Kerékpáros zarándokút épül Komárom-Esztergom megyében
Megkezdődött a SacraVelo kerékpáros zarándokút-hálózat Komárom-Esztergom megyei szakaszának kiépítése, a 241 kilométeres nyomvonal 38 települést érint - tájékoztatta a megyei közgyűlés elnöke vasárnap az MTI-t.
Popovics György (Fidesz-KDNP) elmondta, hogy a megye magyar-szlovák együttműködéssel, Győr-Moson-Sopron, Nagyszombat és Pozsony megyével közösen valósítja meg az új turisztikai projektet.
A SacraVelo keretében a kistelepülések felkerülnek a turisztikai térképre. A megyei nyomvonal gerincét az öt Mária-kegyhely összekötése és bemutatása képezi - tette hozzá Popovics György.
A szakrális látnivalók vagy csomópontok közelében 11 helyszínen kerékpáros pihenőhelyeket létesítenek, négynyelvű információs táblákat helyeznek ki, valamint weblapot és mobilapplikációt is készítenek.
A beruházás teljes költsége meghaladja a 880 millió forintot, amelyből csaknem 750 millió forint az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatása az Interreg V-A Szlovákia- Magyarország Együttműködési Programon keresztül. A Komárom-Esztergom megyei szakasz 109 millió forintból valósul meg.
A meglévő kerékpárutak és a kis forgalmú közutak felhasználásával, kijelölésével és felújításával a két ország négy szomszédos megyéjében összesen mintegy 800 kilométer hosszú zarándokút-hálózat jön létre, amely összekapcsolja a térségben már meglévő nemzetközi EuroVelo kerékpárutakat.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Rajz, makett, film – alkotásokat várnak az esztergomi tűzoltók!
- Útlezárás miatt változik az esztergomi buszok útvonala
- Három hónapig forgalomkorlátozásra kell számítani Esztergomban
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Új vonat, új menetrend Esztergom felé
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton


