Ezt olvasta már?


Komoly csapás az esztergomi drogpiacra: évekre lesittelték a díler kocsmárost és társát

Négy és fél, valamint hat és fél évet kapott az az esztergomi és pilisvörösvári férfi, akik kábítószert terjesztettek.

Az Esztergomi Járási Ügyészség kereskedéssel elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt három férfival szemben nyújtott be vádiratot, amelynek alapján az Esztergomi Járásbíróság két vádlottat végrehajtandó szabadságvesztésre, egy vádlottat felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt.

A bűnügyi felügyelet alatt álló elsőrendű vádlottat 4 év 6 hó fegyházbüntetésre, 363 ezer forint vagyonelkobzásra, a 2017 májusa óta letartóztatásban lévő másodrendű vádlottat 6 év 6 hó fegyházbüntetésre és 850 ezer forint vagyonelkobzásra, a szabadlábon lévő harmadrendű vádlottat 2 év, végrehajtásában 5 évi próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték.

A bíróság a próbaidő tartamára elrendelte a harmadrendű vádlott pártfogó felügyeletét. Az ítélettel szemben elsőrendű vádlott enyhítésért fellebbezett, míg a másodrendű azért, hogy mentsék fel. Az ügyészség is fellebbezett: ők azt szeretnék, hogy a harmadrendű vádlott is kerüljön a rácsok mögé, és a közügyektől is tiltsák el.

Dr. Reszl Ildikó főügyész a Kemma.hu-nak elmondta, hogy a megállapított tényállás szerint 2016 decemberétől a másodrendű vádlott Budapesten heti két alkalommal vásárolt amfetamint. A sofőrje a harmadrendű vádlott volt, a drogot pedig az elsőrendű vádlottnak adta el a díler.

A vádlottakat a nyomozó hatóság 2017. április 29-én, illetve 2017. április 30-án fogta el. Addig a másodrendű vádlott a csekély mennyiséget közel hétszeresen meghaladó mennyiségű kábítószert értékesített elsőrendű vádlottnak, aki ezért összesen 850 ezer forintot fizetett. A másodrendű vádlott a harmadrendű vádlottnak a vásárlásokban történő közreműködéséért kábítószerrel fizetett.

Az elsőrendű vádlott a másodrendű vádlottól és más ismeretlen személytől megvásárolt kábítószer egy részét elfogyasztotta, nagyobb részben alufóliába csomagoltan és pénzért értékesítette. Az elsőrendű vádlott a kábítószer értékesítéséből 363 ezer forintot zsebelt be. Az elsőrendű vádlott által értékesített amfetamin mennyisége a csekély mennyiséget 344 százalékkal haladta meg.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, egy esztergomi kocsmában razziáztak a rendőrök tavaly áprilisban. Ott fogták el az idősebb, esztergomi férfit, aki a helyet üzemeltette egyébként. A rendőrök a helyiségeket is átkutatták és a raktárban lévő fagyasztószekrényből 16,8 gramm kábítószergyanús anyagot foglaltak le. A rajtaütéssel dorogi tartózkodási helyén fogták el azt a 29 éves pilisvörösvári lakost, aki szintén Esztergomban és környékén kábítószerrel kereskedett. A szórakozóhelyen egyébként még öt ember fogyasztott biztosan kábítószert azon a napon, ugyanis szervezetükben kimutatta a drog jelenlétét a gyorsteszt.

 

 

 

forrás: kemma.hu







0
0
0

hírek innen, onnan

19 év után került elő Kaszás Attila kincse, a színésztársak könnybe lábadt szemmel muattaák be

A pincétől a padlásig titkokat, édesbús, tragikus, felemelő és vidám történeteket rejt a Vígszínház minden szeglete. Ezekből...

Minden jel arra utal, hogy az erdélyi levélszavazás lebonyolítója, az RMDSZ a Fidesz mellett kampányolt

Az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom álláspontja szerint rengeteg probléma van a levélszavazás rendszerével. Az általuk készített jelentés...

Teljesen elszegényedtek Rubint Rékáék, nem volt pénz a rák gyógyítására

Rubint Rékáéknak a diagnózis után épphogy csak ételre és rezsire telt.

Támadás alatt a Balaton, hosszú a menetidő

Erős a forgalom az M7-esen a Balaton felé

Vitézy szerint Lázár János visszavont több vasútfejlesztési tendert

A leendő közlekedési miniszter szerint ezért reaális veszély lett annak, hogy elesünk 280 milliárd uniós támogatástól.

6 jel, amellyel mihamarabb nőgyógyászhoz kell fordulni – Ezeket minden nőnek ismernie kell

Az endometriózis olyan panaszokat is okozhat, amelyek alapján először nem is gondolnánk, hogy nőgyógyászati eredetű a probléma....

5+1 apró részlet, amitől egy olcsó lakás is drága hatású lehet

Szerencsére nem szükséges bankot robbantanunk ahhoz, hogy a lakásunk elegáns és drága hatást keltsen.

5 kutyafajta, amire nyugodtan rábízhatod az egész családot: biztosan megvédik őket

Az ingatlan védelmét azonban más módon is biztosítani kell.

Saját zsebből fedezett több tíz millió forintos éves kiadás, a társadalmi szerepvállalás jegyében

A Budapesti Honvéd példaértékű modellt épített fel a mindennapos testnevelésre felfűzve.

Piknikre fel: egyszerű, mégis látványos ételek szabadtéri falatozáshoz

Dobd fel a pikniket mutatós, mégis könnyen elkészíthető falatokkal! Olyan ételeket mutatunk, amik nemcsak finomak, de a pléden is jól...

Nincs rá se jogalap, se minisztériumi engedély, a Kréta üzemeltetője mégis a rendszerükön keresztül szedetné be az ebédpénzt

Üzenetet küldtek a Krétában az iskoláknak, hogy töltsék fel a közétkeztetési cégek kapcsolattartási adatait. Mindezt úgy, hogy erről...

0

Sport

Szalah váratlan bejelentése: Szoboszlai elődjét akarja látni Liverpoolban

Az idény végén távozó egyiptomi klasszis a klublegenda Steven Gerrardnak adott exkluzív interjút.

„Románia nevetség tárgyává vált Európában” – a futballisták tolták le a pályáról a mentőt + videó

A román labdarúgás második vonalában szörnyű sérülés történt a Voluntari–Bihar mérkőzés legvégén, és hihetetlen jelenet játszódott le a mentés során.

17 éves minden idők egyik legemlékezetesebb futballmeccse

17 éve, hogy Messiék hatot rúgtak a Santiago Bernabéuban a Real Madridnak.

Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén

A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.

Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.

Hornyák Zsolt lehordta a magyar válogatott csatárát, csattanós válasz érkezett + videó

A Puskás Akadémia 3-1-re nyert a ZTE otthonában az NB I 32. fordulójában.

„A lelkiismeretem nem bírta volna” – kitálalt a szövetségi kapitánnyal szembemenő magyar olimpikon

Székely Zója tornász még a tavalyi világbajnokságon szenvedett súlyos sérülést felemás korláton.

Feltámadt a McLaren, nagyot bukott a Mercedes a visszatérő F1-ben

Lando Norris nyerte a sprintkvalifikációt Miamiban péntek este, George Russell csak a hatodik helyen zárt hatalmas hátránnyal.

Mourinho reagált a Real Madriddal kapcsolatos híresztelésekre, meglepő helyre igazolhat Salah - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb pénteki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Hatalmas bravúr: a Tatabánya első magyar csapatként jutott az Európa Kupa döntőjébe

Korábban a Szegednek és a Ferencvárosnak is az elődöntő jelentette a végállomást.

Vicces jelenet a Liverpool sajtótájékoztatóján, Arne Slot szemében Mohamed Szalah már félig magyarnak számít

A legutóbbi bajnokin már a keretbe nevezett Pécsi Árminról is kérdezték a trénert.

0
0

Bulvár

Egy hét múlva a Fidesz biztosan nyerni fog

Egyetlen ellenzéki jelölt sem indul a jövő vasárnapi időközi önkormányzati választáson Esztergomban, így a Fidesz-KDNP jelöltje ellenfél nélkül vág neki a voksolásnak.

Közös képen tűnt fel Magyar Péter, Nagy Ervin és Radnai Márk, szomorú dologra következtetnek a kommentelők

Sokat mondó kép árulkodik róla, hogy Magyar Péternek van-e párkapcsolata.

Visszavonul Nagy Ervin, nem akar több pénzt elfogadni

Nagy Ervin bejelentése az év egyik legmeglepőbb híre.

Félt a bosszútól, megpattant az országból a híres sportoló

Dániáig meg sem állt a magyar sportember, miután idehaza már munkát sem kapott, és tartott a népharagtól, a zaklatásoktól. Külföldre költözött az a jászberényi karateedző, akit azzal vádolnak, hogy két éve b

Gagyi kamukép terjed Orbán Viktor kapcsán, még az ellenfelei is védik a leköszönő miniszterelnököt a támadás kapcsán

Az utóbbi időben látványos világtrend bontakozott ki, hisz sorra jelennek meg a közösségi médiában a mesterséges intelligenciával generált, gyakran valóságnak tűnő, de hamis képek közéleti szereplőkről. Donal

VSquare: Befagyasztottak egy 11 milliárdos NER-vagyont az egyik bankban, az összkép azonban nem pozitív

A blokkolt összegek ugyanis csak töredékei a teljes, külföldre mozgatni kívánt vagyonnak.

0