Ezt olvasta már?


Kihirdették a „Kerülj Képbe! – Év Felfedezettje” felhívás idei győzteseit

Geometrikus formavilág? Fényűző anyaghasználat? – Art Deco a XXI. században

A 100. évfordulóját ünneplő art deco stílusvilágát a jövővel összekötő kapu installáció, az ikonikus formanyelvet beszélő kortárs bélyegsorozat, silent book és állólámpa, a kor eleganciáját fiatalosan megidéző smink, vagy akár a fényűző anyaghasználattal játszó, négy különböző módon is hordható ruhadarab ‒ többek között ezekkel is találkozhattak a „Kerülj Képbe! – Év Felfedezettje” pályázat május 28-i döntőjének látogatói. A Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) és a Budapesti Komplex Szakképzési Centrum (BKSZC) együttműködésével kiírt felhívásra idén a korábbiaknál is szélesebb körből, így a divat és a design mellett már a képző- és iparművészet, valamint szépség- és szépségápolás területéről is pályázhattak a szakképzésben tanuló 14-21 év közötti fiatalok. A felhívásra mintegy 50 pályaművet adtak be a diákok, a döntőbe pedig 12 csapat jutott, ahol a neves szakmai zsűri, valamint a program nagykövetei előtt prezentálhatták a mentoraik támogatásával összeállított projekteket. A pályázat ugyanakkor az ünnepélyes díjátadóval nem zárul le, hiszen a csapatok a díjak mellett további szakmai mentorálást is nyertek. A divat és design kategóriák győztesei pedig értékes szakmai megjelenési lehetőséggel, míg a képző- és iparművészeti kategória első helyezettje kiállítási lehetőséggel is gazdagodott.

A Magyar Divat & Design Ügynökség kiemelt feladatának tekinti a kreatívipari szakképzés támogatását és fejlesztését, valamint az iparági tanulók pályaorientációjának erősítését, kreativitásuk és szakmai készségeik szélesítését, tehetséggondozásuk erősítését. Az ennek keretében kiírt „Kerülj Képbe! – Év Felfedezettje” pályázat idén az art deco örökségének kortárs értelmezésére hívta a fiatalokat.

A felhívásra országszerte 13 szakképzési intézményből, közel 50 pályaművel jelentkeztek a 3-7 fős csapatokat alkotó ‒ többek között ‒ fodrásznak, kozmetikusnak, dekoratőrnek, grafikusnak, asztalosnak, vagy akár női- és férfiszabónak tanuló, tehetséges fiatalok. A diákok szabadon választhattak a különféle módszertanok, anyagok és technikák közül, így terveik akár egy szakmán belül is több különböző szakágat képviselhettek. Az előzsűrizést követően a döntőbe kategóriánként 3-3 csapat jutott, amelyek az MMDÜ által kijelölt szakmai mentorok támogatásával, mintegy három hónap alatt valósították meg projektjeiket. A döntőben már a szakmai zsűri – Jakab Zsófia, a kreatívipar fejlesztéséért és ágazati koordinációjáért felelős miniszteri biztos, az MDDÜ vezérigazgatója, Osvárt Judit, az ELLE Decoration magazin főszerkesztője, valamint Maróy Krisztina, a GLAMOUR magazin és Glamour.hu alapító-főszerkesztője – előtt prezentálták az elkészült pályamunkákat. A programhoz idén olyan jelentős iparági márkák is csatlakoztak, mint például a DRK, amely ajándékutalvánnyal lepte meg a harmadik helyezett csapatokat. A felajánlott értékes nyeremények mellett Nagykövetként is segítette a pályázat idei megvalósulását Jagasics Hedvig, a Sugarbird márka alapítója és tulajdonosa, Ferenc Attila Bálint, az IKEA fenntarthatósági szakértője, Mascher Róbert, a Fiatal Iparművészek Stúdiója Egyesület elnöke, valamint Kovács Zsolt, a Kallos Cosmetics vezérigazgatója.

A díjkiosztón Jakab Zsófia köszöntőjében kiemelte: „A pályázatot az MDDÜ a Szakképzésfejlesztést Támogató Program keretében indította 2021-ben, azzal a céllal, hogy különböző eszközökkel segítse a kreatívipar meghatározott területein a feltörekvő generációk pályára lépését. Ennek keretében a »Kerülj Képbe! – Év Felfedezettje« felhívás egy olyan egyedülálló platformot biztosít az érintett iparági tanulók számára, amelyben egyaránt kiteljesíthetik képességeiket, építhetik szakmai kapcsolataikat, valamint olyan megjelenési lehetőségeket nyerhetnek, amelyek segítségével szélesebb közönség előtt is bemutathatják alkotásaikat. A pályázat sikerét jól mutatja, hogy idén már négy iparági terület tanulói mutatták meg a bennük rejlő kreatív energiákat. A felhívásra elkészített pályaműveikkel pedig olyan közvetlen módon szólnak kortársaikhoz, generációjukhoz, amely jelentős mértékben járul hozzá a kreatívipar presztízsének növeléséhez, az iparágak utánpótlásának biztosításához.”

A zsűri döntése alapján a divat szekcióban Sovány Daniella, a DAN!ELLE designer ruhamárka tervezője által mentorált, a Budapesti Komplex SZC Kreatív és Kézművesipari Technikum tanulóiból álló Deconic csapat szerezte meg a győzelmet. A diákok a magyar art deco építészet esztétikáját szabták át szimmetrikusan díszített, sötétzöld, arany és téglavörös tónusokat alkalmazó öltözékké, amelynek egyes elemeihez 3D nyomtatást is alkalmaztak.

A design kategóriában a Dekor Álom csapata végzett az első helyen, amely art deco stílusú épületek és berendezési tárgyak által inspirált, többfunkciós állólámpát készített. A „Szolár Szálló” érdekessége, hogy a kisebb, ablakokat, szegélyeket, teraszokat imitáló emeletei szolgálnak fényforrásként. A Számalk-Szalézi Technikum és Szakgimnáziumból tanulóit Hegedűs Fanni bútorkészítő, okleveles restaurátor segítette mentorként a megvalósításban.

 

A képző- és iparművészeti kategória első helyén a Budapesti Komplex SZC Kreatív és Kézművesipari Technikum tanulóiból álló Stamp Deco formáció végzett. A Lipóczki Ákos, a MOME egyetemi docensének mentorálása mellett tervezett gyűjtői bélyegblokk-sorozatuk az art deco vizuális nyelvezetén keresztül gondolta újra európai nagyvárosok modern épületeit. Ezt kiegészítve pedig összeállítottak egy fiataloknak szánt, grafikai elemekkel illusztrált ismeretterjesztő anyagot is a bélyeg történetéről, hétköznapi szerepéről, valamint a különböző védjegyekről.

Míg a szépség- és szépségápolás kategóriában a Marencsák Zsófia, a GLAMOUR Hungary szépségrovat szerkesztője által mentorált Főnix csapat végzett az élen. A BKSZC Erzsébet Királyné Szépészeti Technikum tanulói F. Scott Fitzgerald A nagy Gatsby című regényének életérzését idézték meg egy elegáns, ám tudatos női archetípus megalkotásával, amelynek prezentálásához az elkészült sminket és frizurát korhű sziluettek társaságában megörökítő fotósorozatot és videót is társítottak.

Az MDDÜ kiemelt feladatának tekinti a tehetséggondozást, így a későbbiekben is figyelemmel kíséri a diákok szakmai életútját, valamint szeretettel várja a díjazott csapatokat további rendezvényeire, így a Budapest Central European Fashion Week-re és a 360 Design Budapestre is.

A „Kerülj Képbe! – Év Felfedezettje” pályázat 2025. évi díjazottjai:

Divat kategória

1. Deconic, Budapesti Komplex SZC Kreatív és Kézművesipari Technikum

2. Pearl & Velvet, Budapesti Komplex SZC Kreatív és Kézművesipari Technikum

3. Charlestone Ladyk, Budapesti Komplex SZC Kreatív és Kézművesipari Technikum

Design kategória

1. Dekor Álom, Számalk-Szalézi Technikum és Szakgimnázium

2. The Gatsby Crew, Budapesti Komplex SZC Kreatív és Kézművesipari Technikum

3. Formabontók, Budapesti Komplex SZC Kozma Lajos Faipari és Kreatív Technikum

Képző- és iparművészet kategória

1. Stamp Deco, Budapesti Komplex SZC Kreatív és Kézművesipari Technikum

2. Gertrude, Budapesti Komplex SZC Kreatív és Kézművesipari Technikum

3. Művész Négyes, Budapesti Komplex SZC Kreatív és Kézművesipari Technikum

Szépség- és szépségápolás kategória

1. Főnix, BKSZC Erzsébet Királyné Szépészeti Technikum

2. Flapper, Nagykanizsai SZC Zsigmondy Vilmos Technikum

3. Marlene, Budapesti Komplex SZC Erzsébet Királyné Szépészeti Technikum

A Magyar Divat & Design Ügynökségről

A Magyar Divat & Design Ügynökség azzal a céllal alakult meg 2018-ban, hogy előre meghatározott stratégiai pillérek mentén – szakmai koordináció, hazai termékek elérhetőségének és kereskedelmi lehetőségeinek javítása, oktatásfejlesztés, valamint gyártásfejlesztés – hatékony és strukturált támogatást nyújtson a divat és a design ágazat minden szereplője számára. A célkitűzések megvalósításának érdekében olyan hazai rendezvényeket valósítanak meg évről-évre, mint a régió központi divateseményének számító Budapest Central European Fashion Week vagy a nemzetközi díjakat nyert 360 Design Budapest kiállítás. Emellett olyan külföldi szakmai rendezvényeken biztosítanak megjelenési és bemutatkozási lehetőséget a magyar alkotók számára, mint a Milano Fashion Week vagy a Maison & Objet designvásár. Kiemelt feladataik közé tartozik a szakmai szervezetekkel való stratégiai együttműködés, az export növelése, továbbá mentorprogramjaik megvalósításával a hazai márkák szakmai fejlődésének támogatása.







0
0
0

hírek innen, onnan

Klímaszerelők figyelmeztetnek – Gigantikus pácba kerülhetsz a szezon előtt

Sok dolog miatt figyelmeztetnek a klímaszerelők, de talán ez a legfontosabb, mielőtt beindulna a szezon.

Gagyi kamukép terjed Orbán Viktor kapcsán, még az ellenfelei is védik a leköszönő miniszterelnököt a támadás kapcsán

Az utóbbi időben látványos világtrend bontakozott ki, hisz sorra jelennek meg a közösségi médiában a mesterséges intelligenciával...

Az utolsó meccs utolsó perce is dönthet, hajszálon múlik minden a Premier League-ben

Az angol bajnoki címért folyó verseny minden korábbinál kiélezettebbé vált.

Megtörtént az átállás: már csak ilyen töltőkkel lehet megvásárolni a laptopokat

Lejárt az idő, a gyártók nem várhatnak tovább az átállással - vannak azonban kivételek.

Veszélyt jelezhet az ártalmatlannak tűnő szunyókálás? Amit a kutatók találtak, az sokakat megijeszthet

Sokan csak egy kis ártatlan pihenésnek tartják, pedig a gyakori vagy hosszú szunyókálás komoly figyelmeztető jel is lehet. Egy friss...

2 fokkal lehűti a lakást ez a spéci függöny: ha nincs klímád, hálás leszel érte

A hőszigetelő függöny bár nem hűt, jelentősen visszafoghatja a lakás felmelegedését.

3 napos időjárás-előrejelzés: vége a hűvös napoknak, sokkoló felmelegedés jön

Erre a drasztikus fordulatra mindenkinek fel kell készülnie.

Így kell helyesen tárolni a gumiabroncsot a garázsban – a legtöbben ezt rontják el

A gumiabroncs az autó egyik legfontosabb alkatrésze, hiszen ez az egyetlen pont, ahol a jármű érintkezik az úttal. Mégis sok autós csak...

Isten hozta a civil életben! Visszatérnek a politikusok a parlamentből a munkaerőpiacra

Az országgyűlési választások lezárultával több tucat képviselő kényszerül arra, hogy végleg elhagyja a politikai életet, és leadja a...

Vége a vitának? A görög nyelvtan szabályai igazolhatják, hogy a hunok és a magyarok egy nép

Grafológusok szerint a hun és a hungár valójában ugyanaz a szó.

Küszöbön lehet az USA rendkívüli csapása – Irán retteghet

Egyre élesebb hangulat jellemzi az USA és Iran közötti viszonyt, miután egy amerikai szenátor szerint továbbra is reális lehetőségként...

Ezt edd este, ha laposabb hasra vágysz: 30 nap alatt látványos lehet a változás

Nem mindegy, mi kerül este a tányérra, főleg akkor, ha fogyni szeretnél. Néhány egyszerű vacsoraválasztás sokkal többet számíthat,...

0

Sport

Ilyen ajándékokat nem kapott a Fradi, egymásnak ugrottak a Braga játékosai

Két olyan csapat áll jól az Európa-liga elődöntőiben, amelyik játszott a sorozatban a Ferencváros ellen.

„A világ legjobb csapata”: áradoztak az edzők a Veszprém BL-meccse után

A berlini visszavágóra minimális előnnyel utazik a magyar csapat.

Az Újpest olyat húzott a vasárnapi derbi előtt, amit az NB I-ben eddig még nem láttunk

Az előző harmincból egyetlen meccsük elvesztése sem fájt volna úgy az FTC-nek, mint ez fájhat.

Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén

A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.

„Románia nevetség tárgyává vált Európában” – a futballisták tolták le a pályáról a mentőt + videó

A román labdarúgás második vonalában szörnyű sérülés történt a Voluntari–Bihar mérkőzés legvégén, és hihetetlen jelenet játszódott le a mentés során.

Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.

Lakókocsiban él, mentőzik, orvosnak tanul és 100 km-eket fut Gergő

A sok előny mellett voltak nagyon húzós pillanatok is.

Hornyák Zsolt lehordta a magyar válogatott csatárát, csattanós válasz érkezett + videó

A Puskás Akadémia 3-1-re nyert a ZTE otthonában az NB I 32. fordulójában.

Az Arbeloával való vita véget vetett a klasszis madridi karrierjének

Nincs minden rendben a királyi gárda háza táján.

17 éves minden idők egyik legemlékezetesebb futballmeccse

17 éve, hogy Messiék hatot rúgtak a Santiago Bernabéuban a Real Madridnak.

Mourinho reagált a Real Madriddal kapcsolatos híresztelésekre, meglepő helyre igazolhat Salah - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb pénteki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

0
0

Bulvár

Máris távozik posztjáról a Tisza egyik miniszterjelöltje

A leendő igazságügyminiszter az ügyvédséget fejezi be.

Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben

Melyik a legegészségtelenebb hal, és miért? Mutatjuk, mire figyelj vásárláskor, hogy elkerüld a rejtett kockázatokat.

Ekkor érkezik az eső, két vármegyében már súlyos a helyzet, azonnal léptek a hatóságok - Időjárás-előrejelzés

Az aszály mellett a kegyetlen fagy csapott le péntek reggelre az ország számos pontján.

Szécsi visszalépése után eldől, a Fidesz kijavítja-e az egyik legnagyobb hibáját

A Fidesz frakciójának megújulása az elmúlt napok egyik legfontosabb politikai témájává vált, azonban a nyilvánosságra került névsor nemcsak támogatást, hanem komoly vitákat is kiváltott, és egy friss fejlemény

Ennyi alkoholt fogyaszt Nagy Feró naponta, megvan a válasz, ő maga mondta el

Nagy Feró őszintén nyilatkozott az alkoholfogyasztásáról.

Nyáron 1,5 óra alatt Dubrovnikban vagy Zadarban lehetsz: még soha nem volt ilyen egyszerű eljutni a két horvát városba

2026 nyarán két fapados légitársaságnak köszönhetően Budapestről másfél óra repülés után máris a két népszerű horvát városban lehetünk.

A bírói egyesület üzent Magyar Péter igazságügyi miniszterjelöltjének

A Magyar Bírói Egyesület együttműködést ajánlott a leendő igazságügyi kormányzatnak. A szervezet a közleményében élesen bírálta az előző kormányt a bírói függetlenség aláásása miatt.

Visszavonul Nagy Ervin, nem akar több pénzt elfogadni

Nagy Ervin bejelentése az év egyik legmeglepőbb híre.

A május 1-jei telihold 2026 legerőteljesebbje lesz – és két csillagjegyre különösen nagy hatással lesz

A május 1-jei telihold nem egy átlagos égi esemény: intenzív érzelmeket, mély felismeréseket és valódi belső átalakulást hozhat. Különösen két csillagjegy számára lesz sorsfordító ez az időszak.

0