Ezt olvasta már?

0

Kettősfront hoz enyhülést

Pénteken kettősfront érkezik, ami véget az eddigi frontmentes időszaknak. Hajnalban többfelé pára- és ködfoltok is alakulnak, amelyek többségében még reggelre feloszlanak. - Pécsi Napilap -


hirdetés

Ma délelőtt nyugat felől csökken a felhőzet, már csak keleten maradnak erősen felhős, borult területek. A hajnali ködfoltok a legtöbb helyen feloszlanak, de nyugaton néhol csak lassan szűnik meg a párásság. Csapadék általában nem várható, de északkeleten elvétve még előfordulhat vegyes halmazállapotú csapadék, egy-két helyen ónos eső kialakulására is van esély. Délután eleinte többfelé derült időben lesz részünk, csak az északkeleti megyékben maradhat borult az ég. Később északnyugat felől felhősödés kezdődik, de délen és az ország középső harmadán továbbra is a napsütésé lesz a főszerep. Számottevő csapadék nem valószínű. A nyugatias szél több helyen megélénkül, máshol gyenge, mérsékelt marad a változó irányú légmozgás. Általában 3, 6 fok között alakulnak a csúcshőmérsékletek, de a tartósan borongós tájakon ennél hidegebb is lehet.







0

hírek innen, onnan

Az LMP összehívja az ellenzéket

Ha már a választáson nem sikerült, legalább a parlamentben megpróbálnának közösen szembeszállni a Fidesszel.

Itt az újabb baba, hatalmas az öröm a királyi családban.

Hatalmas a boldogság a Middleton családban, ugyanis Katalin hercegné után, húga is babát vár.

Magnézium az izomgörcsök, a magas vérnyomás ellen?

Ha nehezen koncentrál, izomgörcsöket tapasztal, vagy magas vérnyomással küzd, előfordulhat, hogy a szakorvosi kezelésen túl a magnézium...

Trump megállíthatatlan: földindulás jöhet az amerikai vágóhidakon

Drasztikusan növelné legújabb javaslatával a sertések vágási sebességet az amerikai vágóhidakon Donald Trump, az USA elnöke. A...

Furcsa ügy - óriási a felfordulás egy Barbie baba miatt

A mexikói bíróságon elvesztette a Frida Kahlo babákat gyártó Mattel a pert.

Rókázó tevével verték át a pénzügyi szakembereket

Poénnak indult, aztán egyre több oldal kezdte el átvenni a hülyeséget.

Magyarok építenek templomot Észak-Koreában

Az észak-koreai vezetés kérte fel a magyarországi Baptista Szeretetszolgálatot.

Végigszaglászott egymillió embert, most nyugdíjba megy

Lacy, a fekete labrador lezárja bombakeresői karrierjét Chicagóban.

Ekkora volt a tömeg a szombati tüntetésen - videó

A tömeg vége még az Astoriánál volt, mikor az eleje már az Erzsébet híd pesti hídfőjénél állt. A Magyar Narancs a levegőből egy...

Idén több mint 200 ezer gyerek tölti el időt különféle táborokban, ami rekord

Több mint 200 ezer gyerek tölt el valamennyi időt a különböző táborokban idén, ami rekordnak számít mondta Tóth Béla, a...

Allergológus: elsősorban a modern életvitel a felelős az allergia terjedésében

Egy allergológus szerint a modern életvitel és a környezettel való szelektált érintkezés a felelős elsősorban abban, hogy egyre többen...

Elfogatóparancsot adtak ki a csengeri örökösnő ellen

Elfogatóparancsot adott ki a rendőrég a csengeri örökösnő ellen, akiről Kósa Lajos miniszter elhitte, hogy 1300 milliárd forintot...

0

Sport

Szörnyű sérülés a Haladás-Balmazújváros NB I-es meccsen

A szombathelyi kapus fejét térddel találta telibe a Balmaz támadója, elvesztette az eszméletét Gyurján Márton

Érzelmes búcsút vett a közönség a Barca egykori klasszisától

Rafa Márquez utolsó hazai meccsét játszotta nevelőegyesületében.

A Barcelona edzőmeccset csinált a Király-kupa döntőjéből

A Sevilla semmiféle ellenállást nem tanúsított.

Nagy zakót kaptak Gulácsiék, nyertek Dárdaiék és a Bayern is

Felemásra sikeredett a "magyar" csapatok szereplése a német bajnokságban.

Selby kizuhant.

Joe Perry óriási különbséggel küldte haza Mark Selby-t a Crucible-ből.

Montella: Messi egy földönkívüli.

A Sevilla mestere furcsa módon méltatta a Barcelona klasszisát.

Lazovic keze villant, a Videoton megelőzte a Fradit

Marko Scsepovics korai góljára nem volt válasza a Debrecennek a magyar focirangadón.

A 94. percben mentett pontot a Fradi, lépéshátrányba kerülhet

A Paks az idei szezonban harmadszor tréfálta meg a Ferencvárost, újra kikapott a Diósgyőr.

Úgy nem lehet kiesni a BL-ből, ahogy a Barcelona és Messi kiesett

Jönnek az elődöntők, az izgalmak fokozódnak. Szpíker Korner Gundel Takács Gáborral.

Ibra, a délszláv viking félisten

Aki feltette Svédországot a világtérképre.

Villámgyors KO-val tért vissza Amir Khan

Az angol bokszoló 40 másodperc alatt intézte el Phil Lo Grecót Liverpoolban.

Kiütéses győzelemmel lett kupagyőztes a Barcelona

A vártnál simábban diadalmaskodtak Messiék.

0

Bulvár

Hova kell útlevél Európában? Nem mindenhol elég a személyi vagy a jogosítvány

Európán belül is kell néhány országba útlevél.

Egy férfi 34 éven keresztül abból élt, hogy összeszedte az aprót a Trevi kútból

Becslések szerint naponta 3000 eurót is bedobálhatnak a tursták a római Trevi-kútba. De hova tűnik ez a rengeteg pénz? A városi legenda úgy szól, hogy egy igen élelmes római szedi össze.

Szörnyű sérülés a Haladás-Balmazújváros NB I-es meccsen

A szombathelyi kapus fejét térddel találta telibe a Balmaz támadója, elvesztette az eszméletét Gyurján Márton

Ma még éjjel is permetezhetünk

Holnaptól viszont feltámadhat a szél csapadék egyelőre csak az ország kisebb területén valószínű.

Milyen gyakran mossunk hajat? - Az orvos válaszol

Szeretném megkérdezni, hogy a mindennapos hajmosás mennyire ártalmas a fejbőrre, illetve a hajra? - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.

Ubrankovics Júlia melleire még sokáig emlékezni fogunk - A tanár főszereplője mindent megmutatott

A tanár című sorozat csinos magyar tanárnőjét alakító Ubrankovics Júliát sok különböző szerepben láthattuk már, és volt köztük olyan is, amiben teljesen kitárulkozott. Egy korábbi filmje után nemcsak a férfiak, még a nők is elismerték, milyen gyönyörű teste van.

Tényleg rosszat tesz a testeddel a szénsavas víz?

Azt már azért mindannyian tudjuk, hogy a szénsavas üdítőket kerülni kell, mint ördögnek a keresztet - rosszat tesznek a fogaknak, a csontoknak, a gyomornak, a zsírpárnákat pedig kifejezetten segítik. De mi a helyzet a szénsavas ásványvízzel? Maga a szénsav is okozhat károkat, vagy a bubis víz teljesen ártalmatlan?

Demjéni fürdők - melyiket érdemes választani?

A Heves megyei településre érkezőknek van miből válogatniuk, hiszen Demjénben termáltó, gyógyfürdő, aquapark, barlangfürdő jelenti a választékot.

Hatalmas lendülettel zuhant az út kellős közepére ez a repülő csészealjra hasonlító valami

A leírás szerint egy cementtároló siló fedője szabadult el hatalmas svunggal, miután felrobbant Thaiföldön.

blogmorzsák

A 10 legdurvább francia film

Vaginából kileső kamera, extrém, szex, kannibalizmus, pornófüggés, élvenyúzás - ezeket ne nézd meg!

Rogán lesz a miniszterelnök, csak nem így fogják nevezni

Ami logikus, hiszen a propaganda a kormány egyetlen sikerágazata.

„Uram, jó nekünk itt lenni!”

Márki-Zay Péter tüntetésen elmondott beszéde.

19 ok, amiért hazaköltözik valaki

Okok, amiért úgy dönthet valaki, hogy hosszabb-rövidebb külföldi lét után Magyarországon szeretné folytatni.

A Demokratikus Koalíció felsülése

Gyurcsányék alaposan felülbecsülték ma­gukat, és ennél már nincs is nagyon feljebb.

Eladó Milla Jovovich háza

A minimalista, de egészen pazar házat rongyos 4,5 millió dollárért árulja a színésznő Beverly Hillsen.

Így előzd meg a GDPR-bírságot!

Mivel a teendők elvégzésére már csak alig több mint egy hónap van, nem árt tájé­kozódni annak, aki nem akar birságot fizetni.

Tűz tombol az Isztria fején

Pár óra alatt a szlovén tengerparton találhatjuk magunkat Magyarországról.

Gettó turizmus

Valamiért itthon azok a helyek vannak a legrosszabb állapotban, ahova az ember megérkezik.

Megoldották okosba' a Párbeszéd frakciót

Burány Sándort lízingelték a baloldali megújulást hirdető párt frakciójába.

Volt Belügyminisztérium átjátszó állomás

90-es évekre elvesztette létezésének jogát és valamikor 2000-2002 között "lekapcsolták" a rendszerről.

Itt egyél vasárnap, ha jót akarsz!

Környezetbarát éttermek a Föld Napjára.

0