Ezt olvasta már?

0

Kínai szerző kapta idén a Janus Pannonius Nemzetközi Költészeti Nagydíjat

Yang Lian, Berlinben élő kínai költő kapta az idén a Janus Pannonius Nemzetközi Költészeti Nagydíjat, az elismerést Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár adta át a szerzőnek szombaton Pécsett.


hirdetés

A Magyar PEN Club elnöke, Szőcs Géza által 2012-ben alapított díjjal, 50 ezer euróval, oklevéllel és egy Janus Pannonius-szoborral kitüntetett alkotót Kemény Tamás költő, a nemzetközi zsűri tagja úgy méltatta: "Yang Liannak sikerült a klasszikus kínai versformákat a nyugati avantgárd kifejezésekkel összefűzni".

A laudatio szerint a kínai szerző költeményeiben olyan szavakat használ, amelyek teremtő érzéseket ébresztenek az olvasókban. Kemény Tamás kiemelte azt is, hogy Yang Liant a Tienanmen téri tüntetéseken való részvétele miatt száműzetésbe kényszerítették.

Az MTI-hez eljuttatott írásos összegzés szerint Yang Lian 1955-ben született, Pekingben nőtt fel. Neve szorosan összekapcsolódott a Misty Poets nevű csoporttal, amely a költészet eszközeivel lépett fel a szólásszabadság korlátozása ellen. Nem kerüli meg a politizálást, állandó témái világirodalmi, politikai és művészeti kérdések. Egyik legismertebb munkája az önéletrajzi The Narrative Poem (Elbeszélő költemény). Vers- és prózakötetei mellett egy esszéválogatást is publikált, műveit több mint húsz nyelvre fordították le, magyarra eddig még nem.

Szőcs Géza a pécsi Janus Pannonius Múzeum (JPM) Csontváry Múzeumában rendezett esemény helyszínére utalva azt mondta, hogy talán a eddigi díjazottak közül egyik alkotó világa sem állt olyan közel Csontváry Kosztka Tivadaréhoz, mint Yang Liané, "hiszen az érzelmeken és fantázián átszőtt szublimált valóság jelenik meg mindkettőjük művészetében".

Yang Lian a díjat megköszönve kifejtette, hogy Kína és Európa is gyorsan változó, mozgó világban létezik, amelyben szükség van a becsületre, majd azt hangsúlyozta: "versei a legnagyobb lélekkel, lelkesedéssel és becsülettel íródnak". A verseink tartalma és mélysége köt össze bennünket - jegyezte meg, arra is kitérve, hogy a költészet ma a kísérleti poétika korszakát éli. Megfogalmazása szerint "a költészet a tengerfenéken fekszik, ahonnan sötéten és szenvtelenül vizsgálja a felettünk zajló viharok világát".

A Magyar PEN Club és a Janus Pannonius-díj jelentőségét életművében Yang Lian úgy érzékeltette, hogy az "megszilárdítja a költészettel és az élettel szembeni kötelezettségeit, túllép a földrajzon és a kultúrán, megerősíti a credót (.), hiszen a költészet egy és egyetlen anyanyelvünk". Beszédét követően a szerző felolvasta Pillangó Berlin című opusát.

Szőcs Géza az eseményen ismertette: ebben az évben Clive Wilmert és Pál Ferencet tüntették ki műfordítói díjakkal.

Páva Zsolt, Pécs polgármestere a Janus Pannonius-díj jelentőségét méltatva kiemelte, hogy a kultúra városaként is emlegetett baranyai megyeszékhelyen immár sokadik alkalommal köszönthetik a világ költészetének nagyjait.

A Janus Pannonius Nemzetközi Költészeti Nagydíjhoz kapcsolódó pécsi események késő délután a Kodály Központban megrendezendő gálaesttel folytatódnak.







0
0

hírek innen, onnan

Hatmilliárdos plusztámogatás háziorvosoknak

Népegészségügyi feladatok ellátására pályázhatnak a háziorvosi körzetek annak érdekében, hogy növekedjen az egészségben eltöltött...

Egyre több a fogorvosjelölt a szakképzésben

Míg 2013-ban száztizenhét, addig tavaly hatvanhárom fogorvos igényelt az egészségügyi szakképesítés külföldi elismeréséhez...

Felszólítás az LMP-nek

Máig kell új tagot jelölnie az LMP-nek a NATO parlamenti közgyűlésébe, miután a házelnök visszahívta a testületből Demeter Márta...

Üzleti kapcsolatépítés? Ezt az öt dolgot soha ne csináld!

Ne legyél túlbuzgó és ne tukmáld a CV-det boldog-boldogtalannak.

Az újabb veszteség után kettőt cserélt a vébén a férfi kézilabda-válogatott

A kapitányoknak nem maradt választásuk, bele kellett nyúlniuk a csapatba.

Football Leaks: Budapesten fogták el a szivárogtatót

A gyanú szerint a portugál férfi működteti a leleplező oldalt.

Fesztiválok 2019

Összeszedtük 2019 legnagyobb hazai fesztiváljait. Mi nem tudjuk eldönteni melyiket várjuk a legjobban.

Jó befektetési célpont hazánk

Az adócsökkentés adópolitikája kifizetődő, hiszen Magyarország mára bekerült a világ tíz legjobb befektetési célpontja közé...

Besegítenek a nagyok

Idén is folytatódik a beszállítófejlesztési program, amelynek célja a hazai kis- és középvállalkozások hatékonyságának növelése....

0

Sport

Hosszú Katinka volt férje megdöbbentő bejelentést tett

Shane Tusup élete hatalmas fordulatot vett.

Matuz Krisztián: Nagy Lászlót valahogy nem tudja elengedni a magyar kézilabdázás

A vébéről az első három meccsünk után a SpílerTV kommentátorával beszélgettünk.

Óriásit harcolt, és továbbjutott a kéziválogatott a világbajnokságon

Az ezer sebből vérző magyar csapat döntetlent játszott Egyiptommal, és ott van a középdöntőben.

Nagy bajba került a francia kézicsapat a világbajnokságon

A címvédő együttes csapatkapitánya a torna hátralévő részében biztosan nem léphet pályára.

Solari alatt is tart a Real Madrid mélyrepülése

Julen Lopetegui menesztését követően sem javult a helyzet a BL-címvédőnél.

Egyiptom ellen folytatják férfi kéziseink a vb-t - Sportmenü

Folytatódik az Ausztrál Open, az Olasz Szuperkupáért játszik a Juve és a Milan.

Kártyavárként omlik össze az Arsenal Wenger utáni korszaka

Távozik az a Sven Mislintat, akinek eredetileg fontos szerepet szántak a klub átalakításában.

Újabb döntetlenjével is továbbjutott a magyar válogatott

A magyar férfi kézilabda-válogatott 30-30-as döntetlent játszott Egyiptommal a vb-n.

Ronaldo gólja döntött az olasz Szuperkupa-döntőn

A portugál fejes góljával nyerte a Juve a Milan elleni döntőt.

Első fokon döntött a bíróság a Kassai elleni rasszista vádról

A volt válogatott Lipták Zoltán mondta azt, hogy a bíró rasszista megjegyzéseket tett kameruni csapattársára.

A minden is kevés volt Babos Tímeának Melbourne-ben

44 ki nem kényszerített hibával nem lehet meccset nyerni, pláne nem egy korábbi Grand Slam-győztes ellen.

0

Bulvár

Fogkő: meg lehet szabadulni tőle, és érdemes is

Amennyiben valamelyik szülőnél, nagyszülőnél előfordult fogkövesedésre való hajlam, akkor nagy valószínűséggel az utódnál is van rá esély, és megjelenhet a fogágybetegség is.

Végre rájöttek, miért pusztultak el méhek ezrei Somogyban

Görcsbe rándulva pusztultak el méhek ezrei Somogyban írtuk meg még 2018 nyarán egy somogysárdi méhész beszámolója alapján. Sokáig nem lehetett tudni, mi volt a méhpusztulás oka, most azonban megérkezett a szakvélemény.

10 év után akadtak a pénzszállító cégnél ellopott 600 millió forint nyomára

A pénzt 2009-ben a Brink's pénzszállító cég biztonsági őre úgy lopta el, hogy egy éjjel a telephelyen altatót kevert munkatársai italába.

Sarka Kata újra babázhat, tündéri fotó.

Nemrég született meg Borzi Vivi imádnivaló kislánya, Glória. Sarka Kata meglátogatta a fotóst és gyermekét, erről egy aranyos kép is készült. ˝Babát látogattam, és rendkívül cuki volt. Nyugodt, kiegyensúlyozott, és gyönyörű ˝ - áradozott lelkesen.

A Nike legújabb csukáján röhög a fél világ

Hiányzik a nyár, a zöldellő táj, a friss fű illatáért pedig bármit megadnál? Ha sikerült felocsúdnod e sorok keltette ábrándból, akkor dobjuk is eléd a hírt: a Nike megtalálta a megoldást az idült zöldszegénységben szenvedők kínjaira, ugyanakkor azoknak is teljesülhet régi álmuk, akiknek nem volt alkalmuk soha rendesen bekaszálni az ugart, vagy nem tudják, milyen lábon kihordani úgy kétmólnyi grincsfanszőrt.

Robog felénk a hidegfront - mutatjuk, hol fog havazni

Péntektől hidegfront érkezik, sokfelé készülhetünk csapadékra.

Minden idők legostobább kerékbilincselése Zuglóban történt, íme a fotók

Erre nincs értelmes magyarázat, igazi hungarikum.

Hosszú Katinka volt férje megdöbbentő bejelentést tett

Shane Tusup élete hatalmas fordulatot vett.

5 vérciki szexbaleset, ami bárkivel megeshet - De mi örülünk, hogy nem velünk történtek meg.

Az alábbi történetek szereplői közül szerencsére senki nem szenvedett maradandó károsodást, de az is biztos, hogy nem ilyennek képzelték el a szexhez kapcsolódó forró helyzeteket. (x)

blogmorzsák

TOP 5 dal, az utóbbi idők sorozataiból

Karakteres dalok, amelyekhez képsorok is kötődnek. Markánsan.

A Rainbow Warrior II dicstelen elmúlása

A Greenpeace korábbi hajója, a Rainbow Warrior II szétbontását a szervezet által sokat bírált bangladesi hajóbontó fogja elvégezni.

Közel háromszázmillióból építenek rózsakertet a Városligetben

Szó szerint virágzik a NER, csak sajos adófizetői forintokból.

Nem az a fontos, hogy egy véleményen legyünk, hanem az, hogy egy színvonalon

Jogunkban áll eldönteni, milyen embereket és nézőpontokat engedünk be a saját életünkbe.

Ügyfél: Én telefonáltam! Gumis: És?

A guminyomás-szenzor és a kocsitulaj idegrendszere bánta a felnifelújítást.

A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége házhoz ment az O1G-ért

„Takarodjatok haza a teveszaros sivatagotokba, és zabáljatok ott, amit találtok“ - mondta Bayer.

A villafagyi visszanyal

Alig ért véget I. VV László királysága, máris új uralkodó szipolyozza a népet. Ráadásul az új felség a pórnép legaljáról került ki.

Most akkor mennyi zsírt és olajat fogyasszunk?

Érdemes áttekinteni, mit mondanak róluk az egészséges táplálkozás ajánlásai.

Vérszivattyú mindkét oldalon

A szövetséges bombázóhadjárat Németország felett a felőrlő háború durva példája volt.

Partvonalra szorítják Orbánt

Egy szalonképtelen ember képét ala­kítja ki Orbán Viktorról a nyugati sajtó, ellene fordítva saját és köre viselt dolgait.

Borjú bélszín

Ne féljünk a borjú bélszín sütésétől: ha nem sütjük túl, nem fogjuk elrontani!

„Közös program helyett a haverokkal piál“

A pasinak ez a kapcsolat így jó, ahogy van, mert oda megy, ahova akar, azzal, akivel akar, a barátnő meg duzzogjon otthon.

0