Komárom-Esztergom megyében kilencezernél több embernek igényeltek bértámogatást
A koronavírus-járvány gazdasági hatásainak ellensúlyozására létrehozott Gazdaságvédelmi akcióterv keretében Komárom-Esztergom megyében eddig 9287 dolgozónak igényeltek különféle bértámogatásokat - mondta Schanda Tamás kedden Esztergomban.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára megjegyezte: 632 dolgozó számára munkahelyteremtő bértámogatásra, 8655 ember esetében pedig munkahelyvédelmi bértámogatásra nyújtottak be igényt a megyében. Az utóbbiak közé tartozik a Spori Print Vincze Kft. nyomdájának 37 munkatársa.
Az államtitkár tájékoztatása szerint eddig országosan 194 678 munkavállalónak kértek munkahelyvédelmi bértámogatást csökkentett munkaidőben való foglalkoztatásra, kutatás-fejlesztési álláshely megőrzésére 18 085 kollégának igényeltek támogatást, a munkahelyteremtő bértámogatási kérelmek 29 521 új állás létrejöttét segíthetik. Vincze Ferenc, a nyomda tulajdonosa elmondta, cégük legnagyobb megrendelője a Suzuki. Itt nyomják az összes Esztergomban előállított autóhoz átadott fedélzeti dokumentációt, 21 nyelven. A gyár leállása után a munkatársakat két csapatra osztották, mindkét társaság három napig hat órát dolgozott más megrendeléseken.
Urbán László, a Magyar Suzuki Zrt. vezérigazgató-helyettese köszöntőjében kiemelte, hogy a gyár 13-ától újraindítja a második műszakot, így a nyomda is újra teljes kapacitással dolgozhat.
A gyárvezető biztatónak nevezte, hogy míg a korábbi válság mélypontján 70-80 százalékkal esett vissza az új autók értékesítésére, most a szektor csak 40 százalékos csökkenést szenvedett el, a Suzukinál 25-30 százalék ez az érték.
A Spori Print Vincze Kft.-t 1992-ben alapították, első nagyobb telephelye a Suzukitól 200 méterre található. Az autógyár 1994-ben vette fel beszállítói közé a vállalkozást.
A társaság 2013-ban új üzemcsarnokot épített közel 200 millió forintos beruházással, 40 főt foglalkoztatnak. Éves árbevételük 2018-ban 540, 2019-ben 650 millió forint volt.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Rajz, makett, film – alkotásokat várnak az esztergomi tűzoltók!
- Útlezárás miatt változik az esztergomi buszok útvonala
- Három hónapig forgalomkorlátozásra kell számítani Esztergomban
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Új vonat, új menetrend Esztergom felé
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton


