Kicsoda a nemzeti Shakespeare?
A kortárs magyar drámaírás helyzete
A magyarországi színházi élet egy rengeteg oldalról támadható, több sebből vérző egyenetlen felület. Többek közt az őskonzervatíz, bevált sablonokkal dolgozó kőszínházak, és a kísérletezőbb, újító szándékú független társulatok állnak szemben egymással, és képezik a vita tárgyát.
Jelen cikk a kortárs magyar drámaírókról szándékszik tárgyalni, pontosabban azok hiányáról. Divatos mai jelzővel élve, keressük a nemzeti Shakespeare-t.
Kortárs magyar drámaíró egy-két kivételtől eltekintve gyakorlatilag nem létezik. Kortárs magyar darabok ugyan születnek, de főleg a “mindenhez is értő” írók tollából. Professzionális színpadi szerzők nincsenek. A jelenlegi magyar kultúrpolitika nem tartja fontosnak, hogy színvonalas, a jelenről szóló művek szülessenek. Nagy ritkán egy-egy színháznak eszébe jut pályázattal ösztönözni az írókat, ahol az egy díjazott helyre rendre száz fölötti darab érkezik, tehát azt nem lehet elvitatni, hogy a szerzőket hidegen hagyja a színműírás. Ellenben az angolszász, vagy nyugati szisztémától, itthon még a nyomtatott drámai szövegek olvasása is csak a legszűkebb réteget érinti, ezáltal nem is nagyon foglalkoznak a kiadók és folyóiratok színművekkel. A szerzőknek még a polcra is nehéz felkerülniük, nemhogy a színpadra.
A kőszínházak félnek, és mindig is féltek. Maradnak a jó öreg XIX. századi klasszikusok, meg a Shakespeare-darabok nyolcvanharmadjára is új köntösbe bújtatva, továbbá polgári bohózatok és egykori filmsikerek színpadi változatai az egyszeri színházba járóknak. Ha kortárs darabról van szó, inkább importálnak valamit, ami már más nyelvterületeken bevált, mondjuk a németeknél, vagy éppen azt, amire sorok kígyóznak a West Enden. Magyar darabok, ha valami véletlen folytán színpadra kerülnek, akkor maximum a 80 fős kamarateremben, vagy valami félprofi felolvasóesten kerülnek bemutatásra.
| A Globe Színház |
A Szép Ernő díjazottak névsorát végignézve, vagy az Örkény-ösztöndíjasokét nem gyakrán ráz össze minket a deja-vu, hogy micsoda élmény volt az adott előadás. Ez pedig többszörösen igaz a vidékiékre. Egy vidéki kőszínház repertoárja, gyakorlatilag évről-évre előre kiszámítható, mintha valami rotációs rendszerben cserélnék a darabokat. Mindenki megrendezi a saját III. Richárdját, a saját “ügynökének a halálát” és a saját Molnár Ferencét. Itt megjegyezendő, hogy nem (minden esetben) az előadások színvonaláról van szó, és kifogástalan társulatok működnek állandó teltház mellet, lásd. Katona. Sokkal inkább arról van szó, ami a színháznak a feladata: reagálni a jelen valóságra, és nem azzal a berögződéssel, hogy itt majd a rendező felöltözteti mai jelmezbe a kedvenc darabjait, ami egy tipikus magyar hagyomány. Itthon a szerző háttérbe szorul, minden fontos előadás a rendezőről szól. A Broadwayen, vagy Londonban sokkal inkább a szerző neve csalja be a nézőket a színházba, ellenben nálunk már a rendezőt tekintik szerzőnek, aki úgy dolgozza át a meglévő anyagot, ahogy gondolja. Ez viszont élő szerző munkájánál igencsak körülményes, talán ezért ragaszkodnak annyira a már halott írók műveihez.
| Parti Nagy Lajos és Háy János |
Olyan kiváló, jelenleg is alkotó szerzőkkel rendelkezünk, akik már bizonyítottak, de mégsem érkeznek hozzájuk nagyszínpadi megrendelések. Térey János, Egressy Zoltán és Székely Csaba gyakorlott drámaírók, azonban a nagyközönséghez ők is akadozva jutnak el, Spiró Györgyről nem is beszélve. Háy János, vagy Parti Nagy Lajos rengeteg emlékezetes művet írt már. Zseniális, egyedi hangú szerző Pintér Béla is, mondjuk az ő esete különleges, hiszen saját társulatával játszatja el a darabjait. A lényeg, hogy vannak jó szerzőink, csak jelen körülmények között ki lesz a nemzeti Shakespeare?
