfizette, akkor visszatérítik neki. A visszatérítés menetére vonatkozó tájékoztatót az Oktatási Hivatal május 4-éig a honlapján közzéteszi.

Az iskolák épületében nem lesz rendőri jelenlét, az intézmények környékén és a közterületeken viszont ők segítik a forgalomirányítást és a rend fenntartását.

Tanulói maszkból több mint 422 ezret szállítanak ki, a felügyelőtanároknak és az emelt szintű javítótanároknak pedig 147 ezer maszk és ugyanennyi pár kesztyű áll majd rendelkezésre.

Minden érettségiztető iskola kézfertőtlenítőt is kap, a vizsgák előtt alaposan kitakarítják az épületeket, ellenőrzik a mosdók felszereltségét, tisztaságát, és az érettségi ideje alatt is folyamatos lesz a takarítás az iskolákban - összegezte az intézkedéseket az államtitkár. Mint mondta, a felügyelőtanárok beosztásának készítésekor figyelembe veszik az idős, krónikus betegségben szenvedő pedagógusok egészségi állapotát. A tantermekben legalább másfél méteres távolság betartásával legfeljebb tíz vizsgázó tartózkodhat - tette hozzá.

A helyiségeket a vizsga ideje alatt szellőztetik, az iskolákba belépésre több bejáratot lehet majd használni, a vizsgázóknak nem kötelező az ünnepi ruha. Nem lesz központilag elrendelt lázmérés, a dolgozatok fertőtlenítését 24 órás pihentetéssel oldják meg.

A vizsgákat 1144 középiskolában és kormányhivatalban szervezik meg, az írásbelikhez több mint 941 ezer feladatlap készül, ez összesen 12 milliónyi oldal. A biztonsági tasakokba, majd dobozokba csomagolt feladatlapokat hat nap alatt huszonhat teherautó szállítja ki 189 járási hivatalba, onnan veszik majd át a vizsgaszervező intézmények.

A diákok a hagyományoknak megfelelően az első napon magyar nyelv és irodalom és a magyar mint idegen nyelvből tesznek írásbelit. A magyar érettségire közép- és emelt szinten is 240 perc áll rendelkezésre, és maximum 100 pontot lehet elérni mindkét szinten.

Két különböző feladatlapot kell a diákoknak megoldaniuk: az elsőre 90 percet kapnak a vizsgázók. A feladatlap egy 60 perces szövegértési és egy 30 perces szövegalkotási feladatból áll. Utóbbinál két típusból kell egyet választani, egy érvelést vagy egy gyakorlati szövegműfaj elkészítését, 120-200 szavas terjedelemben.

A második feladatlap megoldására 150 percet kapnak az érettségizők. Egy 400-800 szavas műértelmező szöveget kell megírni, lehet választani egy mű adott szempontú értelmezése vagy két mű adott szempontú összehasonlító értelmezése között.

A magyart kedden a matematika, szerdán a történelem, csütörtökön az angol nyelv, pénteken a német nyelv követi.

A vizsgák mindkét szinten 9 órakor kezdődnek az első héten. A többi napon a délelőtti írásbeli vizsgák 8-kor, a délutániak 14 órakor indulnak.

A vizsgaidőszak speciális rendjét meghatározó kormányrendelet szerint a sikeres érettségi vizsgát a nemzeti köznevelésről szóló törvény szerint teljesített, teljes értékű, sikeres érettségi vizsgának kell tekinteni.

Az érettségi vizsgák május 21-én zárulnak.

 







0

hírek innen, onnan

Nem lehet bejutni Szentendréről Budapestre

Baleset miatt több kilométeres a torlódás a 11-es főút szentendrei szakaszán, a Bükkös pataknál, a főváros felé – közölte...

Kisbaba holttestét találtak meg egy padláson, több mint hetven éve halhatott meg

Negyvenes évekbeli újságpapírba csomagolva találtak a kisfiú maradványaira.

Gyurcsány: Karácsony Gergely támogatása nem személyi kérdés

A közelgő önkormányzati választásokról beszélt Gyurcsány Ferenc az ATV Egyenes beszéd című műsorában.

Schmidt Máriáék listájából kikövetkeztethető, mely médiumokra lő majd a Fidesz „szuverenitásvédelmi” törvénye

A Schmidt Mária vezette, kormányközeli XXI. Század Intézet már márciusban egy kiadványban listázta, hogy kiket tartanak a média...

Azahriah párja gyönyörű nő: Luna nagyon hasonlít egy világhírű színésznőre

Azahriah szerelme és a világhírű sztár között tagadhatatlan a hasonlóság.

Megrázta a világot az, amit Magyarországról közölt egy külföldi lap - elképesztő krönyezetben az óriási csúcsteljesítmény

Ez a térkép zseniálisan mutatja be azt, amit még általános és középiskolában megtanultál.

Minden elmúlik egyszer: búcsúzik Trokán Nóra, vége

Ezekkel a fotókkal jelentette be...

5 észrevétel Az Alkotó című sci-fi kapcsán

Sokan az év sci-fijének kiáltották ki Gareth Edwards filmet -. hát nem lett az, inkább egy nagy halom klisét láttunk egy elnagyolt...

Jelentkezzen az októberi Kötöttfogás Extrára!

A résztvevők: Csintalan Sándor, Dévényi István, Konok Péter, Pörzse Sándor és Puzsér Róbert. Legyen ott Ön is!

A tőzsdéről is törölték a lélegeztetőgép-biznisz egyik nagy nyertesét

Összesen 12 milliárd forint állami pénzt kapott a cég. a semmire sem jó lélegeztetőgépekre.

Iszonyatosan keményen lépett fel az MNB

Az MNB előírta az OTT-ONE Nyrt. részvényeinek október 2-ától való törlését a tőzsdéről. Az OTT-ONE az ismétlődő jegybanki...

0

Sport

Tragikus balesetben meghalt a magyar sportoló

Jordániában tartózkodott egy hegymászó csoporttal.

Reagált a nemzetközi szövetség Losonczi Dávid elcsalt világbajnoki döntőjére

A magyar birkózó a bírók súlyos tévedése miatt maradt le a vb-aranyéremről.

Az elhunyt magyar rendőr családján segít Lőw Zsolt

Az esztergomi robbantás áldozatának családjának gyűjt Lőw Zsolt és a Bayern München.

Hatalmas a káosz Fehérváron: szétesik a csapat

Egymás után távoznak a fontos emberek.

Máshol rendezik a magyar válogatott Eb-selejtezőjét

A mérkőzést november 16-án rendezik meg.

Magyarország labdarúgó Európa-bajnokságot rendez

Az UEFA végrehajtó bizottsága mai ülésén döntött a következő évek utánpótlás Európa-bajnokságok helyszíneiről. Magyarország 2027-ben a női U19-es Európa-bajnokság házigazdája lesz.

Óriási siker: világbajnok lett a magyar sportoló

Jákó Miriam kiemelkedő teljesítménnyel megnyerte a nők sportpisztoly számát a Rio de Janeiróban zajló katonai sportölvő-világbajnokságon.

„Ha nem futok el, meghalok” – állítja a Szeged korábbi játékosának felesége

Megdöbbentő részletek derültek ki a családon belüli erőszakkal vádolt sportolóról.

Kiderült, hány meccset kell kihagynia az érthetetlen módon kiállított Fiola Attilának

A magyar válogatott focistát a Zalaegerszeg elleni meccsen állították ki.

Félti az életét a volt szegedi kézistől a felesége

Sokkoló történet rázta meg a kézilabdavilágot. A horvátok olimpiai bronz- és kétszeres világbajnoki ezüstérmes korábbi kiválóságát, Denis Bunticot családon belüli erőszak és nagy mennyiségű fegyver birtoklá

Ennél feljebb aligha van: Szoboszlait már De Bruynéhez hasonlítják

A liverpooli szakíró vont még ennél is bátrabb párhuzamot.

Megőrültek ezért a nőért a Miami Dolphins férfiszurkolói, aztán jött a nem várt meglepetés

Nem túlzás: a Miami Dolphins rajongói – legalábbis a férfiak – eldöntötték, mostantól minden meccsen ott a helyük. Az sem baj, ha a csapat legnagyobb sztárja nem tud pályára lépni, csak Hailey Lopez legyen ott a

0

Bulvár

Orbán Viktor elővett egy adag készpénzt, majd szótlanul besétált egy IX. kerületi házba

A 444 szerint keddenként rendszeresen a Bakáts utcába jár, a miniszterelnök sajtófőnöke szerint magánprogramja volt Orbánnak.

Baljós jelek utalnak egy komolyabb őszi összeomlásra

A profi befektetők meg kezdték építeni pozícióikat, amivel egy komolyabb tőzsdei áresés esetén sokat kaszálhatnak. Lehet azonban hogy túl korán isznak a medve bőrére, bár vannak intő jelek.

Így nézett ki Jézus a mesterséges intelligencia szerint

A végeredmény hasonlít a korábbi ábrázolásokhoz.

Meghalt Bayer Ottmár operatőr, Bayer Zsolt édesapja

A köztévé is megemlékezik a hazai animációs filmgyártás meghatározó alakjáról.

Így térdel le egy egykori radikális, ha a brüsszeli pénz a tét

Napra pontosan egy évvel ezelőtt ébredtek arra az olaszok, hogy előző este Giorgia Meloni erősen jobboldali Olaszország Fivérei pártja lett az olasz parlamenti választások legnagyobb győztese. Radikális politikai erő

Nincs menekvés, embertelen, gyilkos forróság jön

Vészjósló tanulmány derült ki, egy közelgő esemény drámaian át fogja formálni a Föld időjárását.

Döntöttek a parlamentben arról, hogy munkaszüneti nap legyen-e december 24.

Nem vették tárgysorozatba az erről szóló képviselői önálló indítványt.

Ő Orbán Viktor titkos mesterkéme

A honvédelmi miniszternél is nagyobb lehet a befolyása.

Orbán Viktorék egyedül maradtak: fontos török bejelentés a svéd NATO-csatlakozásról

Minden arra utal, hogy Magyarország utolsóként fogja ratifikálni a svéd csatlakozást.

Gyászol a magyar fitneszvilág: szelfizés után zuhant a mélybe Zsuzsi - Fotók

A Naphire.hu információi szerint hétfőn, Jordániában egy szikláról zuhant a mélybe az ismer magyar fitnesztréner.

Elképesztően ötletes módszer a vadbalesetek megelőzésére

A módszert egy hónapig tesztelték, és minden más eszköznél hatásosabbnak bizonyult.

0