Koronavírus - Folytatódó járványellenes intézkedések a városokban
Országszerte folytatódnak a koronavírus-járvány elleni intézkedések, a városi önkormányzatok részt vesznek a védőfelszerelések beszerzésében, a bevásárlást és a kijárást is sok helyen szigorúan szabályozzák.
hirdetés
Szolnok polgármestere, Szalay Ferenc Facebook-oldalán arról írt, hogy a Hetényi Géza kórház és a MÁV-kórház komoly készletekkel rendelkezik fertőtlenítőszerekből, védőruhákból, speciális maszkokból, a jövő hétre egyhavi tartalékot halmoznak föl ezekből. Kiemelte, a két intézmény között példaértékű az együttműködés, Szolnokon egyetlen beteget sem kellett idő előtt hazaküldeni: aki még ápolásra szorul, azt a MÁV-kórházba szállították át, csak olyan embert engedtek haza, aki meggyógyult.
Egerbe 220, az új típusú koronavírus kimutatására alkalmas gyorsteszt érkezett, melyekkel a szociális szférában dolgozók és ellátottak közül igyekeznek kiszűrni az esetlegesen fertőzötteket. A jövő héten várhatóan újabb 600 gyorstesztet kapnak és további 5000 darabos szállítmányt várnak még, amit a legveszélyeztetettebb területen dolgozók tesztelésére szánnak - közölte Mirkóczki Ádám polgármester csütörtökön.
Jelezte: a hétvégén az eddigi szigorításokon túl újabbak is lesznek a hevesi megyeszékhelyen, péntek éjfél és szombat reggel 6 óra kötött, szombaton 22 órától vasárnap reggel 6 óráig, továbbá vasárnap 22 és 24 óra között kijárási korlátozást vezetnek be. Emellett kötelezővé teszik a szájmaszk viselését a város közterületein.
Nagykanizsán - Balogh László polgármester döntése alapján - pénteken és szombaton megváltozik a Vásárcsarnok látogatási ideje az idősek számára. Az eddigi 9 és 12 óra közötti időszak helyett kizárólag 10 órától 12 óráig vásárolhatnak a piaccsarnokban a 65 év felettiek.
Csongrádon Bedő Tamás polgármester fenntartja a korábbi hétvégékre meghatározott korlátozásokat: így maximálta a 300 négyzetméternél nagyobb alapterületű üzletekben tartózkodók számát, kötelezővé tette a maszk viselését a piacon és megtiltotta a konditermek szombat-vasárnapi nyitvatartását. A korábbi hetek tapasztalatai alapján módosította a piac rendjét, ezentúl szombatonként 8.30 és 10 óra között vásárolhatnak a 65 évnél idősebbek.
Az önkormányzat elkezdte az egészségügyi és szociális területen dolgozók és a sok ügyféllel találkozó köztisztviselők szerológiai tesztelését.
Balassagyarmaton a városi óvodák 80 dolgozója közül 27-en szabadságon vannak, heten betegállományban (nem koronavírus miatt), a többiek dolgoznak a felújítás alatt lévő intézmények takarításában, a pincék, padlások, raktárak rendezésében, selejtezésében, az udvarok felújításában és parkosításokban. Ezen túl a Meseerdő és a Nyitnikék óvodákban egy-egy minicsoportban ügyeleti óvodai nevelés folyik azon szülők gyermekei számára, akik dolgoznak, és gyermekeiket nincs lehetőségük másra hagyni.
Egy tatabányai nyomda a bevásárlóközpontokban és üzletekben alkalmazható, egyszer használatos papír arcmaszkot fejlesztett ki. A tervező Media-Press '91 Kft. ügyvezetője, Prech Tamás Zsolt elmondta, a virSTOP nevű papírmaszk teljes mértékben magyar innováció. Szakorvosok bevonásával fejlesztették, hogy környezetüknek védelmet biztosíthassanak azok, akiknek nincs lehetőségük minősített maszkot hordani.
A javasolt alkalmazás szerint az érkező vásárló a bejáratnál megkapja a maszkot és felveszi, majd a kijáratnál elhelyezett szemetesbe helyezi. A virSTOP papír szájmaszk maximum két órán át használható. A társaság gyártási kapacitása jelenleg napi harmincezer darab.
hírek innen, onnan
Lopott műtárgyakat keres a British Museum
Nem azokat keresik, amiket ők loptak el, hanem azokat, amiket tőlük.
Közel 150 nap után véget ért a hollywoodi írósztrájk
A feleknek sikerült megállapodni az egyik legfontosabb kérdésben is: milyen szerepe lehet a mesterséges intelligenciának a filmgyártásban.
Átvert televízióvásárlók akár 50 ezer forintot kaphatnak vissza a Media Marktól
Valótlan árkedvezményekkel reklámozott négyféle televíziókészüléket a Media Markt Magyarország Kft. - ezt tárta fel a Gazdasági...
Lányos anyukák, figyelem. 5 frizura, amit gyorsan elkészíthetsz a reggeli rohanásban
Neked is ismerős az az érzés, amikor már terelgetnéd kifelé az ajtón a gyerek(ek)et, hogy elinduljatok, és az utolsó pillanatban veszed...
Ezzel a pár száz forintos trükkel örökre búcsút mondhatsz a párás ablakoknak, még mielőtt megjelenne a penész a lakásban
A hidegebb idő beköszöntével visszatér az örök probléma a legtöbb otthonban, méghozzá a páralecsapódás az ablakokon, ami sokszor...
Amerikai fiataloknak reklámozta a gyermekvállalást Novák Katalin
Az államfő szerint nem éri meg lemondani a gyermekvállalásról a karrier érdekében.
"Vidd el innen a p*csába, mert hányok tőle" - Krausz Gábor nem bírta tovább
Kiabált, káromkodott a stúdióban.
Műteni kell a Bayern München támadóját
Alkarját törte a kupamérkőzésen.
Látványos felvétel: akcióba lendült a Gepard, esélye sem volt az oroszok gyilkos fegyverének
A Reuters osztotta meg az Eypress videóját, amelyen az látható, amint egy ukrán Gepard kilövi az oroszok éjjel támadó Sahed kamikaze...
Michelle Obamára cserélhetik le Joe Bident az amerikai demokraták
A jövő évi elnökválasztás közeledtével egyre inkább igyekeznek kihasználni a demokraták a volt elnök nejének népszerűségét.
Majka a megcsalásról beszélt, és elárulta, belenéz-e néha a felesége telefonjába
Majka dacos, kicsit egoista emberként írja le magát, épp ezért van, hogy a következőképpen gondolkodik a megcsalásról.
Meghalt Nelson Mandela 43 éves unokája, Zoleka Mandela
A nő Instagram oldalán dokumentálta rákkal vívott harcát.
Sport
Tragikus balesetben meghalt a magyar sportoló
Jordániában tartózkodott egy hegymászó csoporttal.
Reagált a nemzetközi szövetség Losonczi Dávid elcsalt világbajnoki döntőjére
A magyar birkózó a bírók súlyos tévedése miatt maradt le a vb-aranyéremről.
Hatalmas a káosz Fehérváron: szétesik a csapat
Egymás után távoznak a fontos emberek.
Az elhunyt magyar rendőr családján segít Lőw Zsolt
Az esztergomi robbantás áldozatának családjának gyűjt Lőw Zsolt és a Bayern München.
Magyarország labdarúgó Európa-bajnokságot rendez
Az UEFA végrehajtó bizottsága mai ülésén döntött a következő évek utánpótlás Európa-bajnokságok helyszíneiről. Magyarország 2027-ben a női U19-es Európa-bajnokság házigazdája lesz.
Máshol rendezik a magyar válogatott Eb-selejtezőjét
A mérkőzést november 16-án rendezik meg.
Óriási siker: világbajnok lett a magyar sportoló
Jákó Miriam kiemelkedő teljesítménnyel megnyerte a nők sportpisztoly számát a Rio de Janeiróban zajló katonai sportölvő-világbajnokságon.
„Ha nem futok el, meghalok” – állítja a Szeged korábbi játékosának felesége
Megdöbbentő részletek derültek ki a családon belüli erőszakkal vádolt sportolóról.
Kiderült, hány meccset kell kihagynia az érthetetlen módon kiállított Fiola Attilának
A magyar válogatott focistát a Zalaegerszeg elleni meccsen állították ki.
Félti az életét a volt szegedi kézistől a felesége
Sokkoló történet rázta meg a kézilabdavilágot. A horvátok olimpiai bronz- és kétszeres világbajnoki ezüstérmes korábbi kiválóságát, Denis Bunticot családon belüli erőszak és nagy mennyiségű fegyver birtoklá
Ennél feljebb aligha van: Szoboszlait már De Bruynéhez hasonlítják
A liverpooli szakíró vont még ennél is bátrabb párhuzamot.
Megőrültek ezért a nőért a Miami Dolphins férfiszurkolói, aztán jött a nem várt meglepetés
Nem túlzás: a Miami Dolphins rajongói – legalábbis a férfiak – eldöntötték, mostantól minden meccsen ott a helyük. Az sem baj, ha a csapat legnagyobb sztárja nem tud pályára lépni, csak Hailey Lopez legyen ott a
Bulvár
Orbán Viktor elővett egy adag készpénzt, majd szótlanul besétált egy IX. kerületi házba
A 444 szerint keddenként rendszeresen a Bakáts utcába jár, a miniszterelnök sajtófőnöke szerint magánprogramja volt Orbánnak.
Baljós jelek utalnak egy komolyabb őszi összeomlásra
A profi befektetők meg kezdték építeni pozícióikat, amivel egy komolyabb tőzsdei áresés esetén sokat kaszálhatnak. Lehet azonban hogy túl korán isznak a medve bőrére, bár vannak intő jelek.
Így nézett ki Jézus a mesterséges intelligencia szerint
A végeredmény hasonlít a korábbi ábrázolásokhoz.
Meghalt Bayer Ottmár operatőr, Bayer Zsolt édesapja
A köztévé is megemlékezik a hazai animációs filmgyártás meghatározó alakjáról.
Nincs menekvés, embertelen, gyilkos forróság jön
Vészjósló tanulmány derült ki, egy közelgő esemény drámaian át fogja formálni a Föld időjárását.
Döntöttek a parlamentben arról, hogy munkaszüneti nap legyen-e december 24.
Nem vették tárgysorozatba az erről szóló képviselői önálló indítványt.
Ő Orbán Viktor titkos mesterkéme
A honvédelmi miniszternél is nagyobb lehet a befolyása.
Orbán Viktorék egyedül maradtak: fontos török bejelentés a svéd NATO-csatlakozásról
Minden arra utal, hogy Magyarország utolsóként fogja ratifikálni a svéd csatlakozást.
Elképesztően ötletes módszer a vadbalesetek megelőzésére
A módszert egy hónapig tesztelték, és minden más eszköznél hatásosabbnak bizonyult.
Gyászol a magyar fitneszvilág: szelfizés után zuhant a mélybe Zsuzsi - Fotók
A Naphire.hu információi szerint hétfőn, Jordániában egy szikláról zuhant a mélybe az ismer magyar fitnesztréner.
Teljesen leáll Pest megye legnagyobb kórházának egyik belgyógyászati osztálya
Komoly bajba került a Kistarcsai Flór Ferenc Kórház.


- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Rajz, makett, film – alkotásokat várnak az esztergomi tűzoltók!
- Útlezárás miatt változik az esztergomi buszok útvonala
- Három hónapig forgalomkorlátozásra kell számítani Esztergomban
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Új vonat, új menetrend Esztergom felé
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton