Július 30. és augusztus 1. között rendezik meg az 52. Kékszalagot
Július 30. és augusztus 1. között rendezik meg idén a Balaton legnagyobb tókerülő vitorlásversenyét, a Kékszalagot.
A hagyományos, idén 52. alkalommal megszervezett versenyt eredetileg július 4-6 között tartották volna, ám a koronavírus-járvány miatt a Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ) már május 6-án úgy döntött, hogy későbbre halasztja.
Az MVSZ pénteki tájékoztatása szerint a Balatonfüred városával, a szponzorokkal és a médiapartnerekkel folytatott egyeztetések eredményeként született meg az új időpont.
Kollár Lajos, a szövetség elnöke a közlemény szerint "reméli, hogy a hatósági korlátozó intézkedések fokozatos feloldásával minél jobban megjön majd a vitorlázók kedve a versenyzésre". A sportvezető azt is hangsúlyozta, hogy a vitorlázást egészségügyi szempontból teljesen biztonságosnak tartja, mivel a részt vevő hajók a rajtot követően szétoszlanak a vízen. Az elnök szerint az sem lehetetlen, hogy a hajózás nélküli tavasz után a résztvevők száma megközelítheti az 50. jubileumi Kékszalagon elért, 681 hajós rekordot.
A szövetség pénteken azt is közölte, hogy az idei verseny hivatalos neve 52. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj, és a verseny a megszokott, Balatonfüred-Balatonkenese-Siófok-Keszthely-Balatonfüred útvonalon halad majd.
Tavaly 561 hajó állt rajhoz, amelyből a rendkívül gyenge szélben végül 269 futott be a limitidő alatt. A versenyt a Petrányi Zoltán kormányozta Racing Django katamarán nyerte, amely 15 óra 37 perc alatt teljesítette a távot.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Rajz, makett, film – alkotásokat várnak az esztergomi tűzoltók!
- Útlezárás miatt változik az esztergomi buszok útvonala
- Három hónapig forgalomkorlátozásra kell számítani Esztergomban
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Új vonat, új menetrend Esztergom felé
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton


