Ezt olvasta már?


Kétszeresére nő a szállodák forgalma a nemzeti ünnepen

Több mint a kétszeresére nő a belföldi turizmus forgalma a nemzeti ünneppel egybeeső hosszú hétvégén a márciusban szokásos adatokhoz képest, az átlagos foglalási érték 50 ezer forint, és jellemzően két éjre szól, a szálláshelyek között pedig a wellness a legnépszerűbb.

A szállásfoglaló portál MTI-nek küldött szerdai közleményében kiemelik: az év eleji négynapos pihenőt követően ez a 2. hosszú hétvége az idén, az utazási kedv megnőtt. Az átlagos foglalási érték nagyjából ötödével magasabb az időszakban szokásosnál - idézik Keresztes Nórát, a Szallas.hu marketing menedzserét a közleményben.

A felmérés szerint minden ötödik üdülést SZÉP-kártyával tervezik fizetni a vendégek, az üdülések átlagos értéke 62 ezer forint. Az apartmanok, a négy- és a háromcsillagos hotelek fogadják a legtöbb vendéget, a foglalások kétharmada ezek valamelyikébe szól.

A legnagyobb vendégforgalomra Hajdúszoboszló, Eger és a főváros számíthat. Szeged, Gyula és Hévíz felé is sokan utaznak. A legnépszerűbb települések toplistájára még Pécs, Siófok, Miskolctapolca és Debrecen került fel.

Magyarország nevezetességei közül a Miskolctapolca Barlangfürdő, a Festetics-kastély és az egri vár a legvonzóbbak a Szallas.hu adatai szerint.

A forgalomból a megyék között legnagyobb arányban Heves (12,8 százalék), Pest (9,1 százalék) és Zala (8,5 százalék) megye részesülnek.

A foglalások többsége belföldre szól, ugyanakkor a külföldre indulók jellemzően Lengyelországba vagy Csehországba látogatnak - ismertette Keresztes Nóra.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

19 év után került elő Kaszás Attila kincse, a színésztársak könnybe lábadt szemmel muattaák be

A pincétől a padlásig titkokat, édesbús, tragikus, felemelő és vidám történeteket rejt a Vígszínház minden szeglete. Ezekből...

Minden jel arra utal, hogy az erdélyi levélszavazás lebonyolítója, az RMDSZ a Fidesz mellett kampányolt

Az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom álláspontja szerint rengeteg probléma van a levélszavazás rendszerével. Az általuk készített jelentés...

Teljesen elszegényedtek Rubint Rékáék, nem volt pénz a rák gyógyítására

Rubint Rékáéknak a diagnózis után épphogy csak ételre és rezsire telt.

Támadás alatt a Balaton, hosszú a menetidő

Erős a forgalom az M7-esen a Balaton felé

Vitézy szerint Lázár János visszavont több vasútfejlesztési tendert

A leendő közlekedési miniszter szerint ezért reaális veszély lett annak, hogy elesünk 280 milliárd uniós támogatástól.

6 jel, amellyel mihamarabb nőgyógyászhoz kell fordulni – Ezeket minden nőnek ismernie kell

Az endometriózis olyan panaszokat is okozhat, amelyek alapján először nem is gondolnánk, hogy nőgyógyászati eredetű a probléma....

5+1 apró részlet, amitől egy olcsó lakás is drága hatású lehet

Szerencsére nem szükséges bankot robbantanunk ahhoz, hogy a lakásunk elegáns és drága hatást keltsen.

5 kutyafajta, amire nyugodtan rábízhatod az egész családot: biztosan megvédik őket

Az ingatlan védelmét azonban más módon is biztosítani kell.

Saját zsebből fedezett több tíz millió forintos éves kiadás, a társadalmi szerepvállalás jegyében

A Budapesti Honvéd példaértékű modellt épített fel a mindennapos testnevelésre felfűzve.

Piknikre fel: egyszerű, mégis látványos ételek szabadtéri falatozáshoz

Dobd fel a pikniket mutatós, mégis könnyen elkészíthető falatokkal! Olyan ételeket mutatunk, amik nemcsak finomak, de a pléden is jól...

Nincs rá se jogalap, se minisztériumi engedély, a Kréta üzemeltetője mégis a rendszerükön keresztül szedetné be az ebédpénzt

Üzenetet küldtek a Krétában az iskoláknak, hogy töltsék fel a közétkeztetési cégek kapcsolattartási adatait. Mindezt úgy, hogy erről...

0

Sport

Szalah váratlan bejelentése: Szoboszlai elődjét akarja látni Liverpoolban

Az idény végén távozó egyiptomi klasszis a klublegenda Steven Gerrardnak adott exkluzív interjút.

„Románia nevetség tárgyává vált Európában” – a futballisták tolták le a pályáról a mentőt + videó

A román labdarúgás második vonalában szörnyű sérülés történt a Voluntari–Bihar mérkőzés legvégén, és hihetetlen jelenet játszódott le a mentés során.

17 éves minden idők egyik legemlékezetesebb futballmeccse

17 éve, hogy Messiék hatot rúgtak a Santiago Bernabéuban a Real Madridnak.

Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén

A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.

Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.

Hornyák Zsolt lehordta a magyar válogatott csatárát, csattanós válasz érkezett + videó

A Puskás Akadémia 3-1-re nyert a ZTE otthonában az NB I 32. fordulójában.

„A lelkiismeretem nem bírta volna” – kitálalt a szövetségi kapitánnyal szembemenő magyar olimpikon

Székely Zója tornász még a tavalyi világbajnokságon szenvedett súlyos sérülést felemás korláton.

Feltámadt a McLaren, nagyot bukott a Mercedes a visszatérő F1-ben

Lando Norris nyerte a sprintkvalifikációt Miamiban péntek este, George Russell csak a hatodik helyen zárt hatalmas hátránnyal.

Mourinho reagált a Real Madriddal kapcsolatos híresztelésekre, meglepő helyre igazolhat Salah - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb pénteki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Hatalmas bravúr: a Tatabánya első magyar csapatként jutott az Európa Kupa döntőjébe

Korábban a Szegednek és a Ferencvárosnak is az elődöntő jelentette a végállomást.

Vicces jelenet a Liverpool sajtótájékoztatóján, Arne Slot szemében Mohamed Szalah már félig magyarnak számít

A legutóbbi bajnokin már a keretbe nevezett Pécsi Árminról is kérdezték a trénert.

0
0

Bulvár

Egy hét múlva a Fidesz biztosan nyerni fog

Egyetlen ellenzéki jelölt sem indul a jövő vasárnapi időközi önkormányzati választáson Esztergomban, így a Fidesz-KDNP jelöltje ellenfél nélkül vág neki a voksolásnak.

Közös képen tűnt fel Magyar Péter, Nagy Ervin és Radnai Márk, szomorú dologra következtetnek a kommentelők

Sokat mondó kép árulkodik róla, hogy Magyar Péternek van-e párkapcsolata.

Visszavonul Nagy Ervin, nem akar több pénzt elfogadni

Nagy Ervin bejelentése az év egyik legmeglepőbb híre.

Félt a bosszútól, megpattant az országból a híres sportoló

Dániáig meg sem állt a magyar sportember, miután idehaza már munkát sem kapott, és tartott a népharagtól, a zaklatásoktól. Külföldre költözött az a jászberényi karateedző, akit azzal vádolnak, hogy két éve b

Gagyi kamukép terjed Orbán Viktor kapcsán, még az ellenfelei is védik a leköszönő miniszterelnököt a támadás kapcsán

Az utóbbi időben látványos világtrend bontakozott ki, hisz sorra jelennek meg a közösségi médiában a mesterséges intelligenciával generált, gyakran valóságnak tűnő, de hamis képek közéleti szereplőkről. Donal

VSquare: Befagyasztottak egy 11 milliárdos NER-vagyont az egyik bankban, az összkép azonban nem pozitív

A blokkolt összegek ugyanis csak töredékei a teljes, külföldre mozgatni kívánt vagyonnak.

0