| Pintér Béla és Társulata |
A kulcs a színházak és vezetőik kezében van: nyitni az új felé, mert megéri, sőt kötelességük. Talán még az állami támogatás feltétele is lehetne, hogy évi egy hazai darabot mutassanak be, mint a fociban a magyar játékosok szerepeltetése után járó pénz. Mondjuk a színházunk inkább ne legyen olyan, mint a focink…
V.A.
hírek innen, onnan
Megszólalt Magyar Péter a pusztító helyzetről, felszólította miniszter-jelöltjét a cselekvésre
Magyar Péter azonnali vízügyi cselekvési terv kidolgozására kérte fel Gajdos Lászlót, a Tisza Párt leendő kormányának élő...
18 kifutós megjelenés, ami olyan, mintha a 2026-os Met-gála témájához álmodták volna meg
Az idei Metropolitan Museum of Art Costume Institute-kiállítás témája a „Jelmezművészet”, amelyet a test központi szerepének...
Mentesen is ütős? Leteszteltem a legnépszerűbb koffeinmentes instant kávékat, megvan a győztes!
Sokan kényszerülünk arra – egészségügyi okokból vagy a késő esti kávézás iránti vágy miatt –, hogy lemondjunk a koffeinről, de...
Azé, aki fölemeli
A leköszönő kormánypárt szavazóit inkább sajnálnunk kell, mint lesajnálnunk. Szavazókat ne illessünk azzal a megvetéssel, amellyel...
3 jel, amivel a lelked a testeden keresztül üzen
A modern orvostudomány és a pszichológia egyre szorosabb összefonódása rávilágított arra a tényre, amit őseink még ösztönösen...
Riasztó adatokat közölt a HungaroMet: 1901 óta nem volt ilyen száraz április
A HungaroMet előzetes adatai szerint rendkívül száraz volt 2026 áprilisa Magyarországon. Az országos átlagcsapadék a szokásos 40 mm...
Vona Gábor benyújtaná a „Lex sógort” Melléthei-Barna Márton kinevezése után
A pártelnök szerint összeférhetetlen az igazságügyi miniszter és Magyar Péter sógori kapcsolata.
Ötezer katonát von ki Trump Németországból
Az Egyesült Államok ötezer katonát von ki Németországból – jelentette be a Sean Parnell, az amerikai hadügyminisztérium szóvivője...
Hiába léptek az olajnagyhatalmak, bekövetkezett a legrosszabb: drámai beszakadást hoztak a fegyveres konfliktusok
Hét OPEC+-tagország elvi megállapodásra jutott arról, hogy júniusban napi mintegy 188 ezer hordóval emelik kitermelési kvótájukat. Ezt...
Összeomlani látszik a nyaralóingatlanok piaca, a Balatonon megdöbbentően nagyot zuhant a kereslet
Csökkent a nyaralóövezetekben levő - elsősorban nyaralók - iránti kereslet, az öt évvel ezelőtti járványidőszakban elért rekordhoz...
Orosz dróntámadás ért egy buszt Herszonban, két ember meghalt és heten megsebesültek
A sérültek többsége a közszolgáltatásokban dolgozott.
Autós üldözés Sopronban
Hajnali kísértés a Mátyás Király utcában A történet április 29-én virradóra kezdődött Sopron belvárosában, ahol két férfi...
Sport
Szalah váratlan bejelentése: Szoboszlai elődjét akarja látni Liverpoolban
Az idény végén távozó egyiptomi klasszis a klublegenda Steven Gerrardnak adott exkluzív interjút.
„Románia nevetség tárgyává vált Európában” – a futballisták tolták le a pályáról a mentőt + videó
A román labdarúgás második vonalában szörnyű sérülés történt a Voluntari–Bihar mérkőzés legvégén, és hihetetlen jelenet játszódott le a mentés során.
17 éves minden idők egyik legemlékezetesebb futballmeccse
17 éve, hogy Messiék hatot rúgtak a Santiago Bernabéuban a Real Madridnak.
Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén
A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.
Hornyák Zsolt lehordta a magyar válogatott csatárát, csattanós válasz érkezett + videó
A Puskás Akadémia 3-1-re nyert a ZTE otthonában az NB I 32. fordulójában.
Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott
A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.
„A lelkiismeretem nem bírta volna” – kitálalt a szövetségi kapitánnyal szembemenő magyar olimpikon
Székely Zója tornász még a tavalyi világbajnokságon szenvedett súlyos sérülést felemás korláton.
Véber: "Egyedül bementem a Simon Sörözőbe, és beraktam az Újpest-indulót - nem értem, hogy élhettem túl?"
"Azt nyugodtan ki lehet mondani, ha az Újpest nyer, a szurkolók úgy fognak ünnepelni, mintha bajnoki címet nyert volna a csapat" - mondta Véber György a vasárnapi derbi előtt.
Mourinho reagált a Real Madriddal kapcsolatos híresztelésekre, meglepő helyre igazolhat Salah - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb pénteki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Feltámadt a McLaren, nagyot bukott a Mercedes a visszatérő F1-ben
Lando Norris nyerte a sprintkvalifikációt Miamiban péntek este, George Russell csak a hatodik helyen zárt hatalmas hátránnyal.
Hatalmas bravúr: a Tatabánya első magyar csapatként jutott az Európa Kupa döntőjébe
Korábban a Szegednek és a Ferencvárosnak is az elődöntő jelentette a végállomást.
Az év dobásához az év mázlija is kellett
Néha centiken múlik a siker vagy a bukás. Most is ez történt.
Bulvár
Letarolta az internetet a miskolci iskola végzős diákjainak tablója, ennél durvábbat senki nem tudott kitalálni
Egy ikonikus jelenetet dolgoztak fel, nem mindennapi osztály lehetett.
Sorra érkeztek a bejelentések, zuhanó utasszállító-repülőt láttak a Dunántúlon, gyorsan érkezett a válasz
Tolna vármegyében többen a szívükhöz kaptak a héten, ijesztő volt a Lufthansa gépének látványa.
Ennyi alkoholt fogyaszt Nagy Feró naponta, megvan a válasz, ő maga mondta el
Nagy Feró őszintén nyilatkozott az alkoholfogyasztásáról.
Egy hét múlva a Fidesz biztosan nyerni fog
Egyetlen ellenzéki jelölt sem indul a jövő vasárnapi időközi önkormányzati választáson Esztergomban, így a Fidesz-KDNP jelöltje ellenfél nélkül vág neki a voksolásnak.
Meggondolta magát a Szőlő utcai ügy koronatanúja, felfedi Zsolti bácsi kilétét
A gyerekekért változtatta meg szándékát.
Visszavonul Nagy Ervin, nem akar több pénzt elfogadni
Nagy Ervin bejelentése az év egyik legmeglepőbb híre.
Gagyi kamukép terjed Orbán Viktor kapcsán, még az ellenfelei is védik a leköszönő miniszterelnököt a támadás kapcsán
Az utóbbi időben látványos világtrend bontakozott ki, hisz sorra jelennek meg a közösségi médiában a mesterséges intelligenciával generált, gyakran valóságnak tűnő, de hamis képek közéleti szereplőkről. Donal
Visszakapják néhány éve elvett jogukat a szülő nők: óriási felháborodást keltett annak idején a betiltása
Kapitány István jelentette be a Facebookon.
VSquare: Befagyasztottak egy 11 milliárdos NER-vagyont az egyik bankban, az összkép azonban nem pozitív
A blokkolt összegek ugyanis csak töredékei a teljes, külföldre mozgatni kívánt vagyonnak.
Kitört a pánik: csak harmadszorra sikerült a leszállás a Wizz Air budapesti járatának
Többen rosszul lettek, sokan pedig kifejezetten halálfélelmet éltek át a bizonytalan helyzetben a Wizz Air fedélzetén.
Rátaláltak egy budai ház aljában Somlai Bálint luxuskocsijaira
Hamar összejött egy nagyobbacska összeg az autók értéke alapján.
Zsolti bácsi-ügy: megszólalt egy szakpszichológus, nagyon fontos etikai kérdésre hívta fel a figyelmet kiáltványában
Sajtóetikai kérdéseket vet fel a „bicskei ügy” újabb fejleménye, miután egy koronatanú visszalépett a vallomástételtől, Szigeti Ildikó szakpszichológus arra figyelmeztetett, hogy a média túlzott érdeklődése

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Rajz, makett, film – alkotásokat várnak az esztergomi tűzoltók!
- Útlezárás miatt változik az esztergomi buszok útvonala
- Három hónapig forgalomkorlátozásra kell számítani Esztergomban
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Új vonat, új menetrend Esztergom felé
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton


