Ezt olvasta már?


Környezettudatos fiatalokat ismertek el

Az Esztergomi Környezetkultúra Egyesület 4 éve úgy határozott, hogy elhunyt alapító tagja emlékére egy díjat alapít, amely a fiatalok körében a környezettudatos magatartást, életmódot szeretné elismerni, népszerűsíteni.

A díj névadója életében pedagógusként és magánemberként ezt a szellemiséget terjesztette és szolgálta önzetlenül, környezetének példát mutatva.

Az Esztergomi Környezetkultúra Egyesület hagyományteremtő jelleggel nyilvános rendezvényeket, akciókat szervezett az úgynevezett környezetvédelmi jeles napokon (pl. Föld napja, Víz Világnapja, madarak és fák napja, világtakarítási nap, környezetvédelmi világnap).

A Horváth Piroska Díj a Környezettudatos Fiatalokért díjátadása az egyesület környezetvédelmi világnapi rendezvénye, mely világnap június 5-ére esik.

A véletlen körülmény, vagy lehet, hogy nem is véletlen, hanem sorsszerű az, hogy Horváth Piroska születésnapja is június 5-re esik, éppen a Környezetvédelmi Világnapra.

A díjat az egyesület 2015-ben alapította, idénjúnius 6-án negyedik alkalommal átadták át, a hagyományoknak megfelelően a Duna Múzeumban.

Díjátadás

A beérkezett pályázatok magas színvonalú, igényes és lelkes munkáról adnak tanúbizonyságot, mindegyikük méltó a Horváth Piroska díjhoz.

Idén Fritz Petra, Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnázium 11. évfolyamos tanulója kapta a díjat. Pályázatában társaival végzett kutatómunkát ismertet, amely feldolgozása tudományos módszertani kritériumokat is kielégít. Esztergom egy korábban természeti területén kialakult lakó övezetét vizsgálták, kérdőíves felméréssel és szakirodalmi adatgyűjtéssel, annak megállapítására, hogy a helyi természeti erőforrások mennyire képesek kielégíteni a lakosság vízellátását, illetve milyen infrastruktúrafejlesztésre van igény. Petra a tavalyi OTDK győztese, és a Miskolci Egyetem Szakkollégiumának egyetlen középiskolás korú meghívott kutatója, akinek publikációja is megjelent már szakirodalomban. Aktívan és eredményesen sportol, és jeles tanuló. Felkészítő tanára Kiss Judit.

Néveri Patrícia a Vitéz János Katolikus Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola 5. osztályos tanulója komoly elkötelezettséget mutatott be írásában a természet értékeinek megőrzése iránt. Társaival folyamatos felelős tevékenységet vállaltak közvetlen környezetükben megjelenő természeti érték megmentésében, egy madárfészek és abban a fiókák megvédésében. Kiemelendő közösséget mozgósító hozzáállásuk és a vállalt feladat elvégzésében tanúsított kreativitásuk. Felkészítő tanára Kalmárné Horváth Ágnes.

Pataki Levente az Esztergomi Dobó Katalin Gimnázium, hetedik osztályos tanulója ugyancsak hitelesen ismertette természetvédelem iránti elkötelezettségét és annak terén végzett gyakorlati madarász tevékenységét. Ő is közösségfejlesztést is végzett ennek keretében, társai mozgósításával.

Szaktanára Lampert Zoltán.

A Dorogi Zsigmondy Vilmos Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Informatikai és Egészségügyi Szakgimnázium 10. B osztálya Környezettudatos diákok című pályázatában azt mutatta be, hogy csatlakozva egy országos szervezet által meghirdetett projekthez, milyen környezettudatos tevékenységeket valósítottak meg, azoknak mi a szerepe a fiatalok szemlélet formálásában. Elkötelezettségük, vállalásuk értékes példa a jövő szempontjából. Osztályfőnökük Klátyikné Szedlák Beáta.

A jutalmazásban nyújtott segítségét, önzetlen felajánlását szeretnénk megköszönni a Sítechnika Kft-nek, a Babits Mihály Könyvesboltnak és a Játékkunyhónak.

Gratulálunk a díjazottaknak! További környezetvédelmi tevékenységükhöz sok sikert és kitartást kívánunk!

Szendi Gábor a díj alapítója, Horváth Zoltán, az Esztergomi Környezetkultúra Egyesület elnöke

A díj névadójáról, Horváth Piroska személyiségéről, életéről

Horváth Piroska nem volt országos személyiség, nem törekedett elismertségre, hírnévre. Ahol lehetősége volt, helyben tette a dolgát, segített ahol tudott. Példáját azért is követendőnek tartjuk, mert mutatja, hogy nem csak a verseny, a hírnév jelent értéket, hanem a rendszeres, másokat szolgáló hétköznapi tettek is.

A környezetvédő mozgalmak egyik legfontosabb jelszavát: "Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan!" - Horváth Piroska cselekedeteivel, életmódjával tökéletesen megvalósította.

Horváth Piroska az az elsők egyike volt, aki térségünkben környezeti neveléssel foglalkozott.

Közösségi ember volt: alapító tagja, sok éven át titkára volt az Esztergomi Környezetkultúra Egyesületnek. Sok közösségformáló programot, környezeti nevelési akciót szervezett az egyesület keretében. Egyéb civil és kulturális szervezetek munkájába is bekapcsolódott, rendezvényeiken részt vett.

Személyisége is alkalmas arra, hogy példának állítsuk. Közismert volt önzetlen segítőkészsége. Mosolygós, közvetlen egyénisége békét és szeretet árasztott környezetébe. Rendszerető, precíz volt, szerette a nyugalmat, harmóniát.

 

forrás: infoesztergom.hu







0
0
0

hírek innen, onnan

Újabb szörnyű támadás történt Ukrajnában: buszon utazó civilek az áldozatok

Orosz drón csapódott be egy autóbuszba a dél-ukrajnai Herszon városban szombaton korán reggel, két ember életét vesztette, hét másik...

Véber: "Egyedül bementem a Simon Sörözőbe, és beraktam az Újpest-indulót - nem értem, hogy élhettem túl?"

"Azt nyugodtan ki lehet mondani, ha az Újpest nyer, a szurkolók úgy fognak ünnepelni, mintha bajnoki címet nyert volna a csapat" - mondta...

"20-0-ra vertük volna őket, ha fontos lett volna" - A magyargyűlölő román klubtulajdonos megint alakított

Fontos meccset nyert meg a székelyföldi klub - igaz, akadt valaki, aki szerint ez nem volt, különben 20-0 lett volna a vélemény.

Megtámadták a 24.hu főszerkesztőjét: Pető Péter maga számolt be az esetről

Megütötték a 24.hu főszerkesztőjét Budapesten; egy belvárosi megállóban támadták meg, súlyos sérüléseket szenvedett.

A Netflix westernje új szintre emelheti a Yellowstone kihívását

A Ransom Canyon második évada 2026 júliusában érkezik a Netflixre, és komoly kihívója lehet a Yellowstone-nak.

Meghalt a korábbi F1-pilóta és aranyérmes paralimpikon, Alex Zanardi

Négy arany- és két ezüstértmet nyert a korábbi paralimpiákon, 59 éves korában halt meg.

Az eddigi olajválság semmi ahhoz képest, ami még jönni fog: kimondták a szakértők, hamarosan elszabadulhat a pokol

A tengerszoros lezárása az ExxonMobil teljes termelésének mintegy 15 százalékát érinti.

Fellökött és megrugdosott egy apácát egy férfi Jeruzsálemben

A francia katolikus apáca horzsolásokkal megúszta.

Heti 40 óra ingyenmunka, ami lassan felőrli a nőket: a láthatatlan teher, amiről nem beszélünk eleget

A háztartás vezetése és a családi élet megszervezése nem varázslat, hanem kőkemény, láthatatlan meló. A legtöbben mégsem tartják...

Drága otthon: ekkorát nőttek a lakásárak egy év alatt

Tavaly közel negyedével ugrott meg a lakások ára. A Dél-Dunántúlon és a Dél-Alföldön 30 százalék felett volt a drágulás.

Ómen jelent meg a világ legforgalmasabb tengeri átjárója felett – már nem csak a Hormuzi-szoros miatt kell aggódni

Még nincs húsz éve, hogy több száz teherhajó ragadt be a tengeri folyosóba, most tranzitdíj bevezetését lebegtetik.

0

Sport

Szalah váratlan bejelentése: Szoboszlai elődjét akarja látni Liverpoolban

Az idény végén távozó egyiptomi klasszis a klublegenda Steven Gerrardnak adott exkluzív interjút.

„Románia nevetség tárgyává vált Európában” – a futballisták tolták le a pályáról a mentőt + videó

A román labdarúgás második vonalában szörnyű sérülés történt a Voluntari–Bihar mérkőzés legvégén, és hihetetlen jelenet játszódott le a mentés során.

17 éves minden idők egyik legemlékezetesebb futballmeccse

17 éve, hogy Messiék hatot rúgtak a Santiago Bernabéuban a Real Madridnak.

Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén

A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.

Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.

Hornyák Zsolt lehordta a magyar válogatott csatárát, csattanós válasz érkezett + videó

A Puskás Akadémia 3-1-re nyert a ZTE otthonában az NB I 32. fordulójában.

„A lelkiismeretem nem bírta volna” – kitálalt a szövetségi kapitánnyal szembemenő magyar olimpikon

Székely Zója tornász még a tavalyi világbajnokságon szenvedett súlyos sérülést felemás korláton.

Mourinho reagált a Real Madriddal kapcsolatos híresztelésekre, meglepő helyre igazolhat Salah - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb pénteki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Feltámadt a McLaren, nagyot bukott a Mercedes a visszatérő F1-ben

Lando Norris nyerte a sprintkvalifikációt Miamiban péntek este, George Russell csak a hatodik helyen zárt hatalmas hátránnyal.

Hatalmas bravúr: a Tatabánya első magyar csapatként jutott az Európa Kupa döntőjébe

Korábban a Szegednek és a Ferencvárosnak is az elődöntő jelentette a végállomást.

Vicces jelenet a Liverpool sajtótájékoztatóján, Arne Slot szemében Mohamed Szalah már félig magyarnak számít

A legutóbbi bajnokin már a keretbe nevezett Pécsi Árminról is kérdezték a trénert.

0
0

Bulvár

Ennyi alkoholt fogyaszt Nagy Feró naponta, megvan a válasz, ő maga mondta el

Nagy Feró őszintén nyilatkozott az alkoholfogyasztásáról.

Egy hét múlva a Fidesz biztosan nyerni fog

Egyetlen ellenzéki jelölt sem indul a jövő vasárnapi időközi önkormányzati választáson Esztergomban, így a Fidesz-KDNP jelöltje ellenfél nélkül vág neki a voksolásnak.

Sorra érkeztek a bejelentések, zuhanó utasszállító-repülőt láttak a Dunántúlon, gyorsan érkezett a válasz

Tolna vármegyében többen a szívükhöz kaptak a héten, ijesztő volt a Lufthansa gépének látványa.

Visszavonul Nagy Ervin, nem akar több pénzt elfogadni

Nagy Ervin bejelentése az év egyik legmeglepőbb híre.

Gagyi kamukép terjed Orbán Viktor kapcsán, még az ellenfelei is védik a leköszönő miniszterelnököt a támadás kapcsán

Az utóbbi időben látványos világtrend bontakozott ki, hisz sorra jelennek meg a közösségi médiában a mesterséges intelligenciával generált, gyakran valóságnak tűnő, de hamis képek közéleti szereplőkről. Donal

Félt a bosszútól, megpattant az országból a híres sportoló

Dániáig meg sem állt a magyar sportember, miután idehaza már munkát sem kapott, és tartott a népharagtól, a zaklatásoktól. Külföldre költözött az a jászberényi karateedző, akit azzal vádolnak, hogy két éve b

VSquare: Befagyasztottak egy 11 milliárdos NER-vagyont az egyik bankban, az összkép azonban nem pozitív

A blokkolt összegek ugyanis csak töredékei a teljes, külföldre mozgatni kívánt vagyonnak.

Kitört a pánik: csak harmadszorra sikerült a leszállás a Wizz Air budapesti járatának

Többen rosszul lettek, sokan pedig kifejezetten halálfélelmet éltek át a bizonytalan helyzetben a Wizz Air fedélzetén.

0