Karmesterek mérik össze erejüket
A Filharmónia Magyarország szervezésében október 3-tól erős nemzetközi mezőny méretik meg a Maestro Solti Nemzetközi Karmesterversenyen. A verseny decemberben zárul, Pécsett.
A fiatal dirigensek 2002 óta nem csillogtathatták meg tehetségüket hazánkban televíziós közvetítés keretében, nagy médianyilvánosság előtt. A tét nagy: nemzetközi karrier elindulásának lehetősége, és 35.000 euró összértékű díj, melyet rangos nemzetközi zsűri ítéli oda a legjobbaknak. A karmesterversenynek a Magyar Állami Operaház Erkel Színháza, valamint a pécsi Kodály Központ ad otthont. Pécsett még soha nem rendeztek ilyen jelentős nemzetközi zenei versenyt, arra pedig különösen nem volt példa, hogy a döntőnek adjon helyet Baranya székhelye.
Mint Szamosi Szabolcs orgonaművész, a Filharmónia Magyarország ügyvezető igazgatója elmondta, hosszú évek tradícióit elevenít fel a Filharmónia Magyarország, immár modern köntösbe öltöztetve. Magyarországon 2002 óta nem volt lehetőségük bemutatkozni az ifjú külföldi és hazai karmestereknek televíziós közvetítés keretében, nagy médianyilvánosság előtt.
Kobayashi Ken-Ichiró, Kesselyák Gergely csak néhány név azok közül, akiket 1974-ben a Nemzetközi Karmesterverseny indított el a sikeres zenei életpályán. Mindketten szerepet vállaltak a Filharmónia Magyarország által szervezett, nagy hagyományú zenei verseny 2017-es megújításában. Ők is ott lesznek a zsűri tagjainak sorában Eötvös Péter zeneszerző, Alpaslan Ertüngealp, az Association des Artistes pour la Paix vezetője, Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója,Bogányi Tibor, a Pannon Filharmonikusok vezető karmestere, valamint Berkes Kálmán, a tokiói Musashino Zeneakadémia volt tanára és a szimfonikus zenekar vezető karmestere mellett, amelyben a nemzetközi klasszikus zene kiemelkedő menedzserei is képviseltetik magukat, így Spanyolország egyik legjelentősebb zenei intézményének, a Centro Nacional De Difusión Musicalnak (CNDM) a vezetője, valamint Antonio Moral, Lesley Rosenthal, a New York-i Lincoln Center igazgatója.
Az első és második fordulójára október 3. és 10. között a Magyar Állami Operaház Zenekara és a Győri Filharmonikus Zenekar közreműködésével kerül sor az Erkel Színházban. A döntőt december 13. és 15. között rendezik Pécsett a Kodály Központban, ahol a két rostán szerencsésen túljutottak a Pannon Filharmonikusokat vezényelve mérettethetik meg magukat. A december 16-i pécsi gálakoncert pedig, amelyen a Pannon Filharmonikusok lépnek fel a verseny első három helyezettjének a vezényletével, ünnepi műsorral tiszteleg Solti György és szellemi örökösei előtt.
A karmesterverseny eseményeit október közepétől december végéig, összesen tíz alkalommal, heti rendszerességgel az M5 csatorna tűzi műsorára.
Forrás: pecsi-hirhatar.hu
hírek innen, onnan
Megszólalt Magyar Péter a pusztító helyzetről, felszólította miniszter-jelöltjét a cselekvésre
Magyar Péter azonnali vízügyi cselekvési terv kidolgozására kérte fel Gajdos Lászlót, a Tisza Párt leendő kormányának élő...
18 kifutós megjelenés, ami olyan, mintha a 2026-os Met-gála témájához álmodták volna meg
Az idei Metropolitan Museum of Art Costume Institute-kiállítás témája a „Jelmezművészet”, amelyet a test központi szerepének...
Mentesen is ütős? Leteszteltem a legnépszerűbb koffeinmentes instant kávékat, megvan a győztes!
Sokan kényszerülünk arra – egészségügyi okokból vagy a késő esti kávézás iránti vágy miatt –, hogy lemondjunk a koffeinről, de...
Azé, aki fölemeli
A leköszönő kormánypárt szavazóit inkább sajnálnunk kell, mint lesajnálnunk. Szavazókat ne illessünk azzal a megvetéssel, amellyel...
3 jel, amivel a lelked a testeden keresztül üzen
A modern orvostudomány és a pszichológia egyre szorosabb összefonódása rávilágított arra a tényre, amit őseink még ösztönösen...
Riasztó adatokat közölt a HungaroMet: 1901 óta nem volt ilyen száraz április
A HungaroMet előzetes adatai szerint rendkívül száraz volt 2026 áprilisa Magyarországon. Az országos átlagcsapadék a szokásos 40 mm...
Vona Gábor benyújtaná a „Lex sógort” Melléthei-Barna Márton kinevezése után
A pártelnök szerint összeférhetetlen az igazságügyi miniszter és Magyar Péter sógori kapcsolata.
Ötezer katonát von ki Trump Németországból
Az Egyesült Államok ötezer katonát von ki Németországból – jelentette be a Sean Parnell, az amerikai hadügyminisztérium szóvivője...
Hiába léptek az olajnagyhatalmak, bekövetkezett a legrosszabb: drámai beszakadást hoztak a fegyveres konfliktusok
Hét OPEC+-tagország elvi megállapodásra jutott arról, hogy júniusban napi mintegy 188 ezer hordóval emelik kitermelési kvótájukat. Ezt...
Összeomlani látszik a nyaralóingatlanok piaca, a Balatonon megdöbbentően nagyot zuhant a kereslet
Csökkent a nyaralóövezetekben levő - elsősorban nyaralók - iránti kereslet, az öt évvel ezelőtti járványidőszakban elért rekordhoz...
Orosz dróntámadás ért egy buszt Herszonban, két ember meghalt és heten megsebesültek
A sérültek többsége a közszolgáltatásokban dolgozott.
Autós üldözés Sopronban
Hajnali kísértés a Mátyás Király utcában A történet április 29-én virradóra kezdődött Sopron belvárosában, ahol két férfi...
Sport
Szalah váratlan bejelentése: Szoboszlai elődjét akarja látni Liverpoolban
Az idény végén távozó egyiptomi klasszis a klublegenda Steven Gerrardnak adott exkluzív interjút.
„Románia nevetség tárgyává vált Európában” – a futballisták tolták le a pályáról a mentőt + videó
A román labdarúgás második vonalában szörnyű sérülés történt a Voluntari–Bihar mérkőzés legvégén, és hihetetlen jelenet játszódott le a mentés során.
17 éves minden idők egyik legemlékezetesebb futballmeccse
17 éve, hogy Messiék hatot rúgtak a Santiago Bernabéuban a Real Madridnak.
Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén
A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.
Hornyák Zsolt lehordta a magyar válogatott csatárát, csattanós válasz érkezett + videó
A Puskás Akadémia 3-1-re nyert a ZTE otthonában az NB I 32. fordulójában.
Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott
A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.
„A lelkiismeretem nem bírta volna” – kitálalt a szövetségi kapitánnyal szembemenő magyar olimpikon
Székely Zója tornász még a tavalyi világbajnokságon szenvedett súlyos sérülést felemás korláton.
Véber: "Egyedül bementem a Simon Sörözőbe, és beraktam az Újpest-indulót - nem értem, hogy élhettem túl?"
"Azt nyugodtan ki lehet mondani, ha az Újpest nyer, a szurkolók úgy fognak ünnepelni, mintha bajnoki címet nyert volna a csapat" - mondta Véber György a vasárnapi derbi előtt.
Mourinho reagált a Real Madriddal kapcsolatos híresztelésekre, meglepő helyre igazolhat Salah - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb pénteki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Feltámadt a McLaren, nagyot bukott a Mercedes a visszatérő F1-ben
Lando Norris nyerte a sprintkvalifikációt Miamiban péntek este, George Russell csak a hatodik helyen zárt hatalmas hátránnyal.
Hatalmas bravúr: a Tatabánya első magyar csapatként jutott az Európa Kupa döntőjébe
Korábban a Szegednek és a Ferencvárosnak is az elődöntő jelentette a végállomást.
Az év dobásához az év mázlija is kellett
Néha centiken múlik a siker vagy a bukás. Most is ez történt.
Bulvár
Letarolta az internetet a miskolci iskola végzős diákjainak tablója, ennél durvábbat senki nem tudott kitalálni
Egy ikonikus jelenetet dolgoztak fel, nem mindennapi osztály lehetett.
Sorra érkeztek a bejelentések, zuhanó utasszállító-repülőt láttak a Dunántúlon, gyorsan érkezett a válasz
Tolna vármegyében többen a szívükhöz kaptak a héten, ijesztő volt a Lufthansa gépének látványa.
Ennyi alkoholt fogyaszt Nagy Feró naponta, megvan a válasz, ő maga mondta el
Nagy Feró őszintén nyilatkozott az alkoholfogyasztásáról.
Egy hét múlva a Fidesz biztosan nyerni fog
Egyetlen ellenzéki jelölt sem indul a jövő vasárnapi időközi önkormányzati választáson Esztergomban, így a Fidesz-KDNP jelöltje ellenfél nélkül vág neki a voksolásnak.
Meggondolta magát a Szőlő utcai ügy koronatanúja, felfedi Zsolti bácsi kilétét
A gyerekekért változtatta meg szándékát.
Visszavonul Nagy Ervin, nem akar több pénzt elfogadni
Nagy Ervin bejelentése az év egyik legmeglepőbb híre.
Gagyi kamukép terjed Orbán Viktor kapcsán, még az ellenfelei is védik a leköszönő miniszterelnököt a támadás kapcsán
Az utóbbi időben látványos világtrend bontakozott ki, hisz sorra jelennek meg a közösségi médiában a mesterséges intelligenciával generált, gyakran valóságnak tűnő, de hamis képek közéleti szereplőkről. Donal
Visszakapják néhány éve elvett jogukat a szülő nők: óriási felháborodást keltett annak idején a betiltása
Kapitány István jelentette be a Facebookon.
VSquare: Befagyasztottak egy 11 milliárdos NER-vagyont az egyik bankban, az összkép azonban nem pozitív
A blokkolt összegek ugyanis csak töredékei a teljes, külföldre mozgatni kívánt vagyonnak.
Kitört a pánik: csak harmadszorra sikerült a leszállás a Wizz Air budapesti járatának
Többen rosszul lettek, sokan pedig kifejezetten halálfélelmet éltek át a bizonytalan helyzetben a Wizz Air fedélzetén.
Rátaláltak egy budai ház aljában Somlai Bálint luxuskocsijaira
Hamar összejött egy nagyobbacska összeg az autók értéke alapján.
Zsolti bácsi-ügy: megszólalt egy szakpszichológus, nagyon fontos etikai kérdésre hívta fel a figyelmet kiáltványában
Sajtóetikai kérdéseket vet fel a „bicskei ügy” újabb fejleménye, miután egy koronatanú visszalépett a vallomástételtől, Szigeti Ildikó szakpszichológus arra figyelmeztetett, hogy a média túlzott érdeklődése

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Rajz, makett, film – alkotásokat várnak az esztergomi tűzoltók!
- Útlezárás miatt változik az esztergomi buszok útvonala
- Három hónapig forgalomkorlátozásra kell számítani Esztergomban
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Új vonat, új menetrend Esztergom felé
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton


